Párkapcsolati mozgólépcső – felszállsz vagy leugrasz?

Mikor azon gondolkodsz, hogy mit akarsz elérni a magánéletedben, valószínűleg te is egy előre megírt forgatókönyv szerint működsz. Főleg, ha nő vagy és már kislány korod óta abban a hitben ringatnak, hogy márpedig ez a normális és ezt kell elérni, aki pedig nem éri el, aki elakadt valamelyik lépcsőfoknál, esetleg leugrik róla, az vesztes...

Nézzük, miből állnak a mozgólépcső fokai?

1. Megismerkedés, első randi vagy első szex.

2. Két-három randi, udvarlás, még nem folyamatos kommunikáció, talán első vagy akár második szex.

3. Három-öt randi, heti rendszerességű kommunikáció.

4. Öt feletti randi, napi rendszerességű kommunikáció, egyre többször szex.

5. Rendszeressé váló randizás, együttes programok, a kapcsolat úgynevezett felvállalása a szűkebb és tágabb környezet előtt, gesztusok, udvarlás.

6. Heti többszöri találkozás, egymás otthonában való rendszeres felbukkanás, együtt alvás (tárgyak otthagyása).

7. Szerelmi vallomás. Igen fontos állomás a partner szülőknek való bemutatása. Ebben a fázisban már elvárt, akár kimondatlanul is, hogy a két ember kizárólagosságot biztosítson, lásd: ne flörtöljön, ne találkozgasson és főleg ne feküdjön le mással.

8. Egyre több együtt töltött idő, ezzel együtt más kapcsolatok meggyengülése, felmerül az összeköltözés gondolata. Kezdenek a felek komoly terveket szőni a jövőre nézve. Vagy csak az egyikük – általában a nő. Ha ebből a fázisból, amelyben a férfiak pont jól érzik magukat, nincs továbblépés, akkor a legtöbb nő feszengeni kezd, a környezete is azt sugallja, hogy még messze van a cél, úgyhogy rá kell venni a pasit a következő lépésre.

9. Összeköltözés / eljegyzés – a konzervatívabbak csak akkor költöznek össze, ha már legalább eljegyezték egymást, mások a házasságkötés után. Sokak szerint egymás kipróbálása (régen vadházasságnak nevezték) is könnyen megakaszthatja a mozgólépcsőt, mert a férfinak nem fontos a papír, mindene megvan, ami kényelmessé teszi az életét, a nők többsége azonban érzi a nyomást, hogy pecsét is legyen a kapcsolaton.

10. Hivatalos elköteleződés, a klasszikus mozgólépcső esetén feltétlen házasságkötés, de legalábbis élettársi kapcsolat. Valószínűleg közös otthon (vagy az egyikük addigi lakása, vagy egy teljesen új hely), közös pénzügyek – ez sokszor megbeszélés nélkül, csak úgy kialakul, aztán megmerevednek bizonyos szokások.

11. A kapcsolat megszilárdulása és a kialakult szokások bemerevedése. Ebben a fázisban kezd elmúlni a lila köd, ha addig gyorsan ment minden, és nem volt nagyon hosszú a 8-10. szakasz. Ha az hosszú volt, a kijózanodás már akkor bekövetkezhetett.

12. Gyerekvállalás – ez persze nem minden kapcsolatban következik be, de klasszikus esetben a csomag része. A környezet is erősen presszionál ebbe az irányba.

13. Anyagi javak halmozása, házépítés, kocsi, karrier... Ez tulajdonképpen a „cél”, innen nincs már hova fejlődni, vagyis általában itt ébrednek rá a résztvevők, hogy már csak lejjebb van. A mozgólépcsőnek lefelé vezető ágát most hagyjuk, de a házasságok legalább fele azon is végigmegy.

Mi a gond ezzel az egésszel? Alapvetően semmi azok számára, akik nem azért csinálják végig, mert ez az egyetlen normális út, hanem azért, mert nekik ez tényleg tetszik. Mert tényleg erre vágynak. Probléma akkor adódik, ha valaki nem szeretne így haladni, mégis képtelen egy idő után kiszállni. Minél magasabbra jut, annál kevésbé lesz bátorsága leugrani, és minél többször indul egy újra alulról, annál kétségbeesettebben kapaszkodhat a következő alkalommal, hogy magasra juthasson.

Ehhez az eseménysorhoz képest el lehet képzelni mást is: például olyat, ahol nincs összeköltözés, mert ez egyik félnek sem az igénye, nincs házasság, közös kassza, összeolvadás... Ettől két ember lehet egymás iránt elkötelezett: a gond az, hogy a környezet, a társadalom, a szülők, a barátok legtöbbször csak értetlenkednek, ha valaki bármely fokot ki akarná hagyni vagy egyszerűen csak köszöni szépen, jól elvan a 7. szinten. Vagy éppen egyáltalán nem akar kizárólagosságot.

Olyan nehéz ellenállni ennek az előre meghatározott mintának, hogy rengetegen úsznak az árral, és jutnak el egyszer csak odáig, ahol soha nem is akartak kikötni. Ráadásul még azoknak is kihívás, hogy kezdjenek valamit a helyzettel, akik ott akartak kikötni, ahol sikerült, csak nem voltak további terveik. Mindent elértek, amit a mozgólépcső kínált, mégse érzik jól magukat. Mégis hiányzik valami fontos. A mozgólépcső egyik nagy problémája, hogy automatikus, mások programozták. Kik? Hát, a fene tudja, kiforrotta magát valahogy a dolog, így tűnt logikusnak. Miért, lehetne másképp is?

Csak mostanság merjük megkérdőjelezni azt, amit eddig a legtöbb ember természetesnek tartott. Mi lenne, ha az egymásba szeretők nem az alapértelmezett program szerint élnének, hanem meghekkelnék a rendszert? Ha ők maguk találnák ki a saját szabályaikat? Ehhez persze az átlagnál sokkal több önismeret kell, kiváló kommunikációs készségek és főleg tudatosság. De ha már legalább tisztában vagyunk azzal elinduláskor, nem akarunk automata működést, lehet, hogy sikerül a saját utunkat járnunk.