* common.systemMessage *
Rendben
Mégsem
Írta: Jánosi Valéria , dátum: dec 19, 2024 , rovat: Párkeresés | 0 komment
Még ma is sokan furcsán néznek azokra, akik lényegesen fiatalabb vagy idősebb partnert választanak. Sokan feltételezik, hogy biztosan anya- vagy apakomplexusa van az illetőnek, rosszabb esetben pedig hátsó szándékot, anyagi okokat sejtenek a választás mögött. Pedig ennél jóval több oka lehet az efféle döntésnek.
Az emberek többsége általában kis korkülönbséggel választ társat. A kutatások szerint azok a párok a leginkább elégedettek a kapcsolatukkal, ahol a férfi legfeljebb három évvel idősebb a nőnél. Más kutatások szerint ugyanakkor a nagy korkülönbséggel működő kapcsolatoknál is megfigyelhető az elégedettség: az öt évnél nagyobb korkülönbség esetén azok az idősebb férfiak és nők, akik fiatalabb párt választanak, boldogabbak, mint ha egy korukbeli partnerrel lennének.
Ugyanakkor a kutatások arra is rámutatnak, hogy ezeknél a pároknál többször végződik negatívan a kapcsolat, és gyorsabban hanyatlik a házaspárok elégedettsége.
Fontos azt is látnunk, hogy a korban egymáshoz illőség tág fogalom. Nem csak születési év alapján vagyunk besorolhatóak egy életkorba, hanem van fizikai korunk (izomtónus, bőrfeszesség, állóképesség), érzelmi és pszichológiai érettségünk (érzelmi stabilitás, bölcsesség, érettség) és szexuális életkorunk is (állóképesség, nemi vágy, termékenység). Ha innen nézzük, előfordulhat, hogy különböző korosztályhoz tartozó emberek is kompatibilisek lehetnek egymással még akkor is, ha nagy közöttük a korkülönbség. Lehetséges, hogy fiatal emberek érzelmileg érettebbnek tartják magukat a kortársaiknál, ezért jobban vonzódnak az idősebb emberekhez. Az is előfordulhat, hogy egy idősebb ember testben és lélekben fiatalabbnak tartja magát az életkoránál, ezért úgy gondolja, hogy egy fiatalabb ember illene hozzá.
Általában érzelmi, fizikai vagy pénzügyi biztonság iránti vágy hajtja azokat a fiatalabb nőket és férfiakat, akik maguknál idősebb párt választanak. Ezt általában értjük is a nők esetében. De vajon miért választ egy fiatalabb férfi egy idősebb nőt? Hiszen ezt a döntést nem lehet evolúciósan a nagyobb szaporodási eséllyel magyarázni. Egy másik evolúciós jelenség azonban megadhatja a választ: az idősebb nő mellett a fiatalabb férfi jobban kiteljesedhet. Ráadásul a korosabb nők inkább a karrierjüket építik már, nem vállalnak gyereket (vagy már vannak gyerekeik), így stabilabb az anyagi helyzetük, és ezt a fiatalabb férfiak vonzónak találják.
Vagyis mindkét nem esetében a túlélés vágya motiválja az idősebb pár választását.
De állhat sérült gyerekkori gyerek-szülő kapcsolat is a döntés hátterében: bántalmazás, elhanyagolás, a szülői jelenlét hiánya. A már felnőtt, sérült gyerek tudattalanul választ idősebb partnert, mert az reméli, hogy a gyerekkori ki nem elégített szükségleteit ebben a kapcsolatban beteljesítheti.
Evolúciós szempontból egyértelműen a szaporodás vágya hajtja azt az idősebb férfit, aki fiatalabb nőt választ. Ehhez hozzájárulhat még, hogy fiatalabbnak akarja érezni magát, erősítené az önbizalmát, esetleg olyan kapcsolatra vágyik, ahol könnyebben tud irányítani egy nálánál fiatalabb hölgyet.
Az idősebb nők azért részesítik előnyben a fiatalabb férfiakat, mert nagyobb erőnlétet, szexuális energiát feltételeznek róla, fiatalosabbak, és nincs még akkora érzelmi batyujuk, mint a nő kortársainak. Az aktív életet élő hölgyek különösen vonzódhatnak a fizikailag fitt és fiatalos urakhoz. Rosszabb esetben a döntésben itt is belejátszhat, hogy az idősebb nő könnyebben tud irányítani egy fiatalabb férfit.
Lehet, hogy izgalmas dolog randizni egy tőlünk jelentősen idősebb vagy fiatalabb partnerrel, de azért ezeknek a kapcsolatoknak is megvannak a maguk kihívásai.
Például a nem összeegyeztethető életcélok. Például lehet, hogy egy idősebb nő már nem szülhet gyereket, de a fiatalabb férfi partnere feltétlenül szeretne egy babát. Vagy fordított helyzetben egy idősebb férfi már a nyugdíjra készül, míg a felesége aktív, dolgozik, tele van energiával. Hasonló gondokat okozhat az eltérő tapasztalat és érettség is. A legjobb kapcsolatban is előfordulhat, hogy az idősebb partner éretlennek, tapasztalatlannak érzi a társát.
Ahogy telnek az évek gondot okozhat az eltérő egészségi állapot, energiaszint és szexuális vágy. Egy hosszú távú, elkötelezett kapcsolatban a fiatalabb félnek mindenképpen számolnia kell azzal, hogy idősebb társa nála hamarabb fog megöregedni, esetleg gondozásra szorulni.
Bár ma már a társadalom sokkal elfogadóbb a nagy korkülönbséggel bíró párokkal, azért még mindig akadnak olyanok, akik kifejezik a furcsállásukat, rosszallásukat.
Ha te vagy az idősebb, aki jobb életkörülmények között él, feltétlenül vizsgáld meg a partnered érzelmeinek őszinteségét! Sajnos léteznek „aranyásók”, akik arra törekszenek, hogy eltartassák magukat.
Érdemes a saját motivációdat is megvizsgálni. Ha tudat alatt azért választasz idősebb partnert, mert gyerekkorodban a szüleid elhanyagoltak, esetleg bántalmaztak, könnyen lehet, hogy tudattalan szándékod, hogy a gyerekkori ki nem elégített szükségleteidet most teljesítsd be. Fontos tudnod, hogy egy idősebb pár választásával a gyerekkori traumáid egyáltalán nem oldódnak meg, sőt, könnyen lehet, hogy egy diszfunkcionális kapcsolatban találod magad. A gyerekkori sérüléseinket érdemes inkább terápiás körülmények között gyógyítani. A párkapcsolat nem erre való!
Figyelj fel arra is, ha az idősebb párod megpróbál kontrollálni vagy manipulálni. Ebben az esetben még akkor is érdemes minél előbb szakítani, ha egyébként rengeteg előnye van a kapcsolatotoknak. Súlyos testi és lelki tünetekkel fogsz fizetni, ha racionális vagy érzelmi okokból mégis benne maradsz egy olyan kapcsolatban, ahol a partnered megpróbál irányítani vagy uralkodni rajtad.
Egy kapcsolat elején azt is érdemes tisztázni, hogy mennyire egyeznek az értékeink, életcéljaink. Ha a nagy korkülönbség miatt ezek nincsenek egymással összhangban, hiába nagy köztünk a szerelem, súlyos konfliktusokra és szakításra számíthatsz.
Ha viszont úgy látod, hogy hosszú távon összeilletek, és a fizikai vonzalom mellett érzelmileg, intellektuálisan is vonzódtok egymáshoz, ha a konfliktusaitokat hatékony kommunikációval fel tudjátok oldani, akkor ne törődjetek azzal, hogy mit mondanak mások! Éljetek boldogan!
Ha elakadtál a társkeresés során, gyere el társkereső coachingra, ahol megkeressük a te megoldásodat!