Párkeresés

Annyiszor találkoztam vele, hallottam csalódott hölgyek és férfiak történetében és persze kaptam meg én is, hogy arra jutottam, leírok pár gondolatot arról, hogy miért is lehet olyan gyakran belefutni ebben a korántsem biztató, kifogásnak tűnő mondatba. Nyilván akkor a „legjobb” ezt benyelni, ha már néhány randin túljutottunk, esetleg a szexualitás is megjelent.

Mindannyian ápolunk ideákat arról, hogyan kell összejönni, úgy, ahogy arról is, mi a szakítás tisztességes és egyenes módja. Kár, hogy ez a gyakorlatban annál ritkábban sikerül. Valahogy nehezen elképzelhető, hogy egy intenzív érzelmi kötelékben, teljes higgadtsággal és józanságunkkal képesek legyünk arra, hogy a következő, szinte már Monty Python stílusú jelenetet előadjuk azzal a partnerrel, akivel már hónapok (adott esetben évek) óta „ütjük-vágjuk” egymást.

Bizonyára mindannyian láttuk a Randiguru című, Will Smith főszereplésében játszott romantikus vígjátékot. Az alaptörténet szinte tipikus: jóképű, önmaga érzékenységét némi könnyed, lehengerlő magabiztosság mögé rejtő férfi „megtérése”, aki már kiábrándult a szerelemből és valójában nem hisz abban, amiben másoknak segíteni próbál: nevezetesen abban az eszményben, hogy az „Igazi” fellelhető, csupán bátornak és kitartónak kell lenni, bízva abban, hogy a végén aztán a sok-sok megpróbáltatás meghozza a maga happy endjét.

Miért van az, hogy a humoros férfiak alapvetően sikeresebbek a nőknél (meg úgy általában az életben)? Sőt, talán nem mondok ostobaságot, ha azt írom, a hölgyeknél sincs ez másként. Valamiért a jobb közérzettel, vicces fellépéssel megáldott csajok is vonzóbbnak tűnnek a másik nem számára. Három férfitípus kapásból eszembe jut, ha arra gondolok, milyen módon is lehetnek „hatékonyak” a humor valamely válfaját gyakorló pasasok.

Az online társkeresés egyik nagy kihívása összepasszintani virtuális énünket a valóságossal, illetve hozzászokni a partner virtuális énje után valódi személyiségéhez...

Kutatási eredmény állítja, hogy a hölgyek magasabb arányban akarnak kilépni házasságaikból a férfiakhoz képest. Vajon így van ez a szakítások esetében is?

Ki szólítsa meg a másikat? Hogyan csattanjon el az első csók? Ki fejezze ki először házassági szándékát? Utóbbi kérdésre szinte egyértelműnek tűnik a válasz (általában a férfira testáljuk ezt a nemes, lovagias szerepet), a való életben mégsem egyszerű megküzdeni azokkal a helyzetekkel, amikor a kapcsolat fejlődésének technikai nyelvezettel élve „logisztikai” kérdései kerülnek előtérbe.

Ha tudatosan keresünk tartós kapcsolatot, talán előbb rájövünk, mint mikor csak úgy belénk csap a villám, és váratlanul szeretünk bele valakibe: a nagy érzelmek és a szexuális izgalom nem elegendőek ahhoz, hogy életben tartsanak egy jegyességet, házasságot vagy együttélést. De akár még egy levelezést sem.

A most említett story nem kitalált, hanem megtörtént esetet példáz, és ami talán még meglepőbb lehet: nem először értesültem hasonló ominózus történetekről.

A témához kapcsolódóan, nagy általánosságban két meghatározó felfogást véltem felfedezni a köztudatban. Az egyik egy kifejezetten laza, „majd jön a következő, mit érdekel az engem” attitűdöt hivatott képviselni, a másik a „vegyük komolyan az életet és a kudarcokat, mert, ha leráznánk magunkról, akkor csak azt bizonyítanánk: nem is érdekelt minket igazán a másik” álláspontot testesít meg.

"Most miért nem ír? Eltelt két nap, és semmi... Biztosan nem ér rá. Vagy beteg. Nem fér hozzá az internethez. Na jó, ezt még én sem hiszem el... Inhüvelygyulladása van, és a hangja is elment, így telefonálni se tud. Elrabolták az ufók... Esetleg megsértődött. Valamit mondtam vagy tettem, amit nem kellett volna. Jaj, de hülye vagyok, megint elbaltáztam. Nem kellett volna lelkesednem. Jobban kellett volna lelkesednem. Az én hibám..."

Rendszeresen kapok leveleket párkeresőktől (de párkapcsolatban élőktől is) olyan kérdésekkel, amikre magam sem tudom, hogy milyen választ adhatnék. Csokorba gyűjtöttem néhány ilyet és arra gondoltam levonok belőlük olyan általános konzekvenciákat, amikből okulni lehet (nekem is), összeszedve ezek jellegzetességeit és a mögöttük rejlő tartalmakat.

Talán meglepő lehet a cím, ebben a cikkben (ahogy azt időnként szoktam) eltekintek mindenféle tudományos és életvezetési tematikától és foglalkozom kicsit magunkkal, férfiakkal, illetve azzal, hogy a hölgyek részéről mi esne nekünk jól úgy Isten igazából. Ezt a pár sort most férfiként írom elsősorban, nem szakemberként. Ilyen is kell néha.

Viszonylag új keletű szokás, hogy a párválasztás nehéz feladatában teljesen magunkra maradunk. A hagyományos társadalmakban ez elképzelhetetlen lett volna, sőt, ma is bőven akad olyan társadalom, amely egyenesen tiltja az egyénieskedést, és meggyőződéssel vallja, hogy a fiatalok alkalmatlanok...

Kell-e a dráma a szerelemhez? Mitagadás, szeretek sorozatokat nézni. És kicsit se bánom, ha van benne szerelmi szál is, sőt, engem nem zavar, ha elsősorban szerelmi szálakból áll a cselekmény, noha a társadalomrajz sem elhanyagolható… Jó, ha egy sorozatban mindenből van egy kicsi… És persze ahhoz, hogy az...

Klienseimtől, (elsősorban azoktól, akik „társkeresés ügyben” látogatnak el hozzám) elég gyakran hallom, hogy milyen korú legyen, illetve ne legyen az a személy, akivel a későbbiekben szeretnék összekötni az életüket. Sok szempontból igen homályosan fogalmaznak potenciális...

Vajon tényleg egyre kevésbé ismerkedünk az utcán, a metrón, a vonatok, szórakozóhelyen, közparkban, vagy akárhol a 3 dimenziós életben? Esetleg egy nap teljesen eltűnik az életünkből a leszólítós módszer, és csak az online appok világa marad, a közösségi oldalak, és a társkeresők? Nemrég egy...

Régen írtam már az első randik különleges problémáiról, és a napokban a kezembe akadt egy cikk, amelyben amerikai nők vallottak arról, hogy szerintük kinek kellene fizetnie az első randin. A jelek szerint minden megkérdezett szingli nő kifejezetten jó állással és...

Egy általános közhiedelmet szeretnék testközelből is megvizsgálni és bemutatni ennek az ellentmondásosságát. Amikor társkeresőkkel beszélgetek, általában felteszem a kérdést, hogy mi a céljuk ezzel az egésszel, férjet, feleséget akarnak, netalántán valami könnyedebb nexusra vágynak? Gondolhatnánk, hogy a legtöbben az...

Valószínűleg többen élnek át reménytelen, mint reményteljes, illetve viszonzott szerelmet, legalábbis logikusan így kell lennie: mivel sokkal kisebb a valószínűsége, hogy két ember egymásba szeressen, mint hogy az egyik ember beleszeressen a másikba, és érzelmei viszonzatlanok maradjanak. Persze léteznek...

Ha összeadjuk az összes csókolózással töltött időnket életünk során, két teljes hetet kapunk eredményül. De vajon tisztában vagyunk azzal, hogy milyen a tökéletes csók? Legutóbbi kutatásunk ezt a kérdést is megválaszolja. Az első csók emléke legtöbbünk életét végig kíséri, újra...

A modern kor egyik nagy problémája a párkeresést illetően, hogy sokaknak nem áll rendelkezésére olyan szociális háló, kapcsolati rendszer, amely lehetővé tenné, hogy érdekes, régies kifejezéssel élve „partiképes” embereknek mutassák be őket. Azelőtt egy-egy lányt meg se lehetett szólítani csak...

Az állásinterjúzóknak (vagy azoknak, akik próbálnak elhelyezkedni) biztosan ismerős az a jelenség, amikor tucat számra küldik önéletrajzaikat a munkáltatóknak és kedvező esetben egy ctrl c + ctrl v típusú válasz érkezik („Sajnáljuk, de nem Önt… blablabla”) elutasításként a próbálkozásra. Nem...

Nemrégen olyan emberekről írtam, akiket valahogy elkerül a szerelem. Néha úgy tűnik, nincs rá magyarázat, de leginkább a szociális képességek valamilyen defektje van a háttérben: magyarul: az illető nehezen teremt kapcsolatot más emberekkel, nem jól értelmezi a társasági élet szabályait,...

Főleg spirituális körökben hallom gyakran az „azért találkoztunk, hogy valamit tanuljunk egymástól” életbölcsességet, ami persze úgy hatásos igazán, hogyha sokat sejtető, titokzatoskodó stílusban adjuk elő, úgy, hogy mindenki a kellő mennyiségű projekcióval egészíthesse ezt az az egyébként, a képzeletet erőteljesen...

Ti honnan ismeritek egymást? – ha ez a kérdés 20, 30 vagy még több éve együtt élő partnerek esetében merül fel, a válasz keveseket hoz zavarba: az ismerkedés fő színterei a lakóhelyhez, a rokonokhoz, a baráti körhöz, az iskolához, munkahelyhez,...

Néha meg merem engedni magamnak, hogy kifejezetten ijesztőnek tűnő pszichológiai szakkifejezéseket csempésszek az írásaimba, ha ennél is jobban „elborulok”, akkor már a címbe is valami rémisztőnek hangzó szóösszetételt emelek be. Azért meg kell hagyni, a „kognitív disszonancia” még mindig a...

A poszt első részében azt jártam körül, milyen jellegű szürkeségek jellemzőek azokra, akik valahogy nem találnak rá az élet napos oldalára, most pedig nézzük, milyen megoldási lehetőségek léteznek a helyzet megváltoztatására.

Az év különböző napjain szoktam végighallgatni az érvek sorát arról, hogy azok miért nem alkalmasak a párkeresésre, a másik nemmel való kapcsolat kialakítására. Télen nem szeretünk menni sehova, inkább otthon kuksolunk egy bögre kakaóval, vagy teával. OK. Tavasszal még nincs...

Vannak emberek, akiket valahogy senki nem vesz észre. Belesimulnak a környezetükbe, jellegtelennek tűnnek, látszólag semmi olyan nincs bennük, ami valaki érdeklődését felkelthetné. Megjelenésük visszafogott, sötét, szürke, barna árnyalatok jellemzőek rájuk, soha nem hangoskodnak, általában nehezen találják a helyüket bulikban...