Az IGAZI NŐ és az IGAZI FÉRFI - nem létezik

Vajon hányszor halljuk életünkben, hogy milyen egy igazi nő? És milyen egy igazi férfi? Sőt, Nő és FÉRFI, csupa nagybetűvel, mintha kiabálnának a fülünkbe. Hogy régen bezzeg voltak valódi férfiak, régen bezzeg a nők is tudták, hol a helyük, ma meg minden elkorcsosult, már azt se lehet megállapítani, hogy ki fiú és ki lány. Jajistenem.

Minden társadalomnak, minden generációnak, kisebb közösségnek, családnak és egyénnek megvannak a maga elképzelései arról, hogy milyen az igazi ez meg az. A tizenkevés éves gyerek, aki éppen azzal küzd, hogy átalakul  a teste, de nem elég gyorsan, vagy éppen túl gyorsan, folyamatosan kételkedik abban, hogy belőle valaha igazi nő/férfi lesz. Minél több ostoba sztereotípiát hangoztatunk a füle hallatára, annál jobban elbizonytalanodik. Az igazi férfi meg tudja védeni magát. Az igazi nő mindig csinos. Az igazi férfi összetöri a lányok szívét. (Már a 2 hónapos fiúgyerekre is ilyeneket mondunk.) Ez a kislány igazi nő, nézzétek, milyen kacéran mosolyog!

Nem vagyok naiv, és nem hiszem, hogy ezeket az alapvetően nem rosszindulatú mondatokat el lehetne felejteni, hogy le lehetne róluk szokni. A nagyapa kényszeresen azt állítja, hogy az unokája vasgyúró, már persze, ha fiúról van szó. Egy pont ugyanúgy kinéző lánycsecsemőre ilyet nem illik mondani. 

Van, aki addig is elmenne a szreteotípiák lebontásában, hogy egyenesen arra szólítja fel a szülőket, ne mondják a kislányoknak, hogy szépek, csinosak, mert ettől azt hiszik, hogy ez a legfőbb tulajdonságuk, ezért fogják szeretni őket, és állandóan az öltözködésen jár majd a fejük. Ez ostobaság. Ha egy lány külsejét sose dicsérik otthon, az egy életre elbizonytalanítja. De ne CSAK a külsejét dicsérjük, hanem az eszét, a tehetségét, a szorgalmát, a kitartását, a lelkét, vagyis mindazt, ami pozitív benne, vegyük észre és díjazzuk. 

Ahogy a fiúknál se csak azokat a tulajdonságokat dicsérjük, amelyek általában férfiasnak számítanak: bármiben is jó, azt értékeljük. Ha más, mint az ideális fiúról alkotott elképzelésünk, akkor se gázoljunk a lelkébe. Mi sem vagyunk ideálisok, egyikünk sem az, és nekünk is nagyon rosszul esett, amikor szülőktől, nagyszülőktől, tanároktól olyan állítólagos igazságokat hallottunk, amelyeknek az éppen uralkodó közhiedelmen túl nem volt semmi alapja. 

Sokfélék vagyunk és sokfélét szeretünk. Az egyiknek ilyen az igazi nő/férfi, a másiknak olyan. Teljesen felesleges egymást frusztrálni alaptalan általánosításokkal, illetve kizárni a férfiak/nők 90%-át abból, hogy igazinak érezhesse magát, mert nem pont olyan, mint amilyennek az éppen megszólaló nagyokos elképzeli. 

Lehet, hogy nagyon ijesztőnek tűnik elfogadni, hogy nem áll hatalmunkban meghatározni, ki igazi férfi és igazi nő, de ez tulajdonképpen csak genetikai kérdés. Amennyivel kevesebbszer akarjuk ráreőltetni a másikra a véleményünket, annál kevésbé mérgező lesz a környezetünk és annál könnyebb lesz a gyerekeinknek, hogy jól érezzék magukat a bőrükben. Akkor is, ha éppen egyáltalán nem tűnnek ideálisnak.