Milyen jelekből tudhatod, hogy nincs értelme az idődet vesztegetni valakire, és inkább el kellene engedned? Mennyi időt, hány randit érdemes áldozni valakire, hogy pontosan tudd, szívesen folytatnád vele vagy sem?

Ezekre a kérdésekre keresi a válaszokat Jánosi Valéria mentálhigiénés szakember, coach és mediátor az alábbi videójában!

De hogy mikor bocsánatos bűn az őszintétlenség, és mikor elfogadhatatlan, azt már egyáltalán nem egyszerű megállapítani.


Ebben a cikkben erről olvashatsz:

1. Természetes testi változások emlegetése
2. Idegesítő szokások
3. A másik családjának, barátainak kritizálása
4. Volt partnerek dicsérete
5. Minden apró elbizonytalanodás, féltékenységi rohamok szóvá tétele



Nézzünk most olyan eseteket, amelyekben egyértelmű, hogy jobb nem belemenni részletekbe vagy egyáltalán nem is tenni szóvá dolgokat.

1. Természetes testi változások emlegetése

Egy hosszú kapcsolatban mindenki változik, ki gyorsabban, ki lassabban, de a változás elkerülhetetlen. Ha valakit nagyon szeretünk, akkor esetleg kevésbé vesszük észre, vagy sokkal toleránsabbak vagyunk, de még így is gondolhatjuk úgy, hogy nem árt felhívnunk a párunk figyelmét arra, ha kedvezőtlen irányba változik.

Itt ugye nagyon nem mindegy, hogy milyen mértékű a változás és mennyire valódi az aggodalmunk, mondjuk, mert tényleg a parterünk egészsége forog kockán. A hirtelen súlygyarapodás vagy súlyvesztés, hacsak nem ismerjük az okait, mindig valamilyen egészségügyi zavar következménye, tehát nem hagyhatjuk figyelmen kívül, de ezeket általában maga az érintett is érzékeli. Ha mégsem teszi szóvá, akkor nem tehetünk mást, be kell avatkoznunk. De kisebb, a korral vagy az életmódbeli sajátosságokkal járó változások esetén felesleges megjegyzéseket tennünk.

Még a viccelődős, csipkelődős, kedveskedő megjegyzések is nagyon fájhatnak, ha attól az embertől jönnek, akinek tetszeni szeretnénk. Ha persze olyasmiről van szó, ami mondjuk a higiéniát érinti, azt nem hagyhatjuk sokáig szó nélkül… Illetve, mielőtt még teljesen kiábrándulnánk és elkezdenénk viszolyogni, tényleg jobb, ha jelezzük, hogy valami nagyon nem tetszik. De egyébként szükségtelen, sőt, valószínűleg csak rontunk a helyzeten, főleg, ha az illető nagyon is kritikus önmagával.

2. Idegesítő szokások kipécézése

Nagyon nehéz megállni, de sokszor a kisebb-nagyobb idegesítő szokások elleni harc többet rombol a párkapcsolat minőségén, mint amennyire maga a jelenség bosszantja a partnert. Nehéz persze megmondani, kinél hol van a határ, de az állandó zsörtölődés biztos nem segít. És ne feledjük, biztos nekünk is vannak idegesítő szokásaink, amelyekről nem vagyunk hajlandóak lemondani, bármennyire is piszkálnak érte.

Nyilván nem mindegy, milyen jellegűek ezek a szokások és mennyi van belőlük, de az élő fába is belekötni biztos nem célszerű. Ilyenkor jobb, ha nem szólunk rá állandóan a másikra, már csak azért sem, mert minél inkább szülő üzemmódba kapcsolunk a párunkkal szemben, annál inkább romboljuk a férfi/nő viszonyt. Főleg a nők tudnak belecsúszni az anyuka magatartásba (de persze akadnak férfiak is, akik atyáskodnak), és ha már nincs egyenrangúság, nem felnőtt beszél felnőttel, a konfliktusok is más szinten manifesztálódnak.

3. A másik családjának és barátainak kritizálása

Nem kell mindig jól megmondanunk a véleményünket azokról, akik közel állnak a párunkhoz, de mi nem kedveljük őket. Ez mindig nagyon nehéz helyzeteket hoz létre, főleg, ha felőlük meg minket érint a kritika és az illető két tűz közé kerül. Ha végképp nem vagyunk jóban velük, vagy egyesekkel a családjából, illetve a baráti köréből, akkor igyekezzünk kerülni a témát (illetve a találkozást). Olykor nem is konkrét emberekről alkotunk lesújtó véleményt, hanem a másik teljes származási környezetét nézzük le, bélyegezzük meg… És ezzel az egész múltjának a megtagadását várjuk tőle, ami nem igazságos. Bármit is gondolunk róluk, ne nagyon öntsük szavakba.

4. Volt partnerek dicsérete, nekünk tetsző emberek emlegetése

Nem tilos exekről beszélni, de mindent nem kell megosztani velük kapcsolatban, és azt sem kell állandóan elárulni, hogy ki tetszik a munkahelyen, a boltban, a tévében, a baráti körben. Persze nagyon attól függ, hogy ki mennyire vevő az ilyen játékokra, van, akivel simán lehet viccelődni, van, akiben ezek a megjegyzések nagyon rossz érzéseket keltenek. Ha ilyesmit teszünk, figyeljük meg, milyen reakciókat váltunk ki vele és ha látszik, hogy a párunk nem veszi könnyedén, akkor inkább hagyjunk fel teljesen ezekkel a viccelődésekkel.

Természetes, hogy sokminden az eszünkbe juttatja az exeinket, főleg, ha hosszú kapcsolatok állnak mögöttünk, de ezeket az emlékeket nem kell megosztanunk a párunkkal. Neki is vannak sajátjai. 

5. Minden apró elbizonytalanodás, féltékenységi roham szóvá tétele

Sokszor nem a partner viselkedése miatt vagyunk féltékenyek, hanem a saját fantáziánk ragad el minket, mert olyan bizonytalanok vagyunk magunkban. Ha mi is érezzük, hogy könnyen elfog a féltékenység és ilyenkor a másik idegeire megyünk, mert például minden ok nélkül gyanúsítgatjuk, akkor próbáljuk meg megkeresni a viselkedésünk okait (valószínűleg a kötödési stílusunkban, vagyis a gyerekkorunkban rejlik a probléma). Dolgozzunk a saját magabiztosságunkon! Persze a problémáról beszéljünk a párunkkal, de nem kell minden megingásról azonnal értesíteni.

Általánosan érvényes szabályok persze nincsenek, hiszen mindig egyedi esetekről kell döntentünk, mit teszünk szóvá és mit nem, de legalább mérlegeljünk, mielőtt kinyitnánk a szánkat: vajon előbbre visz az, amit mondani akarunk vagy csak ki akarjuk ereszteni a gőzt, kerül, amibe kerül? Egyensúlyra törekszünk vagy meg akarjuk bosszulni a sérelmeinket? Nagyon nem mindegy.

Coachként és mentálhigiénés szakemberként ezt a kérdést hétről hétre felteszik nekem olyan nők, akik kívülről nézve teljesen renden vannak. Érett, intelligens, igényes nők, akik a munkájukban felelősségteljes döntéseket hoznak, a magánéletben mégis újra és újra ugyanabba a falba ütköznek.

Ilyenkor a legkönnyebb rásütni a dolgokra a szokásos klisét: „A férfiak félnek a sikeres nőktől.”

Bár ez a mondat elsőre megnyugtatóan hangzik, a magyarázat ennél jóval összetettebb és emberibb. Nem a sikereid, a fizetésed vagy a pozíciód tartja távol a férfiakat, inkább azok a gondolkodási minták és láthatatlan védőpáncélok, amiket a mindennapi talpon maradáshoz növesztettél magadra, és amiket észrevétlenül viszel magaddal a randevúkra is.

A jó hír? Ezek a minták felismerhetők és felülírhatók. Mert a sikeres társkeresés nem szerencse kérdése, hanem egy tanulható folyamat!

Kata története: Amikor a sikeres működésmód akadállyá válik

Kata (42), pénzügyi felsővezető, azért keresett meg, mert úgy érezte, nem talál megfelelő férfit. (A személyiségi jogok védelme érdekében az ő történetét több kliensem tapasztalatából gyúrtam össze anonim példaként.)

Amikor először leült velem szemben, elkeseredetten panaszkodott:

„Ötven ember munkáját irányítom, naponta milliós döntéseket hozok, és ha jön egy krízis, azonnal megoldom. A társkeresésben viszont teljesen elveszettnek érzem magam. Vagy olyan férfiakkal futok össze, akikkel nincs semmilyen valódi kapcsolódás, vagy én veszítem el az érdeklődésemet két randi után. Lassan kezdem azt hinni, hogy bennem van a hiba.”

Ahogy haladtunk előre a közös munkában, kiderült, hogy Kata pontosan azokkal az eszközökkel próbált párt találni, amelyekkel a munkahelyén győzött:

A munkahelyén ezekért a tulajdonságokért becsülték és fizették meg. A magánéletében viszont ezekből az eszközökből húzott fel maga köré egy magas kerítést, ami elszigetelte a férfiaktól. A felismerés pillanatában óriási kő esett le a szívéről: nem vele van a baj, csupán rossz eszköztárat használt a magánéletében.

1. A párválasztás ma már sokkal összetettebb, mint régen

A szociológiából jól ismert jelenség a hipergámia, vagyis az a hagyományos elképzelés, hogy a nők olyan partnert keresnek, aki státuszban vagy anyagi helyzetben felettük áll, esetleg velük egyenrangú.

Ma viszont a nők jelentős része saját maga teremti meg a megélhetését, biztonságát és függetlenségét. Ezért a párválasztási szempontok alaposan eltolódtak: az anyagiak helyett előtérbe került az érzelmi és értelmi intelligencia, a közös értékrend, a humor és a nyílt kommunikáció.

Tény, hogy ha magasra teszed a lécet önmagaddal szemben, szűkebb lehet az a kör, akivel szellemileg és emberileg egy hullámhosszra kerülsz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy kifogytál a lehetőségekből, csupán tudatosabb és nyitottabb társkeresési módszerre van szükséged.

2. Amikor az önállóság láthatatlan páncéllá válik

A kötődéspszichológia – amelyet John Bowlby alapozott meg, és dr. Amir Levine is részletesen elemzi Egymáshoz kapcsolva című könyvében – rávilágít, hogy a gyermekkori élményeink alapjaiban határozzák meg a felnőttkori kapcsolódásainkat.

Sok önálló, sikeres nőnél a túlzott függetlenség valójában egy tudattalan védekezési reakció. Megtanulták, hogy csak magukra számíthatnak, ezért nehezen engednek közel bárkit is.

Csakhogy egy valódi párkapcsolathoz le kell tenni a fegyvert. Meg kell mernünk szólalni a saját hangunkon, vállalnunk kell a bizonytalanságainkat és a szükségleteinket is. A sérülékenység vállalása nem gyengeség – hanem az egyetlen híd, amin keresztül a másik ember megérkezhet hozzánk.

3. Nem a sikered riaszt el, hanem az elérhetetlenséged

Gyakran hallom ezt a mondatot: „A férfiak félnek a sikeres nőktől.” A kutatások és a tapasztalat alapján ez ebben a formában nem igaz. A legtöbb érett férfi kifejezetten vonzónak tartja az intelligens, önálló és céltudatos nőket.

Ami viszont visszatartja őket, az a kapcsolódás hiánya.

Mindannyiunknak alapvető pszichológiai szükséglete, hogy a társunk mellett fontosnak, értékesnek és elfogadottnak érezzük magunkat. Ha egy randevún nem a nő jelenik meg a maga valójában, hanem az ügyvezetői imázs, a másik fél nem tud hol kapcsolódni. A legtöbb ember nem tökéletes projektpartnert keres, hanem egy hús-vér embert, aki mellett ő is önmaga lehet.

Mit tehetsz te a gyakorlatban?

A jó hír az, hogy a társkeresés nem szerencsejáték. Ez egy tanulható folyamat, pontosan úgy, mint a vezetés vagy egy új szakma elsajátítása.

A változáshoz négy fő területen érdemes elindulnod:

- Önismeret: Térképezd fel, milyen tudattalan párkapcsolati mintákat hozol magaddal, és miért választod újra meg újra a megszokott karaktereket!

- Érzelmi nyitottság: Tanuld meg fokozatosan leengedni a védelmi rendszeredet, és merj sérülékeny lenni!

- Értékalapú szelekció: Ne a státuszt vagy az imázst válaszd, hanem a karaktert! A hosszú távú boldogság alapja az érzelmi érettség, a tisztelet, a humor és az együttműködés.

- Tudatos stratégia: A társkeresés nem a kanapén ülve történik. Ismerd meg a társkeresés pszichológiáját, használd tudatosan a társkereső platformokat, és tanulj meg jól kommunikálni!

Gyakori kérdések a sikeres nők társkereséséről

Valóban nehezebb dolga van egy sikeres nőnek?

Nem feltétlenül. A siker önmagában nem akadály. Inkább az számít, hogy milyen elvárásokkal, kapcsolódási mintákkal és kommunikációval veszel részt a társkeresésben. Ha a munkahelyi határozottságodat a helyén tudod hagyni a randin, a sikered kifejezetten vonzó erény.

Félnek a férfiak a sikeres nőktől?

Egy éretlenebb férfit bizonytalanná tehet egy önálló partner, de egy érett, önazonos férfit kifejezetten vonz. Nem a karrieredtől félnek, hanem a megközelíthetetlenségtől és attól, hogy nem lesz rájuk szükség az életedben.

Meg lehet tanulni jobban társat keresni?

Abszolút! Az önismeret, a nyílt kommunikáció és a tudatos párválasztási stratégia ugyanúgy fejleszthető és elsajátítható, mint bármelyik szakmai kompetenciád.

Szeretnél lépésről lépésre haladni ezen az úton?

Több mint 15 év mentálhigiénés és társkereső coach tapasztalattal a hátam mögött biztosan állítom: senki sem azért marad egyedül, mert szerethetetlen vagy kevés. Többnyire csupán vakfoltjaink vannak, és újra meg újra ugyanazokat a mintákat ismételjük.

Erről szól a frissen megjelent Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve című könyvem is. Nem gyors trükköket vagy flörtölési technikákat mutatok be benne, hanem abban segítek, hogy megértsd a párválasztás pszichológiáját, elengedd a rossz beidegződéseket, és tudatosan, nagyobb önbizalommal találd meg a hozzá illő társat.

Hogyan tudlak még támogatni?

- ???? Személyre szabott online teamses coaching: Ha szeretnéd célzottan, a te élethelyzetedre szabva átbeszélni az elakadásaidat.

Kattints a részletekért, és tedd meg az első lépést még ma:

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Jánosi Valéria, Társkereső és Párkapcsolati Coach, Mentálhigiénés szakember

A leendő vőlegény kereste meg őket azzal az ötlettel, hogy egy rendőri igazoltatás keretein belül megkérné a szerelme kezét. Szerencsére a rend őrei nem zárkóztak el a kedves meglepetéstől, így néhány napja meg is történt a lánykérés.

Forrás: Pest vármegyei rendőrség – Facebook oldala

A Pest vármegyei rendőrség Facebook oldalán számolt be a romantikus pillanatokról:

„Múlt pénteken felkértek minket, hogy segítsünk egy igazán különleges lánykérés lebonyolításában Nagykátán. A leendő vőlegény ötlete az volt, hogy minden egy közúti igazoltatásnak tűnjön… aztán egyszer csak előkerült a gyűrű. ??

Óriási élmény volt látni a meglepetést, az örömöt és azt a rengeteg érzelmet, ami egy ilyen pillanatot körülvesz.

Gratulálunk az ifjú jegyespárnak, és köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a történetnek!”

Nézd meg a videót a linkre kattintva!

Az ifjú párnak mi is gratulálunk és sok boldogságot kívánunk!

Mindenki megbízható társra vágyik. Vagy mégsem?

Vannak emberek, akik imádnak listákat írni, és vannak, akik legfeljebb fejben állítják össze a számukra fontos dolgok hozzávetőleges csoportját, de mindannyiunknak vannak elképzelései arról, hogy milyen partnerre vágyunk. Egyesek elképzelései nagyon általánosak, másokéi túlságosan is részletesek.

Ha az álláskeresés analógiáját vesszük, ott is priorizálnunk kell, melyek azok a dolgok, amelyekhez ragaszkodunk, és melyekből tudunk engedni. Mindenki szeretne jól keresni, kellemes környezetben dolgozni, szabadidővel rendelkezni, értelmes munkát végezni… Vagyis majdnem mindenki… Mert lehet, hogy van, akit nem zavar, ha értelmetlen dolgot kell csinálnia, de jól megfizetik. Van, akinek a szabadidő fontosabb, mint a pénz. Van, aki imád csapatban dolgozni, más meg legszívesebben egyedül old meg mindent.

A párkeresés hasonló: mindenki szeretne csinos, megbízható, biztonságot adó, kedves, izgalmas, anyagilag jó helyzetben lévő, magas vagy közepes társadalmi státuszú és okos partnert… Elviekben. Mert lehet, hogy van, akit a kedves emberek untatnak és drámára vágyik, van, akit zavar, ha a barátja vagy barátnője okosabb nála, van, aki a kockázatot imádja és van, akinek a túl vonzó külső nem igazán jön be, például mert azt hiszi, hogy egy szép ember mellett sose lenne biztonságban a kapcsolata.

És ezek csak a leggyakoribb aspektusok, amelyek alapján választunk. Ha élettársra vágyunk, fontos, hogy mennyire társasági ember, mennyire családszerető vagy épp ellenkezőleg, városban akar élni vagy vidéken, akar-e gyereket és ha igen, mennyit, vallásos-e vagy ateista, mennyire toleráns ebben, van-e valamilyen betegsége, fogyatékossága, szeret-e enni, kertészkedni, kirándulni, múzeumba járni, olvasni, extrém sportolni, horgászni, utazni, stb…

Mi ez a 10-es szabály?

A címben említett 10-es listára azokat a tulajdonságokat kellene felvennünk, amelyek a legfontosabbak számunkra egy komoly partnerben, és ebből legyen olyan három, amiből tudunk engedni. Tökéletes, számunkra 100%-ban megfelelő partnert úgysem találhatunk, tehát bizonyos vágyainkból kénytelenek leszünk visszavenni. Ahogy ezt ő is megteszi majd, hiszen mi se vagyunk tökéletesek senki számára, még akkor se, ha ezt állítja.

A 10-es prioritási lista összeállítása nem is annyira egyszerű. Biztos vannak olyan aspektusok, amelyek elsőre nem jutnak eszünkbe, csak akkor, ha találkozunk valakivel, aki ráébreszt arra, hogy nekünk ez fontos.

Például eszembe se jutott, hogy mennyire fontos számomra, hogy a partner szeressen utazni, míg nem jártam valakivel, aki valóságos ideológiát gyártott arra, hogy ő miért nem akar utazni, és mennyire felesleges dolog erre költeni.

Vagy ha randizol valakivel, és kiderül, hogy utál enni, csak nyammog, piszkálja a kaját, te meg élsz-halsz a finom ételekért. Lehet bármilyen szimpatikus egyébként, valószínűleg nehezen tolerálnátok egymás ízlését, mert az étkezés annyira szerves része a mindennapoknak. Viszont láttam már húsimádót vegetáriánussal élni, valahogy megoldották, hogy ne legyen ez állandó konfliktusforrás közöttük.

Ismerned kell tehát magadat annyira, hogy ezeket a neuralgikus pontokat megkeresd, és valószínűleg 10-nél jóval több olyan fontos dolog van, amit elvárnál, csak annyira magától értetődőnek tartod a saját ízlésvilágodat, hogy eszedbe se jut: valami, ami neked alapvető, mástól teljesen idegen és sose fog vele megbarátkozni.

Idővel nemcsak mi, de sok elvárásunk is változik!

Ez a lista valószínűleg nem lesz statikus, hiszen a különböző emberekkel való találkozások nyomán egyes pontokat elhagyhatsz, másokat meg felvehetsz a listára. Gondolhatod, hogy fontos mondjuk a felsőfokú végzettség, mert neked is az van, de találkozhatsz olyanokkal, akiknek nincs, mégis nagyon értelmesek és tájékozottak. Vagy gondolhatod, hogy csak a szőkéket szereted, de kiderül, hogy nagyon tetszik egy barna hajú nő és mostantól már nem izgat, kinek milyen a hajszíne.

Sok nő például kijelenti, hogy 180 centi alatt számára nem férfi a férfi, és ezzel egy csomó jó fej pasit kizár, pedig ha ebből a pontból engedne, akkor összejöhetne valakivel, aki minden más tekintetben tetszik neki. Vannak nagyon felszínes feltételek, mint az ilyen külsőségek, meg vannak sokkal lényegesebbek is: kinek milyen az értékrendje, miben hisz, mennyire fontos számára valamilyen közösség, mennyire individualista, és így tovább.

Persze nem arról van szó, hogy olykor nem írja fölül az élet a listáinkat. De mikor hirtelen minden meggyőződésünk ellenére szeretünk bele valakibe, az sokszor utólag működésképtelennek bizonyul, mert hosszú távon nem fog működni. Viszont szenvedélyes kaland még lehet belőle.

„Tudom, hogy nem kellene belemenni, mégsem tudok neki ellenállni…”

Hányszor hallottam már ezt a sóhajt a társkereső coachingok során! Egy intelligens, céltudatos nő ül velem szemben, aki pontosan tudja, milyen társra lenne szüksége a stabil jövőhöz. Aztán jön valaki, aki késik, kiszámíthatatlan, nem köteleződik el, fittyet hány a szabályokra – és a józan ész azonnal feladja a küzdelmet.

Ezen a ponton sokan elítélik önmagukat: „Miért mindig a toxikus embereket választom? Mi a baj velem?”

Hadd szögezzem le az elején: nem arról van szó, hogy rosszul működsz, és nem is a szenvedésre vágysz! A „rosszfiú-jelenség” nem a hibás döntéseid következménye, hanem pszichológiai és hormonális reakciók együttállása. Nézzük meg, miért hat ránk olyan elemi erővel ez a karakter!

1. Az önbizalom mágneses ereje (még ha maszk is)

A rosszfiúk legfőbb fegyvere nem a rosszaságuk, hanem a gátlástalannak tűnő magabiztosságuk. Tudják, mit akarnak, nem kérnek bocsánatot a létezésükért, és nem szoronganak azon, hogy mit gondol róluk a külvilág.

Evolúciós szempontból a határozottság és a függetlenség a rátermettség és az erő jele. Bár a háttérben gyakran épp az érzelmi éretlenség vagy az elköteleződéstől való félelem áll, a felszínen ez mégis erős tartásnak látszik, ami rendkívül vonzó.

2. Dopamin-hullámvasút: a kiszámíthatatlanság csapdája

Ha valaki folyamatosan kedves és figyelmes, a szervezetünk egyenletes és biztonságos örömhormon-szinttel válaszol. Ám ha valaki kiszámíthatatlan – egyszer elhalmoz figyelemmel, máskor napokra eltűnik –, a pszichológiában ismert rendszertelen megerősítés lép működésbe.

Amikor a rosszfiú végre üzen vagy találkozik velünk, az agyunk óriási dopaminlökettel jutalmazza a várakozást. Ez pontosan ugyanaz a mechanizmus, ami a szerencsejáték-függőséget is fenntartja: a bizonytalanság izgalma sokkal erősebb kötődést (és függőséget) alakít ki, mint a nyugodt kiszámíthatóság.

3. A megmentő-komplexus: „Majd én leszek az, aki megváltoztatja”

Sokunknak jelent különleges kísértést a gondolat, hogy felfedezzük a „kemény külső mögött rejlő sérülékeny lelket”. Úgy érezzük, ha mi leszünk az egyetlenek, akiért ez a férfi képes megváltozni, elköteleződni vagy megnyílni, az a saját értékességünk végső bizonyítéka lesz.

Ez a vágy azonban veszélyes csapda. Egy felnőtt ember viselkedését nem a mi szeretetünk mértéke változtatja meg, hanem az ő saját belső elhatározása. A megmentő szerepébe ragadva lassan feladjuk a saját igényeinket a másik lehetséges változásának oltárán.

4. Szabadság és vadság a korlátok világában

A mindennapi életünk tele van elvárásokkal, szabályokkal és felelősséggel. A rosszfiú figurája a megtestesült gátlástalanságot és függetlenséget képviseli: ő az, aki mer nemet mondani a társadalmi konvenciókra, és a saját szabályai szerint él.

A hozzá való kapcsolódás során sokszor a saját elfojtott vadságunkat, spontaneitásunkat és szabadságvágyunkat éljük meg. A vonzalom tehát gyakran nem is magának a személynek szól, hanem annak az érzésnek, amit a jelenlétében átélünk.

5. Korai minták: a szeretetért meg kell küzdeni

A legmélyebb ok gyakran a gyerekkorunkban gyökerezik. Ha olyan családban nőttél fel, ahol a figyelmet és az elfogadást ki kellett érdemelni, vagy ahol az egyik szülő érzelmileg elérhetetlen, kiszámíthatatlan volt, a felnőttkori kötődésed is ehhez igazodhatott.

A tudattalanod számára az az ismerős – és emiatt „biztonságos” –, ha a másikért küzdeni kell, ha a tiszteletért meg kell szenvedni. A stabil, könnyen kapott szeretet gyanúsnak vagy unalmasnak tűnhet, míg a rosszfiú elutasító magatartása beindítja a jól ismert küzdési reflexeket.

Gyakran feltett kérdések:

Mit tegyek, ha a rendes srácokat unalmasnak találom?

Kezdd el elválasztani a nyugalmat az unalomtól! A biztonságos kapcsolat nem unalmas, hanem feszültségmentes. Keresd az izgalmat a közös programokban, a hobbidban és a saját céljaidban, ne pedig a partner kiszámíthatatlanságában!

Meg tud változni a rosszfiú egy jó kapcsolat hatására?

Nagyon ritkán, és soha nem a partner nyomására. A valódi változás mély önismereti munkát és belső igényt igényel. Ha valaki csak a kapcsolat kedvéért próbál megváltozni, a régi minták az első stresszhelyzetben visszatérnek.

Lehet valaki egyszerre határozott, vonzó és megbízható?

Igen, ez a felnőtt, érett férfiasság alapja! A határozottság, a karizma és a vagány attitűd kiválóan megfér a tisztelettel, a hűséggel és a megbízhatósággal. Nem kell lemondanod a kémiáról a biztonság javára.

Hogyan törhetem meg a toxikus vonzódások körét?

Dolgozz a saját határaidon és az önbecsüléseden! Amint megtanulod értékelni a saját nyugalmadat, a kiszámíthatatlan és érzelmileg elérhetetlen emberek többé nem izgalmasak, hanem fárasztóak lesznek a számodra.

Útravaló: Hogyan válaszd a szenvedélyt a szenvedés helyett?

1. Ismerd fel a különbséget a kémia és a szorongás között: Ha valaki jelenlétében gombóc van a gyomrodban és folyton a telefonodat lesed, hogy mikor ír, az nem minden esetben a „nagy szerelem” jele, hanem inkább a szorongásodat jelzi.

2. Ne a lehetőséget, a valóságot lásd: Ne abba szeress bele, akivé a másik válhatna, hanem abba, ahogyan most bánik veled a hétköznapokban.

3. Keresd az érett erőt: A valódi erő nem abban rejlik, ha valaki bánt másokat vagy fittyet hány a szabályokra, hanem abban, ha képes felelősséget vállalni a tetteiért és az érzéseiért.

Hidd el, hogy az online társkeresőkön számtalan olyan lehetséges partner vár rád, aki képes a tüzet és a biztonságot egyszerre elhozni az életedbe. Ne elégedj meg a hullámvasúttal, ha valódi, megtartó otthonra vágysz egy kapcsolatban!

Ha úgy érzed, hogy újra és újra hasonló, kiszámíthatatlan vagy érzelmileg elérhetetlen partnerek mellett kötsz ki, és szeretnéd megérteni a saját belső mozgatórugóidat, szívből ajánlom figyelmedbe a könyvemet: Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve (és a hozzá tartozó Társkereső naplót).

De nem az anyagiak miatt randiznak kevesebbet a magyar szinglik.

Egy amerikai kutatás szerint az infláció a randevúzás költségeit is jelentősen megemelte. A jelenséget “randinflációnak” nevezik, és a magasabb kiadások miatt sok szingli ritkábban vagy egyáltalán nem randizik. Magyarországon viszont a párkeresők esetében nem az anyagiak jelentik a legnagyobb akadályt, derül ki a Randivonal.hu és Dr. Rövid Irén szociológus, a szingliterkep.hu alapítójának közös, 2026 júniusi kutatásából, amelyben közel 1100 Randivonal-társkereső vett részt. 

Nem a pénz tartja vissza a szingliket a randizástól!

Tízből négy párkereső a Randivonalon évente csak néhány alkalommal randizik, 15%-uk pedig egyáltalán nem találkozik ismerkedési céllal senkivel. Havonta a válaszadók több mint ötöde randizik, hetente többször pedig mindössze csak1,9%-uk.

„Sokan azt gondolják, hogy az anyagiak tartják vissza a szingliket a randizástól, de mi nem erre jutottunk. A legfontosabb tényező, hogy a megfelelő partnert találjuk meg maguknak és akkor nincs a randinak akadálya” — Weiler Péter, a Randivonal.hu vezérigazgatója

A párkereső nők és férfiak háromnegyedénél elsősorban az számít, hogy találnak-e randipartnert, viszont kevésbé fontos, mennyit keresnek vagy milyenek a lakhatási körülményeik. A lelki állapot a második legfontosabb tényező: ezt a férfiak 53%-a, a nők 62%-a említette. Nőknél emellett a szabadidő, az önbizalom és a korábbi tapasztalatok is sokat nyomnak a latban, férfiaknál pedig az egyedüllét hossza és a saját jövedelem emelkedett ki.

Nem a drága helyszín számít az első randin!

„A mai párkeresők számára nem a nagy gesztusok vagy a költséges programok jelentik a sikeres randi alapját. Sokkal fontosabb a természetes kapcsolódás és egy valódi beszélgetés” — Dr. Rövid Irén szociológus, a szingliterkep.hu alapítója

Kölcsönös vonzalom, természetesség, kötetlen beszélgetés ami igazán számít, nem az elegáns helyszín vagy a titokzatosság. A közös programválasztás mindkét nemnek fontos: 71% szerint ez meghatározó szempont. A nőknek emellett fontosabb, hogy a randi közel legyen otthonukhoz, és picit többre értékelik a szervezettséget, a spontaneitást és a pontosságot is.

A legnépszerűbb első randiprogram a séta, amit minden negyedik párkereső választana, ezt követi a kávézás, majd a süti/fagyi, közel minden ötödik válaszadónál. Ebédet vagy vacsorát minden tizedik tart megfelelőnek, a múzeumot pedig 5,3%-uk.

A számla még mindig a férfiaké

A hagyományos szerepek tartják magukat: a férfiak háromnegyede úgy véli, neki illik fizetnie az első randit, és a gyakorlat ezt igazolja is – 86%-uk teljes egészében állta a legutóbbi randi számláját. A nők fele is természetesnek tartja ezt, de minden harmadik nő szerint ma már elfogadható az is, ha mindenki a saját fogyasztását fizeti.

„Bár nem a pénz a legfontosabb a randizók számára, tízből hárman az olcsó vagy ingyenes programokat keresik, és minden ötödik megkérdezett szerint túl sokba kerül ma egy randi. A párkeresők átlagosan 10 500 forintot költöttek a legutóbbi első randijukon. Míg a férfiak átlagosan 16 600 forintot fizettek, addig a nők mindössze 2300 forintot” — Dr. Rövid Irén szociológus, a szingliterkep.hu alapítója

Életkorral csökken a randikra fordított összeg is: a 20–39 évesek átlagosan 16 400 forintot költöttek, a 60 év felettiek pedig már csak 6900 forintot.

„Úgy tűnik, a párkeresésben továbbra is az emberi tényezők a meghatározók: a figyelem, a nyitottság és az egymásra hangolódás fontosabb, mint az, hogy mennyibe kerül egy első találkozás” — Weiler Péter, a Randivonal.hu vezérigazgatója

Összegzésül tehát a magyar párkeresők számára nem az ár a legnagyobb akadály. A megfelelő társ megtalálása és a személyes kapcsolódás sokkal inkább meghatározza egy első randi sikerét, mint annak költsége.

Van-e bármi összefüggés a hallgatagság és a megbízhatóság, a kommunikációs gát és a komolyság között? Vagy ez teljesen fals kérdés és jobb lenne, ha nem táplálnánk ilyen tévhiteket?

A kérdés egyébként annak kapcsán merült fel bennem, hogy Bihari Viktória megosztott egy videót, amelyben arról beszél, hogy miközben ő mindenről beszámol a férjének, ráönti az összes gondolatát, érzelmi viharát, addig a pasi egyszavas válaszokat ad, akár üzenetben, akár amikor már otthon van és személyesen találkoznak. Ha a pasinak van valami problémája a munkahelyén, arról se beszél semmit…

És ennek kapcsán BV nem azt a következtetést vonja le, hogy jaj, de szörnyű ez így, hanem azt, hogy na, ilyen az igazi férfi, ha esetleg neked másmilyen a partnered, akkor gyanakodj, mert az biztos nem rendes… Konkrétan menekülj, amerre látsz…

Őszintén szólva megdöbbentett ez a videó, mert úgy általában kedvelem őt és sokszor egyet is értek vele… Ráadásul bántalmazott nőkkel is foglalkozik amellett, hogy remek a humora… Szóval hogy áll ez össze? Egy ennyire kommunikációfüggő, folyamatosan érzelmekről beszélő nő hogyan állíthatja azt, hogy a kommunkációképtelen pasik (inkluzíve a férje) az igazi férfiak és nem, hogy nem kéne arra törekednünk, hogy a férfiak kijuthassanak ebből a sztereotípiából, hanem egyenesen meneküljünk az olyanoktól, akikkel lehet beszélgetni?

A legtöbb pasi, aki nem kommunikál, mindent magában tart, nem azért csinálja ezt, mert így jó neki, hanem mert erre szocializálódott… Mert kiskora óta azt hallja, hogy egy igazi férfi nem mutatja ki az érzelmeit, nem beszél róluk, keménynek mutatkozik, nem osztja meg a belső világát senkivel…

Pedig nem ettől lesz valaki igazi férfi… Ettől csak egy magát emésztő, magányos ember lesz, aki képtelen az intimitásra… Mert az intimitás része a beszélgetés is, nem csak a fizikai gesztusok. Ha egy nő szerint az igazi férfi ilyen, akkor az nem arról szól, hogy egy hiányból kovácsol erényt és elsősorban önmagát akarja meggyőzni arról, hogy neki mennyire jó, noha rohadtul nem így érzi?

Egyáltalán hogy jönnek össze a nők olyan férfiakkal, akikkel még beszélgetni sem lehet? Ja, valószínűleg úgy, hogy egész idő alatt ők beszélnek. A pasi meg csak bólogat, néha hümmög, sose mond ellent, mert minek is… Sose lehet tudni, mi jár a fejében… Ha gondjai vannak, vagy megoldja egyedül, vagy belebetegszik. Tipikusan halálra dolgozza magát, mert azt hiszi, hogy neki kell eltartania a családot, eltitkolja a nehézségeit, a betegségeit, totál másik univerzumban él, mint a neje, a gyerekei, bárki a családjában… A saját szüleivel se tud kommunikálni, majd az ő gondjuk is a feleség nyakába szakad…

Ezek a férfiak omlanak össze, ha véletlenül előbb hal meg az asszony, mint ők. Ezek a férfiak nem értik, miért akar a feleségük 20-30 évnyi házasság után elválni… Hiszen minden olyan tökéletesen rendben volt, ők csak talicskázták haza a pénzt, mindenre bólogattak, sosem csalták meg a nőt, sosem vitatkoztak vele… Csak tökéletes idegenként éltek a saját otthonukban, nem tudják a nejük barátnőinek a nevét, a saját gyerekük tanulmányainak részleteit, nem értesülnek semmiről, mert ha a többiek beszélnek is hozzájuk, valószínűleg meg se hallják. És az unokáikkal se fognak tudni mit kezdeni, mert azokhoz is érzelmi intelligencia kell…

Igen, lehet, hogy bizonyos szempontból megbízhatóbbak, mivel nincs társadalmi életük (általában nem csak a nejükkel nem tudnak mélyebb beszélgetést folytatni, de másokkal sem), erősen szoronganak attól, hogy esetleg csődöt mondanak családfenntartóként, folyamatosan fenn kell tartaniuk a kemény férfi imázsát, amibe nem fér bele semmilyen gyengeség, sebezhetőség, betegség… Emiatt hanyagolják el az egészségüket is.

Ha valaki olyan partnerre vágyik, aki idegen marad számára egész életében, akivel soha semmilyen érzelmi problémáját nem tudja majd megbeszélni, aki krízis esetén is csak hallgatni fog, minden érzelmi munkát a nőre hagy majd, legyen szó akár gyászról, betegápolásról, a gyerekek kisebb-nagyobb problémáiról… Az a nő, aki egyedül szeretné a hátán vinni a családot mindabban, ami nem az anyagi problémák és a műszaki megoldások témaköre, az bátran válasszon hallgatag, magának való, és mondjuk ki, végtelenül unalmas pasit.

Attól, hogy valaki kommunikatív, nyitottabb, magabiztos és nyomulós, nem lesz automatice megbízhatatlanabb is, csak több ember veszi majd körül, több nő is, persze, és ez lehet kockázatos. Az igazi nagydumások egyébként sokszor megbízhatatlanok, de vannak olyanok is, akikkel lehet érzelmekről beszélni, intimitást átélni, mégis megbízható, rendes emberek… Igaz, hogy ez ritka… De ilyenből kellene több. Semmiképp nem az a helyes irány, hogy arra biztassuk a nőket: tekintsék a férfiak részéről a kommunikációs képességeket hátránynak.

„Én tényleg mindent megadnék a másiknak egy kapcsolatban…”

Nap mint nap találkozom ezzel a mélyről jövő, csalódott sóhajjal a tanácsadói praxisomban. A forgatókönyv szinte mindig ugyanaz: egy figyelmes, intelligens, tisztességes férfi vagy nő elindul a társkeresés útján. Tiszteli a másikat, időben érkezik, figyelmesen hallgat, nem játszmázik, mégis újra és újra megkapja a hírhedt mondatot: „Nagyon aranyos vagy, de inkább csak barátként tekintek rád.”

Ezen a ponton teljesen természetes, hogy elönti a keserűség. „Hát már a rendes ember sem kell senkinek? Csak a szélhámosok és a nárcisztikusok rúgnak labdába?”

Szeretnélek megnyugtatni: a világ nem őrült meg, és a valódi értékek nem vesztek el. A probléma nem azzal van, hogy „rendes” vagy. A gond ott kezdődik, amikor a rendességet tévesen azonosítjuk a vonzó személyiséggel, és elvárjuk, hogy a jóindulatunkért cserébe szikrázzon a kémia. Nézzük meg, mi áll a háttérben!

1. A „rendesség” alapelvárás, de még nem tesz vonzóvá

A jóindulat, a figyelmesség és az őszinteség úgynevezett higiéniás tényezők. Ez azt jelenti, hogy a jelenlétük természetes elvárás, de a hiányuk azonnal feltűnik, és kizáró okká válik.

- A jóindulat és a tisztelet: az alap, ami nélkül nem épülhet fel felnőtt kapcsolat.

- A vonzalom és a szerelem: a személyiség egyediségéből, a karizmából, a közös értékekből, az izgalomból és a kémiából táplálkozik.

Ha az elsődleges tulajdonságod, amit a társkereső piacon fel tudsz mutatni pusztán az, hogy „rendes vagy”, az olyan, mintha egy étterem azzal hirdetné magát: „Nálunk nem koszos a padló!” Ez nagyszerű és elengedhetetlen, de a vendég mégis a finom ízekért, a különleges hangulatért és az élményért tér be.

2. A túlzott alkalmazkodás elszívja a levegőt

Sok „rendes ember” valójában a megfelelési kényszer és a konfliktuskerülés csapdájában él. A visszautasítástól való félelem miatt mindent ráhagynak a másikra:

-  „Hova menjünk enni?” – „Nekem mindegy, ahol neked jó!”

- „Mit szólnál egy mozihoz?” – „Amilyen filmet te szeretnél!”

Bár ez elsőre figyelmességnek tűnik, a másik oldalról nézve súlytalan és izgalommentes. A vonzalomhoz kontúr kell, karakter és dinamika. A másik ember egy önálló személyiséggel, saját vágyakkal, karakán véleménnyel rendelkező társat keres – nem egy tükröt, amely mindig csak az ő igényeit veri vissza.

3. Határok nélkül nincs tisztelet – tisztelet nélkül nincs vágy

Tapasztalatom szerint a túlzottan „jófej” társkeresők gyakran képtelenek nemet mondani. Mindent eltűrnek, elnéznek, és folyamatosan kompromisszumot kötnek, csak hogy ne veszítsék el a másikat.

Ám ahol nincsenek határok, ott elvész a tisztelet is. A vágyhoz távolság, tartás és önbecsülés kell. Ha valaki azonnal, feltétel nélkül elérhető, nincsenek saját céljai és határai, az érzelmi értelemben túlságosan kiszámíthatóvá válik. A határozott, önazonos ember – aki képes udvariasan, de határozottan nemet mondani, ha valami nem fér bele neki – nagyságrendekkel vonzóbb.

4. A barátzóna csapdája: a túlzott óvatosság

A rendes emberek gyakran annyira tekintettel vannak a másikra, hogy nem mernek flörtölni, vagy nyíltan kifejezni a vonzalmukat, mert nem akarják tolakodónak vagy tiszteletlennek mutatni magukat.

A flört, a játékosság és a finom szexuális feszültség keltése azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy a kapcsolat átlépjen a baráti zónából a szerelmi zónába. Ha túlságosan biztonsági játékot játszol, a másik nem azt fogja leszűrni, hogy udvarias és tapintatos vagy, hanem a kémia és a szenvedély hiányát.

5. Milyen tudattalan mintákat hordozol?

Gyakran megesik, hogy nem a randitechnikáddal van baj, hanem a belső iránytűddel. Tedd fel magadnak a kérdést:

- Lehet, hogy önkéntelenül is olyan partnereket választasz, akik érzelmileg elérhetetlenek?

- Lehet, hogy a „megmentő” szerepébe bújsz, és azt reméled, hogy a jóságoddal majd „megjavíthatsz” vagy „megszelídíthetsz” valakit?

Ha gyerekkorodban azt tanultad meg, hogy a szeretetért keményen meg kell küzdeni és folyamatosan alkalmazkodni kell, felnőttként is a nehéz, elutasító helyzeteket fogod tudattalanul ismerősnek és emiatt „vonzónak” találni.

Gyakran feltett kérdések

Mit tegyek, ha mindig a barátzónában kötök ki?

Kezdj el bátrabban flörtölni, fejezd ki a vágyaidat és az érdeklődésedet már az első randevútól kezdve. Ne próbálj meg mindent ráhagyni a másikra: vállald fel a véleményedet, és merj nemet mondani!

A nők és a férfiak tényleg csak a „rosszfiúkat” és a toxikus embereket keresik?

Nem. A toxikus emberekben nem a gonoszság vonzó, hanem a határozottság, az önbizalom, a határok megléte és az kiszámíthatatlanság által kiváltott izgalom. Ha a saját rendességedet és jóindulatodat ötvözöd határozottsággal és önbecsüléssel, te leszel az ideális társ.

Baj, ha kedves és figyelmes vagyok?

Egyáltalán nem! A kedvesség csodálatos érték. Gond akkor van, ha a kedvesség mögött megfelelési vágy vagy a konfliktusoktól való félelem rejtőzik. Légy őszinte, légy önazonos, és ne csak „jófiú” vagy „jókislány”!

Mi a különbség az önfeladó kedvesség és a valódi kedvesség között?

Az önfeladó kedvesség feszültséget szül, mert tudattalanul elvárja a viszonzást („én olyan jó voltam hozzád, most te jössz”). A valódi kedvesség erős belső alapokból, határozott énképpel és önzetlenül érkezik.

Útravaló: Hogyan legyél „értékes és vonzó” társkereső?

1. Találd meg a saját hangodat: Legyenek saját céljaid, hobbijaid, vágyaid és határozott véleményed!

2. Húzd meg a határaidat: Az a rendesség, ami önmagad feladásával jár, nem erény, hanem önfeladás.

3. Merd vállalni a kockázatot: A flört, a kezdeményezés és az érzelmi nyitás mindig kockázattal jár. Aki nem meri az elutasítást kockáztatni, az a valódi kapcsolódást sem tudja átélni.

4. Dolgozz az önismeretedért: Ismerd meg a saját kötődési mintáidat, és tanuld meg szeretni önmagadat annyira, hogy ne kelljen folyton mindenkinek megfelelned.

A Randivonalon ezer meg ezer olyan ember böngészik nap mint nap, aki egy megbízható, tisztelettudó társra vágyik. De ne feledd: nem a hibátlanságodba vagy a túlzott alkalmazkodásodba fognak beleszeretni, hanem az egyediségedbe és a tartásodba.

Ha szeretnéd fejleszteni az önbecsülésedet és a „vonzósági faktorodat”, olvasd el a Hogyan lesz végre párom? című könyvet!

A tökéletes smink és nagyon elegáns, de kényelmetlen ruha, a merev testtartás, a fennhéjázó stílus, a túl sok beszéd vagy épp az ellenkezője: a túl kevés… mind ennek a stratégiának a része. Az, ha el akarjuk játszani a gazdagot, az elérhetetlent, a menőt, vagy éppen a nagyon empatikust, a sármosat, és így tovább, nem segít abban, hogy a partnernek valódi benyomása legyen rólunk.

Pedig anélkül, hogy beljebb engednénk az illetőt, nem remélhetjük, hogy kiderüljön: érdemes-e folytatni vagy sem. Sokan mindössze addig jutnak el, hogy szeretnék, ha a partner akarná folytatni… Mert, ha nem akarja, az kudarcnak tűnik, pedig lehet, hogy csak felismerte, hogy nem vagyunk kompatibilisek.

Noha levelezéssel szerintem elég jól meg lehet állapítani, mennyire esélyes, hogy valakivel érdemes-e folytatni, és az emberek humorérzékét is nagyszerűen lehet így tesztelni, azt is megtehetjük, hogy egy okos tabudöntő kérdéssel hekkeljük meg a folyamatot az első randin… Semmi különös, nem veszélyes, nem sértő kérdés, mégis megtöri az őszintétlenség dinamikáját.

A kérdés körülbelül így hangzik: Milyen különcségeid vannak? Miben vagy másképp bolond, mint mások? Milyen furcsaság jellemez leginkább? Tudsz valami nagyon rád jellemző dolgot mondani, amit mások őrültségnek tartanak?

Sokféleképpen megfogalmazhatod, a lényeg az, hogy olyan kis tulajdonságokra kérdezünk rá, amelyek egy ilyen találkozáskor általában nem kerülnek szóba, sőt, sokan nem is beszélnek hasonlókról soha, mert ezek a különcségek tényleg apróságok, látszólag semmi jelentőségük, mégis sokat árulnak el mindenkiről és ha egyszer beindul a példálózás, akkor a beszélgetés egészen más pályán fog haladni, mint addig. A kérdés ötletét egyébként Alain de Botton brit filozófus és író vetette fel valamelyik művében.

Mégis, milyen dolgokat említhetünk, ha ezt a kérdést szegezik nekünk? Olyasmikre gondolhatunk mint: mielőtt elmegyek otthonról, mindig ellenőrzöm, hogy elzártam-e a gáztűzhelyt, noha tudom, hogy elzártam. Ha unatkozom, firkálok valamilyen füzetbe, geometriai alakzatokat rajzolok. Megbeszélések közben a tollammal vagy a radírommal játszom. Tekergetem a hajam. Nem vagyok képes nekivágni a napnak egy erős kávé nélkül. Éjfélkor szoktam nekiállni porszívózni. Van egy telefonos játék, amivel minden nap játszom évek óta.

A kis bolondériák lehetnek teljesen átlagosak, például a kávé nagyon sok embernél tölt be hasonló szerepet, de lehet olyasmi is, ami csak ránk jellemző… Nyilván bizonyos keretek között érdemes maradni, mert ha eláruljuk, hogy mitől félünk legjobban vagy hol van a titkos hely, ahová elmenekülünk, amikor rossz a kedvünk, az később visszaüthet.

Persze lesznek, akik vagy félreértik a kérdést, vagy megsértődnek rajta, mert vagy túl személyesnek érzik, vagy úgy akarnak tenni, mintha nem lennének apró mániáik. A tipikus félreértés pasiknál: mindjárt valami erotikus furcsaságra gondolnak, és abba az irányba akarják terelni a beszélgetést… Ami általában ebben a fázisban nem ildomos, hacsak nem alakult ki már olyan forró hangulat közöttünk, hogy ez is belefér… Bár a levelezés merészségét a személyes találkozás esetén legtöbbször nem lehet azonnal folytatni, az nagyon vissza tud ütni.

De akárhogy is reagál a partner, a meg nem értés, a felháborodás vagy az ízléstelen irányba terelés is rengeteget elárul majd róla. Túl komolyan veszi magát, nincs humorérzéke, nem akar ilyen emberi gyengeségekről beszélni? Direkt olyan példákat hoz, amelyeken nem lehet mosolyogni, amelyek nem a kapcsolódást teszik lehetővé, hanem eltávolodáshoz vezetnek? A kérdés ebben az esetben is betöltötte a szerepét: az illető olyan módon mutatkozott meg előttünk, ami sokat árul el róla és nem őrizheti meg a „tökéletesség” látszatát  ̶  nem, mintha az lenne a legnagyobb veszély egy első randin, hogy valaki túl tökéletesnek tűnik.

Az is árulkodó lesz, ha nem kérdez vissza, hogy nekünk milyen furcsaságaink vannak… Csak elkezdi sorolni a sajátjait. Akkor mi valójában nem érdekeljük, csupán még ezekkel az apróságokkal is menőzni akar, vagy éppenséggel a különlegességét igyekszik aláhúzni. Ha a partner tényleg hozzánk való, akkor ez a kérdés közelebb fogja hozni, ha azonban nem, akkor eltávolítja… Mindenesetre felgyorsíthatja a megismerés folyamatát, megspórolhat nekünk akár több hónapnyi, felesleges találkozgatást is, mert hamarabb kiderül, mennyire vagyunk egy hullámhosszon.