Hogyan találjunk pasit negyven felett? (4) / Elvált nők újra a szabadpiacon

Folytassuk a szinglik után a másik nagy csoporttal, az elvált nőkkel. Alapvetően kétféle elvált nő van: az egyik csoport maga kezdeményezte a válást, a másikat pedig elhagyták.

Persze ez a különbségtétel kissé csalóka, abból ugyanis, hogy egy nő válni akar, még nem következik az, hogy már kiszeretett a férjéből vagy nem jelent neki semmit a házassága. A válások nagy részét a nők kezdeményezik, amikor már úgy érzik, hogy tarthatatlan a helyzet, és a férfi soha nem fogja meglépni a dolgot, ők pedig nem akarnak többé megmaradni a számukra megalázó vagy túl kellemetlen helyzetben. De persze az is előfordul, hogy valóban nem éreznek már, csak barátságot, vagy még azt sem.

Nagy vízválasztó, hogy ha volt harmadik vagy negyedik szereplő, akár testi hűtlenség, akár szerelem, akár mindkettő, akkor az melyik félnél jelent meg, és mennyire lett komoly – illetve a partner mennyire vette komolyan. Nyilván teljesen más a helyzet, ha a férfi lépett félre és/vagy szeretett bele egy másik nőbe, mint ha a nő hűtlenkedett vagy kezdett érzelmi kapcsolatba valakivel. Esetleg mindkettejükkel megtörtént, és nem nagyon van mit egymás szemére hányniuk. (Noha a saját „bűn” mindig kisebbnek szokott tűnni, mint a másiké.)

Ha az alapélmény váláskor az, hogy a negyven feletti asszonyt elhagyták vagy csak hűtlenek lettek hozzá, és ő szakított emiatt (nagyon nem mindegy), akkor egy esetleg romokban heverő női identitást kell újraalkotni. Ha viszont épp ellenkezőleg, a nő lépett, meglehet, hogy a csalódott és porig sújtott férj lesz a fő problémaforrás. Persze végződhet úgy is egy esetleges kapuzárási pánikból fakadó hűtlenkedés, hogy a nő egyedül marad, pedig nem erre számított, és saját önbecsülése ezt ugyancsak megsínyli. De el lehet válni úgy is, hogy egyikük sem kerül padlóra, csak rájönnek, hogy nem érezték már jól magukat a házasságukban és szeretnék mással vagy akár egyedül megpróbálni. (Arról, hogy mikor érdemes elkezdeni a keresést, ebben a posztban írtam.)

40 felett az egyik nagy kérdés egy válás után persze az lesz, hogy hiszünk-e még a házasság intézményében, akarunk-e még olyan elköteleződést, amely egzisztenciálisan és érzelmileg teljes átadást kíván, vagy erősek bennünk a kételyek. Nincs azzal semmi gond, ha nem akarunk újra férjhez menni, ennek a görcsös akarása egyébként sem túl szerencsés, és az ember lányában már az a hagyományos megfelelési kényszer sem munkálkodik, hogy egyszer megkérjék a kezét és legyen esküvője…

Ha tehát képes arra, hogy a gyászmunkán túljutva új alapokra helyezze az életét, és ne saját kudarcának lássa a válást, de abba a hibába se essen bele, hogy az exét okolja mindenért, kialakulhat egy olyan új önképe, amely akár sokkal vonzóbb is lehet, mint a korábbi.

Másik nagy dilemma, hogy ha vannak gyerekek, akkor a nő csak magának keres partnert (lásd: a 3. rész laza kapcsolatot elképzelő szingli szereplője mentalitást), vagy a gyerekeinek is pótapát. Sokan zsigerből elutasítják még a gondolatát is, hogy egy idegen férfi költözzön össze a gyerekeikkel, ha jóban vannak az exükkel, és az továbbra is nagyon aktív szerepet vállal a család életében, akkor valóban nem is feltétlen szerencsés egy új partnert ilyen szerepben bevezetni… De a pótapaság elutasítása akkor is nagyon határozott lehet, ha az igazi apa lelépett, vagy gyér a kapcsolattartás.

A gyerekesek helyzetéről korábban részletesen írtam ebben és ebben a posztban.

A keresés elején azért még nem kell annyira konkrétan tudni, hogy mit is szeretnénk, életre szóló kapcsolatot, vagy „csak” egy olyan barátot, akivel olykor összefutunk és szeretkezünk. A férfiak nem szokták rossz néven venni, ha egy nő úgy áll hozzá, hogy „majd kialakul”, mivel ők nagyon sokszor így állnak hozzá ők is: nem egy előre kiötlött sémához keresnek partnert, hanem jól akarják érezni magukat, aztán lesz, ami lesz. Éppen ez lehet az egyik nagy előnye a válás utáni társkeresésnek: nem kell már azzal a feszültséggel számolni, ami a családalapítás előtti évekre volt jellemző.

De nézzük, mi az, amit érdemes szem előtt tartanunk elvált nőként, ha 40 fölött vagyunk:

1. Legyünk büszkék arra, amit elértünk, és amik vagyunk. Ha semmi nem jut eszünkbe, amire büszkék lehetünk, keressünk ilyen dolgokat, lehet, észre se vettük, milyen elképesztő teljesítményre voltunk és vagyunk képesek.
2. Ne írjuk le magunkat nőként, akármennyi lesajnáló véleményt is hallottunk.
3. Vállaljuk a korunkat, és ne parázzunk azért, mert átléptük a 4. x-et, ez előbb-utóbb minden szerencséssel megesik.
4. Ne féljünk a férfiaktól, ne fessük őket feketére, és ne is sajnáljuk le őket. Minden ellenkező híresztelés ellenére nem egyformák, és nem pont olyanok, mint az exünk.
5. Ne féljünk a fiatalabb nőktől, ne akarjunk bennük feltétlen riválist látni, lehet, meglepődnénk, ha kiderülne, hogy némely fiatal lány felnéz ránk, és példát szeretne venni rólunk. (Nem minden pasi akar húszéves partnert, na.)
6. Ne engedjünk a családi nyomásnak, ha akadályozni akarnak a terveink megvalósításában. Felnőtt, tapasztalt nők vagyunk, akik felelősek a saját tetteikért: megérett rá az idő, hogy ha eddig nem hagytuk magunk mögött a szülői béklyókat, akkor most tegyük ezt meg.
7. A gyerekeink a legfontosabbak, de nekik sincs joguk megakadályozni, hogy jól érezzük magunkat. A mártíromság senkinek nem használ.
8. Ne higgyük el önmagunknak, hogy nincs időnk partnert keresni. Legyen rá időnk.
9. Merjünk segítséget kérni, ne akarjunk mindent egyedül megoldani, ugyanakkor azt se várjuk, hogy az exünk oldjon meg mindent helyettünk.
10. Törekedjünk minél nagyobb függetlenségre, ne egy újabb függőségi viszony reményében keressünk partnert!

Még nagyon sok élmény állhat előttünk, de ehhez mi is kellünk!