Mikor a lepattintott randipartner tőled várja, hogy tanácsokat adj…

Mit rontottam már el megint? – kérdezhetik maguktól sokan, akik megkapják néhány nap csetelés vagy levelezés után az elbocsátó szép vagy éppenséggel nem szép üzenetet. Van, aki nem csak önmagától kérdezi meg, hanem az adott partnertől is… Mondd már el, mi volt a baj, mit kéne másképp csinálnom, hogy jó legyen? Egyébként nincs egy barátnőd, akit ajánlanál?

Ilyenkor a legtöbben még kínosabban érzik magukat, mint előtte… Hiszen nem tanácsadói minőségben ismerkednek, miért kellene bármilyen magyarázatot is adniuk arra, hogy nem tetszik a másik? Lehet, hogy ez csak egy érzés, zsigeri, de teljesen határozott: egyszerűen nem jön be, amilyen szavakat használ, amilyen mondatokat szerkeszt vagy éppen amilyeneket nem szerkeszt… Nem érdekelnek a képek, amiket küld… Nem szólítanak meg a zenék, amiket szeret.

Szó sincs arról, hogy valaki elrontott valamit, ha nem tetszik nekünk. Csak nem rezonálunk. Nem az ő hibája, nem is a miénk, csak egyszerűen így van.

De ha valaki nagyon sokszor nem rezonál, úgy érzi, hogy reménytelen megtalálnia a neki megfelelő nőt vagy férfit, az joggal keresi a magyarázatokat. A gond csak az, hogy általában nem fogadja el őket. Lehetünk nagyon empatikusak és megpróbálhatunk jótanácsokkal segíteni, de szinte biztos, hogy nem kapunk érte hálát. A segíts nekem párt keresni egy párkeresési játék végén nagyon nem jó ötlet. Szinte csak veszíteni lehet rajta… És ha egyszer belemegyünk, nehéz lehet kiszállni.

A sorozatosan sikertelen párkereső ugyanis általában tényleg rendelkezik népszerűtlen tulajdonságokkal, nem csak velünk nem rezonál. De miközben arra vágyik, hogy megértsék, nem tesz semmit azért, hogy megértse a másik felet. Az összes embernek, aki sorozatban kapja a nemeket, általában közös tulajdonsága, hogy meg se próbálja megérteni a partner világát. A sajátját közvetíti kifelé, nem pedig a másikét igyekszik befogadni.

Mikor pedig tanácsot kér, behúzhatja a csőbe a partnert, aki éppen el akar tőle búcsúzni. Jaj, ne menj még el, maradj itt, beszélgessünk. Te olyan okos vagy, szerinted nekem miért nem megy az ismerkedés? Abból a pozícióból, hogy a másik ember kellene megismernie, még mélyebbre ássa magát abba, hogy vele kelljen foglalkozni, hiszen az ő sikertelenségének boncolgatása a kérdés tárgya. Mivel a partner kényelmetlenül érzi magát, amiért kibújt a történetből, kísértésbe eshet, hogy így kompenzálja az okozott kellemetlenséget.

Ezzel azonban a tanácsot kérő ember általában visszaél. Mert tanácsot kérni könnyű, behízelgő dolog, de a tanács elfogadása már egészen más: legtöbbször az jár pórul vele, aki megpróbált segíteni. Ráadásul, ha belemegyünk ebben a szerepbe, kénytelen vagyunk fenntartani egy kapcsolatot, amely számunkra érdektelen, és így nem tudunk olyannal foglalkozni, ami érdekes lehetne.

A segítőkészség eltérít a szándékunktól, talán még alibiként is szolgálhat, mert kiléphetünk abból a zónából, ahol a vonzerőnk kerül mérlegre, csak aztán egy ponton lehet, hogy azt vesszük észre magunkon, hogy a másik fél nem is olyan béna és nem is szorul a segítségünkre. Vagy egyszerűen csak visszaél a bizalmunkkal és utólag megaláz, amiért lepattintottuk.

A legjobb, amit ilyenkor tehetünk, hogy udvariasan, de határozottan hárítjuk a tanácsadást, vagy mondunk néhány dolgot, de szigorúan magánvéleményként, hangsúlyozva, hogy nem vagyunk szakemberek – és még ha azok volnánk is, nem egy ilyen kontextusban kellene megbeszélnünk a dolgot.

Ha a kisujjunkat nyújtjuk, a karunkat akarják, miközben biztosan nem fognak változtatni egyetlen attitűdjükön sem. És még akkor is küldözgetni fogják a dolgaikat, ha nem válaszolunk. Tudom, a letiltás durván hangzik, de ha valaki nem ért a csendből, akkor lehet, hogy ezt kell tennünk.

Ritka esetben kialakulhat barátság egy ilyen helyzetből, vagy akár vissza is kapaszkodhat valaki a párkereső státuszba, de ez tényleg ritka… Legtöbbször csak kínos helyzeteket eredményez, ha egy partnert kérdezünk arról, hogy mit nem csinálunk jól. Megvan erre a megfelelő rengeteg fórum, ahol tájékozódni lehet.