Te is társat keresel?
Belépés a Randivonalra:
Egykék párban
Írta: Verticordia , dátum: jún 25, 2016 , rovat: Párkeresés | 0 komment
Mennyire nehéz egy egykének párkapcsolatot építenie? És mennyire nehéz az egyke partnerének ebben a kapcsolatban? Biztos mindenki hallott már horror sztorikat az egyetlen gyermekek önzéséről, kompromisszumképtelenségéről, uralkodni vágyásáról, de az is biztos, hogy mindenkinek volt már nagyon szimpatikus, kedves egykékkel is dolga, még ha nem is szerelmi kontextusban. Mennyire fontos egyáltalán, hogy egy felnőtt embernek hány testvére volt, és milyen családból jön?
Biztos, hogy a gyerekkorunk alapvetően befolyásolja a szerelmi életünket, nem mindegy, hogy hányadik gyerekek vagyunk, vannak-e testvéreink, milyen a nemek aránya, de annyi változótól függ még a személyiség kialakulása, hogy szimplán az az információ, hogy valakinek nincs testvére, viszonylag keveset árul el róla. Például lehet, hogy ugyan nincs testvére, de együtt nevelkedett a szomszéd gyerekkel vagy egy unokatestvérrel, és nem érezte egykének magát, meg az is lehet, hogy van testvére, de akkora a korkülönbség, hogy ő tulajdonképp egykeként nőtt fel, vagy a testvér féltestvér, és soha nem éltek egy háztartásban. Vagy volt testvére, de gyerekkorában meghalt, és ez rányomta a bélyegét a megmaradt testvér egész életére.
Hammer Zsuzsanna A felnőtt, ha egyke című cikkében (Mindennapi pszichológia, 2016/2. szám) még arra is kitér, hogy a szülők egykesége illetve testvéreik száma is neme is befolyásolhatja az egyetlen gyerek ellenkező nemhez fűződő kapcsolatát. Bár ez persze attól függ, hogy a nagybácsik/nagynénik jelen vannak-e a gyerek életében, mert ez messze nem biztos. De ha igen, az segíthet, ha az anyának iletve apának ellenkező nemű testvére van, és ezen a példán a gyerek sokat tanulhat a fiú/lány testvéri kapcsolatokról. A cikk logikája szerint egyébként az, ha valakinek csak azonos nemű testvérei vannak, párkapcsolati kompetencia szempontjából nem sokkal jobb, mint ha nincsenek testvérei, hiszen nem szokik hozzá az ellenkező nemhez napi szinten - a szülők nemisége általában tabu, és nem segít a gyereknek.
De mit állapítottak meg a pszichológusok az egykékről általában véve? (És ez most hangsúlyozottan nem vonatkozik mindegyikükre!) Az alapállás szerint az egyetlen gyerek sokkal inkább hajlamos a világ közepének érezni magát, és ezért ismerkedés szempontjából hátránnyal indul, egy párkapcsolaton belül azonban szívesen veszi fel a domináns szerepet. Elsősorban férfi egykékről állapították meg, hogy ha jóval fiatalabb, vagy saját családjában kisebb testvér szerepet játszó nőt vesznek feleségül (vagy egyáltalán csak olyan nőt, aki szívesen aláveti magát, és nem okoskodik sokat), akkor jól működő kapcsolatot építhetnek. De két egyke egy csárdában sok konfliktushoz vezethet.
Ha az egyke nő, akkor az idősebb partner jelenthet számára biztonságot, hiszen ugyanazt a felállást élheti meg, mint az apjával kapcsolatban, bár itt érzek némi ellentmondást: az egyke nő királylány szindrómáját egy domináns idősebb férfi nem biztos, hogy el fogja viselni: a nő egyrészt elvárja, hogy ő irányíthasson mindent, másrészt azt is elvárja, hogy a férj apaként gondoskodjék róla: az ilyen lányok ideális párja a magát alávető férj inkább, mint a domináns, bár az elsőszülöttség jó tipp lehet a felelősségteljesség szempontjából.
Az egykék esetében az egyik legnagyobb probléma a szülők állandó jelenléte szokott lenni. Főleg akkor érvényes ez, ha a szülő megözvegyült vagy elvált, és megszokta, hogy az egyetlen fontos személy az életében a gyereke. Igen gyakran az anya marad együtt a lányával vagy fiával, és már az is szerencse, ha nem akarja örökre kisajátítani, úgymond engedi megházasodni, de attól még lehet, hogy elvárja, hogy egy háztartásban éljenek, vagy legalábbis nagyon közel egymáshoz. Ha több testvér van, ez a kötődés nem ennyire egyoldalú és elviselhetőbb általában, de egyetlen gyerekek szülei sokszor erősen túlzásba viszik a párkapcsolatba való beleavatkozást.
Vagyis, ha egyke partnerrel kerülünk össze, alaposan vizsgáljuk meg, hogy milyen a kapcsolata a szüleivel, és hogy a jövőben ezeket az embereket napi szinten el tudjuk-e majd viselni, mert szinte biztos, hogy ők együtt járnak a kapcsolattal. Erre ismerek pozitív példát is, de nagyon negatívat úgyszintén: a dolog attól is függ, hogy a gyerek uralkodik-e a szülő felett, vagy fordítva. (Nagyon ritka, de előfordul, hogy teljesen normális, kvázi egyenrangú a kapcsolatuk.)
Az egykék alaptulajdonságai között tartják számon a maximalizmust is, és erre még csak ellenpéldát se nagyon láttam: valóban hajlamosak rá, ami egyrészt biztos ponttá teszi őket az életben (például karrier szempontjából fontos), másrészt merevvé esetleg a partner, illetve a gyerekek felé, bár ezen is lehet javítani. Az egykék hajlamosak a befelé fordulásra, megszokták, hogy jól érzik magukat egyedül, azért igénylik is a csendes pillanatokat, valószínűleg nem akarnak sok gyereket - bár van, akit épp a magányos gyerekkor motivál arra, hogy a gyerekeit ne ítélje ugyanerre: egy ismerős, két egykéből álló házaspár ezt a magyarázatot adta arra, hogy miért vállaltak három gyereket.
Gyerekvállalás idején még sokkal jobb helyzetbe is kerülhetünk, mint ha testvérekkel rendelkező partnerünk lenne, mert a nagyszülők számára a mi gyerekünk lesz AZ unoka. (Két egyke esetén négy nagyszülő állhat folyamatosan rendelkezésre, mint a fent említett példában.) De persze mindennek megvan az előnye és a hátránya is: a nagy kérdés, hogy azokkal a nagyszülőkkel mennyire tudunk mi együttműködni.
Összefoglalva: noha sok egyetlen gyereknek vannak ismerkedési, pártalálási nehézségei, ezek általában nem súlyosabbak, mint más, mondjuk egynemű testvérek között nevelkedett emberekéi (főleg, ha elsőszülöttekről van szó, akik az egykékkel mutatnak némi rokonságot), és ha nincsen a szülő vagy szülők részéről egészségtelen tapadás, az egyke kiváló partner és társ lehet.