Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

A kalóz, aki elrabol, a lány, aki pofozkodik okt19

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

A kalóz, aki elrabol, a lány, aki pofozkodik

Számtalan női fantázia kapcsolódik olyan forgatókönyvekhez, amelyekben a férfi erőszakoskodik, a nő meg ellenkezik, de valójában a férfi nem is igazán erőszakos, főleg nőkkel szemben (más férfiakkal szívesen verekszik), a nő meg nem is meggyőződésből védekezik, csak még nem ismeri a saját vágyait és nehezen adja be a derekát. Ezek a történetek rendre úgy végződnek, hogy mindkét fél megszelídül és attól fogva boldogok, amíg meg nem halnak - csak a házasságuk történetét valahogy soha nem írja meg senki. 

Miért veszélyesek a kalózos, elrablós, akaratrákényszerítős, verekedős szerelmi sztorik? Ha a szexuális fantázia szintjén maradnak, akkor nincs velük semmi baj. Akár el is játszhatjuk a partnerünkkel, hogy ő a kalóz és akaratunk ellenére tart fogva egy hajón vagy egy szigeten. Biztos sokan élveznék ezt a játékot. Persze nem lesz minden férfi hiteles a kalóz szerepében, és az ártatlan szűzlány se minden nőhöz illik (bár az legalább mindenki volt már életében), de két ember olyan erotikus játékot talál ki magának, amilyet akar. 

Akkor van baj, ha összekeverjük a romantikus fantáziát a valósággal. Ha a férfi azt hiszi, hogy tényleg menő dolog egy nővel erőszakoskodni, ha egy nő azt hiszi, hogy ellenkeznie kell akkor is, ha igazából kívánja a férfit, vagy éppenséggel azt gondolja, hogy be kell hódolnia, ha elég erőszakos partnerre akad. A másik embert akarata ellenére ott tartani valahol, megkötözni vagy érzelmileg zsarolni egyáltalán nem oké. Mindez akkor van rendben, ha egy játék része, amelyet bármelyik fél közösen megbeszélt jellel bármikor félbeszakíthat. 

Sok nőt vonzanak az erős és hatalmaskodó férfiak (a kettő persze egyáltalán nem ugyanaz, sőt, sokszor épp az erősek a leggyengédebbek és a gyengék a hatalmaskodók), de a mindennapokban se nem vicces, se nem erotikus, ha ránk kényszerítenek dolgokat. A bántalmazó kapcsolatok sokszor indulnak effajta forgatókönyvvel: a férfi nyomul, mindent azonnal akar, és mindenre féltékeny, a nőnek ez imponál, mert azt hiszi, különleges a férfi számára, aztán egyszer csak elcsattan az első pofon, vagy leribancozzák, mert szóba állt más férfiakkal vagy a partnere szerint túl kihívóan öltözködik.

Mikor a filmek, a regények dicsőítik a férfias erőszakot, sőt, mostanság már a nők által elkövetett erőszakot is menő dolognak állítják be, akkor nagyon rossz mintákat mutatnak. A fiúsított lány, aki szétveri a berendezést és vadmacskaként viselkedik, de végül mégis behódol, nem igazán az a szerep, amivel egy normális nő azonosulni tudna. Attól, ha Lara Croft-féle figurák ugrálnak a vásznon, akik lepipálják a férfiakat pont azokon a területeken, amelyeken kifejezetten a férfias erőszak az egyetlen ismert kommunikációs műfaj, a szelídebb nők csak azt fogják érezni, hogy itt van még egy szerepkör, ami nekik nem testhezálló. Ráadásul egy ilyen fiúsított nő mellett a férfinak még férfiasabbnak kell lennie, de még azt is elvárják tőle, hogy a nőt ne üsse meg, mert az snassz. (Ha akciófilmben női gonosz is szerepel, azt mindig egy másik nő döngöli a földbe, soha nem egy férfi.)

A fizikai vagy akár a verbális erőszak mint az izgalom és az erotika "szükséges" velejárói egyáltalán nem teremtenek egészséges mintákat. Sokkal több értelme lenne olyan mintákat bemutatni, ahol egy pofonnak sem kell elcsattannia, nem az győz, aki arrogánsabb és a felek egyenrangú, békés kapcsolatban képesek élni. Ez is lehet erotikus és semmit nem veszítünk vele, ha egy férfi nem öt percenként menti meg a partnere életét. Mert a valóságban békeidőben szinte biztos, hogy egyszer sem lesz rá alkalma. Arra viszont, hogy könnyebbé tegyék egymás mindennapjait és a konfliktusaikat békésen le tudják rendezni, nagy szükségük lesz.