Párkeresés

Az utóbbi időben viszonylag sokat foglalkoztam a kiégés lélektani hátterével. Köztudott, hogy a modern kutatások szerint már nemcsak munkahelyi kiégésről beszélhetünk, pl. valamilyen túlzottan stresszes környezet hatására (jellemzően itt említik a multinacionális vállalatok, vagy akár az egészségügy bizonyos területeit), hanem kiéghetünk házastársként, egyetemistaként, vagy akár szülőként is.

Lehet, hogy teljesen elavultnak tűnik az úriember kifejezés, főleg, ha azt vesszük, hogy a valóságban létezett úriemberek sokszor épp az ellenkezőjét tették annak, ami egy úriemberhez méltó lett volna... Mégis van elképzelésünk arról, hogy milyen egy gentleman - nem a nemesi származék, hanem az, aki tud viselkedni, akinek nem a kutyabőre, hanem a jelleme adja a nemességét. Talán sokan hiszik, hogy ilyen férfiak csak a lány- és kalandregényekben léteznek, pedig akadnak a valóságban is, bár lehet, hogy nem pont úgy néznek ki, mint ahogy egy angol férfiklubban szokás kinézni. 

A legtöbb párkapcsolatban élő ember kíváncsi arra, hogy mi a titka a hosszan tartó elégedettségnek - nevezhetnénk akár boldogságnak is, de a boldogság olyan felfokozott lelkiállapot, amelyet csak rövid időszakokban érzünk, vagyis nem várhatjuk, hogy húsz, vagy több éven keresztül egyfolytában boldogok legyünk. Nagyrészt elégedettek azonban lehetünk. A kérdés az, hogy mitől. Persze senki sem fog mágikus megoldásokat kínálni (vagy, aki ilyet kínál, annak semmiképp ne higgyünk), az elégedettségnek teljesen gyakorlatias alapjai vannak. 

Bizonyos társadalmi szokásokat meghaladni iszonyú nehéz - még akkor is, ha állítólag ezek sokat lazultak. Az egyik ilyen bevett szokás, hogy a férfié a kezdeményezés privilégiuma és átka, attól függ, honnan nézzük. Mert kezdeményezni jó, ha nem nagyon félünk a visszautasítástól, de rossz, sőt, terhes, ha minden egyes kudarcot nehezen dolgozunk fel. Mivel évezredekig a férfiaké maradt a kezdeményezés joga (mondhatni, kötelessége), kivéve a fizetős szex esetében, ők elvileg könnyebben is viselik, ha visszapattannak. Persze nem mindegyikük viseli ezt olyan könnyen.

Rohanó világunkban rengeteg új fogalom, kategória jött létre azokra az esetekre vonatkozóan, amikor egy férfi és nő nem párkapcsolati indíttatásból, hanem pusztán az élvezetek megtapasztalása céljából egymásra talál. Nem tisztem ezt most morálisan boncolgatni, amivel foglalkozni szeretnék az inkább annak a megértése, hogy mi is lehet a funkciója, vagy van-e szerepe annak, ha ezt a vágyát valaki stílusosan, vagy inkább úriember módjára vezeti elő.

A társkeresés azért is bonyolult hadművelet, mert nem kizárólag egzakt módon meghatározott igényekhez keressük a megfelelő „kínálatot”, hanem, ahogy ez talán senki számára nem idegen: gyermeki hiányainkból, mintáinkból kiindulva fordulunk azok felé, akik a sérültségeinkre valamilyen módon választ kínálnak.

Nemrégiben írtam az idő szorításában zajló nagy párkeresési hajszáról, amelyben valahogy mindig a nők állnak vesztésre, mert, ha a gyerekvállalás is a terveik között szerepel, elég szűkre szabott az idejük - nem annyira szűkre szabott, mint száz éve, de később is kezdik az egészet, így aztán nem marad olyan nagyon sok évük rá, mint a férfiaknak, akiknek biológiai okokból mindig ráérősebb a dolog.

Egy kapcsolat általában őszintébben kezdődik, mint ahogy folytatódik. Persze rengeteg tényezőtől függ, hogy mikor kezdünk el titkolózni a másik előtt, nem is feltétlen azért, mert direkt be akarjuk csapni a másikat, vagy homályban akarjuk tartani, csak meggyőzzük magunkat arról, hogy a partnerünket ez nem érdekli, feleslegesen aggódna, bosszankodna, nem szállna le a témáról, megsértődne miatta, esetleg csak nekünk kínos az egész, stb. Persze nem csak a nők hajlamosak bizonyos dolgok elhallgatására, de ezúttal tipikusan olyan témák következnek, amelyeket ők nem tárgyalnak meg olyan könnyedén a partnerükkel.

Számtalan módon alakíthatunk ki kapcsolatot a másik nemmel. Mégis az egyik legtipikusabb (és talán legkényelmesebb) módszer az, ha társaságokba eljárva, bemutatnak valakinek bennünket, vagy valamilyen közös érdeklődéssel, céllal rendelkező csoport részeként találkozunk egy számunkra érdekes emberrel. Kétségtelenül vannak előnyei ennek a lehetőségnek (ahogy persze hátrányai is), jelen cikkemben ezekről szeretnék írni néhány gondolatot.

Nincs is személyesebb annál, mint amikor saját készítésű ajándékot adunk át, nem igaz? Lepd meg kedvesedet egy könnyed, egészséges vacsorával Valentin-napon, és zsebeld be a bókokat!

Szerintetek melyik az az összetevő, amely nélkül nincs tartós boldogság? A szeretet, a szerelem, a jó szex, esetleg a hűség? Vagy a tolerancia, vagyis az a képesség, hogy elfogadjuk a másikat olyannak, amilyen, nem csak a számunkra kellemes tulajdonságait, hanem azokat is, amelyeket kevésbé szeretünk, sőt, amelyek miatt hosszú távon sokat fogunk bosszankodni?

„Nem keresek senkit, csak sodródom.” Ismerős ez a bemutatkozás? Sokszor találkoztunk már ezzel, de felmerülhet a kérdés, hogy aki tényleg nem keres senkit, az minek regisztrál fel egyáltalán egy társkereső oldalra...

Bár nem a ruha teszi az embert, az első randin mégis nagyon fontos az első benyomás. Ilyenkor igyekszünk mindent tökéletesen eltervezni és megválasztani. A tökéletes randi egyik alapja, hogy te hogyan fogsz kinézni, mit közvetítesz magadról és milyen benyomást fogsz kelteni a partneredben. 

Hány év együttjárás illetve együttélés után érdemes gyereket vállalni? Elviekben nem ártana először alaposan megtapasztalni egymást, mielőtt egy ilyen projektbe belevágunk, a gyakorlat azonban sokszor felülírja az elméletet. Ha szorít az idő, mert ott a 35 vagy akár a 40 az orrunk előtt, és már nincs 4-5 évünk a kényelmes kipróbálásra, akkor olyan kompromisszumba is beleugorhatunk, amit később megbánunk - persze ez huszonéves korban is előfordulhat, csak más okból.

Gyakran még azt is nehéz eldönteni, hogy egy átlagos napon mit vegyünk fel, de egy randi különösen kemény dió lehet. Túl sok? Túl kevés? Túl rövid vagy túl unalmas? Millió kérdés merül fel ilyenkor, hiszen tényleg sok függ a ruhánktól, és pár alapszabályt érdemes figyelembe venni.

Az összeköltözés sikere, ahogy már a poszt első részében is említettük, nagyon sokmindenen múlik, és érdemes önvizsgálatot tartani, mielőtt belevágnánk. Van-e tapasztalatunk az önálló életben, elég érettek vagyunk-e arra, hogy gondoskodjunk magunkról, nem csak kényelemből szeretnénk-e összeköltözni, illetve azért, mert azt reméljük, ettől javul a kapcsolatunk? Milyen az anyagi helyzetünk, és hogyan fogjuk megosztani a költségeket, milyen lakótársak vagyunk, és milyen a partnerünk (ha még nem tapasztaltuk meg, próbáljuk egy többnapos kirándulás keretében), és vajon mennyi magányra és külön programra van szükségünk?

Ha férfiként ismerkedni kívánunk, különféle lehetőségek közül választhatjuk ki a számunkra megfelelő hódítási formát. Egyesek online társkeresőznek, mások szociális körökbe járva várják, hogy leszólítsák őket, még olyanok is akadnak, akik a párkeresés elsőre kockázatosabbnak tűnő válfajait kísérlik meg művelni, és ők maguk próbálnak addig még számukra idegen nőket megközelíteni.

A párkapcsolat egyik legizgalmasabb időszaka az összebútorozás. Manapság már igen ritka, hogy erre csak az esküvő után kerül sor, szeretjük kipróbálni az együttlakást, mielőtt még komolyabban elköteleződnénk, és ez teljesen logikus is. Ha nagyon nem passzolunk össze, jobb, ha még ebben a szakaszban rájövünk, hogy nem kellene erőltetni a közös jövőt.

December végén, január elején hajlamosak vagyunk visszatekinteni az elmúlt évre: melyek voltak a fontos események, mit értünk el, mit veszítettünk, mire emlékszünk szívesen, mit felejtenénk el, de nem tudunk, mi az, ami egy adott pillanatban fontosnak tűnt, és mostanra kiderült, hogy egyáltalán nem volt fontos...

Így szilveszter után nem merném túl komoly témával indítani az évet és persze annyira bonyolulttal sem, ami a késői józanodáson áteső olvasóból a „mivan?” reakción kívül mást nemigen váltana ki. A címben feltett kérdésre kézenfekvőnek tűnhet a válasz: „hülye az, aki egy randevún leissza és leégeti magát ezzel”. Nyilván sokféle randi van, lehet egy kellemes forraltborozásnak is lerészegedés a vége és megmaradhat mindez kellemes élményként is.

Ismét eltelt egy év, és mérhetetlenül nagy öröm számunkra, hogy egyre többen olvassátok a blogot. Ilyenkor érezzük igazán, hogy szakértőink és munkatársaink fáradozásai nem hiábavalóak, hiszen valóban értékes tartalmakat sikerül előállítanunk. Évzárás gyanánt összeállítottuk Nektek 2015 legsikeresebb blogbejegyzéseit! Fogadjátok szeretettel!

A magány kifejezést hallva rengeteg asszociáció juthat az eszünkbe, de a jelenkor embere kevésbé gondol az önismeretében elmélyült, bölcs filozófusra, vagy az erős, kemény harcosra (aki magányában edződött meg) akkor, ha a téma terítékre kerül. A magány tanító ereje és értéke inkább a lélektant kedvelők által bír jelentőséggel, sőt igen konkrét elhatárolásokat is tesznek sokan aközött, hogy valaki például „magányos” vagy szimplán „csak” egyedül van.

Figyelni szoktam a cikkeim közzététele után megjelenő reakciókat, visszajelzéseket és természetesen azt is, hogy a társkereső embereket milyen kérdések foglalkoztatják. Azokon a kommenteken, amik egy írás tartalmára vonatkoznak, és konkrét pontokat érintenek, (megerősítő, kiegészítő vagy esetleg kritikus jelleggel) valamint intelligens nézőpontokat, véleményeket próbálnak közvetíteni, magam is el szoktam gondolkodni és a további elmélkedéseim végtermékét újra (akár pszichológiai, szakmai vonatkozásokkal kiegészítve) beemelem későbbi mondanivalómba.

Ha a végleteket nézem, akkor alapvetően két szélsőséges állásponttal találkoztam eddig: az egyik körülbelül így hangzik: „az a nő foglalt, akin fekszenek, miért ne fűzhetném az agyát főleg akkor, ha velem boldogabbá válhat?”, a másik meg valami ilyesmi: „tiszteletben kell tartani mások kapcsolatát, inkorrekt és gerinctelen dolog olyan valakinek csapni a szelet, akinek párja van”. Szóval, a témához gyakran morális szempontok alapján közelítünk, és aszerint mérlegelünk leginkább, hogy a lelkiismeretünk mit szól ehhez a kérdéshez.

Az első randi külön műfaj, főleg a netes társkeresésben: a hagyományos módon létrejött ismerkedésekkel ellentétben ez körülbelül olyan, mint egy állásinterjú, csak egy kicsit még rosszabb. De ha már jó pár kellemetlen első randink volt, akkor körülbelül kialakul bennünk, hogy mi az, amin szívesen változtatnánk, vagy, hogy mit szeretnénk látni a partnerünktől. Nos, mit szeretnének a férfiak?

A kamaszokra utalva még nem tűnik túl furcsának, ha a 16 éves gyerekünk, vagy testvérünk hazaállítva közli, hogy az a csaj/pasi, aki tetszik neki, tulajdonképpen érthetetlenül viselkedik vele és fogalma sincs arról, hogy mit is akar tőle. De az az információ, hogy ez a felnőttek esetében sincs másképp, elsőre meghökkentően vagy meglepően hathat ránk.

Sokan keresnek fel párkeresési, kapcsolatkialakítási problémákkal. Ezt azért hangsúlyozom, mert ilyenkor a fókusz eltér az általában „szokásos” párkapcsolati kérdésektől, nem arról folyik az eszmecsere, hogy miként is tudná az illető jövendő társkapcsolatát sikeresen felépíteni, hanem inkább maga a megfelelő személy megtalálása jelent komoly és sokszor elérhetetlennek tűnő feladatot az érintett számára.

A szerelem nem egy indulatmentes műfaj. Tudja ezt mindenki, az is, akinek része volt benne és valószínűleg érzékelni fogja az a szerencsés is, akire vár még ennek a csodának a megtapasztalása. Nincs is ezzel gond, hiszen intenzív érzelmeket lehetetlen úgy megélni, hogy azok nem visznek el minket időnként valamilyen, egyébként nem feltétlenül konstruktív irányba. Mindez belefér, főleg akkor, ha az indulatok kifejezését mederben lehet tartani és azok nem rombolják, inkább energetizálják a közös kapcsolati egységet.

Nem véletlenül emeltem ki a címben az „etikus” jelzőt, ugyanis a témához általában pont ebből az irányból közelítünk. A morális dilemmák szinte minden olyan ember életében előkerülnek, akik randevúk sorába kerülve igyekeznek mérlegelni leendő partnereik „sorsát”.