Mennyire tervezhető az ideális partner megtalálása?

Egyes kortársaink konkrét terveket készítenek mindenre: ennyi évesen befejezem a tanulást, ennyi évesen menyasszony/vőlegény leszek, majd házasságot kötök és lesz 1-2-3, akár 4 gyerekem: van, aki még a gyerekek születési évét és a köztük lévő korkülönbséget is pontosan megtervezi előre. És néhány embernek ez be is jön, de a legtöbben azért bármennyire is szeretnék, nem óramű pontossággal érik el magánéleti céljaikat, csak, mert kitalálták, hogy kellene mindennek történnie.  

Ha pedig valaki nagyon ragaszkodik az előre kigondolt tervéhez (amelyet olyan emberre szabott, akit a terv készítésekor még nem ismerhetett, hiszen folyamatosan változunk), akkor könnyen csapdába eshet: például csak azért, hogy ne fusson ki az időből, ne boruljon a nagyszabású felépítmény, házasságot köthet olyasvalakivel, akit igazából nem is szeret. És születik pár gyerekük, felvesznek egy csomó kölcsönt, nyakig eladósodnak, majd 10-15 év múlva szembesülnek azzal, hogy semmi mondanivalójuk egymás számára. 

Mégis, milyen módszerrel lehetne optimalizálni a társkeresést? Hány komolyabb partnert kellene megismerni és kipróbálni ahhoz, hogy biztosan lehessünk benne, időben megtaláljuk azt, aki nekünk legjobban megfelel? Léteznek erre elméletek, bár a való élet persze egészen másképp néz ki, de azért játsszunk el a gondolattal, hogyan közelíthetnénk racionálisan a kérdéshez. 

Ahhoz, hogy rögtön az első komolyabb kapcsolatunk egyben a lehető legjobb is legyen, hihetetlen nagy szerencse kell, de még valószínűleg akkor sem ismernénk fel a szerencsénket, ha megesne velünk, hiszen amíg nincs összehasonlítási alapunk, addig nem tudhatjuk, mi a legjobb. Tehát könnyen megeshet, hogy egy csodálatos partnerrel csak azért visszük zátonyra a kapcsolatunkat, mert nem vagyunk képesek őt értékelni, vagy egyszerűen még nem értünk meg arra, hogy vele legyünk. 

Ha azt vesszük, hogy 20 éves korunk körül kezdünk hosszabban tartó kapcsolatokba, és terveink szerint 30 éves korunkra kellene megtalálnunk azt "igazit", akkor lenne bő tíz évünk a próbamenetre. Nem, mintha életszerű lenne, hogy akikkel összekerülünk, és akikkel szakítunk, majd a kísérleti fázisunkon túl esetleges újra felmelegítési szándék esetén rendelkezésünkre állnának, de ha mégis, tíz év alatt azért 5-10 partnernél többet nem tudnánk tesztelni. De ha ezt az életszakaszt kifejezetten csak kísérleti fázisnak tekintenénk, és nem is esnénk kísértésbe, hogy lehorgonyozzunk valaki mellett, akkor talán könnyebben viselnénk a szakításokat. 

Sajnos nem számolhatunk azzal, mikor leszünk fülig szerelmesek, nem tudjuk, kivel milyen hosszan fogunk nyűglődni például azért, mert már unjuk, hogy minden kapcsolatunk zátonyra fut. Nem tervezhetünk n számú partnerrel, ha nehezen ismerkedünk, gátlásosak vagyunk, nem fejlesztettünk ki magunkban olyan magabiztosságot, ami alapján elhisszük, hogy még mindig sok hal van a tengerben... Rengeteg ember azért marad meg random módon egy adott partner mellett, mert fél, hogy nem lesz következő, vagy a következő sem lesz jobb. 

Igen, léteznek olyanok, akik játszi könnyedséggel szereznek újabb és újabb szerelmeket, vagy éppenséggel sikerül mindjárt elsőre vagy második nekifutásra pont a nekik valót kihalászniuk, de a legtöbb ember ennél sokkal kevésbé vonzó/szerencsés és könnyed. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy attól, hogy már volt n számú komolyabb kapcsolatunk, eléggé ismerjük a saját ízlésünket, vagy tudjuk, hogy családalapítás után merre változnak az igényeink is lehetőségeink. 

Nyilván készíthetünk listákat, táblázatokat, elemezhetjük magunkat: levonhatunk bizonyos következtetéseket. 3-4-5 partner "elfogyasztása" után mérleget vonhatunk: ezek a tulajdonságok taszítanak, ezekre mindenképpen szükségem lenne egy potenciális férjben/feleségben. De mikor döntöttünk valaki mellett (talán, mert történetesen épp ő volt velünk az eltervezett életkorban és elég harmonikusnak nevezhető kapcsolatot alakítottunk ki vele, még ha nem is lettünk szerelmesek), akkor kezdődik csak az igazi teszt. Amit már bajosan lehet tesztnek nevezni, ha gyerekeink is születnek. 

És kiderülhet negyven éves korunk után is, hogy mindvégig sötétben tapogatóztunk és csak érett fejjel, több gyerek nevelése közben kristályosodik ki bennünk, hogy milyen partner is lenne számunkra igazán megfelelő - esetleg még véletlenül találkozhatunk is vele... Aztán hogy ezután az első (második) házasságunkat tekintjük-e majd próbaverziónak, az már más kérdés. De alapvetően a párkapcsolataink hosszú távú megtervezésének sikeressége nem igazán valószínűsíthető. Illetve semmi sem garantálja, hogy a racionálisabb, tényleg kevésbé érzelemvezérelt emberek a saját forgatókönyvük megvalósulása esetén boldogabbak, mint azok, akik nem kottából játszanak, akiket dobál az élet... 

A szerelmek egyik legfőbb vonzereje, hogy olyan irracionálisak és tervezhetetlenek, még ha sokan szívesen terelnék is az egész témát a racionalitás irányába. Mindenesetre az online randizás valamelyest a tervezhetőség irányába mozdítja el azt a nagy katyvaszt, amit IRL látunk: hiszen itt kategóriák szerint tudunk keresni, és legalább a céljaink, lehetőségeink tekintetében kaphatunk egymásról némi ízelítőt. De sok éves online randizási tapasztalat alapján azt kell mondjam, hogy szerencsére itt is nagy szükség van és hihetetlen meglepetések érhetnek... Adjunk esélyt a rációnak, tervezzünk, de ne ragaszkodjunk mereven az elképzeléseinkhez:  a szerelem sose lesz egyenletbe foglalható.