Hosszú távú elakadások a társkeresésben

A társkeresés nem egzakt tudomány, tehát garanciák sem léteznek: nincs olyan módszer, amely alapján 100%, hogy találunk hozzánk illő embert. Vagyis előfordulhat, hogy extrém pechesek vagyunk és hosszú távon sem járunk sikerrel. Ebben az esetben, ha sok-sok év aktív randizás után még mindig nem adódott komoly lehetőség vagy ami volt, az is elromlott félúton, akkor valószínűleg ideje magunkba néznünk. Nem arról van szó, hogy szabotáljuk a keresést? Vagy nem nekünk való a párkapcsolat mint olyan? Esetleg rossz helyen járunk? 



Probléma lehet például, hogy valaki nem érez elég erős vágyat senki iránt, ezért abban a pillanatban, ha intimebb közelségbe kerül egy potenciális partnerrel, behúzza a vészféket. Keresi a kifogásokat, az egyik nem elég illatos, a másiknak a teste nem tökéletes, a harmadik nem elég érzékeny... De valójában ő az, aki vagy nagyon alacsony libidóval rendelkezik, vagy akár teljesen aszexuális, csak ezzel nem akar szembenézni. Persze attól, hogy valaki aszexuális, még vágyhat kapcsolatra és lehet szerelmes is, csak akkor a megfelelő, hasonló beállítottságú emberek között érdemes keresgélnie. Ha csak azért vesszük rá magunkat a szexre, mert nem akarunk egyedül maradni, akkor borítékolható, hogy mindketten boldogtalanok maradunk. 

Sokaknál a gyerekkori kötődési mintáik alakultak úgy, hogy nem igazán tudnak egészségesen kapcsolódni egy partnerhez. Csak kb az emberek egyötödének van olyan szerencséje, hogy elég jól szerették a szülei, és nem alakultak ki benne traumák, a maradék nyolcvan százalék ilyen-olyan gondokkal küzd intim kapcsolatok terén. Egy részük ennek ellenére akár tartós kapcsolatokat is kialakít, de azokban sem ő, sem a partnerei nem érzik jól magukat. Ha azt látjuk, hogy amint közel kerülünk valakihez érzelmileg, azonnal menekülnénk, vagy hajlamosak vagyunk elzárkózni, akkor érdemes a dolog mélyére ásni és ezt sokszor csak szakember segítségével tudjuk megtenni. 

Lehet az elakadás hátterében a perfekcionizmus, az a kényszer, hogy nekünk is tökéletesnek kell lennünk, meg a partnerünknek is: mivel egyik sem lehetséges, garantált a sikertelenség és a frusztráció. A maximalista emberek az élet egyéb területén nagyon sikeresek, első blikkre vonzónak is tűnnek, éppen ezért nehéz megérteni, miért nem működnek a magánéletben ugyanolyan jól: de ami mondjuk a hivatásuk terén olyan kiválóakká teszi őket, attól szorongóvá is válnak és elijesztik a lehetséges társakat. (Bár tény, hogy inkább  a maximalista nők küzdenek azzal, hogy nincs partnerük, a férfiak esetében még összejön akár a házasság is, csak aztán őrli fel a családot a perfekcionizmus.)



Az is nagyon problémás, ha tele vagyunk önbizalomhiánnyal, kisebbségi érzésekkel. Az ilyen férfiak hajlamosak másokat vádolni a sikertelenségükért, például az ellenkező nemet: mert a nők anyagiasak, a rosszfiúkat szeretik, nem értékelik a rendes pasikat, és így tovább. Mindenki más legyen a hibás, csak az az ember nem, aki valójában fél a nőktől. (Sajnos az ilyen, nagyon félénk típus akár bántalmazóvá is válhat, ha hatalomhoz jut.) Az önbizalomhiányos nők könnyen abuzív kapcsolatban találhatják magukat, mert a személyiségzavaros, szintén rosszul kötődő férfiak remek érzékkel keresik meg őket. 

Az is tagadhatatlan tény, hogy egyre több a diplomás, sikeres nő: ők a hagyományos felfogás szerint továbbra is legalább velük egyenrangú férfit keresnek, és sok férfinak is gondot okoz, ha a barátnője többet keres nála, esetleg még magasabban képzett is. Mivel azonban az egyre több képzett és önállő nőnek nem áll rendelkezésére egyre több képzett és jól szituált férfi, plusz a férfiak egy része jobban érzi magát, ha egy párkapcsolatban ő marad fölényben ilyen tekintetben, komoly generációs probléma az értelmiségi nők társkeresése is. Itt nyilván nem az a megoldás, hogy fogjuk vissza a lányokat, ne tanuljanak tovább: a mentalitást kellene megváltoztatni. Ne legyen ciki, ha a férfi kevésbé képzett, kevesebbet keres. (Viszont mentalitást változtatni borzalmasan nehéz.)

Elakadáshoz vezethet a szexuális orientáció tisztázatlansága is: még mindig sokan titkolják másságukat, még mindig rengetegen érzik úgy, hogy inkább megpróbálnak cisz heteróként élni, ha nem is annak születtek, mint hogy szembenézzenek a társadalom egy részének megvetésével. Itt említhetjük nem csak az LMBTQ+ emberek problémás társkeresését, de azt is, hogy vannak, akik a monogámián belül nem érzik jól magukat és azt gondolván, hogy poli hajlamaik nem egyeztethetők össze a komoly kapcsolatokkal, inkább menekülnek az elköteleződéstől. 

Ha nem érezzük jól magunkat a saját bőrünkben és nem tudjuk kommunikálni az igényeinket, ha súlyos problémáink vannak magunk elfogadásával vagy olyan társadalmi elvárásoknak akarunk megfelelni, amelyek boldogtalanná tesznek, akkor nagyon nehéz lesz társat találnunk.