Kapaszkodó nők, menekülő férfiak?

Már az ismerkedés elején probléma lehet nők és férfiak között, hogy a nők sokkal gyorsabban és intenzívebben kezdenek el ragaszkodni, mint a férfiak. A nők nagy része számára elsődleges fontosságú, hogy tudja, ilyen jellegű kapcsolatot remélhet, a férfiak viszont elsősorban szórakozni szeretnének, és úgy állnak hozzá, hogy alakul, ami alakul.

Noha mind a két megközelítés érthető, tulajdonképpen kibékíthetetlen ellentétet tud jelenteni, ha a nők nem tanulnak egy kicsit a férfiak lazaságából. Nincs értelme úgy hozzáállni egy ismerkedéshez, hogy már az elején tudni akarjuk, mi lesz belőle hosszú távon. Ne férj- és apajelöltet keressünk, hanem kellemes társaságot, aztán vagy komolyabbra fordul a dolog, vagy sem.

Noha sok nő elvesztegetett időnek tekinti azokat a heteket, hónapokat, amelyeket nem "komoly" kapcsolattal tölt, ez sosem elvesztegetett idő, ha közben jól érzi magát. Még az sem feltétlen jár csak negatívumokkal, ha nem érzi annyira jól magát: abból is sokat lehet tanulni a jövőre nézve.

Mikor már összejöttünk valakivel, akkor is gyakorta követjük el azt a hibát, hogy követelésekkel állunk elő és úgy kezeljük a férfit, mintha a tulajdonunk lenne. Ellenőrizni akarjuk, belekapaszkodunk, hívogatjuk, számon kérjük rajta, hogy mikor kivel találkozik, hogy miért nem tölt minden időt velünk...

Szerencsére nem minden nő ennyire társfüggő, és az is igaz, hogy léteznek ennek a típusnak férfi változatai is: mikor egy nő ilyen fickóval fut össze, talán akkor ébred rá először az életében arra, hogy ez mennyire idegesítő és elviselhetetlen. Talán ebben az esetben könnyebb a saját viselkedésünket is megváltoztatni, és mérlegelni, mi az, amit egy egészséges kapcsolatban lévő férfi vagy nő elvárhat...

Egyébként is sokkal jobban járunk, ha nem várunk el dolgokat, vagyis az elvárásainkat takaréklángra állítjuk. Itt nem arra gondolok, hogy tolerálnunk kellene a bunkóságot, a durva bánásmódot, a megbízhatatlanságot, nyilván léteznek minimum értékek, amelyekhez ragaszkodnunk kell, de soha semmilyen helyzetben nem okos és nem is igazságos azt várni a partnerünktől, hogy csak a mi igényeinket vegye figyelembe, és adja fel az addigi életét.

Sőt, kifejezetten jót tesz minden kapcsolatnak, ha a kapcsolat létrejötte nem okoz törést egyik fél életében sem: ne feledkezzünk meg a barátainkról, a munkánkról, a hobbinkról, a terveinkről, továbbra is legyenek saját programjaink, ne lógjunk állandóan egymáson, tartsuk meg a függetlenségünket.

Noha elméletben mindenki hallotta már, hogy minél jobban akaszkodunk valakire, annál inkább menekülni fog előlünk, a gyakorlatban sokan képtelenek ellenállni a csimpaszkodási ösztönüknek, annyira vágynak a szeretetre, a kapcsolatra, arra a tudatra, hogy mindig van mellettük valaki. De éppen azért kergetik el maguk mellől a potenciális partnereket, mert ennyire görcsösen vágynak rájuk. Kevés férfi szeret folyton a barátnője szoknyáján ülni - ha valakire mégis ez jellemző, arról könnyen kiderülhet, hogy valami lelki baja van, és betegesen kontrollálni akarja a nőt: a sötét triászról szóló posztomban már írtam erről a jelenségről.

Igazán jól működő kapcsolatokban mindig van tér és idő az egyéni igényekre és az önállóságra. A férfiak sokkal vonzóbbnak találják azt a nőt, aki képes elfoglalni magát, vannak más kapcsolatai is, és szívesen veszi, ha a barátja maguk is találkozik a haverjaival, mint azt, aki mártírkodva feláldozza magát a férfi érdekében, és állandóan azt lesi, hogy mikor telepedhet rá szerencsétlenre.

Tipikus, hogy ha egy férfi azt érzi, hogy a nő nagyon ráér, és bármikor rendelkezésére áll, elkényelmesedik, sőt, unatkozni fog, és menekülőre fogja, ha viszont azt tapasztalja, hogy a nő nagyon is elfoglalt, és nem rá vár, hanem mindig van társasága, dolga, programja, vagy egyszerűen imád egyedül lenni, akkor elkezd küzdeni azért a kevés időért, amennyit a nő ki tud szorítani számára...

Ne érjünk rá tehát túlságosan, de fontos, hogy ne csak eljátsszuk, hogy elfoglaltak vagyunk, hanem valóban legyen is dolgunk - ha nincs, akkor keressünk magunknak. Legyenek céljaink, lelkesedjünk ügyekért, tanuljunk, semmiképp ne azzal foglalkozzunk, hogy a férfi leveleit és hívásait várjuk. Ha állandóan őt várjuk, még a normális ritmusú kommunikáció is nagyon kevésnek tűnik, ha viszont ezer más dolog is foglalkoztat, akkor eszünkbe se fog jutni, hogy jé, már mióta nem jelentkezett. Illetve meglep majd, hogy azt mondja: hiányoztunk neki.