A túlféltő szülő, aki akadályozza a pártalálást

A legtöbb szülő azt szeretné, ha a gyereke boldog párkapcsolatban élne, és szép, egészséges unokákkal ajándékozná meg. Legalábbis ez a dolog tudatos része. Tudattalanul pedig sajnos számtalan szülő mindent elkövet, hogy a gyereke ne hagyja el őt, maradjon örökre otthon. A felnőtt gyereknek így irtó nehéz lesz egészséges párkapcsolatot kialakítania.

Volt egy ismerősöm, hívjuk Péternek, aki már bőven elmúlt negyvenéves, túl volt számtalan párkapcsolaton, de képtelen volt elköteleződni bárki mellett. Mindenkiben talált kivetnivalót – édesanyjával egyetemben.

Néhány hét randizás után minden barátnőjét hazavitte bemutatni a mamának, aki mindannyiukkal nagyon kedves volt. Ám amint a hölgy kitette a házból a lábát, már kezdődött is a litánia: tételesen sorolta, hogy mi mindent kifogásol az aktuális barátnőben. „Kizárt – mondta -, hogy „ez a nő” legyen az ő menye, jövendő unokáinak az anyja.” Péter persze védte a lányokat, de az édesanyja szavai azért elültették benne a kételkedés csíráit, és ettől kezdve már más szemmel nézte a hölgyeket. Egyre több hibát vélt ő is felfedezni bennük, majd néhány hónap múlva szakított velük.

Amikor pedig ez megtörtént, az anyja azért kezdte szekálni, hogy miért nem képes végre egy normális barátnőt találni, mikor lesz már neki unokája. És egyáltalán: mi lesz az ő kicsi fiacskájával, ha ő már nem lesz, ki fogja (a 40 éves!) Péterke gondját viselni.

Az anya tudatosan nagyon is akarta, hogy a gyerekének legyen párja, tudattalanul pedig mindent elkövetett, hogy ezt megakadályozza.

A túlféltő, túlgondoskodó anya a szeretete és az aggodalma túlzó megnyilvánulásaival igyekszik örökre magához kötni a gyermekét. Mert az igazi kérdése nem is az, hogy ki fogja a gyereke gondját viselni, hanem hogy őróla ki fog gondoskodni öreg napjaiban, ha a gyereke saját családot alapít.

A túlféltő szülő jellemzői:

-      Kicsi korától fogva túlóvja gyermekét. Ő az, aki rendszeresen együtt tanul a gyerekével még felsős korában is. Megszervez, elintéz helyette mindent: hozza-viszi a különórákra, még akkor is, amikor a kamasz gyerekének ez már tök ciki. Folyton eteti-itatja, kínálgatja a felnőtt gyerekét, főz-mos-takarít rá, kivasalja a ruháit. Tulajdonképpen egyáltalán nem hiszi, hogy a felnőtt gyereke egyedül is életképes lenne. És mivel megakadályozza a gyerekét abban, hogy felnőtt képességeket tanuljon, tényleg egy életképtelen óriáscsecsmővé torzítja.

-      Beleneveli, hogy a világ borzasztóan veszélyes hely. Tele van aggodalommal, szorongással, és ezt mind rá is zúdítja szerencsétlen gyerekre, aki úgy nő fel, hogy semmit nem mer kipróbálni, képtelen dönteni, új helyzetekben helyt állni.

-      Anyaoroszlánként óvja gyermekét minden konfliktushelyzetben. Beszél a tanárokkal, megfenyegeti az osztálytársakat. Ezzel esélyt sem ad a gyerekének arra, hogy megtanuljon kiállni magáért. Ellenben megtanítja neki, hogy előbb vagy utóbb mindig jön anya, aki minden helyzetet megold. Vagyis „drága gyermekem, várd a megmentőt, aki egészen biztosan meg fog érkezni”. Ezek a felnőtt gyerekek lesznek azok, akik a társkeresés során is a megmentőt fogják keresni.

-      Kamaszkorú gyermeke eltávolodási kísérleteire sértődéssel reagál, és mindent bevet, hogy lelkifurdalást ébresszen a gyerekében. Szegény kölyök egy idő után felhagy a kísérletekkel, hiszen „a mama belehal, ha én is elhagyom”.

-      Fiatal, felnőtt gyermeke társtalálási kísérleteit féltékenyen figyeli, mindent elkövet, hogy elmarja gyermeke mellől az aktuális partnert. Retteg attól, hogy a gyereke elhagyja, magára marad, szembe kell néznie a magánnyal, céltalansággal.

-      Ha a felnőtt gyereknek valahogy mégis sikerülne családot alapítania, rábeszéli a fiatal párt, hogy ne hagyják el a települést, és maximum a szomszéd utcába költözzenek. A mama rendszeresen átjár a fiatal családhoz, vezeti a háztartásukat, kaját visz, elmosogat, neveli az unokákat. Mindeközben a fiatalok nem tudják élni a saját életüket, mert a mama mindenütt jelen van.

A túlféltő szülő hatása a felnőtt gyerekére:

-      A túlféltő szülő azt neveli a gyerekébe, hogy a világ veszélyes hely, különösen a másik nem veszélyes, érdemes velük óvatosnak lenni. Arra tanítja a gyerekét, hogy jobb, ha senkiben nem bízik. Ennek aztán tragikus következményei lesznek egy párkapcsolatban.

-      A túlféltő szülő már egészen korán komoly szorongást ültet el a gyerekében. Ők azok a szerencsétlen kicsik, akiket gyönyörű ruhákban visznek az óvodába, és a lelkükre kötik, hogy vigyázzanak a ruhájukra. Szegény kölyök ettől kezdve szorong, nem mer játszani, képtelen beilleszkedni. Hamar kiderül, hogy ő más, mint a többiek. Képtelenek önfeledten játszani, nem alakul ki bennük a spontaneitás, örökké fegyelmezettek. Hamar megértik, hogy vannak a többiek, és vagyok én, aki furcsa és különc. Mivel képtelenek beilleszkedni a kortárs közösségbe, kamaszként nagyon nehezen tudnak majd mit kezdeni a másik nemmel. Míg a többiek javában randizgatnak, ők erre még csak gondolni sem mernek.

-      Súlyos önbecsülés-hiány alakul ki bennük, mert soha nincs alkalmuk arra, hogy maguk oldják meg a problémáikat, konfliktusaikat. Nem alakulnak ki ezek a készségek, emiatt nem izmosodik az önbecsülésük sem. Nem hiszik, hogy képesek az önálló felnőtt életre, ők lesznek a mamahotel negyvenes lakói. Amikor randizni próbálnak, nem értik, hogy a partnerük miért kifogásolja, hogy még mindig a mamával élnek.

-      Ha el is költöznek otthonról, naponta többször beszélnek a mamával telefonon: vele beszélik meg minden gondjukat, bajukat. Még a párjukkal való konfliktusaikat is. Nem értik, hogy a párjuk miért kifogásolja ezt a szoros kapcsolatot, és miért lép le néhány hónap/év múlva.

Hogyan lehet ebből kikeveredni?

-      Az első és legfontosabb lépés: felismerni és tudatosítani, hogy a szülő gondoskodása túlmegy az egészséges szinten. Fontos kimondani magunknak: van egy csimpaszkodó szülőm, aki retteg attól, hogy elhagyom, és magára marad.

-      A második lépés: meg kell tanulnunk azokat a felnőtt konfliktuskezelési és problémamegoldási készségeket, amelyeket addig nem tanultunk meg. Ez csak úgy fog működni, ha elköltözök otthonról. Még akkor is, ha ehhez irreálisan nehéznek tűnő terheket kell vállalnom (például plusz munkát, hogy eltartsam magam). Meg kell tanulni felelősséget vállalni az életemért, és a szembejövő nehézségeket, konfliktusokat a mama nélkül megoldani. Ez egyáltalán nem könnyű: óriási visszahúzó ereje van a kényelemnek! Le kell mondani a mindennapos telefonokról, az otthonról hozott kajáról, arról, hogy a mama majd kimossa, kivasalja a ruháimat. Ha mindezt továbbra is megengedjük neki, akkor gyerek szerepben maradunk, és csak egy hisztis kisgyereknek látszunk, amikor a függetlenségünkért küzdünk.

-      Meg kell tanulni kijelölni a határaimat, és ezt kedvesen, de határozottan képviselni is kell a szülővel szemben.

A folyamat hosszú, és lassú a változás. Mindeközben nem várhatjuk el a szülőtől, hogy mindehhez mosolyogva asszisztáljon. Fel kell készülni a szemrehányásokra, a betegséggel való fenyegetőzésre, a manipulációra. Ki kell bírnunk az ennek nyomán feltörő folyamatos lelkifurdalást.

És ha mindezt megtettük, akkor hoztunk létre tiszta terepet egy felnőtt, harmonikus párkapcsolat számára.

Kemény, nem? Ha segítségre van szükséged, nézd meg, hogyan segíthet neked a társkereső coaching!