Az online társkeresés története

Ki gondolná, hogy az online társkeresés ősi formája, az újsághirdetés már több mint 300 éves? 1700-ban, 10 évvel azután, hogy az első sajtótermék piacra került, megjelentek az első házasságközvetítő irodák és ennek köszönhetően a házassági hirdetések is. Kezdetben igencsak furcsa kezdeményezésnek számított, de az ismerkedés már akkor sem ment játszi könnyedséggel mindenkinek, az anglikán egyház pedig készségesen segített.

A házasságközvetítő irodák persze később civil, és rendkívül jövedelmező intézményekké váltak, ma is létezik belőlük mindenféle rendű és rangú, nem csupán egy adott vallási/kulturális közösségen belül vállalják a közvetítést, de régi hagyomány szerint akár tengerentúlról, más földrészekről is szereznek partnereket - utóbbi műfajban jellemző módon tehetősebb nyugati férfiak rendelnek maguknak szép, de szűkös anyagi helyzetben élő, leginkább hozzájuk képest Keletről érkező nőket, de létezik szervezett feleségkeresés a Távol-Kelet különböző országai között is: főleg ott fontos jelenség ez, ahol valamilyen oknál fogva jóval kevesebb a nő, mint a férfi.

Idővel a közvetlen, irodás közvetítés nélküli házassági hirdetések is állandó szereplői lettek az újságoknak (mi tagadás, inkább mulatságos sematikusságukkal és egyformaságukkal tűntek ki, mint azzal, hogy izgalmasak lettek volna), és persze megjelentek a másfajta kapcsolatra vágyók hirdetései is. Sokáig, még a '70-es években is illetlen dolognak számított, ha nő hirdette magát - ha férfiak tették, abban senki nem látott kivetnivalót. A '90-es években az új sajtóorgánumok megjelenésével huszonéves fiatalok is rákaptak az újsághirdetéses partnerkeresésre, már olykor egész fantáziadús nickneveket alkalmazva, és más, könnyedebb célokat megfogalmazva.

Noha a műfaj máig létezik, az internet megjelenése óta fokozatosan szorul vissza, hiszen ahhoz képest körülményes és lassú is, a bemutatkozások sokkal sematikusabbak, a dolog természeténél fogva ezeket a hirdetéseket nem látják el fotóval, a levelezés mint kapcsolattartási módszer meg végképp kiment a divatból. Már a legidősebb generáció tagjai közül is sokan pártoltak át az online társkereséshez, a Randivonal statisztikáiból kiderül, hogy számos 80 év fölötti társkereső is aktív a rendszerben, le a kalappal.

Az online társkeresés a '90-es évek közepén kezdődött el igazán, 1994 decemberében jegyezték be a kiss.com-ot, és '95 januárjában a Match.com-ot, utóbbi máig működik. Ha belegondolunk, az első, online módon összejött párok legidősebb gyerekei idén érettségizhetnek, ez azért nem kis dolog! A netes társkeresés persze még egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ma, a megkeresések e-mailen érkeztek, ezeket az üzeneteket a szolgáltatók kinyomtatták, kitűzték az irodájuk falára, és így próbáltak, manuálisan lehetséges partnereket találni a jelentkezők számára. Ez a fajta szolgáltatás nemzetközi szintű volt, és inkább hasonlított a levélben rendelt menyasszony-szisztémához (lásd: tengerentúli szépségek tehetős férfiaknak), mint a ma ismert online társkeresés rendszeréhez.

1996-ra a Yahoo-nál már 16 társkereső szerepelt, de azért még senki nem dicsekedett azzal, ha a neten kutat partner után. A társadalmi elfogadottságot érdekes módon egy film hozta el, a Meg Ryan és Tom Hanks főszereplésével készült A szerelem hálójában című opusz, amely megmutatta a közönségnek, hogy az internet nem távolítja el egymástól az embereket, éppen ellenkezőleg, összekötheti őket, mi több, az ismerkedés jellegénél fogva megszerethetik egymást olyanok, akik a civil életben inkább acsarkodnak egymásra: hiszen éppen az anonimitás mögé bújva olyan dolgokat kommunikálunk a másik emberrel, amilyeneket a valóságban csak nagyon ritkán mondunk el bárkinek is.

A '90-es évek végén és a 2000-es évek elején, az internetes boom idején ez a szektor is ugrásszerű növekedésnek indult, az első magyar társkereső, a Randivonal is 1998-ban jött létre. Fontos állomást jelentettek a chatszobák, a tematikus fórumok is, ezeken azonban nagyon intenzív jelenlét kellett és kell ahhoz, hogy az ember partnerre találjon, ráadásul sokkal nehezebb kideríteni, ki szabad préda és ki nem.

A technika fejlődésével a netes társkeresés módszerei is folyamatosan változnak, bővülnek, a szélessávú internet elterjedésével egyre tetszetősebb, színesebb, gazdagabb lett a kínálat, a partnerkeresők egyre kényelmesebben keresgélhetnek. Nem kell semmit elsietni, van idő egymás adatlapjának áttanulmányozására, nem csupán egyetlen kommunikációs csatorna létezik, lehet üzenetet küldeni a site-on belül, ha valaki megadja az sms-számát, közvetlenül telefonra is. Sok helyen létezik csevegőrendszer: akik nem szeretnek levelet írni és az azonnali reakciót preferálják, szívesen szavaznak erre a lehetőségre. De vannak az érdeklődés jelzésének könnyedebb módozatai is, a kedvelés, vagy bizonyos, kis ajándékok, bókok küldése azok számára, akik esetleg nem elég határozottak a levélíráshoz. A szolgáltatók folyamatosan ajánlanak is a mi beállításainknak leginkább megfelelő potenciális partnereket, tájékoztatnak az új belépőkről, tanácsokkal segítenek, és mióta egyre többen használnak okostelefont, már nincsenek helyhez kötve sem, bárhol elérhetik a társkeresőt, keresgélhetnek, flörtölhetnek, levelezhetnek.

2001-2002-ben ugyan a közösségi hálók létrejöttével a netes ismerkedés újabb fórumai léptek előtérbe, a kifejezetten társkereső oldalak népszerűsége mégsem csökkent, a szektor továbbra is él és virul. Nyilvánvaló, hogy minél több felhasználó fordul meg ezeken az oldalakon, a társkeresésnek az a módja annál elfogadottabbá válik, ami a kevésbé bátrakat is arra sarkallhatja, hogy részesévé váljanak valamely nagy közösségnek. Nagynak, vagy kisebbnek: hiszen ahogy növekszik a felhasználók száma, a specializáció is megjelenik. Vannak nemzetközi site-ok, és léteznek helyi érdekeltségűek, de szexuális orientáció, kor, családi állapot szerint is tematizálódnak a társkeresők. (Külön melegeknek, illetve házasoknak szóló társkeresők már itthon is létesültek.)

A jelen állás szerint világszerte mintegy 20 millió ember keres interneten partnert magának, és évente 120.000 házasságkötés jön létre ilyen módon, de ez a szám minden bizonnyal elenyésző a létrejött tartósabb vagy kevésbé tartós kapcsolatok számának összességéhez képest. Noha a Facebook, a Myspace és hasonló közösségi hálók is alkalmasak lehetnek társkeresésre, igazán koncentráltan és könnyen átláthatóan az online társkeresők tudnak ebben a folyamatban segíteni. Egy biztos: az egyre sokszínűbb módszerekkel és technikai megoldásokkal előálló online társkeresés része az életünknek, és minden bizonnyal gyermekeink és unokáink életének is része lesz, az izgalmas kérdés az, hogy akkor vajon majd milyen formában fog működni.