Megtorpanás az első randi után

Most, hogy egyre többen randizunk újra a való életben a sok virtualitás után, újra szembesülünk azzal a jelenséggel, hogy milyen izgalmak és bizonytalanságok övezik az első találkozást. Akármilyen jól is sikerül ez az alkalom, amely általában beszélgetésre korlátozódik, legtöbb esetben azért mindkét fél bizonytalan a vége felé, hogy mikor is kéne tisztázni, lesz-e folytatás. Már a randin? Vagy még aznap este? Esetleg másnap? Ha másnap se derül ki, akkor keresztet is vethetünk rá? Vajon még mindig a férfiaktól várjuk azt, hogy ezt szóba hozzák? Vagy létezik már egyenjogúság?


De ha az első randin sikeresen túlestünk és még azt is sikerült tisztáznunk, hogy szimpatizálunk, reméljük a folytatást, nem ritka, hogy itt mégiscsak megrekednek a dolgok. Maga a szándéknyilatkozat, hogy a másik szívesen folytatná, persze egóturbóként is felfogható. Lehet, hogy annyira nem tetszik, hogy tényleg akarjak vele másodszor is találkozni, de annyira azért igen, hogy elvárjam: ő akarjon. És ha esetleg ő nem akar, akkor megsértődöm, annak ellenére is, hogy nekem nem jön be igazán. 

A nagy probléma az online randizással, hogy nincs igazán időnk tét nélküli időtöltésre. Merthogy konkrét céllal találkozunk és sokan hiszik azt, hogy rögtön elsőre el kellene dönteni, ez az ember hosszabb távon érdekelni fog-e vagy sem. Nyilván rengetegszer érezzük úgy, hogy az illető egészen oké és jól éreztük magunkat, de többet vártunk. Talán egyenesen azt, hogy szikrázzon a levegő. Pedig az esetek nagy részében offline megismert kedvesünkre se reagálunk mindjárt az első alkalommal ilyen vehemensen. Sőt, sokan akár másfél-két évig barátkoznak, mire összejönnek valakivel. Csakhogy az offline ismeretséggel van időnk és alkalmunk összeszokni, míg a netes társkeresőn minden élesben megy. 

Ráadásul szinte biztos, hogy egyszerre többekkel is ismerkedünk, és hajlunk arra, hogy azt, akit még nem láttunk élőben, érdekesebbnek találjuk, mint azt, akivel már találkoztunk. A végtelen választék illúziója is sokat ront a helyzeten. Nem 2-3 jelöltről van szó, hanem potenciálisan rengetegről, bár persze a valóságban messze nincs olyan sok hozzánk illő ember... De amíg úgy állunk hozzá, hogy a szimpatikus, kedves, kellemes nem elég, mert a csodát reméljük, és ha most invesztálunk egy olyan emberbe, aki annyira nem tűnik tökéletesnek, akkor talán elszalasztunk egy olyat, aki sokkal érdekesebb lehetne. 


Ugyanakkor ott van bennünk sokszor az is, hogy sietnünk kell, főleg most, hátha nemsokára jönnek újra a lezárások, ki tudja, mi várható, tehát gyorsan kéne döntenünk, ugyanakkor nem szabadna rosszul döntenünk a sietség miatt. Ilyen kérdésekben azonban a döntés siettetése teljesen kontraproduktív. Az ideális az lenne, ha nem szakítanánk meg a kapcsolatot valakivel, aki amúgy szimpatikus csak azért, mert nem volt földindulás, mikor végre találkoztunk. Ha kellemes volt vele, akkor adjunk esélyt a lassabb ismerkedésnek. Vagy legalább annak, hogy többször összefussunk és különböző helyzetekben tapasztaljuk meg, hogyan viselkedik. 

Nem mindenki hozza azonnal a legjobb formáját: aki pedig első alkalommal lehengerlő, arról sokszor kiderül, hogy másokat is simán lehengerel és esze ágában sincs pont mellettünk lehorgonyozni. Tehát a kellemes randi már olyasmi, amit nagyon meg kellene becsülnünk és aminek esélyt kellene adnunk annak érdekében, hogy ne essünk több szék között a pad alá. Persze ez akkor működne igazán jól, ha minél több ember gondolná így, és minél kevesebben várnák az azonnali és végletes szerelembe esést az első találkozástól.