Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Cookie beállítások
A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk
  • Alapvető működést biztosító sütik
  • Beállításokat tároló sütik
  • Statisztikai sütik
  • Marketing célú sütik
Érdemes e összehozni két embert egymással? szep03

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Érdemes e összehozni két embert egymással?

A kerítés nem minden esetben minősül aljas, infernális pénzszerzési foglalatosságnak, támogató barátok, éles szemű szülők puszta jóakaratból is kinézhetik pártfogoltjuknak az ideális partnert, akivel aztán „illik is” összejönni, ha már annyira jófej módon, az ő érdekében jártak el. Ismerőseink, akik másodlagos szerepükben, önjelölt társkeresési szakemberként felhívják a figyelmünket arra, amit mi nem érzékelünk, esetleg olyan kreált szituációkba visznek bele minket, amiben végre alkalmunk nyílik arra, hogy beismerően nyugtázzuk mitől is döglik a légy, méltán megérdemlik a tapsvihart és az elismerések soha véget nem érő garmadáját.

Bár túlzok és első hallásra felettébb szatirikusan formálok véleményt a témáról, azért az igazság mégiscsak valahol félúton rejlik. Előfordul, hogy jót tesz két tudtukon kívül egymást kereső félnek, ha megkönnyítjük rátalálásukat végzetes aha-élményükre és az is, ha közelebb viszik őket a boldogító igenhez.

Mikor kifizetődő a „randiguruskodás?”

- A legkézenfekvőbb válasz az, hogy akkor, amikor a két ember nem is ismeri egymást. Bennünk úgy gyullad fel az ötlet, mint egy vakító villanykörte és az évszázad feltalálójaként máris szövetséget kötünk az ördöggel. No persze, ez természetesen nem egy gonoszságra hajazó cél, de a ravasz, észrevétlen kivitelezés, amikor az érintetteknek fogalmuk sincs, hogyan találkoztak, csak azt érzik, hogy mindez a „véletlennek” köszönhető, talán egy fokkal jobb a direkt bekérdezésre emlékeztető húzásoknál: „ti amúgy mééér nem jártok???” Ha előbbi megvalósítására esélyünk sincs, akkor maradhat a Rambo módszer.

- Megesik, hogy az ismertség ugyan fennáll, de a kerülgetés felülmúlja minden idők töketlenkedési rekordját. Legbelül szinte torkaszakadtunkból üvöltenénk a helyzetet tisztázó parancsot: „Gyertek már össze!!!” Vagy az egyik dekódolja helytelenül a jeleket, esetleg önbizalomhiánya miatt kezdeményezni sem mer, vagy a másik nem kommunikál egyértelműen (és nyilván fennállhat még ezernyi különböző módozat), de, ha legalább mi tudjuk az igazságot (hogy bátortalan önsorsrontóink oda vannak egymásért), akkor az ő érdekükben akár lökhetünk is egyet a szekerükön.

Ez csak két példa a sok közül, amik valamelyest konkrét helyzetekre vetítve, megalapozhatják kerítői karrierünk építésének ideológiai hátterét.

Ha tiszteljük mások döntési szabadságát, véleményét és választását, akkor jó esélyünk van arra, hogy olyat sem kényszerítünk szerettünkre, amit ő tiszta fejjel biztos nem akarna. Lehetnek életperiódusok, amiket előmozdíthat az ötletadás (pl. ha egy némileg reményt vesztett, általunk kedvelt személynek természetesnek tűnően bemutatunk valakit, aki szerintünk illene hozzá). Ilyenkor valóban hasznot hozhatunk azzal, ha kicsit beleavatkozunk mások kapcsolatának fejlődésébe, de sose felejtsünk el meggyőződni motivációnk pozitív/negatív voltáról (pl. nem ezzel akarunk bosszút állni valakin, aki ártott nekünk?), és odafigyelni arra, hogy meddig terjednek a határaink.

Ha ügyesen játszunk és felismerjük határainkat, arról hasonlatként az a kép jutott eszembe, amikor egy tágas medencébe, melyben két vízi állatka úszkál, belógatunk egy falatka eledelt, csalit, melyre mindketten rástartolnak. Miután elég közel kerültek hozzá, észrevétlenül kirántjuk onnét a madzagot. Gyakorlatiasabban. Eredetileg buli címén tévednek oda a tudatlan „áldozatok” a cselekmény helyszínére. Aztán teljességgel átlátszatlan az a körülmény, hogy a közös játékban, amibe a fejek önmaguk szórakoztatása végett vágtak bele, meglepő módon hőseink pont egy pár tagjaiként sorsolódnak kisebb közösségbe. De ez már legyen az ő problémájuk. Talán megtettük, ami tőlünk tellett. Az ételdarabkát még időben húztuk ki a vízből.

Amitől óvakodjunk: hogy a másiknál is jobban tudjuk, hogy ő úgy Isten igazából mire vágyna. Néhány századdal ezelőtt még divatban volt, hogy eldöntsük fiaink, lányaink, sőt még magunk helyett is azt, hogy kivel érdemes kikiáltani a holtomiglan-holtodiglant. Aztán az ifjú párnak, ha szerencséje volt, „megszerethette” egymást. Hatalmi érdekektől vezérelve kovácsolták egy szívvé két gazdag család hazug lelkének még egyben lévő darabkáit. Bármilyen ellenvetés vagy apelláta lázadásnak és drámai hatást keltőnek hatott, korántsem hiteles önképviseletnek. Ma már szerencsére nem élünk ennyire kötött szabályrendszerben, helyenként mégis szeretnénk úgy alakítani mások életét, hogy még idejük se maradjon arra, hogy elgondolkodjanak azon, egyetértenek e meglátásaink helyességével.

Ne essünk bele ebbe a hibába.

 

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu

 

onlinepszichologia

A honlapon a jobb élmény és a biztonság érdekében sütiket (cookie) használunk. További információk