Tedd féltékennyé vagy sem?

Közhely, hogy szinte mindenkit jobban érdekel a partnere vagy az, aki a látókörébe került, ha még nem is történt köztük semmi, ha azt látja, hogy más is érdeklődik iránta. Aki senkinek nem kell, az miért kéne nekem, de aki másnak is kell, abban biztos van valami érdekes - legfeljebb én nem láttam meg benne... Évtizedes, már tényleg unalomba fúlt kapcsolatokat is fel lehet így turbózni, nem csak azért, mert az adott partner, akit féltékennyé akarnak tenni, elkezd aggódni, hanem azért is, mert aki féltékennyé teszi, a külső érdeklődőtől kivirágzik. 

Lehet ezt tudatosan is játszani, vagyis megszervezhetjük, hogy legyen érdeklődő, vagy használhatjuk azt, aki már kinyilvánított a szándékait, noha nem akarunk tőle semmit, meg megy akkor is, ha egyszerűen adódik olyan helyzet, amelyben valaki a partnerünk szeme láttára udvarol vagy kezd ki velünk, anélkül, hogy bátorítottuk volna. 

Sokan gondolják úgy, hogy ha magától nem történik semmi, akkor érdemes egy kicsit rásegíteni. Felkérik egy barátjukat, ismerősüket, hogy tegyen úgy, mintha flörtölne, filmekben még az sem ritka, hogy a szereplők kétségbeesésükben egyenest felbérelnek valakit. Nem hiszem, hogy ez túl gyakori lenne a valóságban és persze az sem természetes velejárója a dolognak, hogy végül rájövünk: újonnan szerzett magabiztosságunknak köszönhetően már nem is az eredeti partnert akarjuk visszahódítani, hanem valaki másra vágyunk. 

Noha a féltékenység felkeltése nagyon sok esetben működik, mégse veszélytelen: elég erős reakciókat válthat ki különböző emberekből. Főleg akkor, ha eleve birtokló természetű és nehezen uralkodik magán. Más esetben nem ez a fő probléma: van, aki attól akad ki, ha rájön, hogy kijátszották, színház volt az egész. Lehet, hogy ettől elvész a bizalom és eljutunk a szakításig. 

De az egész folyamat alatt az is megváltozik, aki a valóságban vagy csak játékból kikacsint a kapcsolatából. Noha kevesen gondolnak bele, ugyanahhoz az állapothoz már nem lehet visszatérni, mint amit a kapcsolatunk elején tapasztaltunk. Persze, a féltékenység bizonytalanabbá tesz mindent, sokakban felébred a vadászösztön - újra meg kell szereznem, aki már egyszer az enyém volt, már csak büszkeségből is, mert engem nem hagyhat el senki... 

Viszont akit ennyire erős ingereknek kell kitenni ahhoz, hogy foglalkozzon velünk, az azután, hogy ez a játszma véget ért (és tegyük fel, tényleg vissza akarunk térni hozzá), nagy valószínűséggel megint érdektelenségbe süpped néhány hónap vagy év elmúltával. Akkor meg kezdjük előről a féltékenység felpiszkálását? Vagy rendezkedjünk be arra, hogy időközönként ezt a játékot fogjuk játszani, noha a sokadik alkalommal már biztos mindketten tisztában leszünk azzal, hogy ez egy ismétlődő forgatókönyv? 

Nincsenek egyértelmű válaszok, teljesen a kapcsolattól függ, beleférnek-e ilyen játékok, vagy éppenséggel csak rontanak az egészen. Hogy egyáltalán akarni fogjuk-e azt a kapcsolatot, amelyet csak így sikerül izgalmassá tennünk. Nyilván azt is érdemes átgondolnunk, hogy ha mi féltékennyé tesszük a partnert, akkor ugyanezt ő is eljátszhatja, és mi azt hogy viseljük majd. Mert nem fair kiborulni, főleg, ha mi kezdtük az egészet. 

Persze arra is érdemes számítani, hogy vannak emberek, akikből teljesen hiányzik a féltékenység, és semmilyen reakciót nem fognak mutatni, akármit is művelünk... Vagy éppenséggel úgy fognak reagálni, ahogy sosem vártuk volna: mondjuk örömmel, hogy végre megbeszélhetik velünk, milyen régen folytatnak külső kapcsolatot. 

De ne feledkezzünk meg arról a személyről (vagy személyekről) sem, akit/akiket felhasználunk a féltékenységi játékban: vajon ők tudják, hogy eszközök a számunkra? Vajon ez zavarja őket, vagy éppenséggel élvezik az egészet? Ha az adott ember a barátunk és nem avattuk be abba, hogy miért is viselkedünk vele kihívóan, akkor még az egész sztori után is a barátunk lesz, vagy elveszítjük? Ha szerelmes belénk és mi kihasználjuk, hogy fogja érezni magát? 

A féltékenységi játéknak tehát sokféle kimenetele lehet, ne bízzunk abban, hogy mindig az jön ki belőle, amit mi akarunk. Vagy hogy egyáltalán tudjuk, hogy mit is akarunk.