Összeköltözöl az új partnereddel? És mit szól ehhez a lakótársad?

A családtól elszakadva sok fiatal először kollégiumban illetve társbérletben él. A kollégium azonban eléggé különbözik a közösen bérbe vett lakástól. Nem csak a költségek tekintetében, bár azok sem elhanyagolhatók. De társbérlet esetén bárkinek a távozása a többiek életét is felforgatja, hiszen keresniük kell egy másik lakótársat, vagy hirtelen több lakbért kell fizetniük (nekik vagy a szüleiknek). Ha a lakótársunk egyben a legjobb barátunk/barátnőnk is, akkor a kapcsolatunk egészét megviselheti az elköltözés. 

Egyre több esetben bérelnek fiatal felnőttek közösen lakást olyan helyen, ahol egyedül nem tudnák kigazdálkodni a lakbért, hiába fejezték már be a tanulmányaikat és kezdték el a munkát: valljuk be, még ha ki is tudnák fizetni a lakásbérletet, sokan nem akarnak ennyi pénzt "kidobni az ablakon", hiszen a magyar mentalitás még mindig úgy tartja, hogy lakbért fizetni pénzpazarlás, mert az igazi, ha saját lakást vásárolunk, vagyis arra kell inkább gyűjteni. 

De nem csak anyagi szempontok miatt érdemes társbérletben élni: sokan azért is szeretik ezt az életformát, mert mindig van társaságuk, nem rekednek otthon egyedül. A tavaszi karantén tapasztalat sokaknak traumatikus volt: akik nagyon komolyan vették a Maradj otthon! szlogent, azok képesek voltak 2-3 hónapig valóban bekuckózva élni, és ettől biztos nem egy és nem két embertársunk szenvedett nagyon. Mások inkább összeköltöztek átmenetileg valakivel, hogy legalább egy emberrel legyen folyamatosan kapcsolatuk. 

Vagyis a társbérlet számos szempontból kedvező életforma, és nem csak a bulizós, felelőtlenebb korszakra jellemző ma már. Mivel egyre inkább kitolódik a házasodási, összeköltözési életkor, a társbérletes szövetségek is egyre szilárdabbak lehetnek. És épp ezért akkor, ha elérkezik a pillanat, amikor ennek vége, mert egy párkapcsolatunk az együtt élési fázisba lép, az komolyabb kihatással lehet a barátságunkra, amelyet a lakótársunkkal vagy -társainkkal ápolunk. 

Hogy és mikor érdemes kiköltözni? Egyrészt ne siessük el! Bármennyire is nagy a szerelem, bármennyire is szeretnénk sülve-főve együtt lenni, ha túl hamar költözünk össze, akkor könnyen megbánhatjuk. Egyrészt éppen az az érzés vész el, hogy bárcsak mindig együtt lehetnénk - mert tényleg mindig együtt vagyunk és ez a vágyakozást megszünteti. Másrészt amíg csak rózsaszín köd van és szenvedély, nem tudjuk megfelelőképpen megítélni, hogy van-e a kapcsolatunkban annyi közös nevező, hogy a hétköznapokban is el tudjuk egymást viselni (mégpedig nem fanyalogva, hanem szíves örömest). 

Ráadásul ha az összeköltözés módja nem az, hogy közösen veszünk ki egy lakást, hanem egyikünk költözik a másik kéglijébe, akkor a beköltözőnek alkalmazkodnia kell a bérlő/tulajdonos szabályaihoz: ha ezeket a szabályokat nem beszéljük meg előre, akkor sok konfliktusunk keletkezhet a be nem tartásukból. 

Az eddigi lakótárssal szemben is az a fair, ha adunk pár hónap haladékot, tehát nem egyik napról a másikra hagyjuk ott, hanem akár előre bejelentjük a szándékunkat, akár még 2-3 hónapig fizetjük a lakbért annak ellenére, hogy már nem lakunk ott: ez persze nem csak neki jó, hanem nekünk is, mivel bármikor kiderülhet, hogy rosszul döntöttünk, és mégsem akarunk az adott pasival/nővel élni, tehát visszacsinálnánk az egészet... De ha minden hidat felégettünk magunk mögött, akkor ez egyáltalán nem lesz egyszerű. 

Egy kapcsolat kezdetétől számítva ideális legalább hat hónapot várni az összeköltözéssel és hagyni magunknak még 2-3 hónap próbaidőt. Persze később is bármikor kiderülhet, hogy nem tudunk együtt élni, de bármeddig nem fizethetjük a lakbért egy általunk nem használt lakrészért... És a barátunk/barátnőnk is vágyhat arra, hogy új lakótársa legyen, és ne üres lakás fogadja a nap végén. Vagy éppen a karanténban ne legyen kihez szólnia...