Miért olyan passzívak egyes férfiak?

Miközben a sztereotípiák azt sugallják, hogy a férfiassághoz elengedhetetlenül hozzátartozik az aktivitás, a kezdeményezőkészség, a problémamegoldás, a valóságban rengeteg példát látunk arra, hogy férfiak párkapcsolaton belül ezeket a tulajdonságaikat úgy veszítik el, mintha soha nem is lett volna nekik.

Egy a neten terjedő kis német rajzfilm nagyszerűen ábrázolja a passzív férfi figuráját, aki a semmittevésével az őrületbe kergeti a nejét. Az ötvenesnek kinéző figura a fotelében ül és épp nem csinál szó szerint semmit. A felesége le-fel rohangál a konyhában, valószínűleg készíti az ebédet és kérdésekkel bombázza a férjét, meg javaslatokat tesz arra, hogy mit tehetne ahelyett, hogy csak ott ül. És a javaslatok között nincs is olyan, hogy mozdíts már valamit itthon… Hagyományos feleségként ezt el se várja. Mindössze nem érti, miként képes valaki csak ülni és bámulni maga elé.

A jelenetnek nyilván többféle interpretációja is létezhet. Az asszony kotnyeles, idegesítő és hiperaktív, aki mellett nem lehet csak úgy ejtőzni. Vagy a férfi idegesítően passzív. Még veszekedni se lehet vele, semmiről nem akar beszélgetni, semmit nem akar csinálni. Csak ülni. Még arra a kérdésre, hogy mire gondolsz, is azt mondja, hogy semmire.

Mert a férfiak képesek a semmire gondolni, míg a nők (kevés kivételtől eltekintve) meg vannak fosztva ettől az üdvös tulajdonságtól. Nincs NOTHING BOX-uk, vagyis arra vannak ítélve, hogy folyamatosan gondoljanak valamire és ha gondolnak, akkor általában cselekszenek is.

Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek nagyon is aktív férfiak és passzív nők. Ilyenek is léteznek természetesen. De ha egy férfi passzív, azt valahogy nehezebben viseljük. Még sose hallottam egyetlen nőtől sem, hogy minden vágya egy passzív, kezdeményezőkészség nélküli, teszetosza ember. Aztán sokan mégis azt kapnak.

Miért van ez így és mit lehetne tenni ellene? Egyáltalán érdemes tenni ellene? Vagy hagyjuk békén a férfiakat?
Íme, néhány lehetőség arra, hogy miért passzívak egyes férfiak.

1. A férfi alapvetően nem passzív, csak az összes kreativitását házon kívül éli ki. Mikor hazaér, ő már fáradt és csak pihenni szeretne.

A hagyományos szereposztásban gondolkodó férfi szerint neki házon kívül kell produkálnia, a munkahelyén kell proaktívnak lennie, otthon már csak lazítani akar. Ugyanakkor a nők nagy részének két helyen kell proaktívnak mutatkoznia, ha pedig a férfi túlságosan is a munkahelyét helyezi előtérbe, akkor arra már nem marad energiája, hogy a családjának is adjon valamit (pénzen kívül), amitől a feleségnek többet kell betennie otthon a közösbe és így a munkahelye szenved hátrányt.

Kiszabadulni ebből a csapdából nagyon nehéz, mert a férfiak nem érdekeltek a változásban. Lehet erről beszélni, ugyanakkor abban a pillanatban, hogy komolyan vesszük az egyenjogúságot, elképzelhető, hogy ennek anyagi vonzatai is lesznek.

2. Úgy érzi, hogy bármit is tesz vagy javasol, az csak rossz lehet, a nő nem fogadja el, leszólja.

Ezt is ismerjük: a nő noszogatja a férfit, aki azonban már megtanulta, hogy nem tehet olyat, ami az asszonynak megfelelne. Ebben sokszor persze az is benne van, hogy a férfi nem figyel oda igazán a partnerére, meg az is, hogy amit a nő kér, az nem is igazán az, amire szüksége van.

Mivel nincs hozzászokva, hogy egyenesen kommunikálja az igényeit (foglalkozz velem többet, figyelj oda rám, lásd meg, hogy még nő vagyok, nem csak egy háztartási gép), kódolt üzenetekkel próbálkozik, amelyeket a férfi szó szerint értelmez, így persze, hogy nem képes az elvárásoknak megfelelően cselekedni. Tegyük hozzá, hogy sok férfi nem is kíváncsi arra, mik lennének az igazi elvárások.

3. Már annyira megromlott a viszonyuk, hogy nem akar energiát fektetni a kapcsolatba.

A férfi érzi, hogy nincs értelme energiákat fektetnie a kapcsolatába, mert az menthetetlen. Ettől még nem fogja kezdeményezni a válást, ez már proaktivitás lenne, ő pedig egyszerűen passzív rezisztenciát gyakorol.

4. A férfi nem passzív, csak a felesége pörög annyira túl, hogy mellette szóhoz sem jut.

Lehet, hogy a passzivitás csak viszonylagos. Vannak emberek, köztük nők is, akik annyira extrovertáltak és energikusak, hogy mellettük a normális szintű aktivitás és passzivitásnak tűnik. Introvertált emberek például passzívaknak tűnhetnek azok számára, akik szeretnek társasági életet élni és minél több programon részt venni… De egyszerűem csak más a habitusuk. Attól még lehetnek nagyon is aktívak, csak ez náluk másképp mutatkozik meg, például olyan ötleteken agyalhatnak, amelyek nem nagyon látványosak.

5. Gyerekkorukban azt szokták meg, hogy a passzivitás kifizetődő, anyuka úgyis mindent eldönt.

Ráadásul egy domináns asszony kifejezetten olyan férjet keres, aki felett anyáskodhat ás basáskodhat. Az viszont zavarja, ha a férfinak nincsenek saját ötletei vagy ha vannak, csak fél és nem meri előadni őket. Nagyon támogatónak kellene lennie annak a nőnek, aki dominanciája ellenére rá akarná venni a partnerét, hogy merjen többet kezdeményezni. A jófiúként viselkedő, udvarias, halk szavú, nőket tisztelő férfiak sokszor passzívak, de bőven akadnak köztük passzív agresszívek is. Ha a pár felismeri a problémát, akkor lehet rajta változtatni (nem kettesben, hanem szakemberrel), de nem lesz könnyű.

Konklúzió: Nem minden passzívnak mondott férfi igazán passzív, mindig nézzük meg a másik oldalt is. Sokszor a nő félemlíti meg a partnerét, aki ezért nem képes kezdeményezni. Ha olyan légkört biztosítunk, ahol nem kell megszégyenítéstől tartania, szívesebben lesz akítv. Az, hogy valaki nem vibrál 24 órában, még nem probléma. Ugyanakkor vannak emberek, akik egyszerűen csak lusták. A vérmérsékleten alapvetően nem tudunk változtatni. Lesz a passzivitásnak olyan válfaja, amit kénytelenek leszünk elfogadni.