Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Cookie beállítások
A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk
  • Alapvető működést biztosító sütik
  • Beállításokat tároló sütik
  • Statisztikai sütik
  • Marketing célú sütik

Hogyan kezeljük az elutasítást?

A témához kapcsolódóan, nagy általánosságban két meghatározó felfogást véltem felfedezni a köztudatban. Az egyik egy kifejezetten laza, „majd jön a következő, mit érdekel az engem” attitűdöt hivatott képviselni, a másik a „vegyük komolyan az életet és a kudarcokat, mert, ha leráznánk magunkról, akkor csak azt bizonyítanánk: nem is érdekelt minket igazán a másik” álláspontot testesít meg.

Én valahol a kettő között teszem le a voksomat. Azt hiszem, ha randizásba kezdünk, és nem vagyunk felkészülve a „nemekre”, akkor inkább maradjunk a videojátékoknál, vagy a csömörig lebutító szappanoperáknál. A randizás voltaképpen nem más, mint egyfajta értékesítés, ahol mind a termék, mind a saleses egy személyben mi magunk vagyunk. Ha nem ismerjük a termékhez kapcsolódó célpiacot, annak előnyeit és a megfelelő kommunikációs formát, amin keresztül prezentálhatjuk portékánkat, akkor bizony el fogunk bukni. Hozzáteszem: ha nem tudjuk kezelni, elfogadni a bukásokat, akkor is ugyanez a sors vár ránk.

Az emberiség első testvérgyilkossága az elutasítás miatt történt, mikor is Isten Ábel áldozatát elfogadta, Káinét viszont már kevésbé. A feldühödött Káin tulajdonképpen a neki szóló „nem” miatt ütötte agyon saját testvérét.  Ha spirituálisabb irányból közelítek: az egónk természete a valamivel való azonosulás felé hajt minket, legyen az a megálmodott feleség, vagy akár az éjszakákat végigdöngető hódító szerepe. Így akkor, ha arra, amit teszünk, mondunk vagy képviselünk „nemet” kapunk, az egónk fellázad és kikéri magának a visszautasítást. A megoldás kézenfekvőnek tűnik: szabaduljunk meg az ilyen értelemben vett egós működéstől, vagy, ahogy én fogalmaznék (ez az egyik ars poeticám, életfilozófiám): amit csinálunk, azt feltétlenül vegyük komolyan, magunkat viszont semmiképp. Ez segíthet egy felelősségteljes, objektív hozzáállás kialakításához, amiben mégsem törik meg a személyiség, de az életélvezet képessége is megmarad. Könnyű ezt mondani. Osszuk ezt a keleti bölcseletet annak a magányos, már hosszú ideje társtalan férfinak/nőnek, aki ráadásul még szexuálisan is kiéhezett és remeg azért, hogy végre hozzáérjen egy számára is vonzó és kívánatos másik nemű egyén. Emberből vagyunk.




Néha igenis fájhat az az elutasítás, főleg akkor, ha már vágyainkban megjelent, hogy az általunk megismert, rokonszenves hőssel sétálhatunk oda az oltárhoz és a negyedik randevú után megérkezik az üzenet: „bocs, azt hiszem ez mégsem fog működni”. Vagy még smst se kapunk és haragudhatunk is kedvünkre. Ilyenkor ne legyünk szomorúak és csalódottak? Szembesítsük magunkat azzal, hogy nem kellett volna elvárásokat gyártanunk? Kezdjük el hajtani a „miért nem önmagunkban találjuk meg a harmóniát” önismereti rigmusát? Hogy nem kell ahhoz senki, hogy egészek legyünk? Ez mind marha jól hangzik, csupán nem életszerű. Aki idáig el is jut, az sok esetben pont egyfajta ezoterikus magányba kényszerül és elizoláltan, valós emberi kapcsolatok nélkül, barangolva lelkének mélységeiben, tengeti „kiteljesedett” hétköznapjait. Sérültek vagyunk. És lesz, ami fájni fog. Meg olyan is, amikor mi okozunk fájdalmat. Nem esik jól, ha nemet mondanak ránk, főleg nem, ha ezt a tisztelet hiányával teszik (erre jó példának tartom a mai tinédzserek randizási kultúráját, néhány esetet leszámítva).

Pszichológiai kutatásokból kiderült, hogy egy enyhe és ártatlan, szimulált kísérleti helyzetben (a kiközösítés hatásait vizsgálták egyébként), mikor két beépített személy egymásnak labdát dobált és abból konstans módon kihagyta a másikat, a kísérleti személynek csökkent az önértékelése a tapasztaltak miatt! Az is bebizonyosodott, hogy a kiközösítés hatására olyan idegrendszeri és fiziológiai folyamatok indulnak el a testünkben, mintha valós fájdalmat élnénk át. Ez is egyfajta mások általi „nem”, ahogy egy balul elsült találka utáni lepattintás is az. Sokan, akik tudatosak, azzal keretezik át a helyzetet, hogy sosem mi kapjuk a nemet, hanem a szituáció, amit együtt hoztunk létre. Én is ezt vallom. De ettől még biztos nem érzi jobban magát az a harmincöt éves társkereső, aki egyedül ücsörögve a fotelében már évek óta nem szeretkezett egy kiadósat senki olyannal, aki igazán közel állt a szívéhez.

Azért meg kell itt állnom: nem drámatagozatra akarlak felkészíteni. J Arra hívom fel a figyelmed: figyelj oda magadra és merj megtapasztalni érzéseket akkor, ha feltörnek. Vállald be a sikertelenségeket és tanulj belőlük azért, hogy megvalósítsd azt a célodat, amiért elkészítetted profiladat, vagy remegő hangon odaálltál első kiszemelted elé és azt kérdezted:
„Meginnál velem egy kávét?”.
 
Írta: Lázár Gergely
Forrás:

A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk