Verticordia szerző bejegyzései

Mit vegyek fel? Hangzik el gyakran a klasszikus kérdés egy első randi előtt. Mit illik, mit nem, mi az, ami már túl sok, és mi az, amire inkább figyelned kell?

A randizás egyik legrosszabb pillanata (inkább órákban mérhető ez az időszakasz), amikor kiderül, hogy akivel mi szeretnénk még találkozni, az ugyanúgy érez-e, mint mi. Nagyon ritka, hogy a dolog egyértelmű, mert annyira kellemesen alakult az első találkozó. És az sem feltétlenül mérvadó, hogy az ember ott, helyben mit mond.

Nem minden passzívnak mondott férfi igazán passzív, mindig nézzük meg a másik oldalt is. Sokszor a nő félemlíti meg a partnerét, aki ezért nem képes kezdeményezni. Ha olyan légkört biztosítunk, ahol nem kell megszégyenítéstől tartania, szívesebben lesz aktív.

Manapság, mikor már rengeteg programnak van helyesírás-ellenőrző funkciója, kifejezetten igénytelen dolog mellőzni ezek segítségét. Főbenjáró bűnnek számít, ha a profilunkban maradnak kínos elírások, hiszen ennek megalkotására érdemes időt szánnunk. Nem csak a helyesírási hibák kiküszöbölése fontos itt, hanem az egyértelmű, szabatos fogalmazás, a tömörség és kedves hangvétel.

Miért vágyunk arra, hogy szavak nélkül is megértsenek minket? Ha csak várjuk, hogy párunk kitalálja a gondolatainkat, akkor garantált, hogy nem jutunk semmiben sem előre. De ha meg merjük kockáztatni a nyílt kommunikációt, akkor rá fogunk jönni, érdemes-e az adott kapcsolatban maradnunk. És sokan pont attól félnek, hogy kiderül: egyáltalán nem érdemes.

Egy igazán jó kapcsolathoz kell a beszélgetni tudás, azonban beszélgetni csak azzal jó, aki hallgatni is tud. Sőt, aki úgy tud hallgatni, hogy közben figyel és nem arra gondol, hogy mit fog majd válaszolni, illetve nem kalandozik el a figyelme.

Az izmos test rövid távú kapcsolatban többet számít, mint hosszúban, hiszen amikor nem kell hosszabb távra tervezni, akkor az intelligencia, a jólelkűség, a kompatibilitás kevésbé esik latba, mint az egyszerű testi vonzerő. Ezen logika mentén az izmosabb férfiak könnyebben bonyolódnak kalandokba, több partnerük van, de tartós kapcsolatokban az izmosság mértéke igen kis szerepet játszik.

Érthető annak a szülőnek a szorongása, aki attól fél, hogy a gyermeke magára marad, boldogtalan lesz, ugyanakkor ez azért elsősorban érzelmi zsarolás a szülő részéről, illetve annak a bevallása, hogy a gyereket nem tartja elég felnőttnek ahhoz, hogy önálló döntéseket hozzon. De vajon jó ötlet az, hogy csak (vagy elsősorban) azért házasodjunk össze és/ vagy vállaljunk gyereket, mert ezzel a szüleink kedvében akarunk járni?

A karácsonyi készülődéshez ajánljuk figyelmedbe az Utálatos karácsony című olasz minisorozatot a Netflix kínálatából, amely egy olasz harmincas nő megpróbáltatásait mutatja be, aki mindent megtenne, hogy karácsonyra társat találjon. A sorozat pedig végre nem turistaszemmel mutatja meg Velencét, hanem az ott lakó családokon keresztül, akik számára a város nem attrakció, hanem az otthonuk.

Vannak, akik már gyerekként sem barátkoztak könnyen, de felnőtt korban új barátokat szerezni még nehezebb feladatnak tűnik. Marisa Franco pszichológus szerint hét lépés kell ahhoz, hogy felnőtt létünkre barátokra találjunk a való életben. A barátkozás megtanulása során pedig olyan képességekre is szert tehetünk, amelyeknek nagy hasznát vesszük társkereséskor is.

Bár azt gondolnánk, az emberek nagy része inkább csak játékból kérdezi meg, mi a csillagjegyünk és semmiféle komolyabb következtetést nem von le ebből, az online ismerkedés esetében annak, hogy ki mikor született, a jelek szerint sokkal nagyobb a jelentősége, mint bárki gondolná.

Anyagiakról beszélni egy randipartnerrel vagy olyasvalakivel, akit még nem ismerünk túl rég, általában kellemetlen érzéseket kelt. De mi történik, ha egy kapcsolat még friss és akkor kerül elő olyan váratlan anyagi probléma, amit nem tudunk egyedül megoldani? Beszéljünk-e a problémánkról a partnerünknek vagy sem? Ha esetleg felajánlja segítségét, elfogadjuk-e vagy sem?

Mit kezdjünk az éppen párkapcsolati szünetet tartó randizókkal? A kaland kedvéért menjünk bele az ismerkedésbe akkor is, ha nyilvánvaló, hogy nincs benne perspektíva? Vagy óvakodjunk ezektől a helyzetektől, mert könnyen kiderülhet, hogy az illetőnek esze ágában sincs szakítani az eredeti partnerével?

A párkapcsolatban a kíváncsiságot nem mindig könnyű fenntartani, ezért párválasztásnál nagyon fontos szempontnak kellene lennie annak, hogy eléggé érdekel-e az illető azon túl is, hogy csinosnak és szexinek tartjuk. Vagyis ha jót akarunk magunknak, csak olyan ember mellett köteleződjünk el, aki mélységesen érdekel és akinek a személyiségét annyira érdekesnek találjuk, amit sose tudnánk megunni.

Szinte biztos, hogy nem fogsz olyan embert találni, aki pontosan olyan, amilyennek a tökéletes partnert elképzeled. Vagyis lesznek hibái és idegesítő dolgai. Esetleg még olyanok is, amiket szívesen megváltoztatnál, mert valójában elviselhetetlennek tartod őket. De mennyi esély van rá, hogy tényleg megváltozik?

Vajon hány randi szükséges ahhoz, hogy biztonsággal kimondhasd, ebből az kapcsolatból nem lesz semmi? Érdemes minél tovább erőltetni, csak, hogy elkerülhesd a kínos konfrontációt, vagy jobb már az elején befejezni, ha egyáltalán nem érzed azt a bizonyos szikrát?

Milyen tényezők tesznek egy induló kapcsolatot alkalmassá arra, hogy hosszú távon is fennmaradjon, illetve milyen tulajdonságokkal kell rendelkezniük a partnereknek egymáshoz képest és a kapcsolatnak általában ahhoz, hogy tartósan elégedettek és kiteljesedettek legyünk valakivel?

A szinglikről alkotott elképzeléseink általában nyugati mintákból táplálkoznak, de bármennyire is sok a párhuzam, alapvető különbségek azért felfedezhetőek a különböző országokban élő szinglik között. Például, ami a lakhatást illeti, nagyon nem egyformák a lehetőségek.

A karanténok se változtattak azon a tényen, hogy az emberek flörtölnek és egymásba szeretnek a munkahelyük kapcsán. Vagyis még a kényszeres fizikai távolságtartás sem vette el az emberek kedvét attól, hogy kollégákkal folytassanak kapcsolatot, bármennyire is tisztában vannak az effajta románcok hátulütőivel.

Rengeteg a szingli ember a világon. Az általános felfogás szerint egy férfinak nem kevés dolgot kell felmutatnia ahhoz, hogy a nők vonzónak találják. Aki például úgy érzi, hogy nem jut anyagilag egyről a kettőre, aki nem képes elköltözni a szüleitől, akinek nincs biztos munkahelye vagy bevételi forrása, aki nem érzi valakinek magát a saját környezetében, az rendkívül nehezen fog tartós kapcsolatot létesíteni.

Ha online randizásról esik szó, sokan azokra az appokra asszociálnak, amelyeken egyszerűen egy-egy profilkép és pár szó alapján kell eldönteni, hogy valaki tetszik-e vagy sem. A nagy szerelmet persze bárhol megismerheted, de ha már egy csomó időt belefektettél az online keresésbe, akkor érdemes jól is csinálnod.

Csak azért, mert a hagyomány azt diktálja, hogy hosszú távú kapcsolatra törekedjünk, nekünk még lehetnek más terveink. Mert ha nem a megfelelő indokból köteleződünk el, akkor aztán minden lesz a kapcsolatunk, csak jó és boldogító nem. Milyen pocsék indokokból szoktak az emberek belemenni olyan elköteleződésekbe, akár házasságba, amelyekre valójában semmi szükségük?

A nők nagy része arra szocializálódott, hogy inkább legyen tartózkodó, visszautasító, látsszon elérhetetlennek, még akkor is, ha nagy kedve lenne rávetni magát egy férfira. De mi a gond azzal, ha nehezen megközelíthető valaki, illetve azt a szerepet játssza, hogy őt szinte lehetetlen elcsábítani? Mit nyerhet ezzel és mit veszíthet?

Noha minden párkapcsolat egyedi, ahogy nincs két egyforma ember sem, léteznek olyan magatartásformák, amelyek egyetlen kapcsolatnak sem tesznek jót. Sőt, épp ellenkezőleg, inkább nagy károkat okoznak. A Fittkau & Maaß Intézet felmérése szerint van hét viselkedési minta, ami a leginkább elviselhetetlen.

Sok, önmagát jó fiúnak, kedves pasinak tartó férfi panaszkodik arra, hogy a nőknek ő nem kell, mert mindenki a rosszfiúkra hajt. Vagyis ha neki nincsenek sikerei, az a nők hibája, az ő ízlésükön kéne változtatni. De mit értünk rosszfiú alatt és tényleg ők vonzzák-e az összes nőt?

Szinte közhelynek számít a filmekben, sorozatokban, hogy az emberek első randikon jóval többet isznak, mint amennyi még elfogadható lenne, azonban minden szempontból jobb, ha a randizást nem kötjük össze az alkoholizálással: józanul sokkal megbízhatóbban ítéljük meg az embereket és csak azokkal kezdünk valamibe, akiket tudatmódosító szerek nélkül is érdekesnek találunk.

A pártalálási esélyeink elsősorban attól függenek, hogy mennyire vagyunk rugalmasak és mennyire értékeljük, ha végre találunk valakit, aki a legtöbb szempontból nekünk való. Csak amiatt, mert nem minden tökéletes és mert az a benyomásunk, hogy még rengeteg hal van a tengerben, ne dobjunk el egy kapcsolatot.

Ha egy párkapcsolatban úgy adódik, hogy összeveszünk valamin, akkor nem árt, ha tudjuk, mivel csökkenthetjük a konfliktus élét, illetve hogyan kerülhetjük el, hogy a veszekedések egyre gyakoribbakká és hevesebbekké váljanak.

Vannak bizonyos tulajdonságok, viselkedésminták, amelyeket szinte senki nem értékel egy lehetséges partnerben, vagyis ha ezek egyike-másika jellemző rád, akkor ne csodálkozz, ha nem jutsz egyről a kettőre. Nézzük, milyen alapvető viselkedésminták és jellembéli problémák okozzák a sikertelenséget!

A társadalom még nem nőtt ki abból az attitűdből, hogy mindenkitől elvárja a házasságkötést és a gyerekvállalást, és problémát lásson abban, ha valaki nem ezen az úton halad vagy azért, mert nem úgy alakultak a dolgai, vagy mert nem is akarja ezt az utat. A házas vagy fix párkapcsolatban élő emberek pedig sokszor hajlamosak lekezelően bánni azokkal, akik nem tartoznak a csoportjukba. Sok házas úgy néz a szinglikre, mint örök gyerekekre, illetve olyan emberekre, akik nem voltak képesek felnőni. Itt lenne az ideje leszokni a béna sztereotípiák emlegetéséről és arról, hogy másodrendű emberekként kezeljük az egyedülállókat.