Elátkozott kapcsolatok? A 3D hatás

Sok kapcsolat jut el abba a fázisba, amelyből már nem vezet út felfelé. Nincs menekvés, menthetetlenül elromlott minden. Ha már itt tartunk, a legjobb, amit tehetünk, hogy pontot teszünk az egész végére és továbblépünk. De amikor még benne vagyunk a közepében, nagyon nehéz megítélni, hogy elérkeztünk-e már oda, ahonnan nincs visszatérés.

Jeffrey Bernstein pszichológus a kapcsolatok 3D hatásával érzékelteti, miből tevődik össze a végső romlás. Ez a három D-betűs szó a Distraction, a Distance és a Disconnection. Vagyis a figyelem elterelődése (másra figyelés), a távolság és a kapcsolat megszakadásának megtapasztalása együttesen arra utalnak, hogy eljutottunk a menthetetlen fázisba.

1. Mit jelent közelebbről a Distraction?

   Konkrétan azt, hogy már nem figyelünk oda. Nem figyelünk egymásra, igyekszünk maximálisan másra figyelni, legyen az kb bármi, ami lekötheti az energiánkat. Ha eljutottunk ide, minden alkalmat megragadunk arra, hogy elkerüljük az intim helyzeteket, százszor inkább töltjük az időt munkával, szabadidős tevékenységgel, barátokkal, családtagokkal vagy akár még takarítással is, mint a partnerünkkel.

   A dolog odáig fajul, hogy lassan idegbajt kapunk, ha kettesben kell maradnunk vele, nem is akarunk ránézni, nem kapunk levegőt a jelenlétében. Minden figyelemelterelésért hálásak vagyunk, csak ne kelljen vele foglalkoznunk. Már nem érdekel, mi történik az életében, nem érezzük, hogy bármi közünk volna hozzá, és nem vagyunk hajlandóak odafigyelni.

2. Miben áll a Distance (távolság)?

   Teljes érzelmi elhidegülést tapasztalunk. Mivel nem figyelünk, illetve másra figyelünk, kivonjuk magunkat minden lehetséges helyzetből. Masszív falakat építünk magunk köré. Nem akarunk már semmit megosztani a partnerrel, nem mesélünk el neki dolgokat, nincs mondanivalónk.

   Ebben a fázisban már konfliktusokat sem akarunk, annyira kerüljük az érintkezést, hogy még a vitát, veszekedést is feleslegesnek, kerülendőnek tartjuk. Nyilván sok esetben nem lehet elkerülni a konfrontációt, de csökkenthető a gyakorisága, ha nem nyilvánítunk véleményt a jelenlétében.

    

3. Mit értünk Disconnection (kapcsolatszakadás) alatt?

   Mivel nincs figyelem és közelség, megszűnnek a kapcsolódási pontok. Nyilván összekötnek még minket mindenféle szálak, például a közös gyerekek, család, ház, anyagiak, de lelkileg teljesen leváltunk. Már nem is értjük, hogy érezhettünk bármi közösséget a másikkal.

   Mivel ennyire szétválunk, az empátia is megszűnik bennünk, elkezdünk mindent negatív színben szemlélni, és ha nem is mondjuk ki, magunkban folyamatosan kritizáljuk a másikat. Elég, ha csak a gesztusaink, mimikánk árulkodó, ha legyintünk, pisszegünk, vállat vonunk, a szemünket forgatjuk, morgolódunk.

   Annyit már nem ér meg az egész, hogy kivételes alkalmakon kívül (amikor valamiért kitör belőlünk a hatalmas feszültség) hangot is adjunk a megvetésünknek. Ebben a fázisban már nem vagyunk képesek szinte semmilyen pozitívum értékelésére. Ha valamiféle jót látnánk a másikban, még úgy éreznénk, hogy igazságtalanok vagyunk vele, és ezt önvédelemből nem akarjuk érezni. Fontos, hogy magunkat tekintsük áldozatnak és a másikat hibásnak.

Rengeteg pár él együtt továbbra is annak ellenére, hogy mindezek jellemzőek rájuk. Földi pokolban főnek, állandó feszültségben és elégedetlenségben, de képtelenek levonni a következtetést: hogy a kapcsolatuk már nem létezik. És hogy csak kínozzák egymást.

Nyilván léteznek olyan élethelyzetek, amelyekből borzalmasan nehéz kilépni, mert például olyan anyagi következményei lehetnek egy válásnak, amely még mélyebb gödörbe sodorna mindenkit. De sok esetben csak arról van szó, hogy a homokba dugjuk a fejünket. Már rég nem remélünk javulást, hiszen tisztában vagyunk annak lehetetlenségével, mégse teszünk semmit a helyzet megszüntetése érdekében.

Pedig megéri kilépni az ennyire menthetetlen helyzetekből, amelyek csak rombolják a lelki és hosszú távon testi egészségünket is.