Hello popover Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet... Lorem ipsum dolor sit amet...

* common.systemMessage *

Rendben

Mégsem

Amiért a legtöbb zseni sikertelen a magánéletében

Hallottunk már zsenikről, talán találkozhattunk is néhánnyal. Sokszor ezek az emberek annak ellenére, hogy korszakalkotó ötletekkel állnak elő és elődeiket meghazudtolják tehetségükkel, a szerelmi életük szempontjából nem egyszer igen csak siralmasan produkálnak. A legviccesebb és felettébb ironikus az egészben az, hogy e látszólagos ellentmondás gyakran még az olyan szakterületeken elismert nagy nevekre is igaz lehet, akik konkrétan a lelki működések specialistáiként futottak be a köztudatba. Gondoljunk például Freudra, aki élete végén kijelentette, hogy egy kérdésre nem sikerült igazán választ kapnia, mégpedig arra, hogy mit is akar pontosan a nő.

Álljon itt három megközelítés, ami géniuszaink társkapcsolati balfogásait magyarázhatja.

1. A valamilyen területen kiugróan intelligens, zseniális emberek megszokták azt, hogy általában mindig igazuk van. Igazuk van az iskolában, sokszor akár politikai kérdésekben, vagy egyszerűen csak abban, hogy egy Mozart darabot hogyan lehet a lehető legízesebben megszólaltatni (zenei zsenik is léteznek). Ugyanakkor az emberi készségeknek egy másik sajátos oldalát képezi például az érzelmi intelligencia, mely tudományos tények alapján bizonyítottan összefüggésben áll az értelmi szinttel, de az emóciók dekódolása és analizálása korántsem egyenlő azzal, mikor valaki jól bánva egyéni és társai megéléseivel harmóniába kerül önmagával és a világgal, ami körülveszi. Akár a hétköznapokból, de filmekből biztosan ismerjük azt a forgatókönyvet, mikor egy szupertalentum kibírhatatlan, képtelenség együtt dolgozni, vagy egy légtérben maradni vele. Ha borzasztó nehezen tudja beismerni és belátni, hogy ragyogó elméjén kívül más jellegű erényekre is szüksége lenne a boldogulásához, e hiányosság predesztinálja a kudarcos társkapcsolatokra.

2. A zseniális emberek másik nagy csapdája talán az, hogy hozzájuk képest az átlagember lassú. Hősünk belekezd mondanivalójába és mire már annak a felénél tart, hallgatósága azt sem tudja, hogy miről beszél. Egyrészt azért, mert a sémák irdatlan gyorsasággal peregnek a fejében, másrészt ezen ámokfutás párosul egy olyan egyedi és újszerű látásmóddal is, ami környezetéből a megszokottságtól való eltérése miatt ellenreakciót, vagy szimplán csak értetlenséget vált ki. Ebből adódik az a klasszikus tehetetlen állapot, mikor valaki azt éli meg, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Ez egy párkapcsolatban hasonlóan magányt szülhet, egy elszigeteltséget, amiben szereplőnk sosem érzi igazán, hogy partnere bevonódott az ő realitásába és ott otthonosan kényelembe helyezheti magát. Így nehézkesen alakul ki az az intimitáshoz szükséges légkör, ami a szerelmes párok egyedülálló kincsét jelenti.

3. A zsenik annyira elmerülhetnek saját tevékenységükben, hogy gyakran képtelenek azt különválasztani a magánéletüktől. Ekkor lehetünk tanúi annak, hogy festőművészünk a romantikus vacsora közben is kedvesét nézve ihletettségétől lázasan pingál egy papírra, vagy a pszichológus kolléga partnere és barátai minden mozzanatát és megnyilvánulását elemezni kezdi (ha nem is hangosan kimondva, de egy tudatos kontrollt gyakorolva magában, csendben mindenképp).

Ugyanakkor ne felejtsük azt se, hogy jóból nem adnak sokat. A nagy tehetség nagy kereszt is egyben. Rengeteg híres művész, tudós, feltaláló életrajzából utólagosan derül ki, hogy rendkívül komoly személyiségbeli problémáktól szenvedtek és küszködtek. Erre tudományos bizonyíték tudtommal nincs, de, ha belegondolunk az már önmagában egy személyiséget torzító erő lehet, hogy valaki úgy éli végig az rászabott 60-70 esztendejét, hogy igazán sehol se találja a helyét. És itt nem arra az esetre célzok, amikor az illető szociális alkalmazkodási problémáiba gabalyodva képtelen beilleszkedni.

Hogy kik is valók igazán partnernek egy ilyen adottságokkal rendelkező ember mellé? Diagnózisszöveget nem tudok diktálni, pár egyéni meglátást azonban megoszthatok.

Először is rendkívül fontos, hogy múzsája tudjon lenni zseniknek, mert ezen embereknek általában hatalmas igényük van az impulzusokra, amiből megszületik alkotásuk.

Emellett elengedhetetlen az az elfogadó temperamentum, ami géniuszunk kirohanásait, ötletáradatát, vagy kiszámíthatatlan kilengéseit tolerálni tudja, nem beszélve arról, hogy, ha nem is érti azokat, de magát nem tartja kevesebbnek amiatt, hogy tudja, partnere bizonyos értelemben többet kapott az élettől, mint ő. Ez akár csodálatban is megnyilvánulhat, bár talán a tisztelet tanúsítása kifizetődőbb, hiszen a zsenik egyébként is gyakran tapasztalják azt, hogy mindenki el van tőlük ájulva.

Hallottunk legendákat, amelyben óriási, elképedésre okot adó információk derültek ki arról, hogy nagy formátumú emberek sosem éltek igazán kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy aki ilyen, az nem is élhet. És azt sem, hogy minden egyes zseninek hányatott sorsúnak kellene lennie. Ismerek ellenpéldát is.

Mindazonáltal nincs könnyű dolga az illetőnek.

 

Írta: Lázár Gergely

 

Forrás:

www.randidoctor.hu

 

 

onlinepszichologia