Verticordia szerző bejegyzései

A párkapcsolatoknak is megvan a maguk tipikus története. Ebben a posztban tíz tipikus fázist mutatunk be, amelyet egy tartós kapcsolat során valószínűleg megtapasztalunk. A tizediket csak akkor, ha nagyon kiérdemeltük.

Szerintetek melyik az az összetevő, amely nélkül nincs tartós boldogság? A szeretet, a szerelem, a jó szex, esetleg a hűség? Vagy a tolerancia, vagyis az a képesség, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, nem csak a számunkra kellemes tulajdonságait, hanem azokat is, amelyeket kevésbé szeretünk, sőt, amelyek miatt hosszú távon sokat fogunk bosszankodni?

Hány év együttjárás illetve együttélés után érdemes gyereket vállalni? Elviekben nem ártana először alaposan megtapasztalni egymást, mielőtt egy ilyen projektbe belevágunk, a gyakorlat azonban sokszor felülírja az elméletet. Ha szorít az idő, mert ott a 35 vagy akár a 40 az orrunk előtt, és már nincs 4-5 évünk a kényelmes kipróbálásra, akkor olyan kompromisszumba is beleugorhatunk, amit később megbánunk - persze ez huszonéves korban is előfordulhat, csak más okból.

Az összeköltözés sikere, ahogy már a poszt első részében is említettük, nagyon sokmindenen múlik, és érdemes önvizsgálatot tartani, mielőtt belevágnánk. Van-e tapasztalatunk az önálló életben, elég érettek vagyunk-e arra, hogy gondoskodjunk magunkról, nem csak kényelemből szeretnénk-e összeköltözni, illetve azért, mert azt reméljük, ettől javul a kapcsolatunk? Milyen az anyagi helyzetünk, és hogyan fogjuk megosztani a költségeket, milyen lakótársak vagyunk, és milyen a partnerünk (ha még nem tapasztaltuk meg, próbáljuk egy többnapos kirándulás keretében), és vajon mennyi magányra és külön programra van szükségünk?

A párkapcsolat egyik legizgalmasabb időszaka az összebútorozás. Manapság már igen ritka, hogy erre csak az esküvő után kerül sor, szeretjük kipróbálni az együttlakást, mielőtt még komolyabban elköteleződnénk, és ez teljesen logikus is. Ha nagyon nem passzolunk össze, jobb, ha még ebben a szakaszban rájövünk, hogy nem kellene erőltetni a közös jövőt.

December végén, január elején hajlamosak vagyunk visszatekinteni az elmúlt évre: melyek voltak a fontos események, mit értünk el, mit veszítettünk, mire emlékszünk szívesen, mit felejtenénk el, de nem tudunk, mi az, ami egy adott pillanatban fontosnak tűnt, és mostanra kiderült, hogy egyáltalán nem volt fontos...

Hogyan működik a kapcsolatunk valójában, és van-e remény arra, hogy jobbá tegyük, vagy ha már az eleje ilyen, akkor az idő múlásával csak egyre rosszabb lesz? Ha ez a 10 pont igaz rátok, vagy legalábbis a nagy része stimmel, akkor nem valószínű, hogy érdemes folytatni a kapcsolatot.

Sokféle újévi fogadalmat tehetünk, az egyik leggyakoribb, főleg nőknél, hogy most már igazán belekezdenek valamiféle csodafogyókúrába, rendszeresen fognak sportolni, és minden egész más lesz, például majd pasijuk is akad... Vagy a meglévő kapcsolatuk javul, mert ahhoz tényleg csak az hiányzik, hogy karcsúbbak, fittebbek legyenek, ha már fiatalabbá nem operáltathatják magukat.

Elakadt a beszélgetés az első randin? Elővennéd a jegyzetfüzeted valamilyen témát keresve? Jegyezd meg ezt a három kérdést, és lesz miről beszélgetned!

Ki ne ismerné azt a férfitípust, aki körül nyüzsögnek a nők, és akire irigyek a kevésbé sikeres férfiak? Van köztük olyan, aki a férfiakat is elvarázsolja a dumájával, és persze olyan is, akitől az azonos neműek a falnak mennek, annyira irritálja őket, de létezésük megkerülhetetlen... És nőként előbb-utóbb beléjük botlunk.

Akár még egy olyan profilkép is hamis első benyomást kelthet rólunk, amelyen kifejezetten jól nézünk ki, hát még az olyanok, amelyeken pocsékul... Ha nem akarunk pusztán a véletlenre hagyatkozni, próbálkozzunk különféle képekkel, cserélgessük időnként őket, és figyeljünk arra, hogy ne egyforma hangulatúak legyenek.

Az első randi külön műfaj, főleg a netes társkeresésben: a hagyományos módon létrejött ismerkedésekkel ellentétben ez körülbelül olyan, mint egy állásinterjú, csak egy kicsit még rosszabb. De ha már jó pár kellemetlen első randink volt, akkor körülbelül kialakul bennünk, hogy mi az, amin szívesen változtatnánk, vagy, hogy mit szeretnénk látni a partnerünktől. Nos, mit szeretnének a férfiak?

A társadalmi nyomás meglehetősen erős tud lenni abban az irányban, hogy elhiggyük: akkor van velünk minden rendben, ha van állandó partnerünk. Különösen a család, a szülők folyamatos aggodalma mehet a fiatalok agyára: ahelyett, hogy állandó magyarázkodásra szorulnának, inkább kitalálnak egy barátot, barátnőt, és azzal etetik a népeket, hogy mennyire klassz párkapcsolatban élnek.

Bár a férfiaknak elméletben nincs kifogásuk az okos nők ellen, amikor hosszú távú partnert keresnek, nem szívesen választanak náluk jóval intelligensebb nőt. De nem csak ők állnak így a dologhoz: az okos nők se választanak szívesen náluk kevésbé intelligens férfit.

Azt hiszem, a legtöbb társkereső nő be tudna számolni olyan élményekről, amelyeknek az volt a lényege, hogy 3-4 randi után úgy dobták, hogy észre se vette… Mármint nem azonnal vette észre, hanem csak lassan esett le a tantusz. Persze nem állítom, hogy a sunnyogás a férfiak kiváltsága, a ghosting-nak nevezett jelenséget nők is művelik, de azért alapvetően a férfiak sajátossága az, hogy nem akarják kimondani: vége, és köszönik, ők ebből nem kérnek többet.

Az ismerkedni vágyók nagy része bizonytalan azt illetően, hogy kinek a feladata megtenni azt a bizonyos első lépést, amely szinte mindenkinek nehezére esik, legyen akár fiú, akár lány – kivéve persze, ha született hódító, és a gátlásokat csak hírből ismeri. Lehet, hogy már jó ideje szemezünk valakivel, de egyikünk se képes egy kicsit közelebb lépni a másikhoz, hogy elkezdhessünk beszélgetni.

Ha a partnerkeresés nem megy úgy, mint a karikacsapás, mindenféle ismerőseid, barátaid és főleg családtagjaid nagyszerű tippeket tudnak adni. Főleg, ha nekik éppen van partnerük, házasok, családosak, és így tovább. Vagyis egyáltalán nem érintettek az ügyben, esetleg már néhány évtizede nem is randiztak, mert nem volt rá szükségük. Általában a jószándék vezeti őket, segíteni akarnak, úgy érzik, ha megfogadnád a tanácsukat, minden egy csapásra megoldódna, vagy legalábbis nagyobb esélyed lenne rá, hogy megtaláld azt, akit keresel. Nézzük, milyen tippeket szokás adni:

Vajon mikor jár jobban egy nő? Ha azt gondolja, hogy a fiúk azért udvarolnak neki, mert komoly kapcsolatot akarnak, vagy, ha azt hiszi, hogy minden pasi csak le akarja fektetni? És melyik fiú sikeresebb: az, aki meg van róla győződve, hogy ha egy lány rámosolyog, akkor már hajlandó lenne többre is, vagy, ha kételkedik a saját vonzerejében, és kevesebbet képzel a mosoly mögé, vagy éppen az értékén kezeli?

Ha hosszú távú ÉS jól működő kapcsolatot szeretnénk, akkor nem elég szerelmesnek lenni, alapvetően bírni is kell egymást. Nem lehet büntetlenül cseszegetni a másikat se féltékenységgel, se házimunkával, se megalázó megjegyzésekkel... Ha a partnered mellett nem érzed úgy az idő nagy részében (mondjuk 6 órából 5-ben), hogy nyugodt vagy és kiegyensúlyozott, pozitív érzéseket táplálsz az irányában, akkor valószínűleg nem sokáig maradtok majd együtt - vagy együtt maradtok, de nem lesztek boldogok.

Az online társkeresés egyik nagy kihívása összepasszintani virtuális énünket a valóságossal, illetve hozzászokni a partner virtuális énje után valódi személyiségéhez...

Ha sok mindenben hátrányt is szenvednek a nők, azért egy dologban hatalmas az előnyük: sokkal szabadabban nyilváníthatnak érzelmeket, megengedhetik maguknak, hogy elérzékenyüljenek, sírjanak, hogy heves érzelmeket fejezzenek ki... Lehet, hogy a férfiak egyfajta lekezeléssel néznek a gyakori érzelemkitörésekre, de valójában hatalmas előnyt jelent, hogy nőként mindezeket nem kell magunkba fojtanunk.

Ha tudatosan keresünk tartós kapcsolatot, talán előbb rájövünk, mint mikor csak úgy belénk csap a villám, és váratlanul szeretünk bele valakibe: a nagy érzelmek és a szexuális izgalom nem elegendőek ahhoz, hogy életben tartsanak egy jegyességet, házasságot vagy együttélést. De akár még egy levelezést sem.

Ha az ember szingli, akkor könnyen kerülhet abba a helyzetbe, hogy nincs kivel nyaralnia, vagy akivel mehetne, az nem elég vonzó társaság. De miért ne vághatnánk bele egymagunk?

"Most miért nem ír? Eltelt két nap, és semmi... Biztosan nem ér rá. Vagy beteg. Nem fér hozzá az internethez. Na jó, ezt még én sem hiszem el... Inhüvelygyulladása van, és a hangja is elment, így telefonálni se tud. Elrabolták az ufók... Esetleg megsértődött. Valamit mondtam vagy tettem, amit nem kellett volna. Jaj, de hülye vagyok, megint elbaltáztam. Nem kellett volna lelkesednem. Jobban kellett volna lelkesednem. Az én hibám..."

Viszonylag új keletű szokás, hogy a párválasztás nehéz feladatában teljesen magunkra maradunk. A hagyományos társadalmakban ez elképzelhetetlen lett volna, sőt, ma is bőven akad olyan társadalom, amely egyenesen tiltja az egyénieskedést, és meggyőződéssel vallja, hogy a fiatalok alkalmatlanok...

Kell-e a dráma a szerelemhez? Mitagadás, szeretek sorozatokat nézni. És kicsit se bánom, ha van benne szerelmi szál is, sőt, engem nem zavar, ha elsősorban szerelmi szálakból áll a cselekmény, noha a társadalomrajz sem elhanyagolható… Jó, ha egy sorozatban mindenből van egy kicsi… És persze ahhoz, hogy az...

Vajon tényleg egyre kevésbé ismerkedünk az utcán, a metrón, a vonatok, szórakozóhelyen, közparkban, vagy akárhol a 3 dimenziós életben? Esetleg egy nap teljesen eltűnik az életünkből a leszólítós módszer, és csak az online appok világa marad, a közösségi oldalak, és a társkeresők? Nemrég egy...

Régen írtam már az első randik különleges problémáiról, és a napokban a kezembe akadt egy cikk, amelyben amerikai nők vallottak arról, hogy szerintük kinek kellene fizetnie az első randin. A jelek szerint minden megkérdezett szingli nő kifejezetten jó állással és...

Valószínűleg többen élnek át reménytelen, mint reményteljes, illetve viszonzott szerelmet, legalábbis logikusan így kell lennie: mivel sokkal kisebb a valószínűsége, hogy két ember egymásba szeressen, mint hogy az egyik ember beleszeressen a másikba, és érzelmei viszonzatlanok maradjanak. Persze léteznek...

A modern kor egyik nagy problémája a párkeresést illetően, hogy sokaknak nem áll rendelkezésére olyan szociális háló, kapcsolati rendszer, amely lehetővé tenné, hogy érdekes, régies kifejezéssel élve „partiképes” embereknek mutassák be őket. Azelőtt egy-egy lányt meg se lehetett szólítani csak...