Hogyan lépj kapcsolatba valakivel, aki tetszik?

A társkeresés egyik legnehezebb lépése az első: hogy egy idegenből hogyan varázsoljunk ismerőst. Kultúrától függően is nagyok a különbségek: vannak olyan helyek a világon, ahol az emberek nyitottak, kedvesek és nem találják furcsának, ha beszédbe elegyedünk velük, másutt meg rendkívül nehéz megtörni a jeget: gyanakvással, zárkózottsággal, visszautasítással találkozunk.

Az se mindegy, hogy milyen neműek vagyunk, hány évesek, milyen a társadalmi helyzetünk, a megjelenésünk, mennyire vagyunk az adott környezetben ismerősek, extrovertált vagy introvertált akar-e ismerkedni, és extróval vagy intróval.

Minél jobb a megjelenésünk, minél magabiztosabbak, beágyazottabbak, jó társadalmi státuszúak és tehetősek vagyunk, annál könnyebben ismerkedünk. Egy csinos fiatal lánynak nem kell sokat tudnia arról, hogyan szólítson meg valakit, aki tetszik neki, mert hozzá úgyis odamennek (bár, ha jégkirálynőnek tűnik, bizonyos férfiak biztos nem fognak nála próbálkozni), egy középkorú, nem túl jó megjelenésű és alacsony státuszú férfi meg vért fog izzadni, hogy jó benyomást keltsen… De léteznek azért általános szabályok, amelyeket érdemes betartanunk.

Hogyan kezdeményezzünk beszélgetést?

Akár offline, akár online a beszélgetés kezdeményezése akkor sikerülhet, ha van mondanivalónk. Terv és téma nélkül ne kezdjünk bele. Van, hogy olyan helyzetbe kerülünk, amely a kezünkre játszik: valaki segítségre szorul, vagy éppen mi szeretnénk segítséget. Legtöbbször kell valami ürügy, hogy elkezdjünk beszélgetni, az, hogy bámulunk valakit, mert annyira tetszik és azt mondjuk neki, hogy „szia”, nem sokra fogunk jutni.

Mit írjunk, ha szimpatikus valaki?

Még online társkeresés esetén is kell valami, amibe belekapaszkodhatunk. Legyünk ötletesebbek annál, mint hogy csak annyit írunk: szimpi vagy, ismizünk? Ilyennel a partnerek naponta ezerszámra találkoznak, miért pont nekünk válaszolnának? Jó módszer, ha kérdezünk valamit az illető profiljáról, a nevéről, a fotóról, amit kirakott, a bemutatkozásáról, vagy bármiről, amitől azt érzi, hogy felfigyeltünk rá. De! A kérdés se túl intim, se tolakodó ne legyen, udvariasan és könnyeden tegyük fel, ha lehet, egy csipetnyi humort is csempésszünk bele.




Például írhatjuk, hogy „tetszik, amit magadról írsz”, de ha nem fejtjük, hogy pontosan mire gondolunk, akkor ezen pont azt lehet érezni, hogy ez sablonmondat. De ha konkrétan idézünk a bemutatkozásából, utalunk a kulcsszavaira, dicsérő megjegyzést fűzünk a fotójához (de klassz fotó, milyen szép, harmonikus a színválasztás, gyönyörű a táj, tetszik a hangulata, mert ez és az jut róla eszembe, stb…), akkor már el is kezdődött valami… erre nehéz nem válaszolni.

Bármennyire bizonytalanok vagyunk is, ezt ne lehessen érezni rajtunk! Soha ne valljuk be, hogy félünk az ismerkedéstől, hogy eddig kudarcosak voltunk, hogy valamiben bénák vagyunk. Egyébként se áruljunk el túl sok részletet önmagunkról, az érdeklődést az kelti fel, ha kezdetben még kevés az információ, de az valami különlegességre utal. A hétköznapi keveseket vonz, vagyis azt érzékeltessük, hogy miben vagyunk mások, mint a többség.

Annak titka, hogy miként kezdjünk beszélgetni egy ismeretlennel, igazából az, hogy már az első percekben azt kell éreznie, hogy igazából ezer éve ismer minket. Ehhez villámgyorsan közös pontokat kell találnunk. Mikor például egy orvosi váróban aszalódunk vagy a postán állunk sorba, a közös megpróbáltatás adja az ürügyet. Egy vicces megjegyzés oldja a feszültséget, egy bók feldobja a másik ember napját, hirtelen a morózus idegenből mosolygós, kedves ismerős válik… Gyakoroljuk ezt a technikát a leghétköznapibb helyzetekben, amikor még csak nem is akarunk ismerkedni. Egyszerűen teremtsünk emberi kapcsolatot olyanokkal, akikkel véletlenül közös térbe sodort a sors. A karizmatikus vezetőknek is ez a nagy titka: másodpercek alatt bizalmat ébresztenek maguk iránt, mert azt az érzetet keltik másokban, hogy odafigyelnek rájuk és hogy egy csapatban játszanak. Ez a képesség elsajátítható, de dolgozni kell rajta.