Hideg csend: az érzelmi bántalmazás egyik fajtája

Ha voltál már olyan kapcsolatban, amelyben a partnered azzal büntetett, hogy napokig, esetleg hetekig nem szólt hozzád, akkor nem kell magyaráznom, milyen borzasztó ezt elviselni. Nem csak párkapcsolatban létezik hasonló jelenség: passzív agresszív emberek ugyanezt művelik szülőként, testvérként, barátként is. Persze legrosszabb akkor, ha teljesen ki vagy szolgáltatva az illetőnek. Ha szükséged van a szeretetére, de nem csak hogy ezt tagadja meg, hanem még ráadásul levegőnek is néz. 

Egy lakásban/házban élni valakivel, aki nem köszön, nem kérdezi meg, hogy vagy, aki keresztülnéz rajtad, mintha nem léteznél: gondolhatnánk, ez a vég. Ki maradna egy ilyen kapcsolatban, ha már felnőtt és kiléphetne belőle? Meglepően sokan képesek ezt elviselni. Ez is csak olyan bántalmazó kapcsolat, mint a többi, de csendes, nem jár se fizikai fájdalommal, se üvöltözéssel. Csak némasággal. Sokak szerint rosszabb is, mint az állandó veszekedés, mert amíg veszekszünk, tudomást veszünk egymásról. Nyilván embere válogatja, ki mit visel el inkább, de az biztos, hogy egyik sem könnyű és egyiket se ajánlatos tűrni. 

A passzív agresszív ember természete elég korán megmutatkozik, ezeket a kezdetben még csak durcáskodásnak gondolt viselkedésmintákat már az első konfliktus idején be szokta dobni, mert nem képes felnőtt módon kezelni a problémákat. Nem lehet vele megbeszélni, mi a gond, mert neki van egy kialakult álláspontja és te azt nem vetted figyelembe, ergo, te vagy a gonosz és arra se vagy méltó, hogy rád nézzen. Ha valakitől már korábban is megvonták a figyelmet és a szeretetet büntetésből, az különösen alkalmas arra, hogy ilyenkor kétségbeesetten igyekezzen kiengesztelni a partnerét. Jól van, legyen úgy, ahogy te akarod, csak vessünk véget a mosolyszünetnek!

Az a baj, hogy ettől aztán semmit nem fejlődik a kapcsolat. A durcát bedobó fél megbizonyosodott róla, hogy a módszere működik, nem kell semmit tisztáznia, a következő konfliktus elől is ugyanígy elmenekülhet egy érzelmi bántalmazással. Noha kezdetben még könnyebbnek tűnik ráhagyni a másikra, hogy legyen úgy, ahogy ő akarja, hosszú távon ez katasztrofális lehet. Mikor aztán már gyerekeitek is vannak, és őket is úgy bünteti, hogy napokig nem szól hozzájuk, mert éppen meg van sértődve, akkor már egyáltalán nem olyan elfogadható a képlet. Egy gyerek soha nem felejti el, ha magára hagyják és szeretetmegvonással büntetik. És lehet, hogy soha nem is bocsájtja meg. Már, ha a szülő, aki ezt műveli, képes arra, hogy bocsánatot kérjen, ami a passzív agresszívekre nem igazán jellemző. 

Mi a megfelelő módszer az ilyen viselkedés kezelésére? 

Az biztos nem vezet eredményre, ha könyörgünk, hogy szóljon hozzánk, béküljön ki velünk. Ettől csak még jobban élvezi a hatalmát. Persze egy gyerek először még ezt fogja tenni, mert nem ismer más utat. Aztán rájön, hogy nincs értelme megalázkodni és ő is elkezd hallgatni. Igyekszik olyan keveset jelen lenni otthon, amennyire csak lehet, és azt a kevés időt is a szobájába zárkózva fogja tölteni. Egyszer csak drog- vagy alkoholproblémái lesznek, és a szülők nagy kerek szemekkel azt mondják majd, hogy nem értik, hiszen náluk odahaza egy hangos szó nem esett soha... Aha...

Hogyan őrizhetjük meg az önbecsülésünket egy olyan kapcsolatban, amelyben nem vesznek rólunk tudomást? (Legalábbis időnként.)


1. Barátok, családtagok segítségével, akik környezetében megtapasztalhatjuk, hogy fontosak és szerethetők vagyunk. Ne hagyjuk, hogy a passzív agresszív partner elmarja mellőlünk a többi embert - mert erre is nagyon hajlamos. Nincs veszélyesebb, mint elszigetelődni. 

2. Belső világunk gazdagításával, olvasással, zenehallgatással, tanulással. Ha vannak olyan lelki tartalékaink, amelyek segítenek az ép elménk megőrzésében, akkor tartósan nem nyomoríthat meg egy ilyen helyzet. Sajnos a naplóírás viszont veszélyes, mert pont a maguk fontosságát minden más elé helyező, duzzogó személyiségek szeretnek kutakodni és visszaélni a megszerzett információkkal. 

3. Terapeuta segítségével. Megpróbálhatjuk az egyéni terápiát is, például azzal a céllal, hogy előkészíthessük a kapcsolatból való kiszállásunkat, vagy megpróbálhatjuk rávenni a partnerünket, hogy egy harmadik személy bevonásával beszéljük ki a konfliktusainkat. Hátha rááll, főleg, ha már úgy érzi, hogy részünkről ez az utolsó kísérlet a kapcsolat normalizására.

4. Megfelelő előkészítés után lépjünk ki a kapcsolatból: ha már bebizonyosodott, hogy nem lehet felnőtt módjára megbeszélni a problémákat, akkor legjobb, ha elhagyjuk a bántalmazónkat. 


Ugyancsak duzzogásnak tűnhet, de egészen más az, ha valaki kivonul egy vitából, mert ott és akkor nem képes higgadtan folytatni, de utána, nyugodtabb állapotában kész megbeszélni a problémát. Sokszor igenis jólesik jegelni konfliktusokat és újra nekifutni egy későbbi időpontban. Persze ha már ott tartunk, hogy minden konfliktusunk dühös kivonulással ér véget és kedvünk sincs semmit tisztázni, akkor megint csak az a valószínű, hogy el kell gondolkodnunk a szakításon.