A randizást is tanítani kéne?

Extrovertált emberek biztos nevetségesnek találják az ötletet, hogy iskolai tantárgy lehetne a randizás, pedig rengetegen találhatnának sokkal könnyebben partnert, ha tudnák, hogyan kezdjenek hozzá, mit ne tegyenek semmiképp, és mi ajánlott. Mivel lehet egy csapásra tönkretenni egy találkát, és mi az, ami szinte mindig beválik. Persze ez még csak a kezdet, de már ez is olyan hatalmas dolognak tűnik, mikor még előtte vagyunk! 

Azelőtt sokkal több szabály létezett, amit kinek-kinek meg kellett tanulnia, ha meg akart felelni a társadalmi elvárásoknak. Ezek ugyan gúzsba kötötték az embert, de kapaszkodót is jelentettek. Lehetett mi ellen lázadni, mit figyelmen kívül hagyni. Ma már minden sokkal szabadabb, ezért sokkal bizonytalanabb is.

A gyerekek, fiatalok a filmekből tanulnak, könyvet egyre kevésbé olvasnak, és ha mégis, a fiúk biztos nem olyasmit, ami akár csak érintőlegesen is foglalkozna az udvarlással. A videójátékok nagy részében (amelyek szintén nagy szerepet játszanak a szocializációban) a nők zsákmányállatként jelennek meg. Pontokat lehet kapni a levadászásukért, olykor szerelmi történet is van, de ha az ember eleve egy haláli izmos, mindenféle fegyverrel rendelkező alfahím bőrébe bújik, olyan nagyon nem kell tepernie a sikerért.

Rengeteg tizen vagy huszonéves vlogger is befolyásolja az ízlésüket, nem mindig a jó irányba. A lányokat elbizonytalanítják a divattal kapcsolatos, fogyókúrás meg sminkelős tippeket terjesztő tinik (már 8-9 évesen azt látják, hogy a bálványuk megcsináltatja a mellét), a fiúk meg teljesen agyament tippekkel biztatják egymást - illetve már akkor találkoznak a pornóval, amikor még messze nem kéne... 

A nagy kérdés persze az, hogy miként is lehetne tanítani a randizást anélkül, hogy annak intim velejáróit is gyakorolnánk. Hiszen az elmélet ebben az esetben nem ér túl sokat. És hogyan is lehetne csoportosan oktatni úgy, hogy ne fulladjon az egész kínos csöndekbe vagy idióta vihogásba? Nyilván lehetne kezdeni valamit a drámapedagógiával, a szerepjátékkal, hiszen a könnyed érintések még simán beleférnek a baráti viszonyba is, mégis demonstrálható lenne, hogy mi túl nyomolós, mi túl félénk, mi éppen megfelelő magatartás. 

Éppen megfelelő annak, aki éppen a másik oldalon van... 

Meg lehetne vitatni, ki mit gondol a témáról, de persze mindehhez a pszichológus, terapeuta vagy drámapedagógus végtelen bölcsessége és türelme, meg persze hitelessége is kellene. Szexuális nevelés már itt-ott van, de mielőtt rátérnénk a szexre, azért az oda vezető utat is meg kellene tanítani. Vagyis, hogy miként ne kerüljünk oda, ha még nem állunk rá készen. És mikor érdemes oda kerülni. Mivel érdemes próbálkozni először, miért olyan fontos a fokozatosság. Milyen tévhitekkel számoljunk le, mit tanulhatunk a pornóból meg mit nem, és így tovább.

A Sex education című sorozat is erre az égető problémára hívja fel a figyelmet (sokan imádják a sorozatot, az én kamasz fiam is csak úgy falta), de ez a sorozat is azt mutatja, hogy fordítva ülünk a lovon. Először a beszédet és az érintést kellene megtanulni, és önmagunkkal kellene sokkal inkább tisztába jönnünk...