Papucs, nylonzacskó, passzivitás

Ki ne ismerne olyan pasikat, főleg férj formájában, akiknek a jelek szerint nincs saját akaratuk? Nincs saját ízlésük, nincsenek terveik, sose kezdeményeznek semmit, ha rájuk parancsolnak, akkor csinálják, amit kell… Magyarul papucsférjnek nevezzük az ilyet, de Alessandro Frosali férfi coach feltalálta a spanyolviaszt, azaz a nylonzacskó-elvet (Plastic Bag Theory), és ez vált virálissá az interneten.

Miről szól ez a cikk?

1. Hogyan lesz valakiből „papucsférj” vagy „nylonzacskó”? Gyakran a gyerekkori családi minták, a domináns vagy túlságosan megengedő szülői nevelés, illetve a konfliktuskerülés vezet oda, hogy egy férfi nem meri kifejezni a saját véleményét, vágyait és igényeit.

2. Egy határozott nő eleinte vonzónak találhatja a könnyen irányítható férfit, idővel azonban az állandó kezdeményezés, döntéshozatal és szervezés terhe a nőre hárul, aki egyre frusztráltabbá válhat.



3. Az egészséges kapcsolathoz önállóság és kölcsönös felelősségvállalás kell. Ismerkedéskor érdemes figyelni arra, hogy a másiknak vannak-e saját ötletei, véleménye, szenvedélyei és jövőbeli tervei. 

Miként lesz egy pasiból valaha is papucs vagy nylonzacskó, azaz valami puha, formátlan, rugdosható valami, és hogy ilyennek lenni egy párkapcsolatban jár-e bármilyen előnyökkel, garantálja-e a feleség jóindulatát, vagy éppen ellenkezőleg, a nők a falra másznak tőle?

A legtöbb papucs azért lesz papucs, mert fura viszony fűzte az anyjához. Vagy túl domináns volt az anyja, vagy túl megengedő (esetleg a kettő egyszerre), sokszor hiányzott az apa, illetve lehet, hogy az apa erőszakosan viselkedett, és bizonyos fiúkból ez nem dacot, hanem behódolást vált ki. Az biztos, hogy kiegyensúlyozott gyerekkor, biztos kötődés, rendes önértékelés nem tesz senkit papuccsá. De persze konfliktuskerülő akkor is lehet az ember és ez olykor odáig fajul, hogy már-már a papucs formáját ölti.

A kifejezetten határozott, domináns nők kezdetben nagyon is buknak az effajta férfiakra, mert irányíthatják őket. Megszabhatják nekik, merre kell menni, miről mit kell gondolni. A nő az ilyen férfi mellett ellazulhat, mert az nem akar vele rivalizálni, nem nyomja el, nem beszél lyukat a hasába, nem nagyképűsködik. Nem vitatkozik hülyeségeken, nem mond nemet programötletekre… Szóval könnyen kezelhető, ide-oda rángatható, úgy tűnhet, hogy tökéletes férjanyag.

Igenám, csak utána jönnek a hétköznapok. És az a pasi, akinek a kezdeti fázisban nem voltak önálló gondolatai, ötletei, ízlése, aki nem javasolt programokat, nem mondott nemet semmire, az egy idő után elég unalmassá válik… És fárasztóvá. Arról már ne is beszéljünk, mennyire éli meg egy nő férfiasnak azt a partnert, aki kiskutyaként viselkedik, csak messze nem olyan cuki, mint egy kiskutya.

Mert bármennyire is határozott, sikeres, jó menedzser egy nő, igazán akkor tudja megélni női energiáit, ha olykor leteheti ezeket az irányítási, ötletelési, logisztikai feladatokat és hátradőlhet. A párjára bízhatja magát, mert a párja felnőtt ember és képes őt meglepni, felrázni, szórakoztatni vagy éppen levenni a válláról a terheket.

Nagyon könnyű belekényelmesedni a papucs vagy nylonzacskó szerepbe, ha eleve hajlama van rá valakinek, vagy így szocializálódott, mert anyuka kisfia szerepben értékelték őt korábban, és a párkapcsolatában tovább játszotta a kisfiút. Főleg, ha a párnak már saját gyerekei vannak és a pasi még mindig nem vette észre, hogy felnőtt férfi, hatalmas problémákhoz vezethet ez az attitűd. A nő egyre inkább úgy érzi, hogy összeomlik a terhek alatt, frusztrált lesz, türelmetlen, egyre inkább utasítgatja a férjét, aki egyre inkább összehúzza magát vagy durcásan elmenekül otthonról, amitől a nőre még több teher hárul.

Ha tehát nőként azt tapasztaljuk egy randipartnerrel kapcsolatban, hogy nincsenek saját ötletei, ha az ízléséről kérdezzük, mindig azt tetszik neki, ami nekünk, sosem fogalmaz sarkosan, sosem áll ki az igazáért, nem szenvedélyes semmiben, könnyű vele együtt lenni, sokszor észre se vesszük, hogy ott van… Akkor bármennyire is kényelmesnek tűnik a kezdeti fázisban, hogy azt csinálja, amit elvárunk tőle, legyünk tisztában azzal, hogy ez hosszú távon mihez vezethet.

Ha pedig férfiként látjuk ezt magunkban, hogy nem merjük kifejezni eltérő véleményünket, csak elvagyunk, mint a befőtt, és inkább hallgatunk, mert tartunk a véleménykülönbségtől, és azt hisszük, hogy ez így örökké tovább mehet, akkor inkább álljunk meg és gondoljuk át, hogy szeretnénk-e x év múlva arra ébredni, hogy a feleségünk kirakja a szűrünket, mert valaki férfiasabbra vágyik, akinek van saját ízlése, jövőképe és életenergiája.

Ha papucsnak érezzük magunkat, az valamiért kialakult és azon lehet dolgozni. De kell hozzá tudatosság, és lehet, hogy az anyukánk majd megneheztel ránk, amiért kiléptünk az általa létrehozott keretek közül. Nekünk kell eldöntenünk, hogy megéri-e…