Tényleg pasi kell neked? (Byron Katie négy kérdés technikája)

Sok társkereső érzi úgy, hogy feltétlenül partnerre van szüksége. Különben miért is volna az ember egy társkeresőn regisztrálva? Pasi vagy nő kell, de minél hamarabb. Attól majd jobb, vidámabb, magabiztosabb, kedvesebb, szeretetreméltóbb ember leszek. Csupán attól a ténytől, hogy lesz valakim, hát még, ha ez a valaki elhozza nekem a szerelmet is.

Byron Katie ezt a gondolatmenetet kérdőjelezi meg az úgynevezett négy kérdés technikával. Az ötlet pofonegyszerű: van egy állítás, amelyet folyamatosan hajtogatunk magunknak, de ha más is hajtogatja a környezetünkben, még szilárdabban hiszünk benne. Ez az állítás jelen esetben az, hogy pár kell nekünk. Próbáljuk meg egyszerű kérdésekkel megvizsgálni ezt az állítást.

Tegyük fel az első kérdést: - Biztos igaz ez? - Mire valószínűleg rávágjuk, hogy igen, hát persze.

Akkor tegyünk fel a második kérdést: - Teljesen, minden kétséget kizáróan biztos, hogy igaz ez? Tényleg férfi vagy nő kell nekünk? Vajon miért érezzük így?

Itt már a legtöbben elbizonytalanodnak. Lehet, hogy nem is úgy igaz a dolog, ahogy az első állításunk szólt.

A harmadik kérdés:  Mit tesz velem ez a gondolat? 

Nem azért gondoljuk, hogy partner kell nekünk, mert különben magányosnak, elhagyatottnak, kitaszítottnak, értéktelennek érezzük magunkat? Ha ezt az állítást hajtogatjuk, nem érezzük magunknak frusztráltnak, tehetetlennek?

A célunk nem az, hogy teljesen másképp érezzük magunkat: valahová tartozónak, magabiztosnak, derűsnek, olyannak, akiről sugárzik, hogy békében vagy önmagával és a világgal?

És itt jön a negyedik kérdés: Milyen lenne az életem enélkül a gondolat nélkül?

Jóval nyugodtabb, felszabadultabb, derűsebb, nem? Legurulna rólunk a teher, hogy mindenképp szerezzünk valakit, mert anélkül is elégedettek tudnánk lenni.

Fordítsuk meg tehát az eredeti állítást, mi lesz belőle? - Nincs szükségem társra. Én vagyok saját magam legjobb társa. Nem mástól várom, hogy megváltson magányos és elhagyatott állapotomból, hiszen az a más, akitől várom, nagy eséllyel ugyancsak magányosnak és elhagyatottnak érzi magát.

Hogyan adhatnék valamit a másiknak, ami bennem sincs meg?

Az, hogy ezt az állapotot elérjem, persze nem egyszerű, de ha felismerem, hogy bizonyos mondatok, amelyek a fejemben visszhangoznak, nem biztos, hogy igazak, megtettem az első lépést. Megkérdőjeleztem a hiedelmet, amely tönkretette a mindennapjaimat. Lásd még: - Csúnya vagyok. Én nem kellek senkinek. Nekem nincs szerencsém.

Ez persze nem azt jelenti, hogy mondjunk le a társkeresésről. De ne azzal a görccsel menjünk bele, hogy mindenképp sikert kell elérnünk. Ne úgy találkozzunk emberekkel, hogy folyton ez jár az eszünkben. Érezzük magunkat jól, és az ellenkező nem tagjai vonzódni fognak hozzánk. A többi már menni fog.

Ezen a videón Byron Katie egy fiatal lánnyal beszélget annak társkeresési problémájáról, nézzétek meg, érdemes.

http://www.youtube.com/watch?v=01AjF86z8pc#t=219