Randivonal Blog
Te is társat keresel?
A Randivonal Magyarország legnagyobb online társkereső oldala már 25 éve.
Belépés a Randivonalra:
Érdemes-e randi- és szexmentes időszakot tartanunk?
Írta: Verticordia , dátum: már 26, 2016 , rovat: Egyéb | 0 komment
Olvasgatom a nemzetközi sajtót, és látom, hogy egy nő megfogadta: 2016-ban se randizni nem fog, se szexelni. Mondjuk, ha nem randizik, egy kicsit nehéz lenne szexelni is, de azért lehetnek olyan alkalmak, amelyek folytán az első nélkül is megvalósítható a másik...
Egy év az meglehetősen hosszú idő, főleg mindenféle erotikus/romantikus interakció nélkül, és főleg úgy, hogy ezt saját elhatározásból tesszük. Ha nem határozzuk el előre, csak így jön ki a lépés, talán könnyebben viselhető, mert mindig ott a remény, hogy valami majd csak összejön.
Egy év az meglehetősen hosszú idő, főleg mindenféle erotikus/romantikus interakció nélkül, és főleg úgy, hogy ezt saját elhatározásból tesszük. Ha nem határozzuk el előre, csak így jön ki a lépés, talán könnyebben viselhető, mert mindig ott a remény, hogy valami majd csak összejön.
No, de hogyan jut eszébe valakinek ilyen fogadalmat tenni? A konkrét esetben elég kellemetlen tapasztalatok vezettek ehhez a döntéshez, a nő úgy érezte, hogy újjá kell építenie magát, a férfiaktól elszenvedett lelki sebekből fel kell épülnie annyira, hogy megint képes legyen az ellenkező nemmel párkapcsolati vagy erotikus szinten kommunikálni. Egy szakítás, egy elhagyás, és alkalmi kalandok voltak mögötte, ezeket akarta kiheverni.
Még csak március van, nem olyan sok idő telt el a fogadalom kezdete óta, de a hölgy egyelőre jól bírja - mondjuk két és fél hónap tényleg nem a világ. Úgy érzi, hogy ettől az önkéntes cölibátustól érzelmileg megerősödött, képes leszokni arról, hogy a kiegyensúlyozottsága attól függjön, vajon van-e partnere, és az megbízható-e, számíthat-e rá, vagy állandóan attól kell félnie, hogy elhagyják.
El tudom képzelni, hogy az adott élmények után, és saját maga függőségét felismerve tényleg arra volt szüksége, hogy tartson némi szünetet - bár az egy év nekem szükségtelenül hosszú időnek tűnik, ilyen messzire nem terveznék. Ha a tudatos keresést, randizást, kalandok utáni vadászatot le is állítanám, azért nem zárkóznék el mindenestül, főleg nem ilyen radikálisan, és hosszan tartóan.
Ha éppen ebben az időszakban jelenik meg egy ígéretes partner, aki elkezd udvarolni, érdemes kihagyni a fogadalom miatt, vagy arra kérni, hogy várjon egy fél évet, mert én addig nem randizom, nem szexelek, amíg 2017. január elseje be nem köszönt? Ugye, nem valami életszerű? Bár biztos van, akit épp ez tüzel fel: a kihívás, hogy egy fogalmat tett, kvázi szerzetesi életet élő nőt rávegyen a fogadalom megszegésére. A tiltott gyümölcs effektus ilyenkor is tud hatni. A kérdés csak az, hogy akit kizárólag a fogadalom megszegésének ténye izgat, mit tesz, ha esetleg sikerrel jár.
Meglehet, hogy ez az önkorlátozás már pár hónap elteltével roppant terhes lesz a fogadalmas nőnek, mert rég nem lesz kedve betartani, de ha mindenkivel közölte a környezetében, akkor már nagyon ciki nem végigcsinálni... De ha az egész már csak nyűg, és semmi haszna nincs, csak szenvedünk tőle, akkor a célját veszti el, hiszen nem az önsanyargatás igénye volt a kiindulópont, hanem az, hogy érzelmileg megerősödjünk. Lehet, hogy az ilyen fogadalmakat eleve nem érdemes sokakkal közölni, így kisebb lesz a nyomás rajtunk, ha úgy döntünk, hogy mégse akarjuk betartani.
A legegyszerűbb valószínűleg az, ha addig tartjuk be a cölibátust, amíg jólesik, amíg nem érezzük nagy szükségét annak, hogy újra elkezdjünk keresni. És az önmegtartóztatás időszakát érdemes alaposan kihasználni egyéb kapcsolataink megerősítésére, testi-lelki épülésre, hogy ne valami vákuum legyen ez a kényszerszünet, hanem valóban a megújulás időszaka. Szimplán az, hogy valamit nem csinálunk, nem szokott semmit megoldani: helyette érdemes valami mást csinálni, ami elvonja a figyelmünket, és leszívja fölös energiáinkat, sőt, új lehetőségeket nyit előttünk.
Ha már szexmentesség, van, aki ezt nem szingliként, hanem párkapcsolatban is gyakorolja: nos, ez már egy sokkal kényesebb téma. Kitűzni egy vagy több éves szexmentes időszakot egy párkapcsolatban annak céljából, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz vagy Istenhez, vagy bármi, inkább arra utal, hogy a szexet nem a helyén kezeljük, és nem valami gyönyörű dologként éljük meg... A szexmentes párkapcsolat ritkán működik jól: csakis akkor eredményes, ha a felek egyike sem igazán igényli a szexet, főleg nem gyakorta.
De ugyanilyen szükségtelen túlzásnak és felesleges kényszernek tartom azt is, ha valaki épp ellenkezőleg, azt fogadja meg egy párkapcsolatban, hogy minden nap szexel a partnerével, ha van hozzá kedve, ha nincs. Inkább ne tegyünk fogadalmakat, és hallgassunk a testünk/lelkünk igényeire.
Még csak március van, nem olyan sok idő telt el a fogadalom kezdete óta, de a hölgy egyelőre jól bírja - mondjuk két és fél hónap tényleg nem a világ. Úgy érzi, hogy ettől az önkéntes cölibátustól érzelmileg megerősödött, képes leszokni arról, hogy a kiegyensúlyozottsága attól függjön, vajon van-e partnere, és az megbízható-e, számíthat-e rá, vagy állandóan attól kell félnie, hogy elhagyják.
El tudom képzelni, hogy az adott élmények után, és saját maga függőségét felismerve tényleg arra volt szüksége, hogy tartson némi szünetet - bár az egy év nekem szükségtelenül hosszú időnek tűnik, ilyen messzire nem terveznék. Ha a tudatos keresést, randizást, kalandok utáni vadászatot le is állítanám, azért nem zárkóznék el mindenestül, főleg nem ilyen radikálisan, és hosszan tartóan.
Ha éppen ebben az időszakban jelenik meg egy ígéretes partner, aki elkezd udvarolni, érdemes kihagyni a fogadalom miatt, vagy arra kérni, hogy várjon egy fél évet, mert én addig nem randizom, nem szexelek, amíg 2017. január elseje be nem köszönt? Ugye, nem valami életszerű? Bár biztos van, akit épp ez tüzel fel: a kihívás, hogy egy fogalmat tett, kvázi szerzetesi életet élő nőt rávegyen a fogadalom megszegésére. A tiltott gyümölcs effektus ilyenkor is tud hatni. A kérdés csak az, hogy akit kizárólag a fogadalom megszegésének ténye izgat, mit tesz, ha esetleg sikerrel jár.
Meglehet, hogy ez az önkorlátozás már pár hónap elteltével roppant terhes lesz a fogadalmas nőnek, mert rég nem lesz kedve betartani, de ha mindenkivel közölte a környezetében, akkor már nagyon ciki nem végigcsinálni... De ha az egész már csak nyűg, és semmi haszna nincs, csak szenvedünk tőle, akkor a célját veszti el, hiszen nem az önsanyargatás igénye volt a kiindulópont, hanem az, hogy érzelmileg megerősödjünk. Lehet, hogy az ilyen fogadalmakat eleve nem érdemes sokakkal közölni, így kisebb lesz a nyomás rajtunk, ha úgy döntünk, hogy mégse akarjuk betartani.
A legegyszerűbb valószínűleg az, ha addig tartjuk be a cölibátust, amíg jólesik, amíg nem érezzük nagy szükségét annak, hogy újra elkezdjünk keresni. És az önmegtartóztatás időszakát érdemes alaposan kihasználni egyéb kapcsolataink megerősítésére, testi-lelki épülésre, hogy ne valami vákuum legyen ez a kényszerszünet, hanem valóban a megújulás időszaka. Szimplán az, hogy valamit nem csinálunk, nem szokott semmit megoldani: helyette érdemes valami mást csinálni, ami elvonja a figyelmünket, és leszívja fölös energiáinkat, sőt, új lehetőségeket nyit előttünk.
Ha már szexmentesség, van, aki ezt nem szingliként, hanem párkapcsolatban is gyakorolja: nos, ez már egy sokkal kényesebb téma. Kitűzni egy vagy több éves szexmentes időszakot egy párkapcsolatban annak céljából, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz vagy Istenhez, vagy bármi, inkább arra utal, hogy a szexet nem a helyén kezeljük, és nem valami gyönyörű dologként éljük meg... A szexmentes párkapcsolat ritkán működik jól: csakis akkor eredményes, ha a felek egyike sem igazán igényli a szexet, főleg nem gyakorta.
De ugyanilyen szükségtelen túlzásnak és felesleges kényszernek tartom azt is, ha valaki épp ellenkezőleg, azt fogadja meg egy párkapcsolatban, hogy minden nap szexel a partnerével, ha van hozzá kedve, ha nincs. Inkább ne tegyünk fogadalmakat, és hallgassunk a testünk/lelkünk igényeire.