Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Lehet túlságosan szeretni? aug29

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Lehet túlságosan szeretni?

"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel." Ezek Szent Pál szavai. Sokszor idézik őket, de vajon elfogadjuk-e, hogy ilyen az igazi szeretet? Főleg, ami az utolsó mondatot illeti: mindent eltűr, mindent elhisz? Mindent remél és mindent elvisel? Biztosan? 

Mi van, ha olyasvalakit szeretünk, aki bánt, aki hazudozik, aki milliószor bizonyította, hogy nem képes jót adni nekünk? Szeressük tovább, mert mi a tökéletes szeretet nevében feláldozunk mindent? Vagy álljunk le az egésszel, és gondoljunk végre önmagunkra is? Mielőtt mást szeretnénk, szeressük önmagunkat, mert amíg önmagunkat nem szeretjük, más sem fog szeretni bennünket? 

Túlszeretni lehet szülőt, partnert vagy gyereket is, merthogy tényleg lehet valakit túlságosan szeretni: ilyenkor egyikünk javára sem válik a nagy szeretet. Sőt, megkérdőjelezhető, hogy egyáltalán beszélhetünk-e ebben az esetben szeretetről. Ha az egyik ember fojtogatja, üldözi a másikat a ragaszkodásával, míg a másik próbálna menekülni, vagy éppenséggel azzal csikar ki mindenféle kedvezményt, hogy olykor hagyja magát dédelgetni, de alapvetően elutasító, érzelmileg elérhetetlen, ott mindkét fél részéről hiányzik a valódi szeretet. Kihasználják egymást, még ha a túlszerető esetében ez nehezen felismerhető minta is: de ő is a saját gyerekkori traumáit próbálja megoldani, meg az érzelmileg elérhetetlen, elutasító fél is. 

Aki nem kapta meg gyerekként azt a fajta szeretetet, amelyet normális esetben egy gyereknek meg kell kapnia, az vagy azzal próbálja megvédeni magát, hogy maximálisan kiszolgálja vagy a szüleit vagy később a partnereit, vagy azzal, hogy érzelmileg teljesen elzárkózik és nem vesz tudomást a másik ember igényeiről, adott esetben profin manipulálja a partnere szeretethiányát. Tehát általában két diszfunkcionális ember kínozza magát és egymást, de a túlszerető valószínűleg sokkal jobban kínlódik. Azok, akik érzelmileg megközelíthetetlenek, látszólag remekül érzik magukat, de a legtöbb esetben ez csak látszat, nekik se sokkal jobb, mint a túlszeretőknek.

Hogyan lehet ebből az ördögi körből kiszállni? Robin Norwood: Nők, akik túlságosan szeretnek című könyve éppen erről szól. Meglátása szerint a túlszeretők általában nők, és olyan családban nőttek fel, ahol legalább egyik szülő szenvedélybetegség volt vagy abúzust szenvedtek, esetleg egy pszichopata kezei közé kerültek: mindenképpen alaptapasztalatuk, hogy az általuk szeretett személy nem gondoskodik róluk, nem szereti őket (bár lehet, hogy úgy tesz, mintha...). Önértékelésük torz, mivel gyerekként úgy érezték, nem kellenek igazán, kialakult az a meggyőződésük, hogy nem elég jók, jobban kellene igyekezniük, ha tökéletesebbek lesznek, majd egyszer elnyerik jutalmukat. 

Ez persze soha nem következik be, mert a szeretetre képtelen szülő nem fog megtanulni szeretni (vagy legfeljebb akkor, ha pszichiáterhez fordul és évekig dolgozik önmagán), vagyis az így elhanyagolt gyereknek saját magát kell kirángatnia a mocsárból. Legalább olyan szinten, hogy felismerje a valódi problémát és elhatározza, hogy tesz ellene. Vagyis megszakítja az ördögi kört és nem fut többé azok után, akik nem tudnak szeretni, nem képesek őt értékelni, hanem először is rendbehozza a saját önértékelését és csak ezután próbálkozik a társkereséssel. 

A küzdelem persze rendkívül nehéz lesz, mert az ilyen embert se a családja nem támogatja (hiszen ellenérdekeltek a változásban), se barátai nem szoktak lenni (mivel olyan kevésre becsüli magát, nem túl népszerű), a terápia pedig hosszú és fájdalmas. Amíg azonban rá nem szánja magát, addig örökké a számára fájdalmas párkapcsolati mintákat fogja ismételni... Például unalmasnak fogja találni a normális, őt értékelő férfiakat, és izgalmasnak azokat, akik rá se bagóznak, akiknek a figyelméért mindent be kell vetnie... 

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki sorozatban abuzív kapcsolatokba sodródik, aki szenvedélybetegekkel randizik és akinek alacsony az önértékelése, ezért azt hiszi, hogy őt nem lehet szeretni.