RandiDoctor szerző bejegyzései

Az ismerkedés természetes folyamatára jellemző egyfajta bizonytalanság, amit teljes egészében kiiktatni azért nem érdemes, mert az elvenné a randevúzás savát-borsát. Ha bizonytalanok vagyunk, gyakran nem merünk kérdezni, mert tartunk attól, hogy túlzottan ragaszkodónak, kétségbeesettnek, gyanakvónak tűnhetünk, és ezzel véget vethetünk egy kellemesen induló románcnak.

Igazságtalan a párkeresés világa? Cikkünkben adunk pár tippet arra, hogyan barátkozz meg vele!

Mi a teendő abban az esetben, ha veled történik meg a ghosting? Alábbi cikkünkben azzal foglalkozunk, hogy szemléletben, hozzáállásban miként lehet megküzdeni egy efféle élethelyzettel.

Valószínűleg nem idegen a „ghosting” nevű jelenség az online világban, főleg azért sem, mert kapcsolataink ápolásának tetemes részét nem a személyes térben való mozgolódás teszi ki. Arról bizonyára van véleménye mindenkinek, hogy a köddé válás, az egyik pillanatról a másikra való füstté válás nem éppen a legstílusosabb húzás akkor, ha ismerkedünk vagy párkapcsolatban élünk egy másik személlyel. Ismerj meg néhány praktikus szempontot, ami segíthet csökkenteni a jövőben hasonló húzások kivitelezését.

Egy kapcsolat befejezése legalább annyi zavaros érzelmet hozhat a felszínre, mint amennyi kérdést vet fel az intellektualitás síkján. Van, aki szinte megkönnyebbülésként éli meg a lezárást és máris megy tovább, még másnak hónapok, vagy akár évek kellenek ahhoz, hogy összeszedje magát a veszteségből. Milyen szempontokat vegyünk figyelembe abban az esetben, ha dönteni kívánunk erről a kérdésről?

A Valentin nap megosztja az embereket, ahány párt érint, azok annyiféleképpen állhatnak a kérdéshez, fontos, hogy tiszteletben tartsuk a különböző motivációkat, hajtóerőket.

Szoktatok újévi fogadalmakat tenni? Vannak olyan elhatározásaitok, melyekre szeretnétek odafigyelni, amiket követni kívántok? Nem mindenki írogat össze ilyeneket, vagy gondol ki elhatározásokat, azonban, ha valaki mégis megteszi, annak érdemes lehet néhány szempontot megfontolnia.

A hosszú magány, párkeresési sikertelenségek és véget nem érő hajsza, a válaszok meg nem érkezése, az önfejlődésért tett kudarcos erőfeszítések előbb-utóbb bezárhatnak bennünket és motivációt veszíthetünk a nekünk megfelelő partner megtalálásáért tett próbálkozásainkban.

Általános dilemma és főleg az udvariasság, figyelmesség körül forog a vita olyankor, amikor valaki azon gondolkodik férfiként, hogyan is állítson oda az első találkozóra?

Szinte lehetetlen úgy ismerkedni a másik nemmel, hogy időnként ne aggassunk, vagy aggassanak a nyakunkba különböző jelzőket. Ezek befogadása több tényezőn is múlik, nyilván nem mindegy, hogy kitől kapjuk, milyen formában és stílusban hangzik el a dicséret vagy (vélt) kritika.

Van egy ideál, amely abba az irányba viszi a gondolkodásunkat, hogy bármilyen cselekvés, amit komolyabb energia befektetésével, költségesen végzünk, akkor értelmes tevékenység, ha az eredője pozitív.

A kérdés nehéznek tűnhet, a válasz pedig sokszor általánosságokhoz vezet. Olyan megfogalmazásokhoz, mint „nagyon rágörcsölsz, ez így átmegy a másiknak, hagyd abba, nem jó, lazulj el”, és így tovább.

Ismerőseim és ügyfeleim körében gyakran találkozok azzal a szituációval, hogy valamely félresikerült viszonyukat ecsetelve, vagy éppen párkapcsolati kudarcszériában küszködve azzal az önvádló szándékkal állnak elém.

Kétségtelen, hogy ahány személyiség, annyi igény és stílus létezik, ami alakítja azt is, hogy a társkeresés, kapcsolatkialakítás melyik formáját érezzük testhezállónak és melyiket kevésbé. Van, aki az online párkeresést kedveli, más a szórakozóhelyeket, de az sem kizárt, hogy néhányan az utcán való leszólítósdit preferálják.

Vajon hogyan alakulnak elvárásaink a társkereső közegében, a húsvér szituációkhoz képest. Reálisabbá válnak, netalántán csökkennek amiatt, hogy „van választék” és kevésbé félünk attól, hogy nem találunk jelöltet, vagy pont, hogy megemelkednek mércéink az óriási „kínálat” hatására?

„Legyünk csak barátok!” Igen, ez az a néhány szó, amit egy szerelmesen epekedő férfi a pokolba kívánna. No, de ne ezzel kezdjük most, hanem inkább valami pozitívval. A cikkben sorra veszek pár lehetőséget, amikor ez a kapcsolati forma, hitelességgel vagy anélkül létesül.

Az utóbbi időben nagy port kavart a médiában a nemi erőszak kérdésköre egy ismert ügy kapcsán, rengetegen kapták fel a fejüket és fogalmazták meg nézeteiket a női méltóság védelme érdekében.

Az utóbbi időben viszonylag sokat foglalkoztam a kiégés lélektani hátterével. Köztudott, hogy a modern kutatások szerint már nemcsak munkahelyi kiégésről beszélhetünk, pl. valamilyen túlzottan stresszes környezet hatására (jellemzően itt említik a multinacionális vállalatok, vagy akár az egészségügy bizonyos területeit), hanem kiéghetünk házastársként, egyetemistaként, vagy akár szülőként is.

Rohanó világunkban rengeteg új fogalom, kategória jött létre azokra az esetekre vonatkozóan, amikor egy férfi és nő nem párkapcsolati indíttatásból, hanem pusztán az élvezetek megtapasztalása céljából egymásra talál. Nem tisztem ezt most morálisan boncolgatni, amivel foglalkozni szeretnék az inkább annak a megértése, hogy mi is lehet a funkciója, vagy van-e szerepe annak, ha ezt a vágyát valaki stílusosan, vagy inkább úriember módjára vezeti elő.

A társkeresés azért is bonyolult hadművelet, mert nem kizárólag egzakt módon meghatározott igényekhez keressük a megfelelő „kínálatot”, hanem, ahogy ez talán senki számára nem idegen: gyermeki hiányainkból, mintáinkból kiindulva fordulunk azok felé, akik a sérültségeinkre valamilyen módon választ kínálnak.

Számtalan módon alakíthatunk ki kapcsolatot a másik nemmel. Mégis az egyik legtipikusabb (és talán legkényelmesebb) módszer az, ha társaságokba eljárva, bemutatnak valakinek bennünket, vagy valamilyen közös érdeklődéssel, céllal rendelkező csoport részeként találkozunk egy számunkra érdekes emberrel. Kétségtelenül vannak előnyei ennek a lehetőségnek (ahogy persze hátrányai is), jelen cikkemben ezekről szeretnék írni néhány gondolatot.

„Nem keresek senkit, csak sodródom.” Ismerős ez a bemutatkozás? Sokszor találkoztunk már ezzel, de felmerülhet a kérdés, hogy aki tényleg nem keres senkit, az minek regisztrál fel egyáltalán egy társkereső oldalra...

Ha férfiként ismerkedni kívánunk, különféle lehetőségek közül választhatjuk ki a számunkra megfelelő hódítási formát. Egyesek online társkeresőznek, mások szociális körökbe járva várják, hogy leszólítsák őket, még olyanok is akadnak, akik a párkeresés elsőre kockázatosabbnak tűnő válfajait kísérlik meg művelni, és ők maguk próbálnak addig még számukra idegen nőket megközelíteni.

Így szilveszter után nem merném túl komoly témával indítani az évet és persze annyira bonyolulttal sem, ami a késői józanodáson áteső olvasóból a „mivan?” reakción kívül mást nemigen váltana ki. A címben feltett kérdésre kézenfekvőnek tűnhet a válasz: „hülye az, aki egy randevún leissza és leégeti magát ezzel”. Nyilván sokféle randi van, lehet egy kellemes forraltborozásnak is lerészegedés a vége és megmaradhat mindez kellemes élményként is.

A magány kifejezést hallva rengeteg asszociáció juthat az eszünkbe, de a jelenkor embere kevésbé gondol az önismeretében elmélyült, bölcs filozófusra, vagy az erős, kemény harcosra (aki magányában edződött meg) akkor, ha a téma terítékre kerül. A magány tanító ereje és értéke inkább a lélektant kedvelők által bír jelentőséggel, sőt igen konkrét elhatárolásokat is tesznek sokan aközött, hogy valaki például „magányos” vagy szimplán „csak” egyedül van.

Figyelni szoktam a cikkeim közzététele után megjelenő reakciókat, visszajelzéseket és természetesen azt is, hogy a társkereső embereket milyen kérdések foglalkoztatják. Azokon a kommenteken, amik egy írás tartalmára vonatkoznak, és konkrét pontokat érintenek, (megerősítő, kiegészítő vagy esetleg kritikus jelleggel) valamint intelligens nézőpontokat, véleményeket próbálnak közvetíteni, magam is el szoktam gondolkodni és a további elmélkedéseim végtermékét újra (akár pszichológiai, szakmai vonatkozásokkal kiegészítve) beemelem későbbi mondanivalómba.

Ha a végleteket nézem, akkor alapvetően két szélsőséges állásponttal találkoztam eddig: az egyik körülbelül így hangzik: „az a nő foglalt, akin fekszenek, miért ne fűzhetném az agyát főleg akkor, ha velem boldogabbá válhat?”, a másik meg valami ilyesmi: „tiszteletben kell tartani mások kapcsolatát, inkorrekt és gerinctelen dolog olyan valakinek csapni a szelet, akinek párja van”. Szóval, a témához gyakran morális szempontok alapján közelítünk, és aszerint mérlegelünk leginkább, hogy a lelkiismeretünk mit szól ehhez a kérdéshez.

A kamaszokra utalva még nem tűnik túl furcsának, ha a 16 éves gyerekünk, vagy testvérünk hazaállítva közli, hogy az a csaj/pasi, aki tetszik neki, tulajdonképpen érthetetlenül viselkedik vele és fogalma sincs arról, hogy mit is akar tőle. De az az információ, hogy ez a felnőttek esetében sincs másképp, elsőre meghökkentően vagy meglepően hathat ránk.

Sokan keresnek fel párkeresési, kapcsolatkialakítási problémákkal. Ezt azért hangsúlyozom, mert ilyenkor a fókusz eltér az általában „szokásos” párkapcsolati kérdésektől, nem arról folyik az eszmecsere, hogy miként is tudná az illető jövendő társkapcsolatát sikeresen felépíteni, hanem inkább maga a megfelelő személy megtalálása jelent komoly és sokszor elérhetetlennek tűnő feladatot az érintett számára.