Tabudöntő kérdés ismerkedéskor?

Az első randin, akárcsak egy állásinterjún vagy egy felvételi beszélgetésen, általában nem önmagunkat adjuk, hanem szerepet játszunk. Persze van, aki sokkal őszintébb, mint mások, de alapvetően a legtöbben megpróbálnak a hétköznapi énüknél jobbnak tűnni. Hogy mi az elképzelésük arról, mi a jobb, nos, az már teljesen különböző lehet, kinek-kinek egyéni stratégiája alapján, de sokszor végül pont a nagy igyekezettől keltünk az átlagosnál rosszabb benyomást.

A tökéletes smink és nagyon elegáns, de kényelmetlen ruha, a merev testtartás, a fennhéjázó stílus, a túl sok beszéd vagy épp az ellenkezője: a túl kevés… mind ennek a stratégiának a része. Az, ha el akarjuk játszani a gazdagot, az elérhetetlent, a menőt, vagy éppen a nagyon empatikust, a sármosat, és így tovább, nem segít abban, hogy a partnernek valódi benyomása legyen rólunk.

Pedig anélkül, hogy beljebb engednénk az illetőt, nem remélhetjük, hogy kiderüljön: érdemes-e folytatni vagy sem. Sokan mindössze addig jutnak el, hogy szeretnék, ha a partner akarná folytatni… Mert, ha nem akarja, az kudarcnak tűnik, pedig lehet, hogy csak felismerte, hogy nem vagyunk kompatibilisek.

Noha levelezéssel szerintem elég jól meg lehet állapítani, mennyire esélyes, hogy valakivel érdemes-e folytatni, és az emberek humorérzékét is nagyszerűen lehet így tesztelni, azt is megtehetjük, hogy egy okos tabudöntő kérdéssel hekkeljük meg a folyamatot az első randin… Semmi különös, nem veszélyes, nem sértő kérdés, mégis megtöri az őszintétlenség dinamikáját.

A kérdés körülbelül így hangzik: Milyen különcségeid vannak? Miben vagy másképp bolond, mint mások? Milyen furcsaság jellemez leginkább? Tudsz valami nagyon rád jellemző dolgot mondani, amit mások őrültségnek tartanak?

Sokféleképpen megfogalmazhatod, a lényeg az, hogy olyan kis tulajdonságokra kérdezünk rá, amelyek egy ilyen találkozáskor általában nem kerülnek szóba, sőt, sokan nem is beszélnek hasonlókról soha, mert ezek a különcségek tényleg apróságok, látszólag semmi jelentőségük, mégis sokat árulnak el mindenkiről és ha egyszer beindul a példálózás, akkor a beszélgetés egészen más pályán fog haladni, mint addig. A kérdés ötletét egyébként Alain de Botton brit filozófus és író vetette fel valamelyik művében.

Mégis, milyen dolgokat említhetünk, ha ezt a kérdést szegezik nekünk? Olyasmikre gondolhatunk mint: mielőtt elmegyek otthonról, mindig ellenőrzöm, hogy elzártam-e a gáztűzhelyt, noha tudom, hogy elzártam. Ha unatkozom, firkálok valamilyen füzetbe, geometriai alakzatokat rajzolok. Megbeszélések közben a tollammal vagy a radírommal játszom. Tekergetem a hajam. Nem vagyok képes nekivágni a napnak egy erős kávé nélkül. Éjfélkor szoktam nekiállni porszívózni. Van egy telefonos játék, amivel minden nap játszom évek óta.

A kis bolondériák lehetnek teljesen átlagosak, például a kávé nagyon sok embernél tölt be hasonló szerepet, de lehet olyasmi is, ami csak ránk jellemző… Nyilván bizonyos keretek között érdemes maradni, mert ha eláruljuk, hogy mitől félünk legjobban vagy hol van a titkos hely, ahová elmenekülünk, amikor rossz a kedvünk, az később visszaüthet.

Persze lesznek, akik vagy félreértik a kérdést, vagy megsértődnek rajta, mert vagy túl személyesnek érzik, vagy úgy akarnak tenni, mintha nem lennének apró mániáik. A tipikus félreértés pasiknál: mindjárt valami erotikus furcsaságra gondolnak, és abba az irányba akarják terelni a beszélgetést… Ami általában ebben a fázisban nem ildomos, hacsak nem alakult ki már olyan forró hangulat közöttünk, hogy ez is belefér… Bár a levelezés merészségét a személyes találkozás esetén legtöbbször nem lehet azonnal folytatni, az nagyon vissza tud ütni.

De akárhogy is reagál a partner, a meg nem értés, a felháborodás vagy az ízléstelen irányba terelés is rengeteget elárul majd róla. Túl komolyan veszi magát, nincs humorérzéke, nem akar ilyen emberi gyengeségekről beszélni? Direkt olyan példákat hoz, amelyeken nem lehet mosolyogni, amelyek nem a kapcsolódást teszik lehetővé, hanem eltávolodáshoz vezetnek? A kérdés ebben az esetben is betöltötte a szerepét: az illető olyan módon mutatkozott meg előttünk, ami sokat árul el róla és nem őrizheti meg a „tökéletesség” látszatát  ̶  nem, mintha az lenne a legnagyobb veszély egy első randin, hogy valaki túl tökéletesnek tűnik.

Az is árulkodó lesz, ha nem kérdez vissza, hogy nekünk milyen furcsaságaink vannak… Csak elkezdi sorolni a sajátjait. Akkor mi valójában nem érdekeljük, csupán még ezekkel az apróságokkal is menőzni akar, vagy éppenséggel a különlegességét igyekszik aláhúzni. Ha a partner tényleg hozzánk való, akkor ez a kérdés közelebb fogja hozni, ha azonban nem, akkor eltávolítja… Mindenesetre felgyorsíthatja a megismerés folyamatát, megspórolhat nekünk akár több hónapnyi, felesleges találkozgatást is, mert hamarabb kiderül, mennyire vagyunk egy hullámhosszon.