A szex ideális időpontja a randizás során

[nsfw]

Barátnők között legalább annyira favorizált társalgási ürügyként szolgál a „mikor feküdjek le a pasimmal?” dilemma, mint férfiak között a „na, megtörtént már?” büszkeséget indukáló beszámolói. Ezek a beszélgetések különféle oldalakról igyekeznek tisztázni azt, hogy vajon mikor érkezik el az alkalmas pillanat a légyottra és mégis hogyan kellene azt nyélbe ütni.

Bár törvénykönyvszerű paragrafus nem áll rendelkezésünkre, melynek segítségével közelebb juthatnánk a válaszhoz, a józan eszünkre, erkölcsi érzékünkre és reális tapasztalatainkra hagyatkozva segíthetünk a „problémánkon”.

Elsőként az egymás iránt tanúsított türelmet venném célba. Az, hogy két ember mennyi idő alatt nyílik meg egymás előtt (beleértve ebbe a szexuális vetületet is), nem meghatározható. Ugyanúgy függ a temperamentumtól, mint a szocializációs gátaktól, a neveltetésből fakadó erősítő és gyengítő tényezőktől, mint, ahogy a szituáció alkalmasságától is. Hogy hány vágyakozó éjszakát alszunk át addig még e folyamat kifejlődik, azaz előbbiek keverékének az eredménye, úgy, ahogy az a „körülmény” is, hogy egyáltalán megtörténik e az aktus. A türelem itt a helyzetfelismerés helyességéről szól.

Ha tisztán érzékeljük, mikor érkezett el az idő arra, hogy a tettek mezejére lépjünk, az még sok egyéb dolgot jelezhet. Például, hogy odafigyelünk a partner személyiségére és alkalmazkodunk hozzá. A másik, hogy nem tervezzük az előrehaladást, hanem spontán módon kezdeményezünk és döntünk. A kölcsönös spontaneitás utal a már jól ismert „egy hullámhosszon vagyunk” optimista kapcsolati diagnózisára és megjeleníti a két ember könnyed együttműködési potenciáljait.

A legideálisabb esetben, a fentebb leírtak bőven elegendőek ahhoz, hogy választ adjunk a címben megfogalmazott rejtett kihívásra.

Gyakran a történet nem merül ki ennyiben. Önkorlátozó gondolataink és hiedelmeink máris a segítségünkre sietnek akkor, ha valami nem a fergeteges szerelmi forgatókönyvek szerint zajlik és vehetjük elutasításnak, pipogyaságnak, konzervativizmusnak, vagy akár szándékos időhúzásnak is azt, ha nem kívánnak velünk testközelből, izzadságos percek forgatagában megismerkedni. Főleg gyakori ez abban a XXI. századi légkörben, ahol a nemi kapcsolatok létesítése és a sarki közértben lebonyolított adásvétel procedúrája között azok meghatározóságát tekintve túlságosan nagy különbség nemigen van.

A statisztikák is ezt igazolják. Egy nemzetközi kutatás alapján a férfiak 42% már a harmadik randin ágyba bújna, még a nők nagyobb hányada, 69% szerint ekkor még túl korai a szex (ettől eltekintve nem egyszer mégis belemennek). Abból indulunk ki, hogy megkívánni egy illetőt és magunkévá tenni a századmásodperc törtrésze alatt a napnál is világosabb evidenciát jelent, ahol nincs helye semmilyen apellátának. Elég nagy probléma, hogy a szex az ilyennemű kultúráját szinte teljes mértékben elveszítette és az ismerkedő felek ritkán érzik, hogy amit tesznek, az mekkora jelentőséggel bírhat kapcsolatuk későbbi alakulására nézve. És itt nem arra célzok, hogy MIKOR, hanem, hogy HOGYAN érdemes megtörténnie annak a „varázslatos órának”. Mert az valóban lehet varázslatos, tiszteletteljes, erotikus, fülledt és szenvedélyes, de lehet közönséges, megalázó, semmitmondó és jelentéktelen is.

Mivel a téma kényelmetlen és a friss randizók nem ismerik egymást eléggé, a nyílt kommunikáció helyett ráhagyatkozhatnak téves előfeltevéseikre, torzított valóságképükre, eszerint reagálva a szituációra. Itt érdemel említést például a nők által táplált, „ha túl gyorsan odaadom magam, biztos nagy k-nak fog hinni” meggyőződés, ami a férfiak fejében a realitást tekintve sokkal kevesebbszer kerül terítékre. Mi nem „lihegjük” ezt ennyire túl. Általában nem az alapján minősítünk egy hölgyet k-nak, hogy szétteszi e a lábát akkor, amikor maximális összhang mellett felejthetetlen élményt szerezhet magának és nekünk is, hanem azokból az észrevételeinkből kiindulva billogozunk, melyeket egyéb éles helyzetekben gyűjtünk az „életkedvelő” asszonyságról. Meg aztán a ribancozós pocskondiázós köpködés is kiemelten a férfiak egy messziről szagolható sérültséggel rendelkező, sértett, ego harcos „szubkultúrájához” tartozik. Mivel szerény személyem szereti a nőket, a finomabbik nem becsmérlése terén van még mit fejlődnöm.

Arról ugyan nem nyilatkoztam, hogy legkorábban mikor érdemes megtörténnie az együttlétnek, a legkésőbbi időpont azért könnyebben belőhető. Ha vallásos hitbéli meggyőződés miatt döntenek az érintettek a házasság utáni szexuális életről, azzal nincs baj. Utána azonban fontos, hogy tovább tényleg ne tolódjon ki ez a tiszteletteljes intervallum. Mivel a szex alapvető szükséglet egy stabil kapcsolatban, ugyanúgy, ahogy egy házastársi viszonyban is, a másik féllel való rossz bánásmód kritériumát meríti ki az, ha magára hagyjuk őt a vágyaival.

Legyen annyi önismeretünk, hogy észrevegyük, ha természetes módon nem találjuk a megfelelő időpontot a partnerrel való testi szerelem elkezdésére. Csak így fedhetjük fel azokat az okokat, melyek megmutatják nekünk, hogy mi is tart vissza minket valójában.

Félelmek? Negatív tapasztalatok? A vonzalom hiánya? Vagy fordítva: esetleg azért dobjuk oda a testünket, hogy cserébe hosszú távra is garantáljuk a kedvelt ember jelenlétét?

A spontaneitás és az ebből eredő elhatározásaink könnyen felismerhetőek azok szabad és áramlást biztosító jellegükből. Ne keverjük össze őket azzal, mikor szabadnak hisszük magunkat, holott szabadosan viselkedve éppen hogy kiszolgáltatjuk lelkünket a körülmények forgatagának.

[/nsfw]

Írta: Lázár Gergely

Forrás:

www.randidoctor.hu