Miért érezzük úgy, hogy inkább a kudarcainkból, ballépéseinkből jobb viccet csinálni, semmint a boldogságunkat világgá kürtölni? Tényleg senkit nem érdekel mások sikere, és egyáltalán miért olyan elfogadhatatlan, ha valaki fütyül a sztrereotípiákra és kiáll magáért?