Van-e jelentősége annak, hány partnerünk volt már eddig?

Akik szeretnek felméréseket készíteni a párkapcsolatok és a társkeresés világáról, azok természetesen arra is mindig rákérdeznek, kinek hány partnere volt eddig életében. Pontosabban inkább arra szoktak rákérdezni, hány partnerrel jutottak el a válaszadók a szexig. Mintha ez annyira fontos mérőszám lenne. Vajon tényleg fontos? Vagy inkább csak nagyságrendileg az? Ha már számolgatunk, nem inkább az lenne érdekes, hányszor voltunk szerelmesek? Vagy hány emberért voltunk már oda, még ha rövid ideig is? (Tényleg, számon tartja ezt valaki?)

Mikor valaki ismerkedés során rákérdez egy számra, az általában arra a konkrét számra kíváncsi, amely talán a legkevésbé fontos. Hogy hány emberrel feküdt már le a másik. És ebből a kérdésből sokszor keletkezik konfliktus. Egyrészt lehet ez a szám borzasztóan magas a kérdező szemében, vagy lehet ciki mód alacsony (mondjuk nulla), de az is lehet, hogy bármilyen számot is hall, nem fogja elhinni. A tendencia az, hogy a nők mindig kevesebbet vallanak be, a férfiak meg mindig többet.

Egy svéd felmérés szerint a nők életük során átlag 7 férfival létesítenek kapcsolatot, a férfiak meg átlagosan 13 nővel. Nyilvánvaló, hogy egyik szám sem stimmelhet, vagyis az igazság valahol a kettő kötött van, átlag 10-nél. De ez természetesen csak átlag, az egyéni különbségek hatalmasak lehetnek. Mégis úgy érezzük, ha nagyon eltérünk az átlagtól, akkor kozmetikáznunk kell a számokat. 

Ahhoz a patriarchális elképzeléshez képest, hogy egy férfi értékén csak dob, ha sok nővel volt dolga, egy nő pedig akkor értékes, ha még szűz, azért nyugaton ma már más a hozzáállás, de teljesen nem veszett ki a kettős mérce. A teljesen tapasztalatlan férfi egy bizonyos életkor után rengeteg heccelésre számíthat, ha még szűz (és ezt nem titkolja), míg a nők esetében sokkal kevésbé problémás, ha érintetlenek - ugyanakkor a szüzesség elvétele nem olyasmi, amit kellemes feladatként szokás értékelni. 

Sok férfi még most is úgy gondolja, hogy jobb, ha a partnernőjének nem volt sok férfi partnere, főleg, ha komolyabbak a szándékai. Alkalmi kaland esetén persze nem szokta őket zavarni, ha tapasztalt és nagy étvágyú a hölgy. 

Mivel léteznek ilyen elvárások, a nők többsége is tisztában van azzal, mi az a mennyiség, amit már inkább nem érdemes bevallani, és sok esetben rögtön az ismerkedés elején elkezdődik a megtévesztés. Vagy nem vagyunk hajlandóak számokról nyilatkozni, és akkor azt fogják rólunk gondolni, hogy iszonyú sok partnerünk volt már, vagy egy átlagosnak gondolt számot mondunk, bár a valóság ettől eltér, vagy tényleg átlagos/ annál kisebb a valós számadat, és akkor nyugodtan lehetünk őszinték. Esetleg bevallhatjuk az átlagot meghaladó értéket és ezzel nagy eséllyel lekerülünk a komoly kapcsolatra alkalmas feliratú listáról. 

De valójában mi a jelentősége annak, hány partnerünk volt már? Nagyon nagy számoknál felmerülhet a gyanú, hogy trófeákat gyűjtünk és/vagy képtelenek vagyunk uralkodni magunkon, amolyan a legyet is röptében típusok vagyunk. Ha valaki monogám kapcsolatra vágyik, akkor méltán vonja kétségbe az alkalmasságunkat. Az tényleg inkább csak romantikus tévhit, hogy nagy nőcsábászok hirtelen és örökre megelégednek egy asszonnyal csak azért, mert megtalálták életük szerelmét. 

Ha a volt partnerek száma azonban nem kirívóan nagyobb az átlagnál, akkor viszont lehet, hogy csak nem volt szerencsénk a keresgélés során, vagy ki akartuk tombolni magunkat, esetleg tapasztalatokat gyűjtöttünk, hogy ha komolyra fordul, tisztában legyünk azzal, mit szeretünk és mit nem. Lesz, akit zavar ez a hozzáállás, lesz, aki abban a hitben akarja ringatni magát, hogy ő volt az első vagy legalább az első igazán fontos. Sokak számára nem az a probléma, hogy voltak mások, hanem, hogy fontosak voltak.

De ha valaki boldogan házasságot köt olyasvalakivel, akinek ő az első partnere, az lehet, hogy nem kockáztat kevesebbet, mint az, aki egy kalandozó hajlamú embert választ. Aki tapasztalatlan, az később ráébredhet, hogy kihagyott egy fontos fázist az életéből és később lehet, hogy be akarja majd pótolni. Az amish Rumspringa például igen bölcs intézmény: mielőtt a fiatal komolyan elköteleződne egy lemondásokkal teli élet mellett, egy évet kap a bolondozásra, körbeugrálásra... Legalább tudja, hogy miről mond le... Vagy éppenséggel miről nem akar semmiképp lemondani.