Párkeresés

Ha feltesszük az embereknek a kérdést, hogy ki fizessen az első randin, még mindig 80% fölötti azoknak az aránya, aki szerint ez a férfi feladata, bár ezt árnyalhatja az a gondolat, hogy az fizessen, aki meghívta a másikat, és randira általában tényleg a férfi hív… Hogyan kommunikáljunk erről, és miként kerüljük el a kínos pillanatokat egy első randin, amikor a pincér kihozza a számlát?

Mindannyian ismerjük a jelenetet. Esős délután van, a főhős épp siet valahova, kezében papírdobozokkal vagy egy halom könyvvel. Megcsúszik, a holmija szétrepül a járdán. Ekkor egy idegen leguggol, hogy segítsen neki összeszedni a dolgait. A kezük összeér, a tekintetük találkozik, és a háttérben felcsendül a lágy hegedűszó. És ezzel megtörtént a hollywoodi csoda, a sorsszerű, véletlen találkozás, ami egy csapásra megváltoztat mindent.

Ki akarja inkább a házasságot pár év együttjárás után? A nő vagy a férfi? Még ha a férfi kéri is meg a nő kezét általában, az, akinek a kapcsolat formalizálása fontosabb, az a nő szokott lenni. Egyrészt, mert a gyerekvállalást így látja biztonságosabbnak, másrészt, mert a társadalom, a család még mindig őt nyomja ebbe az irányba. Noha a férfiak is kifuthatnak az időből, a köztudatban még az él, hogy a nők biológiai órája ketyeg, így nekik sietősebb.

Biztosan hallottad már a barátaidtól, rokonaidtól a jól ismert, vigasztalónak szánt közhelyeket: „Majd jön valaki, ha nem keresed.”, „A szerelem csak szerencse kérdése.”, vagy a legfájóbbat: „Csak csináld ösztönösen, a többi jön magától!”

Ha átéltél már ghostingot vagy olyan pillanatot, mikor egy étteremben vagy egy kávézóban a szemedbe mondják, hogy nem kellesz többé, pedig azt hitted, jó úton halad a kapcsolatod, akkor valószínűleg megérint a Mágikus, merész, meseszép utazás című film egyik jelenete: mikor a két főszereplő kénytelen szembesülni egy-egy olyan exével, akit magyarázat nélkül hagyott el.

Hányszor fordultál már vissza az utolsó pillanatban, mert fogalmad sem volt, mit mondj vagy mit írj egy nőnek, aki igazán tetszett neked? Hány olyan Randivonal-üzenetet küldtél már el életedben, amire a válasz csupán a nagy, kongó, méltatlan néma csend volt?

A social mediában népszerűvé vált a 3x3-as randizási szabály, amely három első találkozásból, három hét randizásból és három hónap próbakapcsolatból áll. Vajon mi értelme ennek a szabálynak és hogyan működik?

Lehet, hogy egy ideje már olvasod a cikkeimet, de fogalmad sincs, ki írja őket. Engedd meg, hogy bemutatkozzak: Jánosi Valéria vagyok, társkeresőket segítő coach, mentálhigiénés szakember, de ami ennél sokkal fontosabb: egykori „profi” szingli.

Vannak olyan jelek, amelyekből meg lehet állapítani, hogy egy férfi érdeklődése mennyire őszinte, mennyire autentikus, még ha szavakkal nem is fejezi ki, illetve maximum esetlenül és nem túl hatásosan. Miközben a bókok tömkelege mögött lehet, hogy csak játék rejlik, esetleg könnyű kaland ígérete, vagy az, hogy az illető magának bizonyítsa, mennyire a lába elé hullanak a nők, a valódi gesztusok sokkal többről árulkodhatnak.

A párkeresés világában gyakran érezhetjük úgy, mintha egy végtelen labirintusban bolyonganánk, ahol a kijáratot (a boldog párkapcsolatot) eltorlaszolták előlünk. Panaszkodunk a technológiára, a „felhozatalra”, az időhiányra vagy a szerencsétlen véletlenekre. Azonban a sikeres társkeresésnek van egy kritikus állomása, amely nélkül minden próbálkozás csak hiábavaló kapálózás marad: ez pedig a saját társkeresésünkért vállalt teljes körű felelősség.

Ismerkedés közben általában megpróbálunk olyan témákat érinteni, amelyek nem vezetnek azonnali konfliktushoz, mert nem akarjuk, hogy egy ilyen vita miatt vége szakadjon valaminek, ami igazából még el sem kezdődött. De ha az elején nem tesszük ki a kártyáinkat az asztalra, akkor később szoronghatunk amiatt, hogy mikor hozzuk fel a polarizáló kérdéseket… Hiszen, ha annyira nem egyezik az értékrendünk, akkor hogyan élhetnénk normális párkapcsolatban?

Amikor megnyitod a Randivonalat, mi fut át az agyadon? „Vajon ma végre észrevesz valaki, vagy megint láthatatlan maradok?” Ha a társkeresés számodra nem egy izgalmas kaland, hanem egy véget nem érő vizsga, ahol te vagy saját magad legszigorúbb kritikusa, akkor itt az ideje megállni egy pillanatra.

Akár szinglik vagyunk és nem tudunk egyetlen potenciális partner mellett sem dönteni, akár benne vagyunk egy kapcsolatban, amelyben nem érezzük jól magunkat, mégis inkább kivárunk, minthogy kilépnénk belőle, a probléma hasonló: beleragadtunk egy állapotba, amely nem kielégítő, de nem is annyira rossz, hogy rövid időn belül meg akarjuk haladni, viszont amíg nem haladjuk meg, addig csak telik az idő és elmegy mellettünk az élet.

Ülsz a kanapén, pörgeted a telefonodat, és közben egy kicsit összeszorul a szíved? Talán te is azok közé tartozol, akiknek a fejében ott duruzsol a kisördög: „Tényleg ide jutottam, hogy a neten kell társat keresnem? Csak a lúzerek randiznak az interneten!” Mutatok néhány tényt, ami eloszlatja a tévhiteidet.

Egy ideig úgy tűnik, minden jól megy, átesünk az első héten, megy a levelezés, csetelés, sőt, még az első randiig is eljutunk, kellemesen telik, maradnánk még, de menni kell, megegyezünk a folytatásban, tovább megy a levelezés, csetelés, esetleg telefon, megbeszéljük a második randit… Aztán azt a másik fél elhalasztja, lemondja, későbbre rakja. Mi történik?

Tudom, mindenki azt mondja: soha ne add fel! Én viszont most azt mondom: néha igenis abba kell hagyni a társkeresést. Van 4 olyan élethelyzet, amikor a társkeresés hajszolása csak még több sebet ejt rajtad.

Mit rontottam már el megint? – kérdezhetik maguktól sokan, akik megkapják néhány nap csetelés vagy levelezés után az elbocsátó szép vagy éppenséggel nem szép üzenetet. Van, aki nem csak önmagától kérdezi meg, hanem az adott partnertől is… Mi a legnagyobb baj ezzel?

Gyakran hallom a klienseimtől a társkereső coachingokon: „Én tényleg mindent megpróbáltam. Regisztráltam online társkeresőkre, prémium előfizetésem van, eljárok randizni, de nem találok egyetlen normális embert sem!”

Sok példát látok arra, hogy emberek hetekig, hónapokig, de akár évekig is gyötrik magukat egy-egy szakítás után és ezzel elzárják az utat egy új kapcsolat elől, de még a lelki békéjüket sem képesek megteremteni… Hogy miért ennyire nehéz elengedni az álmainkat, azt valahol értem. De teljesen felesleges tovább szenvedni, mint ameddig feltétlenül szükséges.

Ma egy olyan felismerést hoztam neked, ami talán fájni fog, de ígérem: ez a fájdalom lesz az első lépésed a valódi boldogság felé.

Sokféle jó helyszín létezik, ahol le lehet bonyolítani egy első randit, de a mozi sajnos nem tartozik ezek közé. Bár kézenfekvő lenne, mert legalább előadás után van miről beszélni, meg ha jól választjuk ki a filmet, vidámabban jöhetünk ki, mint ahogy bementünk… Aztán lehet, hogy mégsem leszünk vidámak… Nézzük, mik a mozis randi hátulütői.

Készülsz az első randira, és ott motoszkál benned a kérdés, amit talán még magadnak is félve vallasz be: „Vajon szexuálisan vonzónak talál-e majd a másik? Egyáltalán mitől lehetnék még vonzóbb?” Ismerős, ugye?

Az online társkeresésnek rengeteg előnye van: sok olyan embert ismerhetünk meg, akivel különben soha nem találkoznánk, nem baj, ha megszakad egy-egy ismerkedés, mert mindig vannak még mások helyette. De sajnos sokan túl gyorsan szeretnének párra lelni, ezért túl hamar döntenek.

Amikor egy egyedülálló szülő regisztrál egy társkereső oldalra, a várakozás izgalma mellé gyakran beköltözik egy kéretlen vendég is: a szorongató bűntudat. „Van jogom a saját boldogságomhoz, amíg a gyermekemnek rám van szüksége? Nem károsítom őt azzal, ha az estéimet néha mással töltöm?”

Sok nő ragad benne reménytelen kapcsolatokban és éri be kenyérmorzsákkal ahelyett, hogy mielőbb továbblépne és új pasikkal randizna, akik közül esetleg komolyan is veszi valaki. Sajnos a férfiak egy jó része képtelen vagy nem is akar egyértelmű lenni, illetve sokan szeretnek melegen tartani pár nőt, akikre akkor számíthatnak, ha az éppen számukra legérdekesebb nem ér rá. De mi van akkor, ha a nő többet lát adott kapcsolatba, mint a férfi?

Ott állsz egy gyönyörű európai nagyváros főterén, vagy egy tengerparti kisvárosban, kezedben a reggeli kávéd, és bár a karriered sínen van, a környezeted pedig inspiráló, valami mégis hiányzik. Az a bizonyos „otthon-érzés”. Mert hiába beszéled folyékonyan a nyelvet, hiába illeszkedtél be a munkahelyeden, a párkeresés során olyan akadályokba ütközöl, amelyekre senki nem készített fel az indulásnál: hogyan lesz párod külföldön?

Képzeljük el, hogy valaki nagyon szeretne már megházasodni, de a valóságban nem talál megfelelő partnert, vagy olyat nem talál, akit a családja elfogadna ekként… Ha ez Japánban történik, ahol olybá tűnik, mintha a látszat jelentene mindent, akkor megfelelő pénzösszeg fejében az illető bérelhet magának egy menyasszonyt vagy vőlegényt, vagy akár egy komplett családot. De ez a módszer valóban elhozhatja a kívánt boldogságot?

Ülsz a telefonod felett, nézed a kijelzőt, és próbálod megfejteni a kódot. Tegnap még minden olyan tökéletes volt: szuper randi, megvolt az az emlegetett szikra, nevettetek, sőt, még a kedvenc könyvetek is ugyanaz. Erre mi történik ma? Semmi. Csend.

A két ismerkedési mód nem egymás ellentéte, hanem nagyszerűen kiegészítheti egymást: amint az inkább élőben ismerkedők is tanulhatnak abból, ahogy online működnek a dolgok, úgy ez fordítva is adott. Minden közegnek megvannak a maga szabályai és érdemes kifejlesztenünk a saját stratégiáinkat.

Hányszor hallottad már ezt a „bölcsességet” barátoktól, rokonoktól, vagy akár vadidegenektől, amikor elmesélted, hogy egyedül vagy? „Ne görcsölj rá! Akkor jön az Igazi, amikor nem is számítasz rá. Csak engedd el, és egyszer csak ott terem!”