Verticordia szerző bejegyzései

Vannak, akik már gyerekként sem barátkoztak könnyen, de felnőtt korban új barátokat szerezni még nehezebb feladatnak tűnik. Marisa Franco pszichológus szerint hét lépés kell ahhoz, hogy felnőtt létünkre barátokra találjunk a való életben. A barátkozás megtanulása során pedig olyan képességekre is szert tehetünk, amelyeknek nagy hasznát vesszük társkereséskor is.

Bár azt gondolnánk, az emberek nagy része inkább csak játékból kérdezi meg, mi a csillagjegyünk és semmiféle komolyabb következtetést nem von le ebből, az online ismerkedés esetében annak, hogy ki mikor született, a jelek szerint sokkal nagyobb a jelentősége, mint bárki gondolná.

Anyagiakról beszélni egy randipartnerrel vagy olyasvalakivel, akit még nem ismerünk túl rég, általában kellemetlen érzéseket kelt. De mi történik, ha egy kapcsolat még friss és akkor kerül elő olyan váratlan anyagi probléma, amit nem tudunk egyedül megoldani? Beszéljünk-e a problémánkról a partnerünknek vagy sem? Ha esetleg felajánlja segítségét, elfogadjuk-e vagy sem?

Mit kezdjünk az éppen párkapcsolati szünetet tartó randizókkal? A kaland kedvéért menjünk bele az ismerkedésbe akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nincs benne perspektíva? Vagy óvakodjunk ezektől a helyzetektől, mert könnyen kiderülhet, hogy az illetőnek esze ágában sincs szakítani az eredeti partnerével?

A párkapcsolatban a kíváncsiságot nem mindig könnyű fenntartani, ezért párválasztásnál nagyon fontos szempontnak kellene lennie annak, hogy eléggé érdekel-e az illető azon túl is, hogy csinosnak és szexinek tartjuk. Vagyis ha jót akarunk magunknak, csak olyan ember mellett köteleződjünk el, aki mélységesen érdekel és akinek a személyiségét annyira érdekesnek találjuk, amit sose tudnánk megunni.

Szinte biztos, hogy nem fogsz olyan embert találni, aki pontosan olyan, amilyennek a tökéletes partnert elképzeled. Vagyis lesznek hibái és idegesítő dolgai. Esetleg még olyanok is, amiket szívesen megváltoztatnál, mert valójában elviselhetetlennek tartod őket. De mennyi esély van rá, hogy tényleg megváltozik?

Vajon hány randi szükséges ahhoz, hogy biztonsággal kimondhasd, ebből az kapcsolatból nem lesz semmi? Érdemes minél tovább erőltetni, csak, hogy elkerülhesd a kínos konfrontációt, vagy jobb már az elején befejezni, ha egyáltalán nem érzed azt a bizonyos szikrát?

Milyen tényezők tesznek egy induló kapcsolatot alkalmassá arra, hogy hosszú távon is fennmaradjon, illetve milyen tulajdonságokkal kell rendelkezniük a partnereknek egymáshoz képest és a kapcsolatnak általában ahhoz, hogy tartósan elégedettek és kiteljesedettek legyünk valakivel?

A szinglikről alkotott elképzeléseink általában nyugati mintákból táplálkoznak, de bármennyire is sok a párhuzam, alapvető különbségek azért felfedezhetőek a különböző országokban élő szinglik között. Például, ami a lakhatást illeti, nagyon nem egyformák a lehetőségek.

A karanténok se változtattak azon a tényen, hogy az emberek flörtölnek és egymásba szeretnek a munkahelyük kapcsán. Vagyis még a kényszeres fizikai távolságtartás sem vette el az emberek kedvét attól, hogy kollégákkal folytassanak kapcsolatot, bármennyire is tisztában vannak az effajta románcok hátulütőivel.

Rengeteg a szingli ember a világon. Az általános felfogás szerint egy férfinak nem kevés dolgot kell felmutatnia ahhoz, hogy a nők vonzónak találják. Aki például úgy érzi, hogy nem jut anyagilag egyről a kettőre, aki nem képes elköltözni a szüleitől, akinek nincs biztos munkahelye vagy bevételi forrása, aki nem érzi valakinek magát a saját környezetében, az rendkívül nehezen fog tartós kapcsolatot létesíteni.

Ha online randizásról esik szó, sokan azokra az appokra asszociálnak, amelyeken egyszerűen egy-egy profilkép és pár szó alapján kell eldönteni, hogy valaki tetszik-e vagy sem. A nagy szerelmet persze bárhol megismerheted, de ha már egy csomó időt belefektettél az online keresésbe, akkor érdemes jól is csinálnod.

Csak azért, mert a hagyomány azt diktálja, hogy hosszú távú kapcsolatra törekedjünk, nekünk még lehetnek más terveink. Mert ha nem a megfelelő indokból köteleződünk el, akkor aztán minden lesz a kapcsolatunk, csak jó és boldogító nem. Milyen pocsék indokokból szoktak az emberek belemenni olyan elköteleződésekbe, akár házasságba, amelyekre valójában semmi szükségük?

A nők nagy része arra szocializálódott, hogy inkább legyen tartózkodó, visszautasító, látsszon elérhetetlennek, még akkor is, ha nagy kedve lenne rávetni magát egy férfira. De mi a gond azzal, ha nehezen megközelíthető valaki, illetve azt a szerepet játssza, hogy őt szinte lehetetlen elcsábítani? Mit nyerhet ezzel és mit veszíthet?

Noha minden párkapcsolat egyedi, ahogy nincs két egyforma ember sem, léteznek olyan magatartásformák, amelyek egyetlen kapcsolatnak sem tesznek jót. Sőt, épp ellenkezőleg, inkább nagy károkat okoznak. A Fittkau & Maaß Intézet felmérése szerint van hét viselkedési minta, ami a leginkább elviselhetetlen.

Sok, önmagát jó fiúnak, kedves pasinak tartó férfi panaszkodik arra, hogy a nőknek ő nem kell, mert mindenki a rosszfiúkra hajt. Vagyis ha neki nincsenek sikerei, az a nők hibája, az ő ízlésükön kéne változtatni. De mit értünk rosszfiú alatt és tényleg ők vonzzák-e az összes nőt?

Szinte közhelynek számít a filmekben, sorozatokban, hogy az emberek első randikon jóval többet isznak, mint amennyi még elfogadható lenne, azonban minden szempontból jobb, ha a randizást nem kötjük össze az alkoholizálással: józanul sokkal megbízhatóbban ítéljük meg az embereket és csak azokkal kezdünk valamibe, akiket tudatmódosító szerek nélkül is érdekesnek találunk.

A pártalálási esélyeink elsősorban attól függenek, hogy mennyire vagyunk rugalmasak és mennyire értékeljük, ha végre találunk valakit, aki a legtöbb szempontból nekünk való. Csak amiatt, mert nem minden tökéletes és mert az a benyomásunk, hogy még rengeteg hal van a tengerben, ne dobjunk el egy kapcsolatot.

Ha egy párkapcsolatban úgy adódik, hogy összeveszünk valamin, akkor nem árt, ha tudjuk, mivel csökkenthetjük a konfliktus élét, illetve hogyan kerülhetjük el, hogy a veszekedések egyre gyakoribbakká és hevesebbekké váljanak.

Vannak bizonyos tulajdonságok, viselkedésminták, amelyeket szinte senki nem értékel egy lehetséges partnerben, vagyis ha ezek egyike-másika jellemző rád, akkor ne csodálkozz, ha nem jutsz egyről a kettőre. Nézzük, milyen alapvető viselkedésminták és jellembéli problémák okozzák a sikertelenséget!

A társadalom még nem nőtt ki abból az attitűdből, hogy mindenkitől elvárja a házasságkötést és a gyerekvállalást, és problémát lásson abban, ha valaki nem ezen az úton halad vagy azért, mert nem úgy alakultak a dolgai, vagy mert nem is akarja ezt az utat. A házas vagy fix párkapcsolatban élő emberek pedig sokszor hajlamosak lekezelően bánni azokkal, akik nem tartoznak a csoportjukba. Sok házas úgy néz a szinglikre, mint örök gyerekekre, illetve olyan emberekre, akik nem voltak képesek felnőni. Itt lenne az ideje leszokni a béna sztereotípiák emlegetéséről és arról, hogy másodrendű emberekként kezeljük az egyedülállókat.

Minél hierarchikusabb egy társadalom és minél szigorúbb a kasztrendszer benne, annál nagyobb az esély rá, hogy a család, a barátok feljogosítva érzik magukat arra, hogy elszakítsák egymástól a szerelmeseket, ha társadalmi, vagyoni vagy kulturális szempontból nem felel meg az elvárásaiknak. Mi vezethet manapság külső szemlélőket arra, hogy megpróbálják szétszakítani a szerelmeseket vagy tönkretenni egy kapcsolatot?

Mikor csúcsformában kezdünk randizni, akkor sokkal valószínűbb, hogy a későbbiekben csalódást okozunk a partnerünknek, mint ha nem gyúrjuk ki magunkat illetve nem fogyunk le olyan vékonyra, amilyenek még sose voltunk. Ha valaki csakis azért jött össze velünk, mert bomba jól néztünk ki, az mindez ehhez képesti változást negatívnak fog tartani. És egész életünkben azért teperni, nehogy lecseréljenek, ha valami bajunk van, nem éppen az egészséges párkapcsolat jellemző velejárója.

A mérgező kapcsolat nem biztos, hogy klasszikusan bántalmazó is, vagy nem olyan értelemben, hogy az egyik fél az agresszor, a másik az áldozat: lehetnek mindketten bántók és bántalmazottak egyaránt. Nézzük, melyek a leggyakoribb indokok, amelyek a mérgező kapcsolaton belül tartanak embereket?

Nagy divat szapulni mindent, ami online történik és egy-egy profil mögé bújva az emberek sokkal több mindent engednek meg magunknak, mint ha szemtől szembe állnának valakivel. Mivel a kommentelés egyre kellemetlenebb, a normális hozzáállású emberek egyre kevesebbszer szólnak hozzá, ettől tűnik úgy, mintha trollokból sokkal több lenne, mint jól nevelt emberekből. Pedig nem, csak a trollok sokkal feltűnőbbek és kezdenek kiszorítani mindenki mást.

Létezik az eltávolodásnak egy olyan fajtája is, amely lehet a szakítás előszobája, ugyanakkor az is elképzelhető, hogy éppenséggel megerősíti a kapcsolatot. Nagyon nem mindegy, milyen előzmények után kerül sor a szünetre, és ki mit gondol annak szükségességéről, illetve a pár tagjai földrajzilag közel maradnak-e egymáshoz, és miben egyeznek meg arra nézvést, hogy a kizárólagosságot fenntartják-e a szünet alatt vagy sem.

Szakítani sose kellemes, se annak, aki szakít, se annak, akivel közlik, hogy vége. Arra valószínűleg mindenkinek van ötlete, ő hogyan szakítana bizonyos fajta kapcsolatokban, de arra már kevésbé gondolunk, hogy mit preferálnánk mi magunk, ha egy partnerről tudnánk, hogy szakítani akar velünk. Ha muszáj átesnünk rajta, mi fájna legkevésbé? És mi legjobban? Nézzük a modern szakítás leggyakoribb változatait.

A flört nem jogosít fel arra, hogy valakire jogot formáljunk: sokan emiatt is kerülik inkább a munkahelyi románcokat. Amennyire természetes közege az ilyen közösség az ismerkedésnek, olyan veszélyes is, hiszen jóval nagyobb a tétje, mint egy olyan flörtölésnek, amelyben mondjuk online veszünk részt és amelynek nincs közönsége.

Úgy érzed, megfogtad az isten lábát, megtaláltad a tökéletes partnert. Aztán egyszer csak egyre ritkábban hív, egyre ritkábban ír, már nem válaszol olyan hamar, nem ér rá. Az indoklás? Nem sikerült beléd szeretnie. Ő megpróbálta, de nem sikerült. Mit lehet ezzel kezdeni? Semmit. El kell gyászolni a kapcsolatot, és tovább kell lépni, a visszautasítás elviselését és feldolgozását pedig létfontosságú megtanulnunk.

Rengetegen gondolják, hogy az egyetlen „normális” út egy ember számára a házasság és a gyerekvállalás. Pedig léteznek olyanok, akik tényleg nem alkalmasak arra, hogy komolyan elköteleződjenek, és ezt is tudomásul kéne venni. Fogadjuk el, hogy nekik ez így jó, és ne próbáljuk rájuk erőltetni a saját értékrendünket.