Párkeresés

A társkeresés folyamata frusztráló, tele van fájdalmas élményekkel: visszautasítással, szorongással, félelemmel. Sokan emiatt néhány online randi után feladják a társkeresést, mert azt gondolják, ez nem nekik való. Abba nem gondolnak bele, hogy ezzel gyakorlatilag azt adják fel, hogy belátható időn belül társat találjanak. Ha a feladást fontolgatod, legalább még ezt a cikket olvasd el!

Végre itt a vakáció és akik a legutóbbi nyár óta ismerkedtek össze, talán most utaznak el először kettesben több mint 2-3 napra. Ez mindenképpen nagy kihívás, főleg, ha egyébként még otthon sem töltöttek sok időt együtt, nem szoktak huzamosabb ideig egy légtérben lenni. Mivel rengeteg minden félresikerülhet egy nyaraláson, érdemes előre készülni, lélekben is.

A legtöbb embernek eszébe se jut, hogy amikor sorozatosan ugyanolyan típusú párt választ, akkor bizony a megdolgozatlan gyerekkori sérülései irányítják. Vagy amikor féltékeny a párjára, akkor a társa elvesztésétől való félelme a benne élő kicsiny gyermek riadalma, és a megoldásokat nem a párjától kellene várnia.

Nem egyszerű véleményt formálni a nyilvános csókolózásról és egyéb, vonzalmunkat megjelenítő jelenetekről, hiszen nem mindegy, milyen a kulturális hátterünk, a nyilvános egymásnak esés milyen intenzitású, hol kerül rá sor, ismerjük-e a résztvevőket, illetve mások csinálják vagy mi magunk.

Egészen elkeserítő, amikor végre találtál magadnak egy normális párt, és azt tapasztalod, hogy a kapcsolatban ismét megjelenik a vita és a veszekedés. Joggal félsz attól, hogy ismét tönkremegy a párkapcsolatod. Mutatunk néhány szempontot, ami segít mindezt elkerülni.

Autó nélkül tényleg nem lehet "csajozni"? Vagy ez csak az amerikai filmekben van így? Mi jellemző a budapesti férfiakra, és mi a nőkre, ha társkereséről és közlekedésről van szó?

Sokan nem értik, miért hagyja faképnél őket a randipartnerük az első néhány találkozó után. Nos, mutatok néhány valódi okot.

Vannak olyan helyzetek, amelyekre egy racionálisan gondolkodó ember azt mondaná: na, innen szép győzni. Például 70 év felett társat találni. Van, akinek még ez is sikerül. És nem azért, mert valami isteni csoda történt vele, hanem mert olyan a személyisége, erős a kitartása, kellően rugalmas. Egy igazi, fantasztikus sikersztorit szeretnék elmesélni neked, hogy lásd, soha nem lehetetlen társat találni.

Az újdonság varázsa és az érzés, hogy most végre ránk talált a szerelem, könnyen vezethet ahhoz, hogy hanyagolni kezdjük a barátainkat. Amint megtaláltuk az „igazit”, vagy aki tartósabban is annak tűnik, már minden másodpercet vele akarunk tölteni és nem marad időnk azokra, akiktől annyit kaptunk…

A népi bölcsesség szerint nem párt találni nehéz, hanem megtartani. Lehet, hogy hónapok, évek óta keresed a társad, ám nagy bajban leszel, ha olyan tulajdonságaid, szokásaid vannak, amelyek miatt még a legesélyesebb partner is kiábrándul belőled.

Az első benyomás általában teljesen véletlenszerű, és sok esetben ki vagyunk szolgáltatva a pillanat szeszélyének. Ugyanakkor az online ismerkedésre az a szokatlanság is jellemző, hogy nem egy, hanem rögtön két első benyomásnyi lehetőséget is kapunk.

Sok társkeresőtől hallom, hogy különösen a nyár nehéz számukra: mindenki párosával andalog a balzsamos estéken, a barátaik nyaralnak, ők pedig itthon kókadoznak a négy fal között, mert nincs kivel programot csinálni. Pedig a nyár a társkeresők legjobb barátja! Ez az időszak a legalkalmasabb arra, hogy új barátokat, új társat találjunk.

Mindannyian arra vágyunk, hogy kiválasztottak legyünk. Ezért olyan könnyű kétségbeesni már attól is, ha gyerekként nem akarnak velünk barátkozni, vagy ha már mindenki jár valakivel (vagy ezt hisszük), és mi még mindig petrezselymet árulunk. De nem lenne jobb inkább a saját kezedbe venni az irányítást?

Sajnos sok olyan társkereső van, akinek a diszfunkcionális családja megkeseríti az életét, és ez nehezíti a társkeresését is. Nem elég, hogy a családi nehézségek szomorúvá, frusztrálttá teszik az illetőt, de meg kell küzdenie azzal a problémával is: mindezt hogyan mondjam el az első randikon egy vadidegen embernek?

Jó módszer lehet-e ismerkedésnél valami jelképes meglepetéssel elnyerni a másik fél rokonszenvét? Ha igen, akkor csak a férfiak vihetnek ajándékot, vagy ma már a nőkre sem fognak furcsán nézni, ha egy üveg borral jelennek meg az első randin? Van-e erre egyáltalán bármiféle szabály?

Amikor beleszeretsz egy kollégádba, netán a főnöködbe, lehet, hogy nem csak a szívedet kockáztatod, hanem az állásodba is kerülhet. Előfordulhat, hogy a kollégáid rossz szemmel néznek majd rád, szakítás esetén pedig nap, mint nap látnod kell majd az exedet. Vajon megéri kockáztatni?

Ma is meglehetősen népszerű elképzelés, hogy ha elköteleződünk egy kapcsolatban, és mondjuk már odáig jutottunk, hogy házasságot is kötöttünk, akkor kvázi meg kell halnunk egyéniségként, hogy párként szülessünk újjá. De miért olyan káros ez az elgondolás?

Társkeresők gyakran teszik fel a kérdést: „Neki miért sikerül társat találni, nekem miért nem? Mit tud ő, amit én nem? ” Jogos a kérdés: mi az oka annak, hogy az egyiknek sikerül, a másiknak nem?

A szakítás egyik félnek sem könnyű, de amíg a nők azonnal kiöntik a szívüket egy közeli barátjuknak, addig a férfiaknál ez a gyászidőszak teljesen másként zajlik le. Milyen megküzdési stratégiák segíthetnek számukra?

A társkeresés időszakában különösen fontos, hogy jól válasszunk partnert. Nagyon nehéz megtalálni a kényes egyensúlyt a „ne legyek túl válogatós” és a „jó, jó, de valami hiányzik” között, de megéri a kitartás és a türelmes keresgélés.

Miért érezzük úgy, hogy inkább a kudarcainkból, ballépéseinkből jobb viccet csinálni, semmint a boldogságunkat világgá kürtölni? Tényleg senkit nem érdekel mások sikere, és egyáltalán miért olyan elfogadhatatlan, ha valaki fütyül a sztrereotípiákra és kiáll magáért?

Már a társkeresés időszakában érdemes tisztában lenni azzal, hogy miért mennek tönkre a párkapcsolatok, és akár ezeket szem előtt tartva kialakítani az új viszonyt.

Felmérések szerint a megkérdezettek akár fele visszatért már életében legalább egyszer egy korábban megszakított párkapcsolatához. Az okok rendkívül sokfélék lehetnek, és sajnos teljesen kiszámíthatatlan, hogy az újrakezdés sikeres lesz-e vagy sem. Miért döntenek sokan mégis így?

Amikor szakítanak velünk, azt várjuk magunktól (és sokszor a környezetünk is ezt várja tőlünk), hogy maradjunk nyugodtak, összeszedettek, és a lehető leghamarabb lépjünk tovább. Mindenkinek ez lenne a legkönnyebb, de ez nem segíti a felépülésünket.

Miért tűnik úgy most, hogy a földrajzi környezetünkben nehezebb párra találnunk, mint valaha? Miért van annyi távkapcsolat, és mit kell megfontolnunk, mielőtt egyáltalán belevágnánk egy ilyen szerelmi kötelékbe?

Akár tudunk róla, akár nem, az önbizalmunk, önbecsülésünk erősen hatással van arra, hogy mennyire vagyunk sikeresek a párválasztásban. A sikeres párválasztás nem attól függ, hogy mennyire vagyunk szépek, okosak vagy gazdagok, hanem attól, hogy mennyire vagyunk képesek „eladni” magunkat. Csak az tudja jól „eladni” magát, aki tisztában van azzal, hogy értékes „árucikk”.

Vannak kényes témák, amelyekről nem szívesen beszélünk, főleg egy kapcsolat kezdetén. Melyek ezek a kérdések, és miért lenne fontos, hogy minél hamarabb előkerüljenek?

Lehet, hogy azért társkeresőzöl most, mert nemrég szakítottál a pároddal, és a környezetedben többen is arra biztatnak, hogy nem kell siránkozni, keress minél hamarabb egy új társat. Csakhogy ez nem így működik! A léleknek idő kell.

Amikor olyan emberrel kezdesz randizni, akinek már van gyereke, érdemes betartani néhány ökölszabályt. Sajnos a szerelem nem old meg mindent!

Vannak emberek, akik látszólag mindent megtesznek egy komoly párkapcsolatért, mégsem járnak sohasem szerencsével. De vajon a sikeres társkeresés tényleg szerencse kérdése, vagy inkább a hozzáállásukon kellene változtatniuk?