De minek válaszoljak, ha tudom, hogy úgyse érdekel?

Gyakran kerülök abba a helyzetbe, hogy tanácsot kérnek tőlem társkeresési problémákkal. Több férfi is kérdezte már, a nők miért nem válaszolnak neki, vagy miért olyan ritka, hogy válaszolnak. (Igaz, olyanokat is ismerek, akiknek a legtöbben válaszoltak, persze ők nem tanácsot kértek, csak beszélgettünk.) A legutóbb viszont egy nő kérdezte, hogy válaszoljon-e olyankor is, ha biztos benne, hogy az adott férfi nem érdekli?

A kérdésre nem válaszolnék se egyértelmű nemmel, se igennel. Mert az, hogy őt egy férfi nem érdekli, több mindent jelenthet. Vagy a bemutatkozó levél érdektelen, vagy a profilból derül ki, hogy nincs értelme a dolognak, mert olyan kizáró okok merülnek fel, amelyek sosem fognak megszűnni. (Mondjuk a külsőt illető kifogások, intelligencia, stílus.) De egy normális hangvételű, kedves levélre akkor is illik válaszolni, ha röviden is, ha meg vagyunk győződve róla, hogy nincs bennünk semmi közös, vagy valamilyen paramétere miatt az illető nem passzol hozzánk. Már csak azért is jobb ilyenkor valamit írni, hogy az illető kapjon valami pozitív visszajelzést, még ha az nem is arról szól, hogy ismerkedni szeretnének vele.

Vannak olyan esetek is, amelyekben első látásra úgy tűnik, hogy az a férfi nem illik bele az elképzelésünkbe, de a kifogásunk nem elég fajsúlyos. Mondjuk az, hogy mennyire magas vagy alacsony valaki, vagy mennyi idős, semmit nem árul el a személyiségéről: a társkeresés elején talán túlságosan is szűkre vesszük a paramétereket – például kifejezetten csak a saját korosztályunkkal akarunk ismerkedni, és tíz, tizenöt év korkülönbséget már nem tartunk elviselhetőnek, pedig lehet, hogy ha élőben futunk össze ugyanazzal egy nálunk kicsit idősebb (vagy fiatalabb) emberrel, eszünkbe se jut a korát firtatni, esetleg fogalmunk sincs, hogy hány éves, megbecsülni se tudnánk.

Miért ajánlanám még azt, hogy igenis válaszoljunk olyan levelekre, amelyek egy kicsit is szimpatikusak? Mert minden levelezés gyakorlás, tapasztalatszerzés is. Főleg az olyanok számára, akiknek nincs levelezős múltja az ellenkező nem tekintetében, életükben csak barátnőikkel leveleztek, vagy esetleg plátói kapcsolataikkal, akikkel kerülgették a forró kását, és minden érzelmi igényüket szavakban élték ki. Lehet, hogy elsőre sokkoló lesz egy realistább, célorientáltabb megközelítés (ha azzal találkozunk), de lassanként megbarátkozhatunk vele.

Érdemes más stílusú embereket is megismerni, mint amilyenekkel addig dolgunk volt, új világ nyílik meg számunkra, ha olyanokkal is levelezünk, akik számunkra szokatlan szempontból közelítenek meg kérdéseket. Még az is hasznos tapasztalat, ha olyannal levelezünk, akiről aztán kiderül, hogy antipatikus: megtanuljuk kezelni az ilyen helyzeteket, megéljük, milyen az, ha valakivel határozottan kell közölnünk, hogy nem akarunk tőle semmit – mert ezt is tanulni kell, nem megy magától.

A negatív tapasztalatok is kellenek ahhoz, hogy megtanuljunk szűrni, felismerjük a szokásos csapdákat, rutinosabbakká váljunk az interjúztatásban. Tekinthetünk úgy a társkeresésnek ezen szakaszára, mint gyakornokságra: még csak keressük a helyünket, ismerkedünk a közeggel, kipróbálunk helyzeteket, következtetéseket vonunk le, olykor téveseket, amelyeket egy következő szakaszban megcáfol az élet, olykor meg helyeseket…

Persze, a legegyszerűbb az lenne, ha addig várnánk, amíg eljön a tökéletes levél, a tökéletes férfi által küldött, pont a mi ízlésünknek megfelelő tartalommal. De a társkeresés a legritkább esetben működik így. Sokkal jellemzőbb, hogy számos levelezést és randit kell átélnünk ahhoz, hogy valami komolyabb adódjon, de ezeket át kell élnünk, hogy értékelni tudjuk azt, akire várunk. Ha nem ismerjük meg a kínálatot, és esetleg túl irreálisak az elvárásaink, ha óvatoskodásból passzívak maradunk, akkor nem lesz alkalmunk kimozdulni a holtpontról.

Olykor előfordul, hogy az első blikkre nem minden szempontból stimmelő levelezőpartnerünkről kiderül, hogy nagyon is illik hozzánk. De ezt persze akkor szokták elhinni a társkeresők, ha egyszer végre maguk is megtapasztalják.