Mikor mutassuk be új kedvesünket a gyereknek?

A nagy találkozás utáni másik nagy találkozás: mikor és hogyan mutassuk be új kedvesünket a gyereknek, avagy alakul a mozaikcsalád...

Múltkor elsősorban a fiatalabbak dilemmáját jártuk körül, vajon miként essenek túl a kedvesük szülőknek való prezentálásán (illetve fordítva), most pedig egy hasonló, ám mégis merőben más helyzetre keressük a legjobb megoldásokat. Mikor jön el az az időpont, mikor nem odázhatjuk tovább új partnerünk gyerekeinknek való bemutatását?

Ahogy a szülők esetében, itt is egyszerűbb a helyzet, ha a szűkebb környezetünkből választunk, vagyis a gyerekeink is ismerhetik már az illetőt. Persze ez lehet hátrány is, ha az apjuk vagy az anyjuk is ismeri az új választottat, és attól függően, hogy ki hagyott el kit és ki mivel vádolja a partnerét, a gyerekeket is ellenünk és az új partner ellen hangolhatja. Minél összetartóbb a család és minél közelebb élnek egymáshoz földrajzilag, annál valószínűbb, hogy az új választottnak nem csak a gyerekeinkkel, de az egész famíliával, rokonsággal, baráti körrel is szembe kell néznie. Kisvárosban, faluhelyen ez olykor nagyon kemény feladat.

De induljunk ki abból, hogy online társkeresés során kerültünk össze a kedvesünkkel, és már eléggé biztosak vagyunk benne mindketten, hogy szeretnénk együvé tartozni, esetleg az összeköltözés illetve a házasság ötlete is felmerült már bennünk. Nagyon nem mindegy, hogy mennyire akarjuk bevonni egymást a másik életébe, ha csak az a terv, hogy továbbra is találkozunk, egy pár vagyunk, de egyelőre nincs szó összeköltözésről, akkor könnyebb a gyerekeknek megmagyarázni, hogy van egy új partnerünk, de ez nem változtatja meg alapvetően az ő életüket.

Persze számos forgatókönyv létezik. Ha a gyerekek nem élnek velünk, mert a másik szülőhöz kerültek, vagyis a mi új partnerünkkel sem kell majd együtt élniük a mindennapokban, nem lesz annyira bonyolult a helyzet, főként, ha a volt férjünk/feleségünk is szert tett már új partnerre, sőt, esetleg egy új kapcsolat miatt lépett ki a házasságból. Ha viszont velünk élnek, nagyobb hatással lesz rájuk minden komoly döntésünk, így az is, ha hivatalossá tesszük a partnerünkkel folytatott kapcsolatunkat.

Érdekes és nehezen eldönthető kérdés, vajon mennyire tartozik a gyerekünkre egy viszonylag kötetlen, diszkrét kapcsolat, vajon kell-e tudnia róla, ha még mi magunk sem vagyunk biztosak abban, hogy ez tartós lesz. Nyilván függ ez attól is, hogy mennyi idős a gyerek és milyen szoros a kapcsolatunk, mennyire nyitott az ilyen témákra, velünk azonos nemű vagy épp ellenkezőleg, neki van-e már szerelmi élete, vagy nincs, zavarba jön-e a témától vagy természetesnek veszi. Nincs univerzális válasz, mindenképp fontos, hogy a gyerek korának, nemének és természetének, illetve a velünk kialakított kapcsolatának függvényében avassuk őt be a dolgainkba. Nem feltétlenül kell ismernie minden partnerünket, ha azonban alapvetően meg akarjuk változtatni az életünket és ez rá is kihatással van, fel kell őt is készítenünk. Ha jó a kapcsoltunk és őszintén érdekli őt az érzelmi életünk, biztosan fogunk beszélni róla (főleg anyák a lányaikkal), de ne terheljük felnőtt gondokkal a gyerekeket, még akkor sem, ha már nagyobbak. Bizalmasnak válasszunk velünk egykorú felnőttet, a gyerek erre nem alkalmas.

Vegyük először azt az esetet, amikor (még) nincs szó közös életről, de az új partner nem csak kettesben akar velünk lenni, ennél már szorosabb az összetartozásunk. Ha hosszabb távon össze is akarunk költözni, valószínűleg akkor is lesz egy ilyen, átmeneti szakasz, és jobb, ha az ismerkedés fokozatos. Talán az a legszerencsésebb, ha nem szervezünk erre a bemutatásra egy külön, erről szóló eseményt, nem hozzuk kellemetlen helyzetbe a gyereket, aki egy bizonyos koron túl már betolakodásnak érzékelheti, ha egy új felnőtt jelenik meg az otthonában. Kisebb gyerekekkel, akik még nyitottak az új ismerősökre – ha tényleg nyitottak – nem lesz nagy probléma, és ők nem is fogják mindjárt megérteni, milyen jellegű barát vagy barátnő az, akivel együtt vannak: őket még könnyebb meghódítani egy izgalmasnak ígérkező közös programmal. A kisgyereknek az se jelent nagyobb gondot, hogy látja, ha az anyját vagy az apját egy másik felnőtt csókolgatja, simogatja, de ennél többet se neki, se a nagyobb gyereknek nem kell és nem jó látnia. A kapcsolat jellegére ebből is tudnak következtetni.

A tinédzserekkel a legnehezebb: ők már nem nagyon kaphatók izgalmas közös programra, mivel úgy általában mindennel kritikusak, főleg a szüleikkel, az új partnert is szkeptikusan fogadják majd valószínűleg. Náluk a közös kirándulás, séta, és hasonlók kezdeményezése erőltetett lenne, főleg, ha már velünk se mennek sehová, sokkal egyszerűbb, ha nem tukmálunk rájuk semmit, felvisszük a partnerünket a lakásba, mikor ők is otthon vannak, és úgy mellékesen bemutatjuk nekik, de kényszeredett jópofizás nélkül. Előtte azért nem árt, ha már beszélünk arról, hogy van valakink, de nem mondunk el többet, mint amennyi a gyerekre tartozik – amennyi őt ebből érdekli. Az ilyen korú srácok idegenkednek attól, hogy a szüleiket (vagy bárkit, aki náluk egy generációval idősebb) szexuális lényként lássanak, ezért nem árt visszafognunk magunkat az új partnerrel, mikor együtt vagyunk a lakásban. Vagyis legyen nyilvánvaló, milyen természetű a kapcsolatunk, de ne szembesítsük őket vele túl egyértelműen. (Arra azért számíthatunk, hogy ha van egy kis nyomozói véna a már számítógépező gyerekben és a partnerünk fent van valamilyen formában az interneten, le fogja káderezni az illetőt.)

Jóval könnyebb a helyzet, ha már a gyerekünk is felnőtt és megvan a maga külön élete, esetleg párkapcsolata. Főleg, ha már nem lakik velünk, és semmilyen szempontból nem függ tőlünk, de mi sem függünk tőle, jó esetben kezelhetjük a kérdést úgy, mint két egyenrangú felnőtt. Ha azt várjuk, hogy ő nem akarjon beleszólni a döntésünkbe, akkor persze pozitív, ha mi is eljutottunk már addig, hogy ne szóljunk bele az ő párválasztásába. Ezzel együtt lehet, hogy azzal szembesülünk majd, hogy a gyerek nem tudja elfogadni, hogy imádott apja vagy anyja helyébe más ember lép, főleg, ha megözvegyültünk (ha ez a helyzet, a tizenévesek is nagyon nehezen fogják viselni a dolgot). Ilyenkor jobb, ha csak akkor mutatjuk be a partnerünket, ha már érezzük, hogy a gyász nem annyira friss egyikünkben sem. (Ha elhidegültünk a házastársunktól, a gyerek nagy eséllyel jobban is fogja gyászolni, sőt, az is elképzelhető bizonyos esetekben, hogy minket vádol korai halálával. De az özvegyi állapotról máskor még bővebben beszélünk.)

Akkor sem könnyű bemutatni egy új partnert, ha már olyan korba értünk, amikor a gyerekeink gyámkodni akarnak felettünk. Főleg furcsán nézhetnek ránk, ha élelmedett korunk dacára interneten keresünk partnert, gondolhatják, hogy könnyen behálóznak minket anyagi érdekből (mivel ilyen is létezik, nem teljesen alaptalan félelem), a kelleténél hiszékenyebbek vagyunk, veszélybe sodorjuk magunkat ismeretlenekkel. (És persze az sem kizárható, hogy az örökség miatt aggódnak a fiatalabb családtagok.) Attól függően, hogy mennyire valódi aggodalomból, vagy mennyire basáskodói hajlamból illetve anyagi érdekből fakadnak ezek a kifogások, más és más reakciót fognak kiváltani belőlünk. Ha az aggodalom őszinte és tényleg a javunkat nézik, akkor érdemes túlesni a bemutatáson, amikor már mindenki tudja úgyis, hogy van valakink. Ha a fiatalok a saját szemükkel látják, hogy normális emberről van szó, úgyis megnyugszanak. Persze attól még tarthatnak attól, hogy az új partner olyan státuszt kap az életünkben, ami számukra kedvezőtlen.

A nagy vízválasztó, mikor eljutunk oda, hogy a kedvesünkkel közös életet akarunk kialakítani. Persze legtöbbször ekkorra már ismerik őt a gyerekeink, de lehet, hogy nincsenek tisztában a kapcsolat jellegével, komolyságával, ha nem élünk együtt, még az is elképzelhető, hogy nem mutattuk be őt senkinek, vagy legfeljebb pár barátunk találkozott vele. Ha földrajzilag távol él tőlünk, lehet, hogy nem volt alkalom, se igény a gyerekeknek való prezentálásra, főleg, ha a gyerekeink már kirepültek, vagy rég nem lakunk velük együtt.

Külön érzékeny helyzet, ha az új élettárs, házastárs korábbi titkos kapcsolat homályából lép elő: lehet, hogy egy már rég megromlott házasság utolsó éveibe, hónapjaiban kezdtünk társat keresni, akár online módon. Utóbbi esetben nem csak az a kérdés, hogy vajon mikor mutassuk be őt a gyerekeinknek, hanem az is, hogy bevalljuk-e, mióta ismerjük. Nem biztos, hogy minden esetben szerencsés elmondani a teljes sztorit, mert a helyzet már önmagában is épp elég feszültséggel jár, és a gyerekeink hajlamosak arra, hogy ne úgy tekintsenek ránk, mint halandó emberekre, akiknek személyes vágyaik is vannak. Különösen igaz ez az anyák esetében: tőlük nem csak a közvélemény, de a gyerekeik is valamiféle szentséget várnak sok esetben.

Ha a családunk amiatt hullott szét, mert másik partnert találtunk, vagyis a mi döntésünk eredménye volt a válás, még valószínűbb, hogy a gyerekek nem fogják elfogadni az új partnert. Lehet, hogy egzisztenciális okokból nincs módunk arra, hogy a szétköltözés és az összeköltözés között beiktassunk egy átmeneti időszakot, pedig az lenne talán a legszerencsésebb, ha nem hirtelen váltás során kellene a gyerekeknek megtapasztalniuk, hogy teljesen új családi struktúrában kell elhelyezkedniük.

Ideális esetben a költözést nem kíséri botrány és teljes bizonytalanságérzet, de hány ideális eset létezhet? Sokan képtelenek határozott döntéseket hozni, így a gyerekek is csak hányódnak. A szülők elköltöznek, visszaköltöznek, szakítanak, majd újra összejönnek, van is valakijük, meg nincs is, ilyen zavaros esetekben elég valószínű, hogy a bemutatásra se békés és nyugodt körülmények között fog sor kerülni, lehet, hogy puszta véletlen lesz, rosszabb esetben a gyerek rajtakapja a szülőt valakivel, akit még nem is látott soha (remélhetőleg nem odahaza az ágyban). Ha jól akarjuk csinálni, sokkal óvatosabbnak kell lennünk, csak akkor lépnünk, ha már tényleg döntöttünk, és biztosak vagyunk benne, hogy ezt a döntést nem fogjuk visszavonni.

A gyerekesek társkeresési problémáira, speciális helyzetére később még bővebben visszatérünk, addig is szívesen vesszük, ha megírjátok saját tapasztalataitokat e téren.