Sok társkereső kliensem kerül a következő helyzetbe: elkezd randizni valakivel. Nincs szerelem első látásra, de szimpatikus az illető, jókat beszélgetnek, még az értékrendjük is egyezik, de nincs vonzalom. A másik eset is gyakori: megvan a szerelem első látásra, de ahogy sokasodnak a randik, elkezd szólni a vészcsengő odabent, mert a partner indulatos, okoskodó, féltékeny és kontrolláló. Hogyan lehet elkerülni, hogy ennek a kétféle kapcsolatnak a csapdájába ess?

A „jobb mint a semmi” kapcsolat csapdája

Egy ilyen kapcsolatba hónapokra, évekre bele lehet ragadni. Fáj kilépni, de benne lenni is frusztráló, hiszen állandó hiányérzeted van. Igazából bele se kellett volna kezdeni, és fogalmad sincs, hogyan lehet ebből kikeveredni.

A szerető társ megtalálásának titka: pontosan tisztázzuk, hogy mit szeretnénk, kire vágyunk, és mondjunk nemet mindenki másra, aki nem illik a képbe. Milyen egyszerű, nem? A valóságban mégis borzasztóan bonyolult. Mert megtetszik valaki, őrült módon vonzódunk hozzá, aztán lassan kihullanak a csontvázak a szekrényből: házas és nem akar válni, szenvedélybeteg, vagy állandóan dolgozik, soha nincs ránk ideje. Dühkitörései vannak, de amikor nem őrjöng, mindenben megértjük egymást. Ő még nem akar elköteleződni, mi viszont már családra vágyunk.

Általában lassanként sodródunk bele ezekbe a kapcsolatokba, és mire rájövünk, hogy nem ilyen lovat akartunk, már nyakig benne vagyunk érzelmileg. Innen kiszállni már csak jelentős fájdalmak árán lehet. Pedig meg lehetett volna előzni ezt az egész szituációt, ha kellő időben képesek lettünk volna nemet mondani.

Az a probléma ezzel a viszonnyal, hogy gyakran komoly akadálya annak, hogy megtaláljuk azt az embert, akivel igazán boldogan élhetnénk egy elkötelezett párkapcsolatban.

Mi a baj ezzel a kapcsolattípussal?

Az a baj ezzel az egész viszonnyal, hogy leköti az ismerkedésre fordítható időnket, energiánkat. Estéről estére odakötöz valaki mellé, lassítja a keresésünket, hiszen az időnk nagy részét vele töltjük, az energiáinkat pedig a vele kapcsolatos őrlődés köti le.

Ráadásul az ilyen partner gyakran teljesen ledózerolja az önbecsülésünket, ami elengedhetetlenül szükséges lenne egy új pár megtalálásához. Ha a partnerünk folyton bírál, és szeretne minket megváltoztatni, egy idő után az ő szemével kezdjük el látni magunkat. És mivel nincs lehetőségünk egy másik bensőséges kapcsolatban megméretni magunkat, valóságosnak hisszük azt a képet, amit ő megrajzol rólunk.

Ennek eredményeként rossznak, nem elégnek, túl soknak, selejtesnek, szerethetetlennek látjuk magunkat. Éppen azt a tőkét veszítjük el, amivel egy új kapcsolatot tudnánk elindítani. Már maga az a tény is, hogy hajlandók vagyunk egy ilyen viszonyban megmaradni, az önértékelés zavaráról árulkodik. Ha elég magabiztosnak, szerethetőnek éreznénk magunkat, eleve nem elégednénk meg egy ilyen partnerrel és egy ilyen viszonnyal.

Miért olyan nehéz mégis a szakítás?

Azért nem lépünk ki, mert azt hisszük, hogy így legalább nem vagyunk egyedül. Biztonságosabbnak érezzük a maradást egy ismerős helyzetben, és borzasztóan félünk attól, hogy kilépjünk egy magányos, visszautasításokkal teli világba, ahol meg kell mérettetnünk az ismerkedés piacán.

Gyakran azért is maradunk, mert fontosabb, hogy kielégítsük a pillanatnyi igényünket a meghittségre, mint hogy következetesen ragaszkodjunk a hosszú távú életcélunkhoz. Sokszor az is a maradást szolgálja, hogy abban a tévhitben élünk, hogy úgysem kaphatjuk meg azt, akire valójában vágyunk, és azt hisszük, hogy itt az ideje meghozni a magunk kompromisszumát: vagyis jobb, ha beérjük azzal, aki van.

Azért is maradunk, mert egy érzelmi kapcsolatból gyakran borzasztóan nehéz kiszállni. Kedveljük a másikat, hiszen van egy csomó jó tulajdonsága, van már közös múltunk, emlékeink, és borzasztóan hiányozna, ha szakítanánk.

Mikor kell meghúzni a vészféket?

A legjobb pillanat erre, amikor felismerjük, hogy az illető nem felel meg az igényeinknek. Még akkor is nemet kellene mondani, ha egyébként őrülten vonzódunk hozzá, fél szavakból értjük egymást, és fantasztikus vele együtt lenni. Ez a pillanat bekövetkezhet az első vagy az ötödik randin, vagy az első hónapokban. Ha ezt a pillanatot elszalasztottuk, és már érzelmileg teljesen elköteleződtünk a kapcsolatban, akkor a legjobb pillanat a szakításra ma van.

Amennyiben ragaszkodunk ahhoz, hogy elkötelezett, viszonzott, tartós és boldog párkapcsolatban éljünk, akkor minél előbb szakítsuk meg a „jobb, mint a semmi” kapcsolatunkat! Mert viszi az időnket, energiánkat és az önbecsülésünket. Fontos, hogy az eszünkre hallgassunk, és ne az érzéseinkre.

A nem kimondásához azonban az kell, hogy bízzunk magunkban és higgyünk a jövőben. Bízzunk abban, hogy elég vonzóak vagyunk, és hogy létezik valaki, aki hajlandó elköteleződni mellettünk. Hinnünk kell abban, hogy kellünk valakinek, és meg is fogjuk találni ezt az embert.

Útmutató a boldogsághoz: Megjelent a társkeresőknek szóló könyvem!

A „jobb, mint a semmi” kapcsolatot a randizási szakaszban a legkönnyebben úgy tudod megelőzni, ha következetesen végigcsinálod a napokban megjelent, Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve című könyvem gyakorlatait.

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Számtalan oka lehet annak, hogy valaki nem folytatja tovább az ismerkedést, és leggyakrabban nem az, hogy veled lenne bármilyen gond. A legfontosabb egy ilyen helyzetben, hogy tudatosítsd magadban: nem a személyedet utasították el, hiszen azt még nem is ismerik.

Mit tehetsz azért, hogy egy ilyen kudarc kevésbé fájjon, és gyorsabban túl léphess rajta? Ebben segít Jánosi Valéria mentálhigiénés szakember, coach és mediátor alábbi videójában!

Nem mondom, hogy nagyon gyakori, de többször előfordul, hogy egy-egy pasi alig írt pár sort, máris azt javasolja, hogy folytassuk telefonon. Olyannal is találkozni, akinek hiába tesz fel az ember kérdéseket csetben, azokra egyszerűen nem válaszol, ehelyett jön ezzel a Beszéljünk című szöveggel. A legjobb az, mikor valaki a bemutatkozásába írja be közvetlenül a számát, hogy hívj fel akármikor. (Esetleg: majd visszahívlak.) Mi ezzel a gond és miért nem kellene erőltetni?

1. A legtöbb nő nem szívesen adja meg a számát egy ismeretlennek nem hogy azonnal, de még több napos levélváltás után sem. Vagy ha Messengerről hívná a pasi, akkor a valódi nevét… Épp ezért a telefonszám alapú szolgáltatások használata is problémás, hiszen a számunkról nagyon könnyen ki lehet deríteni, kik vagyunk pontosan, és miért is akarnánk mindenkit beavatni ebbe?

2. A telefonszám megadását ki kell érdemelni, az nem automatizmus. Először a pasi legyen udvarias, érdeklődő, közeledjen lassan, kulturáltan, aztán át lehet térni erre a kérésre. De akkor sem kötelező senkinek, hogy azonnal bízzon egy pasiban és ha valaki megsértődik a visszautasításon, az valamit nagyon benézett.

3. Mivel a hagyományok szerint a pasi szokta hívni a nőt és nem fordítva, amennyiben az ismerkedés azonnal erre a vágányra terelődik, az a mechanizmus is elindul, hogy a pasi ledominálja a kommunikációt. Mert aki rögtön ezzel kezd, az utána se akar majd lemondani erről a helyzeti előnyről. A nő meg idegeskedhet, ha lemarad a hívásáról, vagy ha a pasi éppen nem hívja napokig…

4. Egy teljesen ismeretlen emberrel telefonon beszélgetni rettentően frusztráló lehet, mivel sokszor nem találjuk a szavakat, nyomasztó csendek keletkeznek és olyasmikről fogunk dumálni, amikről nem is akartunk, miközben lényeges dolgokról meg nem. Az azonnal telefonálni akaró férfiak általában sokat beszélnek és alig hagyják szóhoz jutni a nőt, ráadásul teljesen kiszámíthatatlan, meddig érnek rá, mikor sértődnek meg valamin, amire telefonban elég nehéz reagálni.

5. Ha valakinek megengedjük nőként, hogy elkezdjen hívogatni, akkor hajlamos visszaélni ezzel: akárhányszor épp ráér, fel fog hívni, még akkor is, ha nekünk teljesen alkalmatlan időben teszi. Míg levelet akkor írunk és cseten akkor válaszolunk, ha épp jó nekünk, a telefon azonnali reakciót igényel. Vagy felvesszük, vagy nem… Ha nem vesszük fel, frusztrál a tudat, hogy miért nem vettük fel… És sokszor nem merjük visszahívni, mert hátha zavarunk. (Kivéve, ha kicsit se vagyunk szorongó típus és gondolkodás nélkül bárkit felhívunk, így szinte tuti, hogy zavarunk és abból is lehet probléma.)

6. Ha nem élünk egyedül, az első híváshoz nagy nehezen tudunk csak megfelelő időt és helyet találni. Lehet, hogy ki kell mennünk az utcára, a kertbe, vagy be kell zárkóznunk a szobánkba. Mások is hallhatják, mit mondunk, tehát érzékeny témákról nem beszélhetünk, vagy ha mégis megtesszük, beavatatlanok is meghallgatják.

7. Telefonon bizonyos témákat nem fogunk felvetni, mert egyszerűen túl kínos. Még élő szóban, szemtől szembe is az, de levélben vagy csetben inkább működik. Egy vehemens emberrel telefonon szembemenni mindig sokkal nehezebb, mint írásban. Ha például nem szeretnénk egy programot, nem tetszik valami, akkor telefonon érvényesülni mindig nehezebb, főleg, ha máshoz szoktunk.

8. Még ha a nő szívesen telefonál is egyébként a barátnőivel… Akkor se biztos, hogy egy ilyen kategorikus felszólítás oké lenne a számára. Ha már át szeretnénk térni erre a kommunikációs formára, akkor is fogalmazzunk udvariasan (nem bánnád, ha…, nem lenne gond, ha… mit szólnál hozzá, ha…) és amennyiben a nő nem szeretné, akkor ne erőltessük. A legrosszabb, ha mindenféle előzetes bevezetés nélkül csak odaröffentjük, hogy inkább beszéljünk! nem szeretek írogatni… utálok pötyögni, gyorsabb a telefon…

Az ismerkedés közeledés, és a kommunikációs forma megválasztása közös döntés tárgya. Meg lehet kérdezni a másik felet, hogy mit szólna egy ilyen javaslathoz, de neki szegezni ezt az igényt egyszerűen udvariatlanság. Ne csodálkozzunk, ha ilyen stílus alapján nem is kapunk választ.

Persze, nincsen kapcsolat döccenők nélkül, ezzel semmi baj nincs! Ám ha a most következő feltételek teljesülnek nálatok, sokkal nagyobb harmóniára és érzelmi biztonságra számíthattok. Mert van egy jó hírem: a sikeres társkeresés és a működő párkapcsolat tanulható! Ha a következő pontok igazak rátok, köteleződj el bátran!

1. Utazzatok el együtt!

A legegyszerűbb módja annak, hogy az összeilléseteket leteszteljétek, ha pár napra vagy akár egy hétre elutaztok kettesben. Már az utazás előkészületei alatt rengeteg minden felszínre kerülhet. Mi van, ha a párod sátorozni akar egy erdő közepén, és a patakban szeretne fürdeni, miközben te sikítófrászt kapsz a bogaraktól, és inkább egy kényelmes hotelben heverve akarsz pihenni?

Nehéz összeegyeztetni, ha a két fél gyökeresen eltérő módon képzeli el a feltöltődést. Valójában nincs semmi baj ezzel, akár még össze is hangolhatjátok az igényeiteket, ha mindketten hajlandóak vagytok kompromisszumokat kötni. Az utazás alatt a párod kompromisszumkészségére is azonnal fény derül. Érdemes erre nagyon figyelni, mert ez tűpontosan előrevetíti, hogy a későbbi, komolyabb konfliktushelyzetekben mennyire tudtok majd közös nevezőre jutni.

2. A közös érdeklődés ereje

Fontos, hogy legyen legalább két-három olyan dolog, amit tiszta szívből szerettek együtt csinálni! Ez lehet akár közös főzőcskézés, tánc, reggeli futás vagy a hétvégi kirándulás. Nem azt mondom, hogy mindent együtt kell csinálnotok, sőt, kifejezetten egészséges és jó, ha van mindkettőtöknek olyan saját hobbija, amit egyedül vagy a barátaival végez. De ha homlokegyenest ellenkező dolgokat szerettek csinálni, és egyáltalán semmi közös érdeklődés nincs bennetek, akkor nagyon nehéz lesz egyeztetni a közös életet.

3. Önmagad lehetsz a társaságában?

Ha kétségek merülnek fel benned az összeillőségetek miatt, állj meg egy pillanatra, és vizsgáld meg: az esetek túlnyomó többségében hogyan érzed magad a párod társaságában? Önmagadat tudod adni, vagy folyton szerepet játszol, hogy megfelelj neki? El mered mondani a valódi véleményedet, mert biztos vagy benne, hogy nem fog lenézni, kritizálni vagy kigúnyolni? Meg mered mutatni a legmélyebb érzéseidet, a félelmeidet, a kudarcaidat és a gyengeségeidet, mert pontosan tudod, hogy ezzel ő soha, de soha nem fog visszaélni? Ha ezek bármelyikére is „nem” a válaszod, akkor még hiányzik a valódi intimitás a kapcsolatotokból.

4. Az érzelmi légkör állandósága

Ha úgy érzed, hogy az életedet egy hatalmas, kiszámíthatatlan érzelmi hullámvasút mellette, nem biztos, hogy a megfelelő partnert találtad meg. Ha folyton azon agyalsz és szorongsz, hogy vajon szeret-e a párod igazán, vagy ha nap mint nap azt próbálod kétségbeesetten kideríteni, hogy minek higgyél: a szép szavainak vagy az ennek ellentmondó tetteinek, akkor szintén nem vagy jó helyen.

A jó párkapcsolatban van egy viszonylag állandó, megnyugtató érzelmi légkör. Biztos lehetek benne, hogy a társam szeret, megbízható, ott van, amikor megígéri, és tudom, hogy őszinte hozzám. Ha ezek közül bármelyik nem teljesül, nem beszélhetünk valódi kapcsolati harmóniáról.

5. Közösek az értékeitek és az életcéljaitok

Mindegy, hogy milyen az egyéni értékrendszered: lehetsz vallásos vagy ateista, jobboldali vagy liberális, rendmániás vagy imádnivalóan káoszos. A lényeg az, hogy a társaddal a fő kérdésekben közös legyen az értékrendszered! Hihetetlenül nehéz együtt élni egy olyan emberrel, akinek egyáltalán nem érték az, ami neked az életed alapja.

Elengedhetetlen az is, hogy a kapcsolattal és az élettel szembeni elvárásaitok is azonosak legyenek. Ha te házasodni szeretnél, és egy egész focicsapatnyi gyerekre vágysz, ám a párod hátán futkos a hideg a házasságtól, és kifejezetten utálja a gyerekzsivajt, akkor sajnos nem sok jövője van a kapcsolatotoknak. Éppen ezért nagyon fontos, hogy már az ismerkedés első heteiben tisztázzátok ezeket az alapvető elveket.

6. Megnyugtatóan le tudjátok zárni a konfliktusokat

Egy párkapcsolatban soha nem az a baj, ha néha vitatkoznak vagy veszekednek a felek. Sokkal nagyobb gond, ha egyáltalán nem mernek vitatkozni, vagy ha a viták sosem zárulnak valamiféle megnyugtató megegyezéssel, feloldozással. Ehhez persze mindig két ember kell. Ha mindketten képesek vagytok tisztelettel, nyíltan és játszmák nélkül kommunikálni, akkor nyert ügyetek van!

A jó hír, hogy a konfliktuskezelés technikája és szemléletmódja abszolút tanulható!

7. Tudtok együtt, szívből nevetni

Értitek egymás humorát, és jó hangulatban, könnyedén telnek a közös napjaitok? A jó humorhoz még az is hozzátartozik, hogy képesek vagytok szeretettel nevetni egymás apró hülyeségein, hóbortjain vagy éppen hibáin. Vagyis, ha a mindennapokban valamelyikőtök feszültebb a szokásosnál, képesek vagytok egy nem bántó, kedves humorral azonnal oldani a nehéz helyzetet.

8. Valóban figyel rád

Amikor szólsz hozzá, képes abbahagyni a tévénézést, a netezést vagy a végtelen telefonnyomkodást? Rád néz, figyelmesen meghallgat, relevánsan válaszol? Ezzel jelzi neked, hogy fontos számára mindaz, amit mondani akarsz. Ennek a tiszta figyelemnek a hiányában előbb-utóbb azt fogod megélni a kapcsolatban, hogy te magad nem számítasz. A figyelembe beletartozik az is, hogy a kéréseidre általában pozitív válasz érkezik. Nem mindegyikre – hiszen ez a valóságban nem kivitelezhető –, de azért, ha szeretnél valamit, arra nem egy foghegyről odavetett, rideg „nem” a reakció.

9. Sziklaszilárdan megbízható

Amit megígér, azt teljesíti, és eleve csak olyat ígér meg neked, amit képes is betartani. Bízhatsz az adott szavában, mert az szent. De a megbízhatósághoz hozzátartozik az is, hogy képes bátran nemet mondani neked, ha valami nem komfortos neki. Aki ugyanis erre az őszinte nemre képtelen, az félelemből minden kérésedre igent fog mondani, de soha nem lehetsz biztos benne, hogy valóban állja-e a szavát.

10. Támogat a saját céljaid elérésében

Hisz benned, biztat, szurkol neked, és felsegít, ha esetleg kudarcok érnek. Egy biztos, megnyugtató háttérországot jelent számodra, amikor a fontos egyéni terveid megvalósításáért dolgozol – és természetesen te ugyanezt a biztonságot megadod neki, amikor az ő egyéni céljai következnek. Képesek vagytok vállt vállhoz vetve, igazi csapatként dolgozni a jövőtökért.

Hogyan léphetsz tovább, ha elakadtál?

Természetesen a sor még a végtelenségig folytatható aszerint, hogy kinek mi a legfontosabb és elengedhetetlen egy boldog társkereséshez. De mi van akkor, ha újra és újra ugyanazokba a buktatókba szaladsz bele az ismerkedés során? Ha úgy érzed, mindent megteszel, a siker mégis elmarad?

Most jelent meg a legújabb büszkeségem, a Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve. Ez a könyv nem egy unalmas elméleti kódex, hanem egy gyakorlatias, lépésről lépésre követhető útmutató, ami pontosan megmutatja neked, hogyan alakítsd át a társkeresési stratégiádat, hogyan ismerd fel az igazi összeillőséget már az első randikon, és hogyan kerüld el a méltatlan helyzeteket.

Nézd meg, mi mindenről olvashatsz a könyvben! Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve

Emlékezz: a boldogság nem szerencse, hanem döntés és tanulás kérdése.

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Így aztán ha ilyen anya mellett nő fel az ember lánya, könnyen úgy érezheti, hogy az ő bánata senkit nem érdekel. Hogy még neki kell szégyenkeznie amiatt, hogy az anyja pocsékul bánt vele. Ha mégis meg mer szólalni, akkor megkapja, hogy eltúlozza, túlérzékeny és hogy tisztességes ember nem szidja a saját anyját, meg különben se lehet megítélni valakit a mai kor mércéi alapján, mikor ő másképp szocializálódott, biztos csak jót akart, de nem pont úgy sikerültek a dolgok, ahogy szerette volna. (Nem, vannak anyák, akik nem is akarnak jót.)

Mindezeknek a toxikus anyák árnyékában felnőtt nőknek szól A másik Bennet lány című kosztümös sorozat, Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyvének (illetve a filmadaptációknak) spin off-ja. A főhős az öt nővér között a középső lány, akivel az eredeti regényben a szerző igazán csúnyán bánik: kifigurázza, megalázza, és semmiféle jó tulajdonsággal nem ruházza fel. Mary nem szép, nem is csinos, szemüveget visel, tudálékos, mindenkit megpróbál kioktatni, de mindenki csak lehurrogja és mikor szerepelni próbál, az is pocsékul sül el.

Az új HBO sorozatban ez a Mary saját történetet kap: kiderül, hogy esetlen viselkedése elsősorban abból fakad, hogy mindig lenézték, mellőzték, egy olyan családban, ahol a csinosság volt a legfőbb erény, labdába se rúghatott, középső gyerekként két szék közül a pad alá esett, hiába próbálta az apja példáját követni a sok olvasással, az öreg rá se hederített, az anyja meg csak kifogásokat talált benne, mert úgy ítélte meg, hogy alkalmatlan a férjszerzésre (ami számára az élet egyetlen célja).

Nem csak a XIX. századi Angliában léteztek ilyen lányok, ilyen testvérek, és ilyen szülők. Sokak számára lehet manapság is nagyon ismerős ez a fajta forgatókönyv. Az anya a lányát szisztematikusan kritizálja, elveszi minden önbecsülését, miközben állandóan azt hajtogatja, hogy a javát akarja, lábtörlőnek használja, sokszor azért, mert ő az egyetlen, aki felett hatalma van és a saját életét akkora kudarcnak éli meg, hogy nem bírná elviselni, ha a lánya többre vinné, mint ő maga.

Ez tehát az alapállás, a sorozat pedig végigvisz bennünket Mary öntudatra ébredésén, azon a lassú folyamaton, ahogy kiszabadul az anyja gyámsága alól, más társaságba (a londoni nagybácsi és nagynéni házába) kerülve felfedezi, hogy vannak, akik értékelik a tudását, a világlátását, hogy vannak, akik még csinosnak is találják…

Persze az anyja nem hagyja annyiban: mikor úgy érzi, hogy Mary kezd elszakadni tőle, újra maga mellé parancsolja, mivel az az álma, hogy ez a semmirevaló vénkisasszony fogja majd őt ápolni öregségében… Bár, mint az eredeti regényből tudjuk, két legidősebb lányát olyan gazdag emberekhez sikerült férjhez adnia, hogy az ápolás miatt igazán nem kéne aggódnia… De azért húzza visszafelé Maryt és próbálja újra összetörni, visszaszuszakolni a korábbi állapotába, amikor még görnyedt háttal, lerágott körmökkel, előnytelen ruhákban járva rejtőzködött a világ elől…

Szinte senki nem akarja elhinni, mikor kiderül, hogy Marynek nem is egy, hanem két udvarlója akadt, akik versengeni kezdenek a figyelméért. Ekkor a toxikus anya hirtelen házasságszerző üzemmódba kapcsol, ha már akad két ennyire agyalágyult fiatalember, akkor természetesen a gazdagabbhoz kell feleségül menni…

Ez is sokunk számára lehet ismerős: a toxikus anya akkor is beavatkozna, ha minden előzetes jóslata ellenére mégis akad pasi, aki érdeklődik irántunk, mert ő majd jobban tudja, hogyan bánjunk vele, egyáltalán kit válasszunk és mikor. Marynek nagy szerencséje van, amiért a nagybátyja megvédi az anyjától amennyiben menedéket nyújt és jó példát mutat neki: mert a londoni rokonok házassága szinte példaértékű. De nem mindenkinek vannak ilyen kedves és megértő rokonai… Van, akinek ezen a fejlődési folyamaton anélkül kell átvergődnie, hogy a családjára minimálisan számíthatna.

Mary Bennet története azonban mindenképpen inspiráló: akinek van kedve, az könyvben is elolvashatja (Janice Hadlow regényét a Könyvmolyképző adta ki), a sorozat pedig most már teljes terjedelmében fent van az HBO-n. Persze azoknak is nagyon ajánlom, akik eddig úgy gondolták, hogy egy anyára tilos rosszat mondani, vagy nem értették, miért nem sikeres az okos, csinos és vicces barátnőjük… Talán ő is egy toxikus szülő mellett lett ilyen.

Párkapcsolati coachként és mentálhigiénés szakemberként nap mint nap látom, hogy ez a pillanat a társkeresés egyik legkritikusabb pontja. Különösen a férfiakra nehezedik óriási nyomás, mert úgy érzik, egyszerre kellene szellemesnek, magabiztosnak, lazának és eredetinek lenniük – mindezt egyetlen rövid első üzenetben. Nem csoda, ha sokan leblokkolnak, és végül marad a biztonságos, de végtelenül unalmas „Szia, mizu?”, a „Hogy telt a napod?” vagy egy klasszikus, kissé sablonos bók.

A nőktől pedig azt hallom, hogy tényleg unják már a sablonos üzeneteket, bár mindig igyekszem meggyőzni őket, hogy mindegy, mit írt elsőre a pasi, a lényeg, hogy induljon el egy beszélgetés, mert az első néhány üzenetváltás célja mindössze annyi, hogy megbeszéljék az első randi időpontját. Ott majd ráérnek hosszasabban ismerkedni.

A férfiak viszont arra panaszkodnak, hogy ha nem írnak valami szellemeset, érdekeset elsőre, akkor a nő egyáltalán nem ír vissza, és így esélyük sincs eljutni az első randiig.

Miért nem működnek a klasszikus kérdések?

Amikor megkérdezzük a másiktól, hogy „Hova utaztál utoljára?” vagy „Mi a kedvenc filmed?”, valójában egy állás-interjút modellezünk. Ezek a kérdések adatokat kérnek be, az adatok pedig ritkán lobbantják lángra a szikrát.

A jó beszélgetésindító kérdés olyan, amire nem lehet egyetlen szóval válaszolni, és ami azonnal lehetőséget ad arra, hogy a másik megmutassa a személyisége egy apró, csillogó darabkáját. Nem az a cél, hogy megtudjuk a másik önéletrajzi adatait – arra ott az adatlapja. Az a cél, hogy megtudjuk, hogyan gondolkodik, hogyan érez, mitől mosolyodik el, mik a legfontosabb értékei.

Tegyük játékossá az első üzeneteket! (Egy kliensem sikertörténete)

Nemrégiben az egyik kedves férfi kliensemmel dolgoztunk ezen a problémán a teamses coachingunk keretein belül. Gábor (nevezzük így) rendkívül intelligens, jóképű, sikeres harmincas férfi, de az első üzeneteknél mindig elvérzett. Annyira nyomasztotta a megfelelési kényszer, hogy hiába volt matche, képtelen volt egy első üzenetet megfogalmazni.

Arra jutottunk, hogy úgy tud kilépni a megfelelési kényszerből, ha játékosságot viszünk a helyzetbe, hiszen a flört és a társkeresés alapvetően egy örömteli játék! Kitaláltunk egy egyszerű, jópofa játékot, amit azóta már több kliensemmel is megosztottam.

Gábor a következőt írta a kiválasztott hölgynek az első üzenetben:

„Szia! Ahelyett, hogy megkérdezném, milyen volt a napod, játsszunk egy gyorsat! Írok magamról 3 állítást, amiből az egyik hamis. Ha kitalálod, melyik az, vendégem vagy egy kávéra (ha pedig nem, akkor is)!

1. Egyszer véletlenül kezet fogtam a dán királyi család egyik tagjával egy koppenhágai pékségben. 2. Képes vagyok fejből felidézni a gyerekkorom összes reklámszövegét. 3. Van 3 csodás gyerekem, akik velem élnek egy háztartásban, és a legkisebb most tanul dobolni.

Szerinted melyik a kakukktojás?”

A hölgy szinte azonnal válaszolt. Belement a játékba, nevetett, és persze titokban remélte, hogy a harmadik a hamis, hiszen az egyedülálló, dobolni tanuló háromgyermekes apuka képe számára elég meredeknek tűnt. Amikor Gábor megírta, hogy valóban a 3. állítás a hamis (tényleg nincs gyereke, és egy csendes lakásban él), hatalmas kő esett le a hölgy szívéről.

A játék másnap folytatódott: ekkor a hölgy küldte el a saját 3 állítását. Két nap múlva már személyesen nevettek ezen egy kávézóban. Miért működött? Mert levette a teljesítménykényszert a vállukról, és játszottak, nevettek, és észrevétlenül elindult közöttük a beszélgetés.

32 jégtörő kérdés, ami garantáltan működik

Ha nem akarsz a fenti játékkal indítani, de szeretnél kitűnni a szürkeségből, hoztam neked 32 olyan kérdést, amelyek nem a kedvenc filmekről szólnak, hanem elindíthatnak egy érdekes beszélgetést. Az első pár kérdés inkább az első, nyitó üzenethez passzol, a továbbiak viszont inkább elmélyítik a megindult beszélgetést.

Játékos és enyhén abszurd kérdések (a könnyed kezdéshez)

1. Ha holnaptól kapnál egy teljesen haszontalan szupererőt (pl. mindig elsőre megtalálod a legolcsóbb avokádót, vagy sosem alszol el a buszon), mi lenne az?

2. Mi a legfurcsább ételkombináció, amit titokban imádsz, de mások előtt inkább letagadod?

3. Ha az életedből holnap forgatni kezdenének egy filmet, a forgatókönyvíró szerint vígjáték, kalandfilm vagy egy kicsit misztikus dráma lenne?

4. Ha választhatnál egy állatot, amelyik a személyi asszisztensed lehetne (és beszélne is hozzád), ki lenne az és mi lenne az első feladata?

5. Ha csak egyetlen dallal kellene jellemezned a mai hangulatodat, mi szólna a háttérben?

6. Melyik az a gyerekkori mese, amit felnőtt fejjel újranézve teljesen másképp értékelsz?

7. Ha kapnál egy időgépet, amivel visszarepülhetnél az időben, hová utaznál?

8. Mi az a dolog, amiért gyerekkorodban rajongtál, de ma már elképzelni sem tudod, miért tetszett?

Az értékekre és a belső világra utaló kérdések (a mélyebb kapcsolódáshoz)

Az apró örömök és hétköznapi rituálék kérdései

Értékrendet firtató kérdések (intellektuális hangolódáshoz)

24. Ha választhatnál egy új készséget vagy tudást, amit egyetlen éjszaka alatt, tanulás nélkül elsajátíthatsz, mi lenne az?

25. Melyik volt az az élethelyzet, amikor a legnagyobb bátorságra volt szükséged, és hogyan jöttél ki belőle?

26. Mit jelent számodra az a szó, hogy „otthon”? Ez egy hely, egy érzés, vagy emberek csoportja?

27. Mi az a dolog, amit korábban kudarcnak éltél meg, de ma már látod, hogy a legjobb dolog volt, ami történhetett veled?

28. Ha írhatnál egy üzenetet az emberiségnek egy óriásplakátra, amit mindenki lát, mi állna rajta?

29. Mi az a kérdés, amit nagyon szeretnél, ha valaki végre megkérdezne tőled, de még soha senki nem tette meg?

30. Hogyan kezeled, ha valami nem a terveid szerint alakul: újratervezel, vagy hagyod magad sodródni az árral?

31. Mi a legkedvesebb bók vagy elismerés, amit valaha kaptál, és miért pont az maradt meg benned?

32. Ha most azonnal elindulhatnánk egy közös sétára a városban, milyen útvonalat választanál, mit mutatnál meg nekem legszívesebben?

Ha nagyon elveszettnek érzed magad az online társkeresés világában, gyere, nézd meg, hogyan segíthetek neked! Nem kell egyedül bolyonganod ebben a labirintusban. Hosszú évek szakmai tapasztalatát, kliensek százainak sikertörténetét és a legújabb párkapcsolati kutatásokat sűrítettem bele a most megjelent könyvembe: Hogyan lesz végre párom? A sikeres társkeresők kézikönyve címmel. Kattints a linkre, és nézd meg, mi mindenről olvashatsz!

Tanuljunk meg újra bízni, játszani és kapcsolódni!

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Milyen elvárások viszik leggyakrabban félre az ismerkedőket? Mire kellene leginkább figyelniük az első üzenetváltások, illetve randik során?

Jánosi Valéria mentálhigiénés szakember, coach és mediátor az alábbi videójában sorra veszi ezeket a szempontokat, és irányt mutat számukra.

Lehet amúgy olyan helyre menni (egy rakás ilyen kávézó van már), ahol úgyis előre kell fizetni, és ha a nő előbb ér oda és kifizeti a saját kávéját, akkor már el is kerülte a kínos feszengést, mert fel se merül, hogy ki fizessen… Vagy megvárhatja a pasit és megengedheti, hogy ő hozza oda az önkiszolgáló pulttól… De mindenképp jobb, ha első randin nem verjük nagy költségekbe magunkat, mert nem tudhatjuk, hogyan sül el és sokkal megnyugtatóbb, ha úgy válhatunk el egymástól, hogy senki nem tartozik semmivel.

Ha egy nő magától értetődőnek tartja, hogy a pasi fizet és még csak nem is kotorászik a pénztárcája után, az rossz jel lehet a pasi szemében, ha a pasi fel sem ajánlja, hogy fizet, az meg nagyon rossz jel a nő szemében. Ha nőként mindenképpen el akarjuk kerülni, hogy meghívjanak (mert az emancipációban hiszünk), akkor szóljunk még a randi előtt (főleg, ha például ebédről vagy vacsoráról van szó), mert a helyszínen vitatkozni ezen nagyon béna dolog.

Mindenesetre akárhogy is van, egy ebéd- vagy vacsorameghívás nem kötelez semmire, utána is lehet nemet mondani… De éppen azért, hogy ne legyen rossz szájíze és a férfi ne érezze lehúzásnak, ne hívassuk meg magunkat drága helyekre, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy kapcsolatot szeretnénk. (Különben se az legyen a szempont, hogy milyen drága helyre megyünk.)

Ha már folyamatban van a kapcsolat, egyébként bizonyos férfiaknál megfigyelhető, hogy az elején, az udvarlási fázisban szórják a pénzt, és ezzel olykor teljesen megtévesztik a nőt (mintha jó anyagi helyzetben élnének, esetleg nagyvonalúak volnának), a gáláns úriember szerepből azonban elég hamar kiesnek attól fogva, hogy a hódítási szakaszt befejezték, és kezdik egyre lejjebb vinni a szintet. A középkategóriás étteremből pár hónap múlva már csak a talponálló marad (kis túlzással).

Tudom, hogy nehéz ellenállni a kísértésnek, de jobb lenne, ha a pasik udvarlási fázisban nem szórnák a pénzt, és nem akarnák ezzel megtéveszteni a nőt. A puccos helyekre járás a nőt is költekezésre készteti, hiszen ha már a pasi ilyen szinten van (gondolja ő), akkor neki is illik szépen felöltözni, szép cipőben menni, felkeresni a fodrászt, és így tovább. Ebből később már csak lefelé megy az út és ez elég keserves tapasztalat.

Vannak pasik, akik ráadásul attól érzik férfinak magukat, hogy ők fizethetnek, ugyanakkor meg annyira mégse szeretnék állni a költségeket, esetleg még panaszkodnak is miatta. Felhánytorgatják, hogy egy-egy exüknek miket vettek és az illető hogy nem hálálta meg… Ezt hallani meglehetősen kellemetlen.

Főleg, ha kirajzolódik egy mintázat, miszerint a pasinak az a szokása, hogy szakítás előtt ad valami drága ajándékot, esetleg magát a szakítást is egy elegáns vacsora keretében bonyolítja le… És úgy hiszi, hogy ettől volt úriember. Lehet, hogy vannak nők, akik ettől tényleg annak gondolják, szerintem meg inkább megalázó viselkedés, főleg, ha olyasvalamivel ajándékoz meg, ami éppen azt sugallja, hogy erősíteni akarja a kapcsolatot.

Valójában annál van a dominancia, aki fizet, és miközben mondhatjuk, hogy a barátunk vagy a férjünk a tenyerén hordoz, hogy elhalmoz minket, akkor is ott lehet az a rossz érzés bennünk, hogy az egész kapcsolat tranzakciókon alapul és nem vagyunk egy szinten: aki csak elfogad, az egyfajta gyermeki státuszba kerül. Ez egy kezdeti szakaszban még nem tűnik annyira fontosnak, de az a pasi, aki nagyon fontosnak tartja, hogy mindig ő fizessen, valószínűleg dominálni akar a kapcsolat egészében… Aki viszont nagyon nem akar fizetni, az hosszabb távon arra is hajlamos, hogy eltartassa magát.

Az ideális az lenne, ha a felek körülbelül egyformán osztoznának a terhekben, csak a legtöbb esetben a bevételük sem egyforma, vagyis egy sokkal kisebb bevételből ugyanannyi betenni a közösbe, mint egy sokkal nagyobból, megint nem igazságos.

Igen kényes kérdések ezek, de megfelelő nyitottsággal erről is lehet beszélni, sőt… Egy hosszabb távra tervezett kapcsolatban nagyon is kell erről beszélni, mert az anyagiakon lehet a legtöbbet veszekedni. Jobb ezeket a dolgokat idejekorán tisztázni – egyébként a házassági vagyonjogi szerződés sem ördögtől való, pedig már hallottam, hogy van, aki szerint az a pár, amelynek tagjai ennyire nem bíznak meg egymásban, minek házasodnak… Szerintem meg nagyon jó ötlet, hogy előre gondolkodnak.

Sokan azért regisztrálnak társkereső oldalakra, vagy azért járnak nyitott szemmel az utcán, mert erre a mindent elsöprő, váratlan villámcsapásra várnak. És a csoda valóban megtörténhet: a buszon, a sarki kávézóban vagy épp egy online üzenetváltás legelső másodpercében. De van egy nagy igazság, amit a romantikus filmek nem mutatnak meg: ahhoz, hogy a csoda tartós maradjon, nekünk magunknak is alkalmassá kell válnunk a csodára.

Mit is jelent ez pontosan? Miért nem elég a puszta szerencse ahhoz, hogy ránk találjon a boldogság?

A véletlen csak az ajtót nyitja ki, belépni neked kell

Képzeld el, hogy az utcán valóban belebotlasz életed szerelmébe. Minden tökéletes, a szikra azonnal fellobban. De mi történik a második héten? Mi lesz az első nézeteltérésnél?

Ha nem vagyunk érzelmileg érettek egy párkapcsolatra, a legszebb hollywoodi forgatókönyv is hamar csalódássá, drámává vagy csendes elhidegüléssé halványul. A szerencsés találkozás csak egy lehetőség. Az, hogy ebből valódi, mély és tartós szövetség kovácsolódik-e, már azon múlik, milyen belső munkát végeztünk el önmagunkon, mielőtt a sors egymás mellé sodort minket.

Az „alkalmasság a csodára” nem azt jelenti, hogy hibátlanná kell válnunk. Inkább azt jelenti, hogy tudatos, önreflektív és fejlődőképes személyiséggé érünk. Nézzük meg a legfontosabb pilléreit ennek a belső felkészülésnek!

1. A múlt árnyékai: gyermekkori traumáink feldolgozása

Mindannyian hozunk magunkkal sebeket a gyerekkorunkból, a családi mintáinkból vagy a korábbi csalódásainkból. Ha ezeket a sebeket kezeletlenül hagyjuk, tudattalanul úgy választunk társat, hogy a párunk előállítsa nekünk azt az érzésvilágot, amit a szülői házban megtapasztaltunk. Ha például gyerekkorunkban folyton bizonyítanunk kellett a szeretetért, felnőttként hajlamosak olyan párt választani, aki a folyamatos kritikáival elbizonytalanít minket, akinek a szeretetéért teperni kell. Ha a szüleink elhagytak vagy elhanyagoltak minket, olyan kapcsolatot választunk, amit a féltékenységünkkel és a bizalmatlanságunkkal tönkre fogunk tenni.

Az önismereti munka – legyen az egyéni terápia, könyvek olvasása videók nézése – segít tisztázni: miért választok mindig ugyanolyan partnert? Miért mennek tönkre a kapcsolataim néhány hónapon vagy éven belül? Jó esetben pedig tudunk változtatni: másként választunk partnert, a kapcsolatban tudatosabban, érettebben viselkedünk.

2. Egészséges önbecsülés: a saját értékünk ismerete

Hogyan várhatnánk el mástól, hogy értékeljen és szeressen minket, ha mi magunk sem tartjuk magunkat szeretetreméltónak? Az alacsony önbecsülés a párkapcsolatok legnagyobb ellensége. Aki nem bízik önmagában, az folytonos visszaigazolást vár a másiktól, gyanakvóvá válik, vagy épp ellenkezőleg: beéri méltatlan, toxikus helyzetekkel is, mert úgy érzi, „neki csak ennyi jár”.

A pozitív és stabil önbecsülés egyfajta belső mágnes. Ha tisztában vagy a saját értékeiddel, a határaidat is képes vagy szeretettel, de határozottan meghúzni. Nem a magány elől menekülsz majd egy kapcsolatba, hanem azért, mert meg akarod osztani a már meglévő belső békédet és boldogságodat valakivel. Ez az a kisugárzás, ami valóban vonzza a minőségi partnereket.

3. Megfelelő kommunikációs készség

Hiába találjuk meg a legtökéletesebb, leginkább hozzánk illő párt, ha a kapcsolatunkat szétromboljuk azzal, hogy durván, gúnyosan beszélünk a másikkal. Ha nem vagyunk képesek megfogalmazni az igényeinket, de elvárjuk, hogy a másik ezt magától kitalálja és teljesítse is.

Éppen ezért a „csodára való alkalmasságunk” harmadik legfontosabb pillére, hogy még a társkeresési időszakban megtanulunk valamilyen konfliktuskezelési módszert, hogy ne tegyük tönkre az eljövendő párkapcsolatunkat. (És hogy a gyerekeinknek már ne adjuk tovább az otthonról hozott rossz kommunikációs mintákat.)

A kiváló kommunikáció nem azt jelenti, hogy választékosan fogalmazunk, hanem azt, hogy:

- Képesek vagyunk kifejezni az igényeinket, vágyainkat anélkül, hogy a másikat hibáztatnánk (ezt hívják „én-üzeneteknek”).

- Tudunk és akarunk is aktívan figyelni, meghallani azt, ami a másik szavai mögött van.

- Nem söpörjük a szőnyeg alá a konfliktusokat, hanem érett módon, a megoldásra törekedve vitatjuk meg őket.

A jó kommunikáció a híd két ember világa között. Ha ez a híd stabil, a legnagyobb viharokat is túléli a kapcsolat.

Várni a csodát, vagy tenni érte?

A hollywoodi szintű találkozás lehetősége mindannyiunk számára nyitva áll. Ám ahelyett, hogy passzívan várnánk a herceget a fehér lovon, fordítsuk az energiáinkat önmagunk építésére.

Amikor elkezdesz dolgozni a gyerekkori sérüléseiden, amikor építed az önbecsülésedet, és fejleszted a kommunikációdat, valami varázslatos történik: te magad válsz azzá az emberré, akibe érdemes belebotlani azon a bizonyos esős délutánon.

Készülj fel a csodára belül, hogy amikor kopogtat az ajtódon, magabiztosan, nyitott szívvel és éretten tudd azt mondani: „Isten hozott. Már vártalak.”

A jó hír az, hogy a sikeres társkeresés és a harmonikus, érett párkapcsolat nem a szerencsén múlik, ez egy tanulható folyamat.

Hogy ne bízd a véletlenre, és a gyakorlatban is meg tudd tenni azokat a belső lépéseket, amikről fentebb meséltem, összegyűjtöttem neked mindent egyetlen kötetben. Megjelent a Hogyan lesz végre párom? – A sikeres társkeresők kézikönyve és az ehhez tartozó Társkereső napló, amely lépésről lépésre vezet végig a múlt sebein, az önbecsülés újjáépítésén és a működő kommunikáción.

Kattints ide, nézd meg, mi mindent tartalmaz a könyv, és tedd meg az első tudatos lépést önmagadért!

Legyen neked is működő párkapcsolatod!

Rengeteg olyan sztorit ismerünk, ahol a nő igazából nem azért ment férjhez, mert szerelmes lett és úgy érezte: megtalálta az igazit, hanem azért, mert x éves volt már és a barátnői is férjhez mentek, az anyja állandóan rágta a fülét, a pártában maradás nem volt elfogadott a családban, illetve tényleg akart gyereket és akkor az ember nem várhat örökké az igazira.

Azt azonban ilyenkor nem illik kimondani, hogy csak azért mentem hozzád, mert te voltál ott és nem akadt jobb… Vagy senki más nem kérte meg a kezem… Főleg egy olyan társadalomban elég nagy tabu ez, ahol az is elvárás, hogy az ember eljátssza, mennyire boldog, mert ha esetleg kiderül, hogy nem az, akkor az biztos, hogy az ő hibája…

Nos, a nők így vagy úgy belekerülnek a feleség és anya szerepébe, húzzák az igát 10-20 évig, aztán egyszer csak ráébrednek, hogy nem is ezt a lovat akarták és inkább válnának. A válások igen nagy százalékát ugyanúgy a nők akarják inkább, mint a házasságokét. A férfiak meg rengetegszer nem értik, mi történt. Úgy gondolják, megadták azt, amit a nő kért, esetleg még erőn felül güriztek is, házat építettek, nyaralni vitték a családot, és így tovább. Mikor végre le lehetne nyugodni és kicsit élvezni az életet, mert a gyerekek már elég nagyok, a nő bedobja a törölközőt.

Mi történik ezekkel a nőkkel, akik a férjük szerint pedig mindent megkaptak? A nagy részükkel csupán az, hogy közben magányosnak érezték magukat a saját házasságukban. Mivel ezekben a kapcsolatokban már a kezdet kezdetén sincs meg a valódi egymásra hangoltság és az intimitás, az életközösség inkább csak feladatok, kötelességek, közös célok formájában jelenik meg, és férj és feleség nem válik egymás valódi társává.

A legaktívabb, legnehezebb évek során egyre távolodnak egymástól sokszor még azok is, akik kezdetben szerelmesek voltak és nem csupán jobb híján kötötték össze az életüket… És egyszer csak, mikor a nő már nagyon megunta, hogy ő gondoskodik a család érzelmi jóllétéről (amit egyébként a legtöbb családtag nem is vesz észre, nem tart munkának és úgy tekint rá, mint levegőre, ami ugyan szükséges az élethez, de amivel nem foglalkozunk, amíg nem hiányzik), elege lesz és ki akar lépni az egészből.

Jellemzően akkor, ha a gyerekek már eléggé önállóak és ő még elég jó formában érzi magát ahhoz, hogy megélje a nőiségét, amit 15-20 évig visszaszorított a család érdekében.

Egyes nők panaszkodnak a magányosság és a túlterheltség miatt, de sokszor süket fülekre találnak, mind a férjük, mind a gyerekeik részéről, ha nincs drasztikusabb jelzés, akkor a család csak zsörtölődésnek veszi az ilyesmit, senki nem foglalkozik vele… Ha a nő ezt tapasztalja, egy ponton túl belefárad abba, hogy bárkivel is megbeszélje a gondjait… Csak elkezdi tervezni a kiugrást. Olykor éveken keresztül tervezi, gyűjti a bátorságot, a pénzt, keresi az alternatívákat, illetve várja, hogy a gyerekek elég idősek legyenek. Aztán egyszer csak borít.

Ilyenkor általában már késő a férj szempontjából, hogy észbe kapjon: most már talán odafigyelne, szeretné megérteni, hogy mit rontott el, de lehet, hogy mivel az egész házasság alapjaival volt gond, igazából soha nem volt esélye jól csinálni.

Ha egy nő eltökélte, hogy válni akar, akkor ezt elég alaposan átgondolta és nem valószínű, hogy visszatáncolna. Míg a férfiak általában akkor akarnak válni, ha beleszeretnek valaki másba, aki rábírja őket, hogy hagyják ott a feleségüket (itt is egy nő a változás motorja), és sokszor rögtön a mézeshetek után megbánják, hogy kiléptek a házasságukból, mert rájönnek, hogy az új kapcsolat se jobb, mint a régi, a nők akkor kezdeményezik a válást, ha már rég elhatározták magukat. És nem is szokták megbánni.

Az meg főleg jellemző, hogy az a nő, aki egyszer saját elhatározásából kilépett egy házasságból, miután 15-20 vagy még több évet töltött egy férfi oldalán, nem akar újra nem, hogy házasodni, de összeköltözni se senkivel. Még jelenleg férjnél lévő ötvenes ismerőseim is azt mondják, hogy ha valaha úgy alakulna, hogy egyedül maradnának, eszük ágában se lenne összekötni az életüket senkivel…

Ebben a korosztályban már a férfiak vágynak inkább elköteleződésre, mert az együttélésből ők profitálnak, a nők számára inkább teher…

Hogy mi ebből a tanulság? Leginkább az, hogy ne hagyjuk kihűlni a kapcsolatunkat, mert ha egy nő magányosnak érzi magát a házasságában, akkor könnyen lehet, hogy egyszer megelégeli és távozik… A férfiak nagy része simán elvegetál közepesen szar kapcsolatokban is, míg a nők ezt sokkal kevésbé tolerálják. És ha van annyi anyai függetlenségük, hogy kiléphetnek a helyzetből, akkor ki is fognak lépni.