Elutasítás címkével ellátott bejegyzések

Sajnos sokak számára egyáltalán nem egyértelmű, hogy egy kezdődő ismerkedést is illik lezárni, nem pedig szó nélkül eltűnni a semmiben. A jelenség mögött általában az áll, hogy nem akarunk fájdalmat okozni a másiknak.

Az első randi végén számtalan kérdés felmerül bennünk: ki fizessen? Találkozzunk még? Mi van, ha nekem tetszik, neki viszont nem tetszettem eléggé? Most beszéljük ezt meg? Természetesen nincsenek általános érvényű szabályok a randi lezárásával kapcsolatban, de néhány általános irányelvet azért érdemes szem előtt tartani.

Legtöbbünkkel viszonylag ritkán esik meg, hogy valaki úgy istenigazából belénk zúg. Vagy olyan jeleket figyelhetünk meg rajta, amelyek erre utalnak. Minél kevésbé jellemző ez az életünk egészére, minél tovább vártunk arra, hogy hasonló történjen velünk, annál nehezebb lesz ellenállni a varázsnak, annál könnyebben fogunk elfogadóan reagálni még akkor is, ha jobb lenne inkább menekülőre fognunk.

Sokan nem szívesen mondanak nemet a randipartnerüknek, mert nem akarják megbántani a másikat. Pedig a randizási folyamat során többször kell majd kimondaniuk, mint az igent. Ráadásul néha nehéz rájönni, hogy mikor mondjuk ki.

Mi történik, ha egy házassági ajánlat nem talál pozitív fogadtatásra? Miért utasítják el legtöbbször a nők a nekik tett házassági ajánlatokat?

Az online társkeresés egyik legnehezebben elviselhető sajátossága, hogy van, amikor egyetlen találkozás alapján elutasítanak, vagy akár mi utasítunk el valakit, de utólag rájövünk, hogy rosszul döntöttünk. Csak akkor már késő. Mert később visszasomfordálni, hogy bocsi, mégis tetszel, mégis meg szeretném próbálni, elég problémás. Ilyenkor elutasítás helyett - persze csak egy rövid ideig - érdemes más stratégiát választani.

„Legyünk csak barátok!” Igen, ez az a néhány szó, amit egy szerelmesen epekedő férfi a pokolba kívánna. No, de ne ezzel kezdjük most, hanem inkább valami pozitívval. A cikkben sorra veszek pár lehetőséget, amikor ez a kapcsolati forma, hitelességgel vagy anélkül létesül.

Az utóbbi időben nagy port kavart a médiában a nemi erőszak kérdésköre egy ismert ügy kapcsán, rengetegen kapták fel a fejüket és fogalmazták meg nézeteiket a női méltóság védelme érdekében.

A kamaszokra utalva még nem tűnik túl furcsának, ha a 16 éves gyerekünk, vagy testvérünk hazaállítva közli, hogy az a csaj/pasi, aki tetszik neki, tulajdonképpen érthetetlenül viselkedik vele és fogalma sincs arról, hogy mit is akar tőle. De az az információ, hogy ez a felnőttek esetében sincs másképp, elsőre meghökkentően vagy meglepően hathat ránk.

Ki szólítsa meg a másikat? Hogyan csattanjon el az első csók? Ki fejezze ki először házassági szándékát? Utóbbi kérdésre szinte egyértelműnek tűnik a válasz (általában a férfira testáljuk ezt a nemes, lovagias szerepet), a való életben mégsem egyszerű megküzdeni azokkal a helyzetekkel, amikor a kapcsolat fejlődésének technikai nyelvezettel élve „logisztikai” kérdései kerülnek előtérbe.

A témához kapcsolódóan, nagy általánosságban két meghatározó felfogást véltem felfedezni a köztudatban. Az egyik egy kifejezetten laza, „majd jön a következő, mit érdekel az engem” attitűdöt hivatott képviselni, a másik a „vegyük komolyan az életet és a kudarcokat, mert, ha leráznánk magunkról, akkor csak azt bizonyítanánk: nem is érdekelt minket igazán a másik” álláspontot testesít meg.

Vagyok, amilyen vagyok, én senki kedvéért nem fogok megváltozni. Vagy így kellek, vagy sehogy. Ismerős? És ha az, amilyen vagyok, senkinek nem felel meg? Akkor szidhatom a többieket, milyen hülyék, hogy nem tudnak értékelni, nem látják, hogy a zord külső...

Kevés kellemetlenebb helyzet van, mint mikor egy randi első pár másodpercében tisztában vagyunk vele, hogy a találkozásnak nem sok értelme van. A visszautasításról szóló posztban beszéltünk már erről, a vitában az az álláspont is elhangzott, hogy felesleges húzni az időt,...