Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
A nők, akikhez nehéz felnőni
Írta: RandiDoctor , dátum: szep 09, 2015 , rovat: Párkeresés | 0 komment
A most említett story nem kitalált, hanem megtörtént esetet példáz (egy ismerős hölgytől hallottam), és ami talán még meglepőbb lehet: nem először értesültem hasonló ominózus történetekről.
Szóval, kellemes koraesti randevú a belváros eldugott, igényes kávézójában, mondhatni informatív stílusú kommunikáció keveredik a bohémitást nem nélkülöző poénokkal és a tapogatózó intimitást sugalló érdeklődéssel. Majd az „információgyűjtés” eljut a most már beszéljünk konkrét dolgokról fázisba, mint férfi a nővel és hát a hölgyike van soron, következik hát az őszinte színvallás:
„Jelenleg főállásban dolgozom egy cégnél, de mellette egyetemen is tanulok, mert szeretnék diplomát szerezni, jól alakul a karrierem, azt hiszem, hihetek abban, hogy eredményes életem lesz. Blabla…”
Direkt rövidítettem le a monológot, csak a lényegre szorítkozva, hiszen az valóban azt sugallta: alanyunk biztos magában, életképes célokkal rendelkezik és mondhatni fiatalkora ellenére már sikeresnek nevezhető.
A reakció megdöbbentő. A férfi tekintete összeszűkül, majd rövid magyarázkodás után feláll az asztaltól és így szól: „hát, azt hiszem, ez így nem fog működni, majd elviharzik a tett színhelyéről”. A nő pedig ül lesokkoltan és megdöbbenten, hiszen ő csak őszintén elmondta, hogy igen, ő egy „céltudatos” valaki.
Megelőzve a kritikákat: nem, nem voltam ott. Nem láttam a beszélgetést. Nem néztem végig az eseményeket. Mégsem ez az első, hogy ilyesmibe botlok. Életképes, erős nő, társtalanul, kudarcosan. Nem jön az igazi FÉRFI. Ismét kiderült, hogy nem merik bevállalni. Miért?
Mielőtt az „ennek ezer oka lehet” (mert tényleg így van) szöveggel jönnék, megvizsgálnék most egyet.
Vajon tényleg félnek-e a férfiak azoktól a nőktől, akik többet értek el náluk? Valóban kicsinek érzik magukat mellettük? Frusztrálja-e őket az a tény, ha valaki két lábbal áll az élet talaján? Ténylegesen egy korprobléma az, hogy rengeteg pasas nem tud felnőni a kemény és az élet viharaiban megedződött hölgyekhez?
Szeretnék beállni férfitársaim közé, nem hideg és távolságtartó „szakértői szemmel” okoskodni a problémáról. Én is férfi vagyok, része a férfiak közösségének és úgy szeretnék most beszélni, írni, mint egy közülünk, talán így jobban érthetővé válik, amit mondani akarok.
Szeretnék beállni férfitársaim közé, nem hideg és távolságtartó „szakértői szemmel” okoskodni a problémáról. Én is férfi vagyok, része a férfiak közösségének és úgy szeretnék most beszélni, írni, mint egy közülünk, talán így jobban érthetővé válik, amit mondani akarok.
Azt gondolom és most természetesen sarkítani fogok, hogy nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Borzasztó nyomasztónak és tehetetlennek látom azt a kihívást, ami elé állít minket az élet. Sokunk talán csak 30-35 éves korunkra jut el oda, hogy egyáltalán tudjon mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy partnerünk teljes ember, mi pedig férfiként büszkén odaállhassunk mellé és azt mondhassuk: itt vagyok, mint egyenrangú társad, számíthatsz rám. Van jól fizető munkám, érzelmileg kiegyensúlyozott vagyok és domináns.
Általában nincs apánk. Nincsenek mintáink, nincs önbizalmunk, vagy, ha van, az is gyakorta csak valamiféle nárcisztikus lufi, ami a vasárnap reggel hazajáró diszkós csajszik számára kielégítő. Vagy azoknak sem, ha nem feszül ránk eléggé a pólónk és nem vagyunk kellően jóképűek. Egy nőnek kevés.
Aztán, ha próbálkozunk és összeszedjük magunkat, akkor is tuti belebotlunk valamilyen ezoterikus író ihletette „nincsenek manapság férfiak” tartalmú megmondásba, hogy még kisebbre menjünk össze. A munkahelyünkön elsöpörnek néhányunkat azok az agilis, nagyratörő hölgyemények, akik már születésükkor maszkulinabb módon viselkedtek, mint mi valaha fogunk. Aztán persze, ha változni is akarunk, mindezt gyorsan kell, mert pörög a biológiai óra, el kell tartani a gyereket, fizetni a számlákat és persze ott lenni nullától huszonnégyig erővel felvértezve. És mindez, ha nem elég: nekünk KELL az erősebbnek lenni, mert, hát egy nő biztonságban akarja magát érezni mellettünk a megrázkódtatásokban is.
Folytassam?
Ok, folytatom. Az iskolákban nem lehet találni hiteles férfi oktatókat, vagy, ha vannak, azok is jórészt menekülnek a szakmából, ha tanácsot akarunk kérni később és pótolni kívánjuk lemaradásainkat, akkor is évekig tartó munka elé nézünk, a férfi segítő (főleg, ha tényleg jó) hiánycikk a szakmában és nincsenek újabbnál újabb dobásaink a változásra, mert a rokonok már kérdezgetik: Neked miért nincs még feleséged, családod? Sorolhatnám tovább az okait annak, ami apróbbnál apróbbra nyom össze minket, de feleslegesnek érzem.
Ültek előttem férfiak párkapcsolati kudarcaikkal és volt egy klasszikus elem, amit ezerszer kihallottam panaszaikból. Esélyt kaptak egy szerelemre az élettől és elbukták. Jöttek a harcok, a konfliktusok, majd (nem egy esetben így zárult), elhalászták mellőlük a társat. Ezek a pasik általában úgy állítottak be hozzám, hogy lerítt róluk: kicsinek érzik magukat. Mit akarnának ők egy karizmatikus, vezető típusú nőtől, aki lesöpri őket az asztalról? Volt, amelyik magától állt fel a társkapcsolat játékából. Elege lett. Megtehette, sármos volt, pénznek sem volt híján, hát inkább elment csajozni. A szemét görény. Vagy nem ezt mondanád kedves női olvasó?
Hidd el, nem haragszom rád én sem, rólatok is írhatnék hasonló cikket (már megtettem), és magunkat sem szeretném felmenteni, csupán elmondani, hogy igen, van az az állapot, hogy nem tudunk mit kezdeni a női kilengéseitekkel, nem tudjuk mederben tartani elbizonytalanodásaitokat, mert ezek minket is kibillentenek (vagy akár fel is bosszantanak) és akkor az anyagi javakról, egzisztenciális feltételekről ne is beszéljünk. Ha nem növünk fel, nem tudunk mit kezdeni egy nővel. Akkor esetleg csajozunk. Vagy azt se.
Nem benneteket utasítunk el. Higgyetek nekem: mi férfiak ugyanúgy nőkre, rátok vágyunk, nem kislányokra. De segítségre van szüksége nagyon sokunknak, bármennyire is elégedetlenkedtek és hiányoljátok azt a bizonyos: nagy betűs FÉRFIT. Valóban kevesen tartunk ott, ahol látni szeretnétek minket, mégis azt hiszem: egy férfi nem találhat valódibb örömöt az életében, minthogy egy húsvér nővel feküdjön, keljen és szolgálatot vállaljon egy hiteles családért. Mondtam ezt azon férfiak nevében, helyett, vagy mellett (nem pszichológusként), akik most valahol mélyen egyetértenek velem.
Írta: Lázár Gergely
Forrás: