Rituálék és hiedelmek, amelyeket otthonról hozunk a kapcsolatba

Mindenki életében vannak alapigazságok. Vagyis olyan állítások, amelyeket ő azoknak hisz. Lehetnek ezek világnézeti dolgok, kapcsolódhatnak a valláshoz, a nemi szerepekhez, a politikához, de olyanok is vannak köztük, amelyek első blikkre nevetségesen jelentéktelennek tűnnek. Mégsem azok. Mert amikor két ember elkezd együtt élni, akkor az ilyen jelentéktelennek tűnő hiedelmek, szokások, rituálék is okozhatnak nagy konfliktusokat. Épp ezért könnyebb olyan partnerrel összecsiszolódni, aki nagyon hasonló környezetből jön, kb. ugyanazokat a dolgokat hallotta gyerekkorában, mint mi magunk. 

Mint például: Délig aludni halálos bűn. Kávéházba csak a naplopók járnak. Amit tanulsz, azt nem vehetik el tőled. Hétvégén is kell valami hasznosat csinálni. Kötelező sportolni. Az igazi férfi focizik. Az igazi nő jól főz. A vasárnapi ebéd szent. Cipővel nem szabad bemenni a szobába. Karácsonykor minden rokont végiglátogatunk. Húst hússal eszünk. Leves nélkül nincs étkezés. Minden reggel beágyazunk. Sose ágyazunk be, mert minek. És még sorolhatnám... 

Teljes azonosság nem létezik két család között, de ha hasonló környékről, társadalmi rétegből származnak a pár tagjai és azonos nemzedékhez tartoznak, akkor nagyon valószínű, hogy több lesz a közös hiedelmek halmazában, mint ha a két ember vagy eltérő kultúrából, esetleg csak más tájról származik, más a társadalmi háttere, és nagy a korkülönbség köztük. Össze lehet csiszolódni úgy is, ha sok az eltérés, de sokkal kevésbé gördülékeny folyamat, illetve lehet, hogy az egyik fél teljesen behódol a másik szokásainak, és fel kell adnia a sajátjait. Van, akinek ezek a dolgok annyira nem is fontosak, például bizonyos férfiak ráhagyják az otthoni rituálék kialakítását a feleségükre, mások meg folyton azzal hozakodnak elő, hogy anyuka nem így csinálta és az úgy van jól, ahogy anyuka szokta csinálni. 

Különösen idegtépő, ha a szülők ilyenkor még be is avatkoznak és megpróbálják ráerőltetni a fiatalokra a saját életvitelük másolatát. Elsősorban anyósok (fiús anyák) képesek hasonló merényletekre: annyira segítőkészek, hogy állandóan megjelennek a menyüknél és tippeket adnak neki, utasítgatják, nem hagyják, hogy úgy intézze a dolgokat, ahogy akarja - vagyis ahogy otthon megszokta. De anyós nélkül is megy a csuklóztatás, ha a férfi olyan személyiség, aki úgy gondolja, hogy ő mindent jobban tud és mániákusan irányítani akar. Ilyenkor teljesen rátelepedik a feleségére, és később a gyerekeire is, drákói szigorral kényszeríti rájuk a látásmódját és erről idegeneknek is szívesen beszél, hogy látszódjon, mekkora fegyelmet tart.

Igazán jól akkor működik a rituálék és hiedelmek összecsiszolása, ha mindkét fél enged a saját szokásaiból. Ehhez persze nem árt, ha megvizsgáljuk ezeket a szokásokat: vajon van bármi logika bennünk, van haszna, hogy így csináljuk, vagy még eszünkbe se jutott, hogy egy csomó dolognak valójában se értelme, se jelentősége. Ahhoz, hogy alakítani tudjunk a rituálékon, fel kell ismernünk, hogy rituálék: hogy nem csak úgy lehet csinálni a dolgokat, ahogy mi hozzászoktunk, hanem másképp is.

Például lehet enni az almát úgy is, hogy nem eszem meg a csutkát (ami nálunk otthon kötelező volt), meg úgy is, hogy nem harapom, hanem négy darabra vágom, meg úgy is, hogy meghámozom és szeletelem. Attól, hogy nekem nincs szükségem sziesztára ebéd után, másoknak még jóleshet. Nem dől össze a világ, ha nem kirándulunk minden szombaton, és akkor sem történik semmi, ha nem rántott húst eszünk vasárnap, pontban délben. 

Mivel most úgyis egy csomó szokásunkat vagyunk kénytelenek megváltoztatni, amit eddig kőbe vésettnek hittünk, talán érdemes átvenni, hogy min szoktunk összeveszni és mi az, amiről le tudunk mondani... Például az összes családtagot idén biztos nem jó ötlet végiglátogatni az ünnepek alatt.