Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

A lekoptatás művészete már27

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

A lekoptatás művészete

Írta: Lázár Gergely

Bár furának tűnhet a témaválasztás, mégis úgy gondolom fontos írni erről is néhány szót. Leginkább a hölgyek esetében merül fel e kérdés, így a cikkem elsősorban nekik címezem. Azt látom nemcsak az ismerkedési kultúránk áll instabil alapokon, lekoptatni sem tudunk igazán jól.

Az első pont, amire kitérnék az a lekoptatás filozófiai vonatkozásait veszi górcső alá. Ha meghalljuk ezt a szót, hogy „visszautasítás, lepattintás” általánosságban negatív érzéseket kezdünk társítani ehhez a jelenséghez. Legtöbbször indulatot, sértettséget, dühöt, tehetetlenséget élünk meg. Régebben írtam arról, hogy az elutasítást, ha, mint „szociális kirekesztést” értelmezzük, valóban elég kellemetlen tud lenni.

Mikor is van szó lekoptatásról? Erről a kezdeti randizgatás időszakában beszélhetünk, a kapcsolatban megjelenő elköteleződés beállta előtt. Ha már ki van mondva az együtt járás, onnantól általában a szakítás kifejezést használjuk akkor, ha nevesíteni akarjuk kilépésünket.

A lekoptatás önmagában nem negatív és nem is destruktív. Rengeteg emberrel találkozunk életünk során, akikkel nincs dolgunk. Vagy csak pont annyi van, hogy egy-két beszélgetés után tudatosítsuk magunkban azt, hogy ideje továbbállnunk. A társkeresés nem arról szól, hogy az első szembejövő potenciális egyed mellett kötelező letennünk a voksunkat, sokkal inkább arról, hogy rendelkezzünk megfelelő önismerettel és emberismerettel, hogy meg tudjuk állapítani, ki passzol hozzánk és ki nem. Ez óhatatlanul eredményezi azt is, hogy ebben a folyamatban bizony meg kell tanulnunk kimondani azt a szót, hogy: NEM.

Mire legyünk tekintettel akkor, amikor ezt megtesszük?

Például a helyzetre. Ez nem kíván többet annál, hogy CSAK. A lehető legrosszabb, amit tehetünk a lepattintás kivitelezésekor az, ha felesleges magyarázatokat és körítéseket komponálnunk. A tiszteletet megadását alapvetőnek tartom, azonban ez egy minimális etikett elsajátításával nem hiszem, hogy bárkinek gondot okozna. Például:

- Nagyon köszönöm az érdeklődésed, de nem szeretném viszonozni.

- Miért?

Na, pontosan ez az a kérdés (miért?), amire felesleges egy CSAK-nál messzebbre menő egzisztenciális problémaköröket szegélyező magyarázatot gyártanunk. Kivételt képez ez alól, ha a másik valóban kíváncsi arra, hogy mi olyat csinált, ami bennünk lelőtte az érdeklődést (ha már a sokadik randinkról van szó, akkor ennek lehet is helye), ha tudunk konkrétumot mondani, akkor vehetjük a fáradtságot és közölhetjük a véleményünket. De legtöbbször erre nincs szükség, mert a „miért?” kérdés inkább felhívás keringőre, amolyan horog, amire ráharapva máris részéve válunk, a „miért utasítottál el?” kezdetű játszmának, amiben mi szülői szerepbe kerülve triviális módon hozzájutunk egy rakás előnyhöz. Például ahhoz, hogy megmondhatjuk mit cseszett el a delikvens. Ha lehet, álljunk ennek ellen. Ezer tudattalan oka lehet annak, amiért nemet mondunk egy ajánlatra, már az is bőségesen elég, hogy „nem tetszik az érdeklődő szaga”.

Fontosnak tartom azt is, hogy a „lekoptatás” elsősorban arról kéne, hogy szóljon „itt és most nem” és nem arról, hogy „te nem”. Honnan tudjunk mi lesz bennünk majd két év múlva? Rengeteget billogozzuk egymást a hétköznapok során is, tanuljunk meg asszertívak lenni, és a pillanatnyi érzéseinket kifejezni, ahelyett, hogy burkoltan ugyan, de mégis a másikat minősítjük valamivel. Összehasonlítási alapként álljon itt két egymással szemben álló példa:

„Kellemetlenül érzem magam veled, nem akarok tőled semmit. További minden jót!” (nem állítom, hogy te vagy a kellemetlen, de indirekten mégis téged nevezlek meg az érzésem okozójának, tehát egyben minősítelek is)

„Kellemetlen számomra ez a helyzet, szeretnék belőle most kiszállni. További minden jót!”

Ez már csak azért is lényeges, mert könnyen elképzelhető, hogy nem a pasas okozza a kellemetlen érzést, hanem a befogadó, valamint önmagában a két fél által létrehozott szituáció eredményezi a zavartságot.

Ennek alátámasztásaként tudom hozni saját kapcsolatkialakítási tapasztalataim. Mikor vad idegen nőkkel kezdeményezek kapcsolatot és nincs semmi „ürügy”, vagy beszédtéma, amin elindulhatok, nem szokásom a köntörfalazás. Nyíltan vállalom, hogy ismerkedési szándékom van. Ez egy vagányabb talpraesettebb nőnek sokkal inkább bejön, egy visszafogottabbat azonban már megesett, hogy totálisan zavarba hozott és ki is menekült magából a helyzetből. Ezt utólag megértettem (van, akinek ez egyszerűen sok), de sokan magukra vehetnek egy efféle „cserbenhagyást”.

Éppen ezért fontos helyesen megtanulnunk elutasítani a másikat, hogy amennyire lehet mindkét fél helyén kezelje a történteket. Mindezt el lehet bírni, de csak akkor, ha megfelelő önbecsüléssel bírunk, viszont ezért már mindenki önmaga felel.

Forrás:

www.randidoctor.hu

 

 

onlinepszichologia