Lehet, hogy nem is jó szépnek lenni?

Nemrégiben olvastam egy cikket, amelynek szerzője azt ecsetelte, hogy elég a szépségápolásból, a hajfestésből, a körömlakkból, a szőrtelenítésből, az új ruhákból, mindez felesleges. Ne sminkeljünk, egyébként is csak ártunk vele az állatoknak és a környezetnek, de amúgy sincs rá szükségünk, csak elhisszük, hogy természetes megjelenésünk nem elég jó, és mindig azon aggódunk, hogyan nézhetnénk ki jobban. Fogjunk össze, mi nők, és bojkottáljunk minden szépségápolási terméket. 

Az érvelés ott ment át abszurdba számomra, mikor képes volt leírni, hogy szépnek lenni nem is jó, mert minél szebb valaki, annál nagyobb eséllyel zaklatják, abból csak baj van, ha az átlagnál előnyösebb külsejű vagy. Legkellemesebb eltűnni a tömegben, rejtőzködő életet élni.

Ugyanakkor egy számomra ismeretlen nőtől kaptam levelet a Facebook-on, amelyben az állt, hogy csatlakozzam már az ő csoportjához, amely szépségápolási tippekkel foglalkozik. Mire azt válaszoltam, hogy köszi, de nem érdekel a téma. Erre teljes értetlenséggel kérdezett vissza, hogy létezik nő, akit ez nem érdekel?

Biztos létezik, bár én nem tartozom közéjük. Viszont nem olyan szempontból érdekel, ahogy ez a szépségápolási csoport foglalkozik vele. Az érdekel, vajon miért olyan fontos az emberi faj számára a nők külseje, és miért nem csökken, hanem növekszikl a nyomás, ami abba az irányba hat, hogy egyre többet foglalkozzunk a kinézetünkkel, és legyünk egyre elégedetlenebbek vele. 

Millió tanulmány, no meg a józan paraszti ész is azt támasztja alá, hogy jó külsejűnek lenni inkább előny, mint hátrány. Nem csak az ellenkező nem vagy a potenciális szexuális partnerek szemontjából: mindenki, kivétel nélkül mindenki jobb tulajdonságokat feltételez a kellemes külsejű emberekről, mint a csúnyákról. Aki szép, az biztos jó is, kedvesebb, türelmesebb, ártatlanabb, sőt, okosabb, ügyesebb, egészségesebb, tisztességesebb, és így tovább. Persze, valahol tudjuk, hogy ez nincs így, mégis hajlamosak vagyunk újra és újra bedőlni ennek a tévhitnek. 

És ilyen szempontból mindegy, férfiról, nőről vagy gyerekről van szó: a szép emberek arra sarkallnak, hogy kedveljük őket, bízzunk bennük, segítsünk nekik, ha bajba kerülnek. Meg akkor is, ha nem. 

A jó külső persze az őrülteket és a perverzeket is vonzza, ez kétségtelen, de ahhoz, hogy valakit zaklassanak, nem kell különösen szépnek lenni, és nem minden szép válik áldozattá. Most ne menjünk bele abba, hogy a "minden nő áldozat" című történet mennyire hamis, legyen elég annyi, hogy a legtöbb szép nő egyáltalán nem bánja, hogy szép. és aki nem annyira szép, az meg mind szebbnek akar látszani. Aki pedig kifejezetten előnytelen külsejű, az egész életében szenvedni fog tőle. 

Bármennyire is igazságtalan és abszurd, a férfiak sose fognak leszokni arról, hogy a nőket elsősorban a külsejük alapján válasszák vagy ne válasszák, kívánják meg vagy ne kívánják meg. De a férfiaknak szerencsére sokkal több nő tetszik, mind ahány nő önmagának is tetszik. És valljuk meg, noha elvileg nekik akarunk tetszeni, szinte soha nem hallgatunk rájuk, mikor azt mondják, hogy kevesebb is elég - a sminkből, a magassarkúból, a soványságból, a mellméretből, a csinos ruhából, a hajfestékből... 

Nem a férfiak írják a női divatmagazinokat, és nem a férfi ismerőseink akarnak nekünk szépségápolási termékeket eladni, nem ők küldözgetnek fogyókúrás recepteket, és nem ők súgják meg, ki a legügyesebb kezű fodrász, hol lehet műkörmöt csináltatni, melyik ruhaboltban van árleszállítás. 

Nőtársaink gerjesztik a versenyt, amire valójában nincs is igazán szükség. Persze nem azt állítom, amit a bevezetőben említett cikk szerzője, hogy soha többé ne vegyünk egy szempillaspirált se, soha ne menjünk fodrászhoz, kozmetikushoz, szőrös lábbal merészkedjünk ki a strandra. Szerintem, ha valaha is vágykeltőnek számított a szőrös női láb, az már több mint 5000 éve volt, és nem várhatjuk el a férfiaktól, hogy ez tessen nekik. 

Viszont nekik aztán bőven elég, ha jó az illatunk, élvezik, ha vidámak és felszabadultak vagyunk, kellemes velünk az ágyban, és jókat enni se restellünk. Nyilván léteznek olyan férfiak, akik csak bizonyos sminkvastagság fölött és derékvékonyság alatt veszik észre a nőket, de ez semmiképp nem a többség. 

Szépnek lenni jó, de csak akkor, ha nem kell állandóan szenvedni miatta. Mert akkor nagyon nem jó. Pedig milyen szívesen mondogatják nőtársaink, anyáink, nagyanyáink, meg a kozmetikus, hogy a szépségért meg kell szenvedni... Tényleg muszáj? És ha miközben annyira szenvedünk, épp azt nem érjük el, amit a szépség révén szeretnénk? Kiegyensúlyozott párkapcsolatot, jó szexet, kellemes hétköznapokat, elégedett partnert? Minél kevésbé akarunk megfelelni az ideálnak, annál több időnk marad élni. A szépség nem garancia a boldogságra, sőt, a hajszolása kifejezetten boldogtalanná tesz. 

Vagyis, mint mindenben, ebben is az arany középút a legjobb. Törődjünk a külsőnkkel, de ne ez legyen életünk fő témája, és ne akarjunk számunkra elérhetetlen ideáloknak megfelelni. Egyáltalán, ne hasonlítgassuk magunkat sztárokhoz, meg photoshoppolt modellekhez. A saját adottságainkból próbáljuk kihozni azt, ami még nagy szenvedések nélkül kihozható.