A férfiak főleg arra panaszkodnak, hogy nem kapnak választ semmilyen levelükre vagy kezdeményezésükre, vagy csak sokkal kevesebbet, mint amennyit szeretnének. Ez a csend egyik arca. A nők meg arra panaszkodnak, hogy az a férfi hallgat el, aki korábban annyira odavolt, hogy nem bírta abbahagyni a nyomulást, percenként írt… Mintha a csend egyik helyről vándorolna a másikra. De újra és újra ránk telepszik.

A csend akkor a legrosszabb, ha közben úgy tűnik, mintha mindenki más beszélne… Mintha mindenki máshoz beszélnének… A nők a felületes ismeretség idején kapnak sok üzenetet, a férfiak akkor, ha már alaposan belemélyedtek az ismeretségbe és a nő elkezdett kötődni. Akkor hirtelen elegük lesz, mert az első fellángolás lecsengett és úgy gondolják, hogy jobb lesz tovább állni. Vagy legalábbis csökkenteni a kommunikációt…

A csend persze mindkét esetben azt üzeni, hogy nem érdekelsz. Nem akarok rád figyelni, az érzéseiddel foglalkozni, legjobb, ha békén hagysz…

Az első csenddel, azzal, hogy a nők nem válaszolnak, lehet mit kezdeni: valamivel ki kell tűnni a tömegből, igényesnek kell mutatkozni, úgy indítani, hogy aki olvassa, az égjen a vágytól, hogy válaszolhasson… A második csenddel, a férfiak csendjével a nők ugyancsak tudnak kezdeni valamit… Például azt, hogy nem koncentrálnak rá.

Ezért kell mindig több opciót is nyitva tartani. Ha csak egy ember üzeneteire várunk és ő pont nem jelentkezik, akkor a világunk arra szűkül, hogy várunk. Ha van még két-három másik, akkor észre se vesszük, hogy x már nem jelentkezik egy ideje… Persze attól függ, mi mindent történt már köztünk. Ha beleszerettünk, észre fogjuk venni, de a dolog lényege éppen az, hogy ne szeressünk bele, hogy várjuk meg az érzelmeit azelőtt, hogy mi magunk érzelmeket fejlesztenénk iránta.

A csend csak az első időszakban fülsüketítő. Aztán megszokjuk, hogy az illető nem jelentkezik. Már nem is nagyon gondolunk rá, van másik. És nemcsak pasik léteznek: nemcsak ilyenkor fontos, hogy ne csavarodjunk rá a szerelmi életünkre, hanem mindig: legyenek más elfoglaltságaink, olyasmi, ami rólunk szól és örömet szerez, lehetőleg olyasmi, ami közben emberek között lehetünk, vagy a természetben. Ami leköt és felszabadít.

Az eltűnt férfi talán egy napon furcsállja majd, hogy mi is csendben vagyunk. Nem biztos, hogy ez bekövetkezik, de ha mégis… És előkerül… Ne reagáljunk rá azonnal. És főleg ne kérjük rajta számon, hogy hol volt, ne meséljük el, hogy mennyire szenvedtünk. Ne szenvedjünk… Ha nem érzünk iránta „semmit”, akkor nem is szenvedünk.

Egészen addig, amíg nem találjuk meg azt, aki tényleg elköteleződik mellettünk, ne köteleződjünk el. Ne rohanjunk utána, ha jelentkezik, mert sokszor ez csak ahhoz vezet, hogy újra el fog tűnni. Csak azt csekkolja, hogy még megvagyunk-e, még mindig várunk-e rá. Ha semlegesen válaszolunk és nem érzi, hogy várjuk vissza, akkor kíváncsiság ébredhet benne. És akkor van némi esély arra, hogy új ciklust kezdjünk… Már, ha addigra nem jöttünk rá, hogy egyáltalán nem érdemes vele foglalkozni.

Annyi biztos, hogy a fülsüketítő csend mindig csak egy pillanatnyi benyomás. Átmeneti és feloldható. Nem szabad félnünk tőle, mert minél több jelentőséget tulajdonítunk neki, annál nagyobbra nő. Menjünk ki a szabadba és hallgassunk bele a zsivajba. Ha nagyon bátrak vagyunk, még a telefont is otthon hagyhatjuk, hogy ne nézzünk rá állandóan, vajon írt-e, aki hiányzik… Valahogy úgy van ez is, mint amikor felteszünk egy lábosban vizet és várjuk, hogy felforrjon. Ha bámuljuk a vizet, csak nem akar felforrni. Ha azonban közben mással foglalkozunk, észre sem vesszük és már forr is…

Pont így van az elkóborolt pasikkal is: ha nem gondolunk rájuk, eszükbe jutunk. És megtörik a csönd.

Két órán át beszélgettetek. Nevetett a történeteiden, kérdezett, mesélt magáról, egyszer sem nézett látványosan az órájára. A búcsúzáskor még el is hangzott:

– Nagyon jól éreztem magam.

Hazafelé talán már azon gondolkodtál, hogy legközelebb hová mehetnétek.

Aztán másnap beáll a digitális némaság. Nem ír. Vagy ír ugyan, de már egészen más hangon, esetleg megérkezik az udvarias üzenet: „Nagyon jól éreztem magam, de nem éreztem azt a pluszt.”

És ilyenkor jön a teljesen érthető kérdés:

Ha ennyire jól sikerült az első randi, miért nem akar még egyszer találkozni velem?

Párkapcsolati coachként és mentálhigiénés szakemberként sokszor találkozom ezzel a kérdéssel. Az egyik legfontosabb dolgot érdemes már az elején tisztázni: egy randi lehet kellemes úgy is, hogy közben csak az egyik emberben születik meg a folytatás iránti vágy.

Nézzük, mi lehet ennek az oka.

1. Lehet, hogy tényleg jól érezte magát, csak nem vonzódott hozzád

Ez talán a legegyszerűbb magyarázat, mégis ezt a legnehezebb elfogadni.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha két ember sokat nevet, könnyen beszélget és rengeteg közös témát talál, abból logikusan következik a következő randi.

Pedig nem következik. A kellemes társas élmény és a romantikus vonzalom nem azonos.

Valaki őszintén élvezheti a társaságodat, érdekesnek, intelligensnek, kedvesnek találhat, és közben arra juthat, hogy nem szeretne veled párkapcsolati irányba továbbmenni. Ráadásul nem is tudja megmagyarázni, hogy miért.

Ezért a „de hát olyan jól beszélgettünk!” önmagában nem bizonyíték arra, hogy a másik is ugyanazt élte át, amit te.

Mit tehetsz?

Ne próbáld bebizonyítani neki, hogy téved. A vonzalomról nem lehet meggyőzni valakit. Ha azt mondja, nem szeretné folytatni, ezt érdemes elfogadni akkor is, ha számodra érthetetlen a döntése.

Fontos, hogy ne fordulj automatikusan önmagad ellen sem! Az, hogy valaki nem szeretne második randit, nem jelenti azt, hogy „velem valami baj van”.

Az első egy ember döntése. A második már a te következtetésed.

2. Lehet, hogy csak udvarias volt?

Igen. Az első randin mutatott kedvesség és figyelem önmagában nem biztos jele a romantikus érdeklődésnek. Sokan akkor is végig kedvesek és érdeklődők maradnak egy találkozón, ha közben már tudják, hogy nem szeretnének folytatást.

Az udvariasság nem feltétlenül megtévesztés. A félreértés inkább akkor keletkezik, amikor minden mosolyból és kedves gesztusból a jövőre vonatkozó következtetést vonunk le.

Honnan tudhatod akkor, hogy tényleg érdekled?

Ne kizárólag azt figyeld, mi történt a randin! Figyeld azt is, mi történik utána!

Keres? Válaszol? Kezdeményez? Szeretne újra találkozni? A romantikus érdeklődés egyik legjobban használható hétköznapi jele a kölcsönösség.

3. Lehet, hogy megijedt, mert túl jól sikerült a randi?

Lehetséges, de ezzel a magyarázattal óvatos lennék. Az interneten rengetegszer találkozhatsz ilyen mondatokkal:

„Biztosan elkerülő kötődésű.”

„Megijedt az érzéseitől.”

„Túl közel kerültetek egymáshoz, ezért hátrált meg.”

Az elkerülő kötődés valóban összefügghet a visszahúzódó viselkedéssel, de ebből nem következik automatikusan, hogy egy jól sikerült első randi után eltűnő ember biztosan megijedt a kialakuló intimitástól.

Egyetlen randi alapján nem tudjuk diagnosztizálni a másik kötődési mintázatát! Lehet, hogy fél a közelségtől, és az is lehet, hogy egyszerűen csak nem akar második randit. 

Mit tehetsz?

Ne gyárts olyan pszichológiai magyarázatot a másik viselkedésére, ami alapján arra a következtetésre jutsz, hogy érdemes rá várni! Ha valaki hátralép, neked nem azt kell megfejtened, miért lépett hátra, hanem inkább csak vedd észre, hogy hátralépett.

4. Befolyásolhatja a döntést, hogy az appokon mindig ott van a „következő”?

Igen. A kutatások szerint a túl nagy választék valóban befolyásolhatja, hogyan értékeljük a potenciális partnereket. Az online társkeresés egyik furcsa sajátossága, hogy egy sikeres randi után is ott lehet a telefonodon további öt, ötven vagy ötszáz lehetséges partner. Ez könnyen életben tartja azt a gondolatot: „Jó volt, de mi van, ha a következő még jobb?”

A partneri választék túlterhelő hatását több kutatás is vizsgálta. Egy 2020-ban publikált kutatásban az online választási folyamat során a résztvevők egyre nagyobb arányban utasították el a felkínált potenciális partnereket.

Egy 2025-ben publikált kísérletben pedig azok, akik sok társkereső profilt értékeltek, kisebb arányban fogadtak el potenciális partnereket, mint azok, akik kevesebb profil közül választottak.

Vagyis a hatalmas választék nem tesz bennünket jobb döntéshozóvá. Bizonyos helyzetekben éppen ellenkezőleg: egyre könnyebb lesz nemet mondani egy elég jó lehetőségre, mert úgy érezzük, valahol talán vár ránk egy még jobb.

Mit tehetsz?

A másik ember apphasználatát nem tudod szabályozni, de a sajátodat igen. Érdemes időnként megfigyelned magadat is: azért nem adsz valakinek második lehetőséget, mert valóban nem érdekel, vagy azért, mert már közben azt nézed, ki lesz a következő?

A sikeres társkereséshez nemcsak sok emberrel kell találkozni, hanem észre is kell venni azt, akivel érdemes lenne tovább ismerkedni.

5. Lehet, hogy egészen mást kerestetek?

Igen. Egy jó randi sem hidalja át automatikusan az eltérő kapcsolati szándékokat. Te lehet, hogy tartós párkapcsolatot keresel, ő viszont néhány hónapja vált el, és még maga sem tudja, mire áll készen.

Lehet, hogy alkalmi kapcsolatot szeretne, lehet, hogy több emberrel randizik párhuzamosan. És az is előfordulhat, hogy a profiljában ugyan komoly kapcsolat szerepel, de amikor valóban megjelenik előtte ennek a lehetősége, rájön, hogy mégsem ezt szeretné. Ezért fontos, hogy a társkeresés elején ne csak azt próbáld kideríteni:„Tetszem neki?”

Hanem azt is: „Ugyanazt keressük?”

A kettő nem mindig ugyanaz.

Két ember kölcsönösen vonzódhat egymáshoz úgy is, hogy közben teljesen különböző élethelyzetben vannak.

Ha jól sikerült a randi, de nem keres, írjak rá én?

Igen. Ha szeretnéd folytatni, nyugodtan jelezheted egyszer világosan. Nem gondolom, hogy érdemes napokig azon gondolkodni, „kinek kellene először írnia”. Írhatsz például ennyit: „Jól éreztem magam tegnap, szívesen találkoznék veled máskor is.”

Ez nem megalázkodás vagy nyomulás. Nem veszítesz vele a „piaci értékedből”, hanem egyszerűen világosan kommunikálsz. Utána azonban érdemes figyelni a válaszra.

Ha ő is szeretne találkozni, annak általában lesz valamilyen kézzelfogható jele. Ha kitérő választ kapsz, hetekig tartó bizonytalanság következik, vagy egyáltalán nem válaszol, az is egyértelmű válasz.

Mit jelent, ha azt írja: „Nem éreztem a szikrát”?

Általában azt, amit mond: nem érzett elegendő romantikus vagy szexuális vonzalmat ahhoz, hogy folytassa az ismerkedést. Nem biztos, hogy ennél pontosabban meg tudja fogalmazni.

A „szikra” nem egzakt pszichológiai fogalom. Az emberek nagyon különböző dolgokat érthetnek alatta: testi vonzalmat, izgalmat, kíváncsiságot, könnyedséget vagy egyszerűen azt a nehezen megfogható érzést, hogy szeretnék még egyszer látni a másikat.

Mit tegyél, ha nincs második randi?

Először is: hagyd abba a nyomozást! Ne olvasd vissza tizenkétszer az üzeneteit, ne próbáld megfejteni, miért nézett úgy a desszertnél! Ne keresd azt a pillanatot, amikor „elrontottad”! Lehet tanulni egy randiból, de a tanulás és az önmarcangolás nem ugyanaz.

Inkább ezt a négy kérdést tedd fel magadnak:

1. Önmagamat adtam?
Vagy annyira szerettem volna tetszeni, hogy közben egy gondosan megszerkesztett változatomat mutattam?

2. Én valóban kíváncsi voltam rá?
Vagy annyira lefoglalt az, hogy vajon én tetszem-e neki, hogy elfelejtettem megvizsgálni: ő egyáltalán tetszik-e nekem?

3. Volt közöttünk kölcsönösség?
Mindketten kérdeztünk, kezdeményeztünk, figyeltünk, vagy én vittem a hátamon az egész találkozást?

4. Van valami, amit legközelebb másképp szeretnék csinálni?
Nem azért, hogy „vonzóbb” legyek, hanem azért, hogy egy következő randin jobban megismerhessük egymást.

Ha nincs folytatás, az azt jelenti, hogy rosszul randizol?

Nem. A sikeres társkeresésnek az elutasítás is része. Ha tíz emberrel találkozol, nem az a cél, hogy mind a tíz akarjon tőled valamit. A valódi cél az, hogy kiderüljön, kivel működik a kölcsönös szimpátia és vonzalom.

Ezért én a társkeresést nem olyan vizsgának tekintem, amelyen minden első randin át kell menned.

A visszautasítás persze rosszul eshet, de nagyon nem mindegy, milyen történetet mesélsz utána magadnak.

„Nem akart második randit.” Ez tény.

„Nem vagyok elég érdekes.”

„Túl öreg vagyok.”

„Nekem soha nem lesz senkim.”

„Biztosan elrontottam.”

Ezek már következtetések. És könnyen lehet, hogy egyik sem igaz.

A sikeres társkeresés tanulható

Nem tudod megtanulni, hogyan érhetnéd el, hogy mindenki beléd szeressen, és szerencsére nincs is erre szükséged.

Azt viszont meg lehet tanulni, hogyan válassz jobban, hogyan kommunikáld világosabban a szándékaidat, hogyan ismerd fel hamarabb a kölcsönösség hiányát, hogyan állíts határokat, és hogyan ne tölts hónapokat olyan emberekkel, akik valójában nem akarnak veled kapcsolatot.

A sikeres társkeresés nem azt jelenti, hogy több embernek kellesz, hanem azt, hogy egyre hamarabb felismered, kivel érdemes folytatnod.

Erről szól a Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve című könyvem is. Több mint 15 év segítői és coaching tapasztalatából gyűjtöttem össze azokat a gyakorlati szempontokat és eszközöket, amelyek segítségével tudatosabban lehet társat keresni, és kevesebb időt elvesztegetni reménytelen ismerkedésekre.

Gyakori kérdések

Mennyi idő után írjak egy jól sikerült első randi után?

Nincs kötelező várakozási idő. Ha jól érezted magad, akár aznap este vagy másnap is jelezheted. Az érdeklődés kimutatása nem hiba.

Ha nem ír a randi után, biztosan nem érdeklem?

Nem tudhatod, miért nem ír, de a tartós passzivitás önmagában fontos információ. Egyszer nyugodtan kezdeményezhetsz; ha ezután sincs kölcsönösség, érdemes továbblépni.

Érdemes második randit adni akkor is, ha nem volt azonnali szikra?

Ha nem volt benned határozott ellenérzés, jól érezted magad, és kíváncsi vagy a másikra, igen, lehet értelme. Nem minden vonzalom alakul ki az első néhány percben.

Miért ghostingol valaki egy jól sikerült randi után?

Ezt az adott ember megkérdezése nélkül nem lehet biztosan tudni. Lehet érdeklődéshiány, konfliktuskerülés, folyamatban lévő másik ismerkedés. A ghostingból ezért elsősorban azt érdemes kiolvasni, amit biztosan tudsz: a másik jelenleg nem vesz részt kölcsönösen az ismerkedésben.

Mit rontottam el, ha nem lett második randi?

Lehetséges, hogy semmit. Két ember közötti vonzalom és kompatibilitás nem pusztán azon múlik, hogy valaki „jól teljesített-e” az első randin. Érdemes tanulni a tapasztalatból, de nem minden visszautasítás jelent kijavítandó hibát.

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Ráadásul nem pusztán a saját frusztráltságával kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy erről a nem túl vonzó családi háttérről hogyan kommunikáljon egy potenciális randipartnerrel, hiszen nem szeretné már az első körben elijeszteni az illetőt.

Milyen hátrányokkal jár egy ilyen helyzet, miért fontos egy terápia, és hogyan mesélhetsz a családodról őszintén a randikon? Ezekre a kérdésekre ad választ Jánosi Valéria mentálhigiénés szakember, coach és mediátor az alábbi videójában!

Ma a Shrekking kerül terítékre, amelyet, mint a legtöbb randitrendet, ugyancsak a fiatalok hoztak divatba, de most már a felnőttek körében is ismertté vált. És nem tévedés, tényleg a közkedvelt mesehős, Shrekk után nevezték el.

Miről szól a poszt?

1. A Shrekking értelmében olyan partnerrel randizunk, akit fizikailag kevésbé tartunk vonzónak magunknál, mégpedig abban a reményben, hogy emiatt hálásabb, hűségesebb és odaadóbb lesz. Ez azon a feltételezésen alapul, hogy a külső határozza meg az ember értékét, és hogy a „szebb” fél ezért különleges bánásmódot érdemel.
 
2. Pozitívabb értelemben azonban jelentheti azt, hogy nem kizárólag a külső alapján választunk partnert, hanem esélyt adunk olyannak is, aki első látásra nem a „zsánerünk”. A kedvesség, intelligencia, humor, természetesség, önbizalom és személyiség sokkal fontosabb lehet a tartós vonzalom és kapcsolat szempontjából. Ez rokonságot mutat az Open Casting jelenségével.
 

3. A lényeg nem a „ligák” közötti választás, hanem a kölcsönös megbecsülés. Téves azt hinni, hogy egy kevésbé vonzónak tartott partner automatikusan hálás lesz azért, hogy szóba állunk vele, ahogy az sem igaz, hogy a szép emberek szükségszerűen beképzeltek. Egy egészséges kapcsolat alapja az, hogy fel tudjunk nézni a másikra és valóban vonzónak találjuk őt, ne pedig az, hogy magunkat magasabbra értékeljük nála.


Ki ne ismerné Fiona és az ogre történetét, melyből kiderül, hogy nem minden a testi szépség és az ember lánya lehet boldog egy mocsári lénnyel is, ha annak helyén van a szíve… Igaz, hogy mogorva, magánakvaló (introvertált) és eléggé kishitű, ráadásul még a személyes higiéné sem az erőssége, de van humora és ha muszáj, összekapja magát és még hősiesen is tud viselkedni.

Róla nevezték el tehát ezt a trendet, amelynek lényege, hogy olyan emberrel randizunk vagy folytatunk kapcsolatot, akit fizikai vonzerő tekintetében alacsonyabb kategóriába sorolunk, mint önmagunkat… És ettől reméljük, hogy az illető majd jobban bánik velünk, mondjuk többre becsül, hűségesebb lesz, mint egy velünk egy ligába tartozó partner, hiszen akkora megtiszteltetésnek érezheti, hogy egyáltalán szóba állunk vele.

Ha ezt így fogalmazzuk meg, akkor nem hangzik túl jól. Egyrészt a gondolat azt tükrözi, hogy az ember értékét a külseje adja (ugye, a híres 0-10 pontos amerikai szépségértékelés, ami soha nem veszi figyelembe a jellemet), másrészt, hogy a szebb (vagy magát szebbnek gondoló) partner kegyet gyakorol, ha leereszkedik egy kevésbé szép külsejű szintjére… És ezért hálát, tiszteletet, különleges bánásmódot vár.

Ha valaki így gondolkodik, akkor ezt a viselkedése valószínűleg tükrözi is… Elvárja, hogy őt a másik a tenyerén hordozza, minden rigolyáját elviselje, tapsikoljon, amiért vele mutatkozhat… A trend neve lehet új, de a jelenség maga egyidős az emberiséggel, hiszen rengeteg jó külsejű nő használja ki az adottságait annak érdekében, hogy kevésbé vonzó férfiakat az orruknál fogva vezessen… És rengeteg kevésbé vonzó férfi biztosítja a maga számára a csinos női társaságot, mert megteheti… Ezek a fajta kapcsolatok azonban nem őszinték és nem valódi vonzalmon alapulnak.

Nézhetjük viszont az egész dolgot más szempontból is: a Shrekking ebben az esetben azt jelentené, hogy végre nem a kinézet vagy nem csak a kinézet alapján keresgélünk, hanem más dolgokat is beleveszünk az értékelésbe. Főleg a kép alapú online randizás nagy problémája, hogy a megjelenés mindent visz és akinek nem osztott annyira jó lapokat a természet, azt meg se hívják a pókerasztalhoz, vagy arra kényszerül, hogy csaljon… Mondjuk ne valódi fotókat töltsön fel magáról…

Tehát a Shrekkinget megközelíthetjük onnan is, hogy nem kifejezetten azért nyitunk a szerintünk kevésbé vonzó külsejű emberek felé, mert ki akarjuk őket használni vagy mert azt hisszük, hogy hálásak lesznek, hanem azért, mert tényleg felfogtuk, hogy a fizikai szépség nem minden, és akit szeretünk, aki fontos nekünk, az úgyis sokkal szebb lesz a szemünkben… Hogy a dögösségnél fontosabb a kedvesség, a természetesség, az intelligencia, a humor…

Ráadásul sok ember valójában nem is előnytelen külsejű, csak nem tudja magát elég jól prezentálni, nincs stílusérzéke, nincs önbizalma, kishitű, stb… Tehát nem elsősorban a külsejével vannak problémák, hanem az egész hozzáállása okozza, hogy nem érezzük olyan vonzónak. Azt, hogy mit ítélünk külsőre vonzónak, sokszor nem csak a szimmetriáról és a testi arányokról szól, hanem ennél sokkal összetettebb.

Egyébként az egész jelenség a korábban már tárgyalt Open Castinggal mutat rokonságot, amelynek lényege, hogy nem csak a zsánerünkkel találkozunk, nem csak a nekünk leginkább tetsző potenciális partnereknek adunk esélyt, hanem olyanoknak is, akik első blikkre nem tűnnek nagy dobásnak. Csak ebben az esetben nincs az egésznek olyan rossz szájíze.

Ami a Shrekkinget illeti: persze az is téves feltételezés, hogy attól, hogy valakit nem tartunk olyan csinosnak, ő hálás lesz, ha szóba állunk vele… Mondjuk, mint az Agymenőkben Leonard, aki teljesen oda meg vissza volt, hogy Penny hajlandó járni vele. De sem a testi tulajdonságai miatt érezte magát alávalóbbnak, hanem azért, mert az anyja tönkrevágta az önbizalmát.

Lehet persze, hogy a kifejezetten vonzó emberek beképzeltek és úgy gondolják, hogy többet engedhetnek meg maguknak, de ez sem természeti törvény, és vannak vonzó emberek, akik nem is tartják magukat annak. Az tehát nagyon is jó, ha nem csak külső alapján döntünk, az viszont nem megfelelő alap egy párkapcsolathoz, hogy csak azért választunk valakit, mert különbnek gondoljuk magunkat nála. Ha nem tudunk felnézni a partnerünkre, akkor abból nem lesz tartós, egészséges, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat.

Képzeld el a jelenetet: túl vagytok egy kifejezetten kellemes másfél órán. A kávé finom volt, a beszélgetés sem akadt el az időjárásnál, már-már felsejlik a fejedben, hogy ebből akár még lehet is valami. Aztán megjelenik a pincér a számlával, és a levegő hirtelen megfagy. Beáll a kínos, nehéz csend, amiben mindkét fél másodpercek alatt próbálja megfejteni a modern randietikett nem létező szabálykönyvét.

A férfi a zsebéhez nyúl, de közben feszülten figyeli a nő tekintetét, vajon megsérti-e a hölgy büszkeségét, ha fizet, vagy épp filléres alaknak tűnik, ha nem. A nő pedig ül, vár, és sokszor ez alapján mondja ki a végső ítéletet: „Ha nem fizeti ki a kapucsínómat, nem is igazi férfi, biztos, hogy nem találkozom vele többet.”

Évtizedek óta kísérem a hozzám forduló társkeresőket, és még mindig elképedve látom, hogy felnőtt, egzisztenciával rendelkező, önálló nők hány ígéretes indulást zártak már le azzal a felkiáltással, hogy a partner „nem volt gavallér”, miközben a férfi - csak teljesen jogosan - úgy érezte: nem szeretné egy vadidegen ember kávéját kifizetni.

Beszéljünk erről végre őszintén, mert amit sok nő csinál, az nem a hagyományos értékek tisztelete, hanem egyszerűen tévút.

A „férfi fizet” mítosza a modern társkeresésben

Gyakran találkozom azzal a megkérdőjelezhetetlen axiómával a női oldalon, hogy a randin a számla kizárólag a férfit illeti, hiszen ő a hódító, így mutatja ki a figyelmességét, és egyébként is: a nő kisminkelte magát, felöltözött, elment a helyszínre, és cserébe joggal várhatja el, hogy fizessék a fogyasztását.

Ez az elmélet talán működött nagyanyáink idején, amikor a nőknek nem volt saját jövedelmük, és egy évben két udvarló akadt a láthatáron. Az online társkeresés korában azonban egészen más dinamikák érvényesülnek. Egy aktívan ismerkedő férfinak egyetlen hónapban nem egy, hanem akár öt vagy tíz első randija is lehet. Ha mindegyiken automatikusan ő állja a cechet – ráadásul nemegyszer egy vacsorát vagy koktélokat –, az nem gáláns gesztus, hanem kemény, méltatlan anyagi megterhelés.

Teljesen természetes, ha egy férfi nem szeretné minden egyes idegen ember limonádéját finanszírozni csak azért, mert leültek negyven percre beszélgetni. Az a feltevés pedig, hogy a férfi férfiasságát és a komoly szándékait kizárólag a pénztárcája vastagsága és a számla rendezése bizonyítja az első találkozáskor, hatalmas tévedés. Azért leírni valakit, mert felvetette a felesben fizetést, vagy nem nyúlt azonnal a kártyájához, óriási könnyelműség. Az a nő, aki emiatt lezár egy ígéretesen induló kapcsolat, hosszú társkeresésre számíthat.

Hogyan érdemes ezt jól és elegánsan csinálni?

A megoldás meglepően egyszerű, és rengeteg feszültségtől kíméli meg mindkét felet:

1. A nő részéről: a természetes felajánlás. Amikor megérkezik a számla, a legelegánsabb, amit egy nő tehet, hogy magától értetődő módon megkérdezi, mennyivel tartozik, vagy felajánlja, hogy kifizeti a saját fogyasztását. Ezzel egyértelműen jelzi, hogy partnerként van jelen a beszélgetésben, nem szorul eltartásra, és tiszteli a másik embert. Nem teszteli a férfit, nem vár vizsgáztató tekintettel, hanem felnőtt módjára cselekszik.
2. A férfi reakciója és az elfogadás. Ha a férfi erre azt mondja: „Köszönöm, nagyon kedves vagy, de engedd meg, hogy a mai kávét én álljam”, a nőnek nem kell kardoskodnia. Nyugodtan mosolyoghat, megköszönheti, és elfogadhatja a gesztust. Ilyenkor a meghívás valóban meghívássá válik, egy szép, szabadon adott gesztussá, nem pedig kötelező feladattá.
3. Ha valóban felesben marad: nincs dráma. Amennyiben a partner elfogadja az ajánlatot, és mindenki a sajátját rendezi, nem dőlt össze a világ. Ez nem jelenti azt, hogy nem tetszel neki, sem azt, hogy fukar ember lenne. Egyszerűen annyit jelent, hogy még ismerkedtek, egymás számára még idegenek vagytok, akik kölcsönösen tisztelik egymás határait.

A sikeres társkeresés nem azon múlik, hogy ki fizeti ki a kávét, hanem azon, hogy képesek vagytok-e valódi, őszinte kíváncsisággal és felnőtt érettséggel egymás felé fordulni. A görcsös elvárások, a rejtett tesztek és az automatikus elutasítások helyett sokkal jobban jársz, ha a valódi kapcsolódásra figyelsz.

A társkeresés nem szerencsejáték és nem a véletlen műve, hanem egy olyan komplex folyamat, ami ugyanúgy tanulható és tudatossá tehető, mint az élet bármely más területe. Ha te is úgy érzed, hogy újra és újra hasonló forgatókönyvekbe futsz bele, ha elfáradtál a sikertelen randikban vagy nem tudod, hol csúszik el az ismerkedés, ajánlom figyelmedbe az újonnan megjelent könyvemet:

Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve

Ebben a gyakorlatias útmutatóban lépésről lépésre mutatom meg, hogyan építsd fel a saját tudatos társkereső stratégiádat a profilod kialakításától a randik kezelésén át a valóban mély, elkötelezett kapcsolódásig.

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Mi az ARC? ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!

Az ARC leginkább az évente megrendezésre kerülő ARC közérzeti pályázat és kiállításról ismert. 2000 óta a kreativitás szabadságáról szól. Korlátlanul pályázhat bárki, és a kiállítások is nyitottak, éjjel-nappal ingyenesen megtekinthetők. Már 25 éve kreatív gondolatokat, véleményeket bemutató és véleményformáló képkulturális eseményként vesz részt a társadalmi folyamatokban. Ma már hagyománnyal rendelkező része a budapesti kulturális kínálatnak, jelentősége a kiállításokon is túlmutat. Idézik, beszélnek róla, hivatkoznak rá.

A leglátogatottabb köztéri kiállítás Magyarországon.

A kiállítás idei alapgondolata, amely alapján a pályaműveket várták:

Magyarországnak mindenkire szüksége lesz ahhoz, hogy higgyünk a változásban és tegyünk a változásért. Nem mások változtatják meg a gondolkodásunkat, a reflexeinket, az érzéseinket és a hitünket, hanem mi magunk. Ahogy nem a zsűri nyeri meg az ARC pályázatát, ugyanígy nem a politikusok változtatják meg Magyarországot, hanem mi mindannyian, akik teszünk érte.

Az eseményt hagyományosan sajtótájékoztatóval egybekötött díjátadó keretében nyitják meg a kiállítás új helyszínén.

Megtekinthető: 2026. szeptember 18. – 2026. október 18.

Helyszín: NEM A BIKÁS PARKBAN!!! Budapest, Újbuda, 1111Goldmann György tér 3. (BME "E" épület melletti parkolóban, a Petőfi híd budai hídfőjénél)

További információk elérhetők a kiállítás weboldalán: https://arcmagazin.hu
        

Nyilvánvaló, hogy nemcsak a férfiak hazudnak, hanem a nők is. De ami a csábítási terepet illeti, a férfiak sokkal többet. Ez nem jelenti, hogy a nők sose állítanak valótlanságot, de viszonylag ritka, hogy egy nő azt hazudná, hogy igazi kapcsolatot akar, pedig csak a szexre hajt. Vagy azt állítaná, hogy független, pedig férjezett. Miért nem teszi? Mert semmi szüksége rá. Mert valószínűleg épp az ellenkezője viszi közelebb ahhoz, hogy becserkésszen egy férfit…

A férfiak egy része társkeresés címszó alatt annyit ért, hogy csajozni akar. Nem feleséget vagy élettársat keres, hanem nőkre vadászik, és kb mindent bevet annak érdekében, hogy egy kiszemelt nőt becserkésszen. Mivel pedig a nőket az érzelmeik felől lehet megfogni, minél dörzsöltebb a férfi, annál ügyesebben fog hatni a nő érzelmeire. Azt fogja éreztetni vele, hogy különleges, hogy hasonlóval még sosem találkozott, hogy bármit megtenne érte… És ennek nőként nagyon nehéz ellenállni. Ezt ők is pontosan tudják.

Amelyik férfi ezt nem veti be, aki tényleg csak akkor mond ilyet, ha úgy gondolja, az nagyon ritkán jár sikerrel az udvarlás terén. És mivel nem gyakorolta be, hogyan kellene udvarolnia, pont annál a nőnél, aki nagyon tetszik neki, valószínűleg teljesen lefagy. Még a gyakorlottak is rendkívüli módon tudnak bénázni, ha valaki igazán tetszik nekik. Ilyenkor képtelenek kinyitni egy zárat, rossz helyen fordulnak be az autójukkal, elfelejtenek dolgokat a munkában…

Szinte minden férfi hazudik, de nagyon nem mindegy, miért és mennyire. Illetve miben. Vannak apró, jelentéktelen hazugságok, például a kort, a magasságot illetően, van, aki más néven mutatkozik be, de aztán kiderül, hogy csak azért, mert a saját neve annyira nem szexi… Ha ezek nem lényegi megtévesztések, akkor nem igazán van jelentőségük. De ha valaki fontos dolgokban téveszt meg, az már egészen más kategória.

Mert van az önvédelmi, önfényezési hazugság, meg van a durva manipulációs megtévesztés. Ha lényegi információt változtatunk meg, mondjuk, hogy van-e feleségünk, vagy tényleg orvosok vagyunk-e, nem pedig utcaseprők, az eléggé a lényeget érintő információ.

Ha nem is számít direkt hazugságnak, de az is megtévesztés, ha valaki az udvarlási szakaszban úgy tesz, mintha menő kocsival járna, elegáns helyen élne, de valójában egyik sem igaz. Ha egy szimpla társkeresőn olyan pasiba botlunk, aki túl jóképű, túl gazdag és túlságosan lelkesedik irántunk, pedig erre semmilyen kézzelfogható indoka nincs, akkor ott már profi szélhámossal van dolgunk.

Ha nőként védekezni akarunk a hazudozós férfiakkal szemben, akkor abból kell kiindulnunk, hogy minél szebbnek tűnik a történet, minél különlegesebbnek érezzük magunkat a pasival, annál valószínűbb, hogy csak egy illúzió részesei vagyunk. A csetlő-botló pasi sokkal nagyobb valószínűséggel őszinte… És az átlagos melóval és életmóddal rendelkező férfi is sokkal nagyobb valószínűséggel valódi.

Az első időszak feladata, hogy alapvető bizalmatlansággal kezeljünk mindent, amit mesélnek nekünk, és igyekezzünk megbizonyosodni arról, hogy adott történet vagy információ igaz-e vagy sem. Ha valami bűzlik, akkor ne hagyjuk figyelmen kívül, tegyünk fel keresztkérdéseket… Például egy nem valódi orvost elég könnyen le lehet buktatni. Vagy egy nős férfit is, aki úgy tesz, mintha független lenne. Ha bizonyos időintervallumokban mindig eltűnik, ha nem mer este telefonálni, ha a magatartása arra utal, hogy fontos neki a diszkréció, nem akar olyan helyen találkozni, ami vagy a lakhelyéhez, vagy a munkahelyéhez közel található, akkor okkal gyanakodhatunk.

A legtöbb hazugságot nehéz hosszabb távon fenntartani. Hacsak nem képzett kém valaki, akkor elég hamar lelepleződik. Nem is arra vannak ezek a hazugságok kitalálva, hogy sokáig fenntarthatóak legyenek, hanem arra, hogy hamar célba lehessen velük érni. A cél általában a gyors ágyba jutás… Kivéve a valódi szélhámosoknál, mert ők a pénzre mennek. De az már a bűnözés kategória, és itt elsősorban az átlagos, csábítási hazugságokról van szó.

Hogyan ne váljunk áldozattá? Vagyis hogyan ne sérüljünk? Szűrjük ki a hazugságokat. A manipulációs szándékot. Ne hagyjuk magunkat érzelmileg befolyásolni, és erre a legjobb módszer, ha addig, amíg meg nem bizonyosodunk arról, hogy egy adott pasi tényleg őszintén bennünket akar, ne adjuk meg neki azt az érzést, hogy ő a világunk középpontja. Ne álljunk le a randizással, találkozzunk másokkal is… A kizárólagosságot ki kell érdemelnie, nem csak úgy jár neki.

Egészséges kapcsolatot akkor tudunk építeni, ha ezen az első, csábítási szakaszon túlesünk és már ő akarja jobban a kapcsolatot, nem mi erőltetjük bele.

„Egyszerűen nem értem, mi bajom van vele!” – panaszkodott egy Andrea a társkereső coachingon, és látszott rajta, hogy tényleg bántja a dolog.

A férfi, akivel ismerkedett, figyelmes volt, okos, megbízható, jó humorral és rendezett élettel. Nem tűnt el napokra, nem játszmázott, és az első pillanattól egyértelművé tette, hogy tetszik neki a nő. Andreának külsőleg sem volt vele semmi baja.

– És mi a gond? – kérdeztem tőle.

– Semmi. És pontosan ez a bajom, hogy nem érzek az égvilágon semmit. Ez az egyik legnehezebb helyzet a társkeresésben. Mert ha valaki bunkó, megbízhatatlan vagy unalmas, arra könnyű rácsapni az ajtót. De mit kezdjek azzal az emberrel, akire az eszem azt mondja, hogy ő a „főnyeremény”, a gyomromban viszont egyetlen pillangó sem hajlandó megmozdulni?

A vonzalom nem állásinterjú

Hiába pipálsz ki minden tételt a képzeletbeli kívánságlistádon – hogy legyen önálló, kedves, intelligens, és ne az anyukája mossa még az ingeit –, ez önmagában még édeskevés.

A párválasztás során ugyanis két teljesen külön kérdésre kell választ kapnunk:

1. Jó partner lenne belőle?

2. Őt választom?

Az első kérdésre válaszol a józan eszed, a másodikba viszont beleszól a tested, a hormonjaid, a korábbi sérüléseid, a másik illata, a hanghordozása, a gesztusai és még száz olyan apróság, amit képtelenség táblázatba foglalni.

Muszáj, hogy már az első másodpercben lecsapjon a villám?

Dehogy muszáj. Sőt!

Az elsöprő, mindent vivő kémia az első randin egyáltalán nem garancia a jó kapcsolatra. Nagyon sokszor éppen az iránt érzünk azonnal kontrollálhatatlan vonzalmat, aki később a legnagyobb szenvedést hozza az életünkbe. Egy lassabban, nyugodtabban kibontakozó ismerkedésből még bőven lehet működő, mély kapcsolat.

Ezért javasoltam a hozzám forduló nőnek is, hogy találkozzon még a férfival. Nem azért, mert „egy ilyen rendes embert bűn lenne elengedni”, hanem mert két-három kellemes beszélgetés után még korai lenne végleges ítéletet mondani az érzéseink felett.

Elment a negyedik randira. Aztán az ötödikre is.

Az ötödik találkozó után pedig már nem kellett tovább gondolkodnia. Nem azért, mert hirtelen beleszeretett, hanem mert amikor a férfi meg akarta csókolni, ő önkéntelenül hátrébb lépett. Ez egyértelmű zsigeri elutasítás volt.

Hány esélyt érdemes adni?

Ha jól érzed magad a társaságában, ha érdekel, és van benned legalább egy apró kíváncsiság vagy nyitottság arra, hogy közelebb kerülj hozzá, adj még időt a folyamatnak. A vonzalom tud növekedni. Ahogy mélyül a bizalom, ahogy megismered a másik humorát, a számodra is fontos értékeit, hirtelen nagyon vonzóvá válhat az is, aki elsőre nem dobogtatta meg a szívedet.

De ha több találkozó után is csak kötelességtudatból mész el a randira, ha zavar a közelsége, és eszed ágában sincs megérinteni őt, akkor ne húzd az időt. El kell fogadnod: attól, hogy valaki nagyszerű ember, és papíron hibátlan társ lenne, még egyáltalán nem biztos, hogy a te embered.

Ne erőszakold meg a saját érzéseidet!

Ilyenkor szinte törvényszerűen bekapcsol a bűntudat és a félelem:

• „Mi van, ha túl válogatós vagyok?”
• „Mi van, ha soha többet nem találok senkit, aki így megbecsül?”
• „Lehet, hogy velem van a baj, és csak a toxikus emberek váltanak ki belőlem reakciót?”

Ezeket a kérdéseket érdemes őszintén átgondolni – főleg, ha mintázat nálad, hogy a kiszámíthatatlan, elérhetetlen partnerek vonzanak, a megbízhatóktól meg azonnal elunod magad.

De egyetlen olyan eset miatt, amikor egyszerűen nem működik a kémia, még nem kell pszichológiai diagnózist felállítanod magadról. A válasz néha végtelenül egyszerű: nem tetszik eléggé. És ehhez jogod van.

A másik ember jósága és figyelmessége nem kötelez téged szerelemre. A jófejségért nem jár jutalmul párkapcsolat, neked pedig nem kell szégyellned magad azért, mert tisztelsz valakit, de nem akarod megcsókolni.

Adj esélyt annak, ami lassan és csendben indul, de ne próbálj meg érzéseket gyártani ott, ahol tartósan nincs semmi. Mert társat nem önéletrajz alapján választunk.

Szeretnél végre tisztán látni a társkeresésben és jól választani?

A párkeresésben nem az a legnehezebb, hogy összehozol egy randit. Sokkal nehezebb felismerni, hogy kinek érdemes valódi esélyt adni, és kitől kell időben, szeretettel elköszönni.

A jó párkapcsolat nem szerencse kérdése, hanem tanulható folyamat. A Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve című könyvemben konkrét stratégiát kapsz a kezedbe.

Megmutatom, hogyan ismerd fel az első randikon a vészcsengőket, építsd fel az önbecsülésedet, és kerüld el az éveket felemésztő zsákutcákat. Ne hagyd, hogy a társkeresés találgatás maradjon – tedd gyorsítósávra az ismerkedést!

Megnézem a könyvet.

A gép sosem alszik, nem csal meg, és sosem felejti el a születésnapodat. Nem csoda hát, hogy egyre több szingli dől be neki. Nemzetközi adatok szerint a Replika vagy a Character.AI platformokon minden második felhasználó társként vagy romantikus partnerként tekint a mesterséges intelligenciára. De mi a helyzet itthon a szinglikkel? A Randivonal.hu és Dr. Rövid Irén szociológus, a szingliterkep.hu alapítójának legfrissebb, 2026. augusztusi felmérése kimondja a csendes igazságot: a magyar párkeresők közel egyharmada azért fordult mesterséges intelligenciához, mert egyszerűen elviselhetetlenül magányos volt. Az AI lassan nem eszköz, hanem barát, bizalmas, sőt szerető lett.

Kém, veszélyforrás vagy... szerelem? A magyarok fejében teljes a káosz

A párkeresők többsége egyelőre óvatos: 84% információforrásként, 60% asszisztensként tekint a mesterséges intelligenciára, és minden negyedik beszélgetőpartnerként kezeli. Ugyanakkor 28% kémnek, 19% pedig veszélyforrásnak látja. És itt jön a csavar: minden tizedik válaszadó szerint az AI a lelki társa, és kevesen, de vannak, akik családtagként, vagy szerelmükként viszonyulnak hozzá.

„A legfiatalabbak, a 20–29 éves szinglik több mint kétharmada barátként, egyharmaduk pedig lelki társként, sőt egyenesen a szerelmeként tekint az AI-ra” – Weiler Péter, a Randivonal.hu vezérigazgatója. 

Megnyugtató ugyanakkor, hogy minél idősebb valaki, annál kevésbé dől be az AI-nak: a 30–39 éveseknek már csak 8%-a, a 40 felettieknek pedig 3-5% viszonyul szerelemmel a mesterséges intelligenciához.


Ördögi kör: Aki lelki társként tekint az AI-ra, még magányosabb

A kutatás legriasztóbb üzenete talán ez:

„Az AI-ra lelki társként vagy barátként tekintő szinglik több mint kétharmada mindig vagy többnyire magányosnak érezte magát az elmúlt időszakban, míg azoknál, akik nem tulajdonítottak ilyen szerepet a mesterséges intelligenciának ez az arány 54% körül volt” – Dr. Rövid Irén szociológus, a szingliterkep.hu alapítója.

Úgy tűnik, mindegy is, milyen szerepkörrel ruházzák fel az AI-t a társkeresők, attól még a legtöbben közülük magányosnak érzik magukat.

Minden hatodik párkereső naponta menekül az AI karjaiba

A párkeresők közel egyharmada fordult már a mesterséges intelligenciához kifejezetten azért, hogy ne legyen magányos. Ráadásul 15 százalékuk – azaz nagyjából minden hatodik – naponta legalább egy alkalommal hívja segítségül a magány ellen.

És itt jönnek a valóban megdöbbentő számok:

• A magány elől menekülők 38%-a úgy érzi, a gép jobban megérti őt, mint az emberek, de legalább ennyien attól is rettegnek, hogy az AI egy nap teljesen kiszorítja az életükből az igazi emberi kapcsolatokat.
• Minden harmadik szerint a mesterséges intelligencia jobban ismeri őt a saját családjánál, és el sem tudná képzelni nélküle az életét.

Jobban ismer, mint anyukád? A számok nem hazudnak

A magány elől az AI-hoz fordulók lényegesen közelebb érzik magukat az algoritmusokhoz:

• Kétszer annyian vélik úgy, hogy az AI jobban megérti őket, mint az emberek.
• Nagyjából háromszor többen érzik úgy, hogy jobban ismeri őket a saját családjuknál, mint azok, akik nem a magány miatt használják a mesterséges intelligenciát.
• Csaknem 40-40% tart attól, hogy a mesterséges intelligencia idővel teljesen kiváltja a személyes kapcsolatokat.

A válasz egyelőre: nem. A kutatás szerint akárhányszor fordulunk is a mesterséges intelligenciához vigaszért, a magányt önmagában nem lehet legyőzni egy chatbottal. A valódi, hús-vér emberi kapcsolatok pótolhatatlanok maradnak. Kérdés, hogy ezt meddig hajlandóak beismerni azok, akik éjjelente már inkább egy algoritmusnak öntik ki a szívüket, mint egy barátnak.

A KUTATÁSRÓL

2026 augusztusában végzett online kérdőíves kutatás, 1030 Randivonal-felhasználó bevonásával. Az adatok a KSH nem és korcsoport szerinti népességadatai alapján súlyozva lettek.

1. A sétálós első randi nem feltétlenül ideális, mert lehet mögötte spórolási szándék, kevésbé ad lehetőséget az elegánsabb megjelenésre, és ami talán a legfontosabb: egymás mellett haladva nehezebb megfigyelni a másik arcát, reakcióit és testbeszédét.
 

2. Biztonsági és határhúzási szempontok is felmerülhetnek. Egy hosszú séta könnyen vezethet a férfi lakásához, elhagyatott helyre vagy autóba, ahol kellemetlenül alakulhat a testi közeledés. Ezért nem érdemes olyan helyzetbe kerülni, amelyből nehéz egyszerűen kilépni.
 
3.
A séta önmagában nem rossz randiötlet, de csak, ha megfelelően van megszervezve. Érdemes forgalmas, biztonságos helyet választani, ahol bármikor be lehet ülni egy kávézóba. Az is sokat elárul a másikról, hogyan reagál, ha nem fogadjuk el az eredeti javaslatát – ezért csak olyan programba menjünk bele, ami számunkra is komfortos.

Sok férfi csak azért akar sétálni, hogy ne kelljen költeni a randira

A szomorú tény az, hogy a séta nem csak azért juthat valaki eszébe, mert olyan egészséges, hanem azért is, mert így nulla költséggel megúszhatja a randit. Főleg, ha olyan helyen sétálnak, ahol még csak egy büfé sincs… De séta közben azért meg lehet ám szomjazni, vagy rájöhet az emberre, hogy vécére kell mennie, és ez a téma annyira nem komfortos.

Ha sétára megyünk, akkor nőként sem készülünk annyira az első alkalomra

Maga a tény, hogy csak sétálni fogunk, arra int, hogy inkább a kényelem és kevésbé az elegancia jellemezze a megjelenlésünket, amitől valószínűleg kevésbé fogjuk megerőltetni magunkat, hogy csinosan nézzünk ki. Persze a séta jellegétől is függ, mert attól még felöltözhetünk csinosan, viszont egy pasi nem nagyon fogja kicsípni magát ilyen alkalomra és akkor már nem leszünk összhangban öltözködés szempontjából. (Vannak, akik tényleg munkaruhában mennek egy ilyen randira, vagy a lehető leglezserebb öltözékükben, ami eléggé illúzióromboló.)

Nem tudunk egymás szemébe nézni és egymás testbeszédében olvasni

A séta legnagyobb hátránya, hogy mivel egymás mellett haladunk, nem látjuk egymás arcát, és a testbeszéd nagy részét sem. Csak a másik hangját hallva sok információ elvész. Amikor egymással szemben ülünk, akkor sokkal tüzetesebben megfigyelhetjük a másik reakcióit, mikrogrimaszait, azt is könnyebben észrevesszük, ha be akarnak csapni.

A séta ürügyén van, aki úgy alakítja, hogy menjünk fel a lakására, amit jobb elkerülni

Addig-addig sétálunk, amíg a pasi lakásához nem érünk, addigra meg már pisilni is kell, meg szomjasak is vagyunk, úgyhogy könnyebben beadjuk a derekunkat és esetleg felmegyünk hozzá. Onnan meg már egy gyakorlott játékos tudja úgy alakítani a programot, hogy elérje a célját: vagyis minél hamarabb ágyba csábítson.

Ha nem a lakásban, akkor még szabad téren vagy kocsiban jöhet a „letámadás”

Ha közben besötétedik, vagy olyan helyen sétáltunk, ahonnan kocsival tudunk visszamenni a városba, akár a parkban vagy a kocsiban is sor kerülhet az első testi közeledésre, amit szintén nem egyszerű hárítani. Rámenősebb pasik meg fogják kísérelni, és ez lehet nagyon kellemetlen, de még ha kellemes is: amennyiben komolyabb kapcsolatra vágyunk, akkor ezt már ennél az első randinál elbaltázhatjuk azzal, hogy túl sokat engedünk a férfinak.

Persze ezzel nem azt mondom, hogy a séta mindig rossz ötlet… Volt már nekem is jól sikerült sétálós első randim: de akkor fontos, hogy olyan helyen találkozzunk az illetővel, ahol járnak mások is, illetve ahol be lehet ülni valahová, ha éppen ahhoz támad kedvünk: akkor folytatódhat a találka sima, kávéházi randiként, meg tudjuk figyelni a testbeszédet is.

Ha ott a pasi magától értetődően meg akar vendégelni, akkor nem azért javasolta a sétát, mert spórolni akart, hanem mert ő tényleg jobban szeret sétálni, mint egyhelyben ülni, vannak ilyen típusok. De ha megvárja, hogy rendeljünk és kifizessük a saját italunkat, akkor talán jobb, ha elfelejtjük, mert a pasi, aki még ennyi erőfeszítésre sem hajlandó egy randipartnerért, amikor épp be akarja fűzni (amennyiben egyébként erre utal a magatartása), az később se lesz semmire hajlandó.

Egyébként az, aki még egy órányit sem képes egyhelyben ülni egy randi kedvéért, talán túlságosan türelmetlen vagy fegyelmezetlen ahhoz, hogy egészséges kapcsolatot alakíthasson ki, de ha eleve nem is kerül abba a helyzetbe, hogy nyugton kelljen ülnie, akkor ezt nem vesszük észre időben.

Ha valaki sétát javasol és azt nem fogadjuk el, az erre adott reakciója is sokat elárulhat a viselkedéséről. Szóval ne menjünk bele automatikusan bármilyen javaslatba, ha nekünk nem komfortos, vagy azt sejtjük, hogy mögöttes szándékok rejtőznek a javaslatban.