Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Társkeresés hendikeppel júl25

Címkék

Kapcsolódó bejegyzések

Oszd meg!

Twitter   Facebook

Társkeresés hendikeppel

Köztünk járnak-kelnek, de sokszor csak átnézünk rajtuk. A tökéletes test bűvöletében élünk, tehát akinek bármilyen fogyatékossága van, az nem fér bele a világunkba. Főleg ebbe a társkeresős, versengős, átszexualizált világba nem fér bele. Pedig ezek az emberek ugyanolyan vágyakkal rendelkeznek, mint bárki más, attól, hogy valamilyen szempontból hátrányt szenvednek, nem kevésbé szeretnének tartozni valakihez, esetleg családot alapítani. Vagy csak igazi nőnek/férfinak érezni magukat. 

Ismerek látássérülteket, hallássérülteket, mozgáskorlátozottakat is. Találkoztam párokkal, olyanokkal is, akik mindketten testi fogyatékosok és házasságban élnek, azóta már felnőtt gyerekeik vannak... Mikor egy társaságban voltunk, szívesen kérdezgettem volna őket, hogyan találtak egymásra, de nem éreztem illendőnek. 

Meglepett, mikor kiderült, hogy a látássérülteknek is fontos, milyen a többiek megjelenése, pedig azt gondolnám, nem ez az elsődleges, volt olyan ismerős, aki minket kérdezgetett a jelen lévő nők kinézetéről és próbálta kitalálni, kinél lenne esélye. 

A minap egy közösségi oldalon láttam meg egy bejegyzést, amely eszembe juttatta mindezt. A szöveg nagyon személyes és szenvedélyes volt, lényegében egyfajta segélykiáltás. Attól, hogy valaki fogyatékkal él, még ne akarják örök gyerekkorba kényszeríteni és deszexualizálni. Ne gyámkodjanak felette és ne hitessék el vele, hogy úgyse kívánhatják, szerethetik mint nőt vagy férfit, hogy ő csak elégedjen meg az életnek bizonyos szeleteivel.

Sokszor a család érzi úgy, hogy mindentől meg kell védenie őt, nehogy szenvedjen, szerelmi csalódás érje, megbántsák - pedig ezeket a lépéseket senki nem spórolhatja meg a többieknek sem. Van, akit a szülei nem hagynak önállósodni és mindent megtesznek annak érdekében, hogy elmarják mellőle a potenciális partnereket: annyira hozzászoktak, hogy óvniuk és védelmezniük kell őt, hogy képtelenek elhinni: ugyanolyan felnőtt, mint bárki más. Azt meg tudjuk, hogy a szülők sokszor tudni sem akarnak a gyerekeik nemi igényeiről. 

A szerző azt is sérelemként emlegette, hogy soha egy látássérült, végtaghiányos vagy bármilyen más fogyatékkal élő nőt nem látott hirdetésben hétköznapi szerepben, akár családanyaként vagy randira siető lányként, akit esetleg a barátnője vagy a nővére sminkel ki... Mondjuk ilyen szempontból számtalan társadalmi csoport érezheti magát hátrányban, sokféle embert nem ábrázolnak a reklámok. Inkább azt sugallják, hogy mindenkinek egyformán vékonynak, hibátlan bőrűnek és jólöltözöttnek kéne lennie... 

Filmekben azért olykor szerepelnek hendikeppel élő emberek, de azokban is ritka, hogy párkapcsolatban illetve erotikus szerepben találjuk meg őket. Üdítő kivétel volt Pedro Almodóvar Eleven hús című műve 1997-ben, amelyben egy deréktól lefelé lebénult exrendőr és a felesége igencsak erotikus helyzetben szerepelt. De ez a rendező egyébként is arról híres, hogy tabutémákat hoz fel a filmjeiben. 

Egyébként legfeljebb az angyali szépségű siket vagy nemlátó lány szerepelhet még, aki nyomozásban segít, de félig-meddig ő is kívül áll a flörtölés, hódítás világán. Talán még a hallássérültek legkevésbé, mert nekik kevesebb gyámkodásra van szükségük, mint a látássérülteknek. 

Nemrég futottam bele egy szerelmesregénybe (Melissa Gilbert: Házamba hívlak), amely pont egy végtaghiányos nőről szól: ő nem így született, egy baleset során veszíti el az egyik lábát és kell teljesen a nulláról újrakezdenie. Már a kórházban egy férfi ölébe esik, szóval nem szükséges keresztülmennie a társkeresés számos fázisán - de azt a bizonytalanságot jól érzékelteti a regény, amely mindenkit elfog olykor, talán még a legtökéletesebb testűeket is: hogyan fogadhat el a másik ember a hibáimmal együtt? Nem fog viszolyogni tőlem? Hiszen amit én látok magamból vagy feltételezek magamról, az olyan elfogadhatatlannak tűnik...

De legtöbbször nem az. Mert a másik teljesen más perspektívából lát. De ahhoz, hogy ezt a perspektívát ne homályosítsák el az előítéletek, az egész társadalom számára láthatóvá kellene tennie azokat, akiket megpróbál elrejteni.