Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Érdemes-e sokáig levelezni, ha nem találkozhatunk?

A napokban egy német oldalon olvasgattam online randizással kapcsolatos kérdéseket, amelyeket egy ottani randitanácsadónak tettek fel az olvasók. Az egyik nő arra kérdezett rá, vajon miképp vélekedjen azzal a férfival kapcsolatban, aki megszakította a levelezésüket, miután ő megírta neki, hogy egy hónapig biztosan nem tudnak találkozni? A férfi szerint nem érdemes úgy ismerkedni, hogy ilyen hosszú (?) ideig nincs esély a randizásra. A tanácsadó úgy véli, ez a hozzáállás teljesen érett személyiségre vall: a férfi nem akar virtuális kapcsolatba keveredni, és olyan, fals elképzeléseket gerjeszteni maga iránt, amelyeknek utána úgysem tudna megfelelni.

Szerintem egyáltalán nincs igaza se a férfinak, se a tanácsadónak. Egy hónapot simán rá lehet szánni a levelezésre, főleg, ha olyan partnerre bukkanunk, akire érdemes ennyit várni. Nem nagy divat a türelem, pedig enélkül igen kis esélyünk marad arra, hogy olyasvalakit találjunk, aki mellett tényleg le tudunk horgonyozni. Igen, a férfiak milliószor írják azt, hogy nekik csak a személyes benyomás számít, ezért már az első két levél után a randi időpontját és helyszínét egyeztetnék. Ugyanezek a férfiak, akiknek annyira sietős, utána akár egy hónapra is eltűnnek, mert nem csak velünk volt nekik olyan sietős... Aztán újra előkerülnek, és ismét azonnal akarnak mindent, mert ők nem érnek rá levelezni... Lehet, hogy régimódinak fogok tűnni, de szerintem sokkal kisebb az esélye, hogy az ilyen hozzáállású embernek lesz türelme egy tartós kapcsolat nyűgeihez, mint egy olyannak, aki rászán akár több hetet is a várakozásra, mert neki megéri. A késleltetés gyönyöre nem csak a levelezés folyamán lehet fontos.

Nem azt mondom, hogy a célunk a minél hosszabb levelezés legyen, és azzal is tisztában vagyok, hogy nem mindenkinek erőssége az írás. De ha valakinek a szövege és a profilja tetszik, mégpedig nagyon is tetszik, akkor egész biztosan nem riaszt vissza, ha egy hónapig esélyem sincs találkozni vele, mert éppen a levelezésünk elején utazik el valahová. A legtöbb levelezési kezdeményezés anélkül hal el, hogy a felek eljutnának a találkozásig, máskor meg akár egész intenzív levelezés mellett valahogy hétről hétre halasztódik az első randi, mert nem könnyű összefutni... Persze, van, aki direkt húzza az időt, mert minden első randitól ódzkodik, hiszen az különösen stresszes tud lenni... De attól biztosan nem kevésbé stresszes, hogy ha nem tudunk miről beszélgetni, mert nem leveleztünk/cseteltünk/telefonáltunk eleget ahhoz, hogy tudjunk is egymásról valamit.

Ahhoz, hogy egy virtuális kapcsolat a fals elvárások csapdájába essen, valóban viszonylag hosszabb levelezés kell, de a hosszabb levelezés magában még nem feltétlen teremt irreális elvárásokat. Egyáltalán, mi számít rövid vagy hosszú ismerkedésnek? Rövid, ha egy héten belül találkozunk az első levelet követően, és hosszú, ha ez csak a 3-4. héten következik be? Vagy a rövid ismerkedés az, ha már aznap összefutunk, hogy egyikünk megkereste a másikat? Nyilván nem mindegy, hogy milyen hosszú leveleket írunk, és naponta (vagy hetente) mennyit, illetve milyen gyakorisággal csetelünk... De nem csak a számszerűség számít, hanem a tartalom is. Csetelni például a végtelenségig lehet teljesen érdektelen témákról, amelyek egyike sem visz közelebb a mélyebb megismeréshez... Ha az ember épp a munkahelyén unatkozik, ráír az épp aktuális nőre, és akár eltölthetnek unalmas csevegéssel egy fél napot, de még mindig semmi érdemlegeset nem mondtak egymásnak...

Teljesen egyénfüggő, hogy kinek számít rövid, és mi hosszú ismerkedésnek, vagy mit érez van a találkozás előtti levelezési fázis ideális időtartamának. De egy hónapot egy olyan emberrel levelezgetve, aki valóban érdekel bennünket, szerintem simán ki lehet bírni. Ha annyira kíváncsiak vagyunk a másikra, hogy valami élőbb kapcsolatra is vágyunk, manapság számos egyéb lehetőség is a rendelkezésünkre áll, beszélhetünk skype-on is, az talán reálisabb képet nyújt, mint a levelek vagy a csevegés, bár én őszintén szólva idegenkedem ettől a verziótól, de nyilván sokan vannak, akik szívesen nézik meg így a levelezőpartnerüket.

A kapcsolattartás totális felfüggesztése emiatt szerintem nem az érettség jele, hanem szimpla türelmetlenség. És arról is szól, hogy a másik nem tart elég érdekesnek, izgalmasnak ahhoz, hogy kockáztasson. Az ilyen partnerrel aligha jutnánk messzire: akihez tényleg lehetne hosszabb távon közünk, az nem sajnálná azt a pár hetet a várakozásra. Sőt, tapasztalataim szerint még az ennél hosszabb várakozási idők is jót tehetnek egy alakuló kapcsolatnak, ha a két embernek bőven akad mondanivalója, és élvezik a levelezést. Az első randi mindenképp más hangulatú lesz így, mint pár levélváltás után: nem egyszerű a bennünk kialakult, esetleg már nagyon is részletesen megrajzolt képet összeegyeztetni az élő valósággal.

Könnyen előfordulhat, hogy az első fél órában visszavágyunk a képernyő elé, és szívesen leveleznénk/csetelnénk a partnernek azzal az énjével, amelyet már nagyon ismerősnek érzünk... De a két valóságsík aztán egybeolvad, lassan hozzászokunk a másik fizikai énjéhez, és ha a kapcsolatunknak valaha is volt esélye, innentől kezdve már nem fog számítani, hogy honnan indultunk. Ha tehát olyasvalakire akadunk a neten, aki átlagos szintet meghaladó módon érdekesnek tűnik számunkra, amiatt, hogy nem láthatjuk már holnap, ne szakítsuk meg vele a kapcsolatot. Persze, előfordulhat, hogy az egy vagy két hónap alatt közbejönnek dolgok, elindulnak más levelezések, adódik olyan, akivel találkozhatunk is, nem kell ezeket a lehetőségeket kihagyni... De bizony az is előfordulhat, hogy az illető annyira leköti minden figyelmünket, hogy másokkal foglalkozni már nem is lesz kedvünk... Persze, a kockázat ilyenkor nagyobb: ha ezt követően csalódunk az első randin, az rosszabb lesz, mint ha nem feccöltünk volna bele energiákat és illúziót. Kockázat nélkül viszont nincs siker. Végül is a bőrünket visszük vásárra, nem várhatjuk, hogy sima legyen az út...