* common.systemMessage *
Rendben
Mégsem
Írta: Verticordia , dátum: aug 07, 2013 , rovat: Párkeresés | 0 komment
Nemszeretem féltékenység
Féltékenység és irigység: romboló, nemszeretem érzések. Nem egyforma mértékben van jelen mindannyiunkban, és nem egyformán reagálunk arra, ha ránk féltékenyek vagy irigykednek. A féltékenység elsősorban arra irányul, hogy az, ami vagy aki a „miénk”, ne legyen másé. Irigységet pedig akkor érzünk, ha nekünk nincsen meg az, ami másnak megvan, de mi is vágynánk rá. A két érzelem persze keveredhet is, főleg, amikor erotikáról és szerelemről, párkapcsolatról van szó. Mivel egy másik embert nem lehet tárgyként birtokolni, a féltékenység akkor is felütheti a fejét, ha valójában nem formálhatunk jogot az illető figyelmére, idejére, szeretetére, kizárólagos jogot meg végképp nem, mégis erre vágyunk.
Az irigységet a közvélemény általában elítéli, a féltékenységet azonban szerelmi kontextusban sokkal megértőbben kezeli: míg egy gyerektől rossz néven veszik, ha féltékeny a testvérére, egy szerető, férj, feleség esetében a legtöbb ember teljesen természetesnek gondolja a meglétét. A nagy különbség abban áll, hogy ki mennyire adja magát át ennek a negatív érzésnek és ez milyen tettekre ragadtatja, illetve mennyire rombolja vele saját magát, a kapcsolatát, a partnerét, a környezetét. Van, aki szerint a féltékenység pozitív érzés, mert az összetartozást erősíti, van, aki egyenesen elvárja a partnerétől, hogy féltékenykedjék, mert enélkül nem tartja valódinak a szerelmét, van, akit viszont irritál és nagyon bosszant ez az érzés. Számos pszichológus szerint a féltékenység rólunk magunkról, az önképünkről szól: ha attól tartunk, hogy valaki, aki nekünk fontos, másnak is ad a figyelméből, mást is értékel, valójában saját értékeinkben, szerethetőségünkben kételkedünk.
A féltékenység tehát az emberi kapcsolatok, de főleg az erotikus és szerelmi kapcsolatok állandó velejárója, korszaktól és társadalmi berendezkedéstől függetlenül ott van mindenütt, persze a megítélése, ahogy a szerelemféltésből elkövetett bűncselekmények büntethetősége is változik: ma már a nyugati civilizációban nem úszhatja meg büntetlenül az, aki úgynevezett becsületbeli gyilkosságot követ el, mint ez régebben szokás volt. Az utóbbi években azonban a féltékenységet kiváltó okok is szaporodtak, mégpedig a virtuális térben való berendezkedésünkkel, főleg a közösségi oldalak népszerűségével párhuzamosan.
Ki figyel kit? Eszközök és indíttatások
Aki féltékeny, az ősidők óta kíváncsiskodik és sokszor nem riad vissza a nyomozástól sem. Nem kell mindjárt magánnyomozó felfogadására gondolnunk, a másik ruhájának, autójának, íróasztalának átkutatása korábban is lehetséges volt: de ehhez azért általában együtt kellett élni vagy dolgozni féltékenységünk tárgyával. Ma már sokkal egyszerűbb dolgunk van, ha kutakodni akarunk.
Amiről úgy húsz éve még a rendőrség és a titkosszolgálatok is csak álmodhattak, az most karnyújtásnyira van az egyszerű felhasználók számára is, és valóban teljes virtuális absztinencia vagy legalábbis ügyes rejtőzködés kell ahhoz, hogy ne legyünk kitéve potenciális partnereink, aktuális társunk vagy exeink kíváncsiskodásainak. Ez annak sem kellemes, akit megfigyelnek, de annak sem, aki kényszeresen ellenőrzi a másikat, és persze gyakran előfordul, hogy a dolog kölcsönös, mindketten megfigyelők és megfigyeltek egyszerre. Még az is lehet, hogy nincsenek ennek tudatában, csak akkor ébrednek rá, mikor valami miatt gyanút fognak.
Amíg nincs állandó partnerünk, addig persze nem igazán érezzük annak a veszélyeit, hogy lépten-nyomon információkat adunk magunkról, illetve véleményünket fejezzük ki ellenkező nemű emberekkel kapcsolatban, hiszen nem fogunk megbántani vagy felbosszantani senkit pusztán azzal, hogy egy közösségi oldalon kedvelünk valakit vagy bejelölnek azok, akiket valamilyen alkalomból találkoztunk. De amint komolyabban érdeklődik valaki irántunk, mindezek a dolgok már egész más színben tűnnek fel. Ha valakit neten ismertünk meg, akkor még valószínűbb, hogy elég sok időt tölt a képernyő előtt, és önkéntelenül is érzékelni fogja a mozgásunkat. Akkor is konstatálja a hangulatváltozásainkat, ha épp nem tudatosan figyel rá.
Mikor valakivel romantikus/erotikus kapcsolatba kerülünk, és az érzelmeink nagyon erősek iránta, természetesnek tartjuk, hogy mindent megosszunk vele, mindenféle személyes információt is, szívesen beszélünk a napirendünkről, a szokásainkról. Szinte észrevétlenül tökéletesen követhetővé válunk, minél inkább folyamatos a kapcsolattartásunk, annál inkább ellenőrizhetővé válik, mikor hol vagyunk, akár a valóságban, akár a neten. Persze nem mindenki él vissza az effajta információkkal, de ha olyan emberrel kapcsolódunk össze ennyire szorosan, aki nem tudja kezelni a féltékenységét, vagy nem tudja elfogadni a szakítást, akkor keserű pillanatokban lehet részünk később. Az internet tele van olyan hírekkel, amelyek indiszkrécióról és bosszúállásról szólnak: pikáns képek kiposztolása, postafiókok feltörése, az illető nevében vetélytársaknak írt levelek, szégyenlistára való felkerülés...
Hogyan lehet ennek elejét venni?
Mondhatnám, hogy barátot és társat is jól kell tudni választani, ami persze igaz, de korántsem egyszerű. És amíg nincs krízishelyzet, sokszor nem derül fény arra, hogy mennyire megőrjíthet valakit a féltékenység. Érdemes tehát megtenni néhány óvintézkedést.
Az, hogy egyáltalán ne legyünk jelen a neten, vagy csak minimálisan, persze lehetséges opció, de ha ezt választjuk, megfosztjuk magunkat egy csomó kapcsolódási lehetőségtől és információforrástól is. Ha előre ki akarunk kerülni bizonyos csapdákat, jobb ha nem saját néven regisztrálunk egy közösségi oldalon, vagy nem csak valódi néven van regisztrációnk, így bizonyos, kevésbé publikusnak szánt kommunikációnkat el is rejthetjük azok elől, akiket szerintünk nem illetnek ezek a dolgok. Választhatjuk azt is, hogy csak nagyon keveset lájkolunk, flörtölünk nyilvánosan, illetve nem osztjuk meg a blogokon és egyéb helyeken szereplő nickneveinket az ismerőseinkkel (nem árt a blogok nickjeihez külön e-mail fiókot létrehozni). A megfigyelés kiterjedhet mindenféle felületre, vagyis ha nem akarjuk, hogy folyamatosan nyomon kövessenek bennünket, tegyük magunkat láthatatlanná a chat-fiókoknál. Az okostelefonok végképp ránk kattintják a bilincset, nem biztos, hogy olyan jó ötlet összekötni mindent mindennel, hogy a közösségi oldalon is látsszék, éppen hol járunk.